Vendéglősök Lapja, 1925 (41. évfolyam, 1-24. szám)

1925-07-05 / 13. szám

1935. július 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 5 AhécsfieiüPiöölespilinyii elismerten jók és zamatosak! Bármily mennyiséget szállít az ország minden részébe a termelő: KécsKe és vidéKe Gyümölcsérté- Kesítő és Központi Szeszfőző Szövetkezet. Új- kécske. Mintával díjmentesen szolgálunk! 1-100 literig zománcozott főzőedényeK és felszerelések vendéglők, kávéházak és szállodák részére leg­olcsóbban beszerezhetők. BLUMENFELD vasárúház, Budapest, VII., Akácfa-utca 65. szám, Király-utca mellett A halalonszemesi körjegyzői hivataltól 698/1925. szám. SzliHísi hirlÉi! Balafonszemes község alul­írott elöljárósága ezennel közhírré teszi, hogy a község tulajdonátképező úgynevezett „Baltól!“ doia vendéglő- és mészárszéképület, mint­egy 2000 négyszögöl kiterjedésű ár­nyas parkkal, valamint összes mellék- helyiségeivel 1926. évi január hó 1-től kezdődő 6 évi időtartamra bérbeadatik. A bérlet tárgyát képező „Hab­leány“ szálloda a község, vasút­állomás, nyaralótelep és a hajóállo­másnak csaknem középpontján van s úgy a fürdőidényben, mint azon kívül igen jó forgalomnak örvend. A bérbeadás céljából írásbeli zárt versenytárgyalás, majd ezt követő — de a zárt .ajánlatok felbontását meg­előző — szóbeli nyilvános árverés fog tartatni Balatonszemescn a köz­ségháza tanácstermében 1925. július hó 28-án, délelőtt 10 órakor. A zárt írásbeli ajánlatok is ugyanezen határ­időig a balatonszemesi kör­jegyzői hivatalnál lesznek be­nyújtandók. A szóbeli árverésen a zárt ajánlattal pályázók is részt- vehetnek. A bérleti és árverési feltételek a kör­jegyzői hivatalban, az árverés napjáig, a hivatalos órák alatt közszemlére ki­vannak téve és bárki által betekinthető. A kikiáltási ár 1500 aranykorona, melynek 10%-a bánatpénzül leteendő. Balatonszemes, 1925. június hó 23. Zsolfiay Dénes s. k. Benedek Imre s. k. körjegyző bíró MI ÚJSÁG? A bor kimérésének szabályozása. Az ipari munka vasárnapi és Szent István-napi szünetelésének szabályozása tárgyában az 1921. évi november hó 18-án 94.537. szám alatt ki­adott rendelet 6. §-ának 5-ik bekezdése után új bekezdésként a belügyi és földmívelésügyi miniszterrel egyetértve a következőket rendelte a kereskedelemügyi miniszter: »Bornak, bormust­nak, gyümölcsbornak és sörnek nagyban való eladása, úgyszintén a kizáróan erre a célra berendezett üzletekből zárt edényekben, az üzleti helyiségen kívül történő fogyasztásra kicsiben való iparszerű eladása vasárnapokon és Szent István napján reggel hét órától, Budapest székes- főváros területén délelőtt kilenc óráig, az ország területeinek egyéb részeiben délelőtt tíz óráig van megengedve. Égetett szeszesitaloknak nagy­ban való árusítása az egész napon át tilos." Az idegenforgalmi szakbizottság eredményei. Ripka Ferenc dr. kormánybiztos az idegenforgalmi szak- bizottságnak bejelentette, hogy eljárt a kereskedelmi miniszternél, úgyis mint külügyminiszternél, aki a leg­nagyobb jóindulattal fogadta az előterjesztéseit. ígéretet tett az amerikaiak vizumdíjának 2 dollárra való leszállí­tására és utasította a MÁV igazgatóságát, hogy a három­napos hétvégi utazási kedvezmény, valamint a magyar fürdők felé való forgalom tarifakedvezményei iránt tegyen hozzá sürgős előterjesztést. A szakbizottságba a kormány részéről Tasnddy-Sziits András államtitkárt és ennek helyetteseként Miklós Elemért küldi ki a miniszter. Az idegenek jelentkezése ügyében jelentős könnyítéseket léptetnek életbe. Rövid időn belül életbeléptetik a magyar átutazó-vizum birtokosának háromnapos ittartózkozását külföldi utasok számára az úgynevezett vasúti (hajó), szálloda, étkeztetési, autótaxi* jegyfüzetek forgalomba- hozatalát a MÁV menetjegyirodája és ennek konszernjébe tartozó mintegy 550 utazási iroda révén. Kőszeg és a vendéglősipar. A határszéli Kőszeg városa érdekes megállapodást létesített az ottani vendéglősökkel és a szobakiadókkal. A város régi nyaralásiidegenforgalma érdeké­ben megszervezte az idegenek ellátásának a központi kezelését a polgármesteri hivatalból, amely minden érdeklődésre részletes kimutatás­szerű fölvilágosítást ad. Az ottani napi ellátás így 50—70.000 korona szobával együtt s a vendéglők 10—15—25.000 koronáért adnak ebédet, illetőleg menüt. Az érdekes kísérletet nagy figyelemmel nézi most a vendéglős és szállodai ipar, mert nincs kizárva, hogy minden jóakarat ellenére is a szakmának nem hozza meg a