Vendéglősök Lapja, 1924 (40. évfolyam, 1-24. szám)
1924-11-20 / 22. szám
XXXX. évfolyam. 22. szám. 1924. november 20. Vendéglő, szálló, kávés ipari és közgazdasági szaklap M kir. postatakarék csekk szám 45.255 Megjelenik havonta 2-szer 5. és 20-án Előfizetési dij félévre 150.010 korona. — Alapította IHÁSZ GYÖRGY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, IX., Viola-utca 3 Telefon: József 142—59 A íusiót követeli as egéss A Budapesti Szállodások és Vendéglősök valamint a Budapesti Kávésok Ipartestületeinek, valamint ezzel kapcsolatban az Orsz. Szövetségeiknek a fúziójáról, a ráirányuló spontán törekvésekről és ezek akadályozó momentumairól irt a legutóbbi számában a Vendéglősök Lapja. Az volt a főcélja, hogy a legszélesebbkörü érdeklődést nyissa meg a hatalmas idea számára. Es hogy mennyire sikerült is ezt elérnie, azt mutatják az úgy Budapestről, mint az ország minden tájáról hozzánk érkezett érdeklődő és buzdító levelek a szakma kiválóságaitól. Mi mindenesetre akkor is folytattuk volna a nagy Unióért a küzdelmet, ha egyedülmaradtunk volna, a megnyilatkozott lelkes támogatás hatása alatt azonban, amely messze fölülmúlta a reményeket, csak annál erélyesebben és egyenesebben tartunk a szakma nagy célja felé. Sajnos, — a köszönő és lelkesítő levelek áradatában akadt egy, — egyetlenegy, amely megpróbálta, hogy a hideg zuhany szerepét játsza. Olyan oldalról és olyan helyről jött a levél, ahová bizonyára nem azért állított embereket a szakma, hogy akcióikat hideg közönnyel, vagy legalább is bürokrata fontoskodással intsék le. A levél, amely sok mindenre érdekesen rávilágít, a következőképen hangzik: Budapesti Szállodások és Vendéglősök Ipartestülete. 604—1924. szám. Bp. 1924 nov. 9. Tekintetes Szerkesztő Ur! Becses lapjának 1924 nov. 5-én megjelent 21-ik számában vezető helyen, „A szakma a szakmabelieké“ címen közőlteket a legnagyobb meglepetéssel olvastam. Ebben a vendéglős és kávés ipartestületek fuzionálásáról akként beszél, mint amelyről illetékesek már tárgyaltak és csak a vendéglős és fogadós ipartestület egy kis csoportjának személyi jellegű húzódásán és ellenkezésén szenved hajótörést az ipartestületek egyesülése. Ez az, ami meglep, mert én, mint a budapesti szállodások és vendéglősök ipartestületének ezidőszerinti elnöke semmiféle tárgyalásról sem tudok, amiről a cikkíró oly pontosan és részletesen van informálva. Miután ily tárgyalások a két ipartestület között még egyáltalán meg sem indlltak, annál ke- vésbbé merülhetett föl akár az egyik, akár a másik részről bármilyen akadály. Igen helyesen cselekedett volna a cikkíró, ha cikkének megírása és közreadása előtt hozzánk fordult volna információért, akkor nem közölt volna a tényeknek meg nem felelő és teljesen élénk fantáziájáról tanúskodó híreket. Soraim szives közlését kérve maradtam tisztelettel Keszey Vince ipartestületi elnök. A levélen bizony mi lepődtünk meg, és sokkal több joggal, mint a vendéglősipartestület „ezidőszerinti“ elnöke. Mi egy pillanatig sem, soha és sehol sem irtuk, hogy hivatalos helyeken tárgyalások folynak a fúzióról, az említett cikkünkben is, csak mint a szakma kirobbanó óhajtását hoztuk elő. Hiszen épen az a baj, hogy nem folynak ezek a tárgyalások és azt akarjuk mi és velünk az egész szakma, hogy folyjanak! Olyan dolgot cáfol tehát meg cikkünkkel kapcsolatban az ezidőszerinti elnök, ami egyáltalán nincs benne. Ez ismert módszer, és azt is tudjuk, hogy nem az ő módszere. Ha olvasta volna el azt a bosszantó cikket, látta volna, hogy nincs benne, ami „meglepje“. Az ilyen levél az a jellegű cáfolat, amely egy lap nagy olvasóközönsége előtt azt a látszatot akarja kelteni, hogy: megcáfolta az egész cikket, holott egy légből előkapott, önkényes dolgot do- rongol le. A kéz Ézsaué, fölismerhetően és vitán felül! Mi fölismerjük. Ellenben egy dologra nagyon jó volt ez a levél. Megállapítani, hogy mi hiányzik belőle? Olyan, aminek okvetlen benne kellene lennie ? A szakma meglepetésére és meghökkenésére hiányzik belőle az a kijelentés, hogy: „részünkről, a vezetőség részéről az óhajtott és rendkívüli horderejű fúziónak semmi akadálya sincsen!“ Ez lett volna a jelentős szó és a döntő gesztus az ezidőszerinti elnök részéről. És soha tán nem nyílt rá olyan kézenfekvő alkalom mint most, egy szinben a népszerű akcióval, a vezető helyeslő beleegyezése!
