Vendéglősök Lapja, 1922 (38. évfolyam, 1-24. szám)
1922-05-20 / 10. szám
VENDÉGLŐSÖK LAKJA 11 Fűszeráruk üzletmenetele a hét első napjaiban megélénkült. Egész fekete borsért több zsák vételénél 275— 280 K-t, kisebb mennysiégekben 290—300 K-t kérnek. Fahéj irányzata nagyon szilárd; különösen cassia lignea »electedből van kevés, mert az aránylag csekély behozatal az utóbbi időben majdnem kizárólag törmelékre szorítkozott. Egész elsőrendű minőségű fahéjért nagyobb vételeknél 350—360 K-t, törmelékért 310—520 K-t jegyeznek. Elsőrendű hollandi kömény ittievő nagyobb tételeiért 175—180 K-t, utonlevő áruért 170—175 K-t kérnek. Egyes zsákokban pedig 200—220 K-ért árusítják. Szegfűszeg nagybani ára 880—950 K, szegfű- borsé 150—170 K. Kávé kereslete nem tud megélénkülni s ennek következtében árai nem tudnak emelkedni. Rio Vilié type 4-et egészen nagy mennyiségekben 305—310 K-ért, kisebb vételeknél 320—330 K-ért árusítanak. Nyugat- indiai fajtáknak sem készlete, sem kereslete nem valami nagy. R hét elején több zsák vételénél Guatemala 490—510 K-ért, Maragogyp 520—530 K-ért volt kapható. Pörköltkávé nagybani ára 380—400 K. Hizs iránt az érdeklődés erősen föllendült és mert az itteni készletek nem valami nagyok, az árak meglehetősen gyors tempóban emelkednek. Bassein vagon- tételekben 59—61 K, kisebb mennyiségekben 64—66 K. Idei Burma II. egész vagonokban 63—63.50 K, kisebb mennyiségekben 66—68 K. Másodrendű fényes japán rizs 69—72 K, elsőrendű 75—78 K. Kakaó irányzata lanyha, meglehetősen nagy készletek vannak az itteni piacon és mert azok nehezen tudnak elhelyezkedni, az árakat nyomják. Csomagolt Korff- kakaót ládaszámra fényüzési és forgalmi adóval együtt 335—340 K-ért ajánlanak. Főszerkesztő: Dr. Köhler Aladár. Felelős szerkesztő : Dr. Kiss István. Felelős kiadó : Ihász György örököse dr. Kiss Istvánná. Szállodák, éttermek, vendéglők részére színes és fehér abroszok 550 K-tát nagy választékban Fleischmasn Ignác cégnél Kálvin-tér 2. Magyar Bortermelők kiviteli pincészete r.-t. V., Dorottya-utca 8. Telefon : 26 —20. Központi pince: Sörház-u. 10. és 20. BUDAFOK Telef. Budafok 82 PINCÉK: BONYHÁD WIEN, XIX., BRÜNN. Csak elsőrendű urasági fajborok. Aromatlka Vegyiművek R. T. Budapest gőzüzemű illóolaj, äther és essencia gyár. Vezető márkái 80°/o-os absolut rum- áther, likőrgyári essenciák és illóolajak. Gyár és iroda: I. Maros-utca 21. Telefon: 32—36. BHK B£kfl Budapest, X. kér. KÉDÉRmeSCe R Kelemen-u. 27-29 Ajánlja dúsan felszerelt raktárát, 100 litertől 5000 literig prima hasított, valódi szlavóniai tölgyfából. Schaumburg Lippe herceg villányi pezsgő-gyára és udv. pincészetének központi irodája.: Budapest, V„Nádor-ü. 16, Üveg-, porcellán-, zománcedényt legolcsóbban szállít: Grünfeid Ármin városi raktára VIII., Nagytemplom-utca 34 Telefon: József 34—45. aacioBoacicemcoDoaaoaoaoDOBOoaaaaoaaaaaBsoaooDDoaoaoaoBa Vendéglősök figyelmébe ajánljuk a 8 1 Holló Ételzsirt, I o r g a amely gazdaságos, olcsó és a disznózsírt teljesen □ ű pótolja. — Gyártja: Holló Ételzsirművek | Budapest, IX., Soroksári-ut 130. oBaQOoaaooscoDOoaBocoaocaaaaoooflacDDoaeocDODDQBoaeDaot Hazai Fatermelö Részvénytársaság Budapest Közp, iroda: V., Hold-utca 21. Telefon: »-62, 121-56, 121-57, U1-8S. Táv. cím: FAHOLZ Gyár: VII., Egressy-ut 28-30. Telefon: József 92-18, 133-11. A legmodernebb felszerelésű bútorgyárában gyártja a jelenkor Iegby gíenikusabb bútorait, nevezetesen: „XYLOS“ szabadalmazott ágyak* „XYLOS* szabadalmazott ágybetétek, complett hálószobák. Városi ráktár: Anker-köz 1. Tel.: lő. Magyarországi bizományos: KURZ ÉS TÁRÉ A. J í BREITNER BERNÁT 1ÉGSZEKRÉNYGYÁR Budapest, vi, TELEFON: 122-01. KIRALY-U. 6 sz APRÓHIRDETÉSEK Egyszeri beiktatás szaranklnt 20 korona. A legkisebb apróhirdetés Ara 100.~ korona. Hektograph-étlapsokszo- rositó, papírszalvéta, fogvájó legolcsóbban beszerezhető BerkovitsKároly- nénál, Budapest, Sip*u. 4. Telefon: József 125—31. Vendéglői és kávéházi berendezések, evőeszközök, uj és használt állapotban Braun Gyulánál kapható. VII., Síp-u. 14.