várt hasznot az együttműködés az ellenőrizhetetlen »szobakiadókkal" és a bürok­ratikus városi centrummal. Használjon Holcz-féle szegedi paprikát! A fényűzési adó lebontása. Az Országos Ipar­egyesület a különböző ipari szakmák felkérésére memo­randumban fordult a pénzügyminiszterhez, amelyben a fényűzési forgalmi adó reformját sürgeti annál inkább, mert ez az adó nálunk a legtöbbszakmára nézve a környező országoknál súlyosabb megterheltetést jetent. A mai gazdasági pangás nagymértékben csökentette a fényűzési tárgyak vásárló közönségét és így minőségi iparunk, amely termelését átmenet nélkül nem képes nagymértékben csökkenteni, kénytelen a fényűzési forgalmi adót viselni. Ezért az Országos Ipartestület azzal a kérdéssel fordult a pénzügyminiszterhez, hogy a fényűzési forgalmi adó lebontását határozza el és első helyen azokat a cikke­ket mentesítse a fényűzési forgalmi adó alól, amelyek egyrészt közszükségleti tárgyaknak tekinthetők, élelmiszer, ital stb. másrészről amelyeknek termelési viszonyai az adó fenntartásával különös károsodást szenvednek. Megnyílt a Fiume kávéház. A régi helyén, a Múzeum körúton, modern, világvárosi új berendezésével megnyílt a Fiume kávéház. Gundel Ferenc, a kitűnő szakember vállalko­zott arra, hogy a régi hírnevét és nívóját újjá­teremti ennek az üzemnek, amely azelőtt évtize­dekig híres találkozóhelye volt a főváros szellemi, politikai és társadalmi kiválóságainak. Gundel Ferenc neve garancia a sikerre s az első napok eredményei már azt bizonyítják, hogy az új Fiúménak is missziója van, hézagot pótol és versenytárs nélkül áll a belső körút óriási vonalán a Szeiffert kávéháztól a Ferenc József hídig. Elsőrangú italai, kitűnő ételei és kifogástalan kiszolgálása egyáltalán nem lepik meg a szakembert, aki ismerős a vezető kézzel. „Franck ii Ezt a szócskát mindig hozzá kell fűznie akkor, amikor Ön a valódiFrancK KávépótléKot kivánja . . . Miért ? . . . Hogy mást ne kapjon! Ügyeljen be* vásárlásainál gyári védjegyünkre, a ,.Kávédarálóra“! A szakma gyásza. Kaposvárról jelentik: Bíró József, az itteni Turul szálló bérlője hir­telen meghalt. A 48 éves, kitűnő hírnevű szak­embert munkás élete javakorában nagyszámú tisztelője kísérte sírjáig. December óta 50 százalékkal olcsóbbodott a ■bor. A borpiacon a forgalom vontatott. A piac jelenlegi irányzatát a szakkörökben most egyelőre megállapodott­nak tartják. Most a borok ára Malligancl-fokonkinl 475—500 korona körül mozog, ami a decemberi árakhoz képest 50 százalékos áresésnek felel meg. A kereskedők általában most sokkal kevesebbet keresnek a borokon, mint annakidején, mert az adók igen magasak. Az új termési kilátások még semmiféle módon nem befolyásolják a piacot, azonban valószínű, hogy a kitűnőnek Ígérkező termés az árakat még lejebb fogja szorítani, különösen pedig akkor, ha a külföldre nem sikerül megfelelő mennyi­ségű bort exportálni. Állítólag az új borra nézve már oly kötések is történtek, amelyek literenkint 4000 és 4500 koronás árakról szólnak. Üzleti hírek. Keszthelyen a Csányi szálló fényes új köntösben nyílt meg újra Nemes Jenő vezetésében, aki az újjászervezési munkálatokat nagy áldozatkészséggel végezte el. — Győrött Wolfsbauer Jenő vasúti vendéglős alakíttatta át nagy költséggel az egész, modern üzemet és megnyitotta szíkvízgyárát is. — Ugyancsak Győrött Mátyás Gábor a Korona kávéház Baross- úti részét pompásan átalakítva Mátyás király sörcsarnok elnevezéssel, nagy ünnepség kereté­ben nyitotta meg e napokban. A nagyszerű modern étterem egy csapásra Győr kedvencévé lett. — A pécsi szakkörök figyelmét Menczel Dezső, a kioszk vendéglőse keltette fel nagy­arányú újabb befektetéseivel, amelyek üzemé­nek emelését és nagyvárosi színvonalának még magasabbravitelét célozták. — Kisújszállás vasúti vendéglőjét Szeremley János személyében a fővárosban is elismert képességű szakember vette át. Bizonyos, hogy hamarosan sikerül új vállalkozását is fölvirágoztatnia. Budapesten Pszarszky Ferenc a gróf Haller- utca 4. sz. alatti üzletet vette át szolid, házias és előzékeny kezelésébe. — Somogyi József, az ismert nevű szakember rövid pár hét alatt híressé tudta tenni a jót kedvelő közönség körében a Nádor-utca 38. sz. alatt most meg­nyitott szép és kedves polgári éttermét. Egy jó állapotban levő nagy kávéházi tükrös kassierpult és egy nagy, húsnak való jégszekrény sürgősen, olcsón eladó. Bővebbet a kiadó- hivatalban. J. 22—81.

Next

/
Oldalképek
Tartalom