Vendéglősök Lapja, 1923 (39. évfolyam, 1-24. szám)
1923-10-20 / 20. szám
SALZER J. Telefon: J. 101—30 JfodE £s fáktár I Alapítási év 1887 Budapest, IV. Ferenc József-rakpart 15. Gyártelep: VI., Lehel-utca 9. szám. — Gyárt: Pecsenyediszek, halpapirok, tortapapirok, süteményhüvelyek, modern szervirozássoz papírszalvéták és papirabroszokat. — SALZER J. Budapest, Ferencz József-rakpart 15 A külföldieknek, — eltekintve a valutakülönbözet előnyeitől, — nálunk mindig jó dolguk volt. A magyar vendég- szeretet hire nem ok nélkül terjedt el az egész földkerekségen. Büszke volt az, aki egy németet, olaszt, pláne franciát, vagy angolt látott vendégül, körülhordta a pesti látványosságokon és valósággal tömte bele mindazt, ami jót a magyar konyha és pince csak produkálni képes. A kőlföldiek hivatalos fogadtatásairól el nem maradhatott a dús bankett. Minisztereink, kaszinóink, fővárosunk olyan ebédeket, vacsorákat adtak, hogy arról szájtátva beszéltek a hires Nyugat jövevényei. Mindennemű tanulmányutas, szórakozó, világlátó vendég, üzletember, kereskedelmi utazó, aki eleinte félt az itteni belviszonyok rossz híreitől és azt hitte, hogy a budapesti főpolgármester karikás ostorral, 13 rétü lobogásban szőrén ülte csikón sétál a hivatalába, — szívesen, örömmel jött hozzánk később, megismervén pazar konyháju éttermeinket, fényes kávéházainkat, olcsó árainkat, hires szállodáinkat. Hogy a külföldi urak bőkezűség dolgában miként vélekednek, arról pincéreink tudnának beszélni. A magyar ember pedig, ha külföldre vetődött, aligha tapasztalta az idegen házigazda vendégszeretetét, de hiszen a természete is olyan, hogy adni szívesen ad, de el nem fogad ingyen semmit. Az osztrák, a svájci, francia, olasz fürdők, szállók valósággal körültáncolták a magyar vendéget, mert bőkezű, sokat költekező és gavallér hírben állottunk. Később aztán egyet fordult a világ, végigsepert rajtunk a háború és pénzünk romlása miatt csak a sokmilliós emberek juthatnak ma már idegen országok földjeire. A külföldi vendégek értékesebb része, amely tanulmányi vagy szórakozó utazásokra szánta magát, elkerült bennünket a külföldi sajtóban rólunk elhintett és fáradhatatlanul terjesztett rablóvilág hírei miatt és az idegen diplomáciai, vagy katonai ellenőrző közegeken kívül siberhad, kereskedelmi martalócok serege ömlött be hozzánk, a leromlott valutájú országokat ellepték a pénz és export kétes exisztenciájai, felvirradt a kokottoknak és mulatóknak, kártyaszobáknak. Egyedül a német nép igyekezett visszaverni a sáskahadat és a külföldiek vásárlásainak megdrágításával igyekezett megvédeni termelvényeit az olcsó áron való kotyavetyéléstől. a volt szövetségesek polgárai utlevéligazolás mellett nem fizettek többet, de a jó valutájú külföld számára drágább lett a piac. Az idegenforgalmi adókon kívül az egyes vásárlás, a szállodai és penziói számlák árai ugyancsak magasabbak voltak és igy elkerülték azt, hogy a külföldiek költekezése a belföld számára is általános áremeléssel járjon. Ismert dolog az, hogy a jobb valuták számára nálunk úgyszólván ingyenes az élet. Nevetve fogadják a felszámitott árakat, mert az ő pénzükben bagatellszámba megy az az összeg, amelyért itt meg lehet élni és vásárolni. Összevesznek minden lehetőt, amit nem lehet elvinni, az csempészkézre kerül. Idejönnek rossz ruhákban, felöltöznek nálunk tetőtől-talpig, semmi sem drága nekik, mert számukra mi vagyunk a legolcsóbb üzlet. Főleg az utódállamok kereskedői, vigécei és egyéb „gazdasági és kereskedelmi tényezői“ szerencséltetnek bennünket és nevetnek naiv árainkon. Oktalanságnak bizonyítéka az, hogy ezek számára nem arányosítunk békekoronákbaz, hiszen ha viszonosságról volna szó, a mi külföldre jutott hazánkfia a belföldi árak sokszorosát éli fel egy-egy utjánál és épen ezért kellene nekünk is arra az álláspontra helyezkedni, — mint a németek — hogy nálunk se éljen ingyen az idegen ember. A szállodák és penziók részére csakugyan tettek felettes hatóságaink némi okszerű engedményt, amennyiben a gyenge valutájú külföldiek 50 százaléka, a jobb pénzüek pedig 100 százalék felárat fizetnek, de csupán a lakásért. A napi ellátás, vagyis az éttermi kiszolgálás árait már nem engedték az idegenek számára felemelni, sőt megesett az a fura dolog is, hogy az egyik K . . . i szállótulajdonost uzsorabirósági eljárás alá vonták azért, mert a szokol és lei nagyhangú urainak az étkezés árait is 100 százalékkal felemelte. Ideje lenne ezt a kérdést rendezés alá vonni, már csak az egyöntetű eljárás érdekében is. Fővárosunk szemfüles kalkulátorai ugyanis jobban kiszámították a jóvaluták teherbírását és a kórházi ápolás és ellátás dijait a külföldi betegek részére 100—300 százalékig emelték fel. Ha figyelembe vesszük azt, hogy itt betegek“S™:1 Hirschfeld Dániel ás Da áornaoykereskedőkí"“ Központi irodák és városi pincék: Budapest, VII., Dohány-utca 71. (Bejárat a Szövetség-utcából) Állandó raktár mindenfajta kitűnő uj és ó borokból. Borpincék: Kiskőrös—Budafok.
