Vendéglősök Lapja, 1914 (30. évfolyam, 1-24. szám)

1914-04-20 / 8. szám

8 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1744/1914. sz. Versenytárgyalási hirdetmény. Kiskőrös község által újonnan épített nagyvendéglő és szálloda a hozzátartozó melléképületekkel együtt 1914. julius 1 -étöl számított ÍO esetleg 12 évre bérbe fog adatni. A vendéglő emeletes épület. Ä földszinten van egy nagy étterem, egy nagy kávéház, e mel­lett egy nagyobb szoba. Az étterem mellett van egy söntés. Úgy a kávéház, mint az étterem a szükséges mellékhelyiségekkel konyha élés kamra, el van látva s ugyanitt van két pinczér- szoba is. A söntés alatt megfelelő nagyságú pin- cze van. Rz emeleten van 8 két ágyra és 9 egg ágyra szolgáló vendégszoba. Ugyanitt a vendéglős ré­szére 3 szobából álló lakás is. Ä vendéglőhöz tartoznak a következő gazda­sági épületek: Egy fedél alatt egy udvaros szoba, egy nagy mosó konyha és egy nagy kamra, mind a három helyiség alápincézve zöldség és egyéb élelmiszerek számára. Külön épületben 12 lóra való istálló és egy nyitott szin. A vendéglő udvarát nyári mulatóhellyé fogjuk átalakítani és rajta leszünk, hogy úgy a ven­déglő, mint az egész község mielőbb villany vi­lágítással legyen ellátva. Meg kell említenünk, mint a vendéglő pros­perálására lényeges körülményt, hogy Kiskőrös a Pest-zimonyi vasút mentén Budapesttől mintegy 108, Szabadkától cirka 80 kilométer távolságra esik, szárny vasúttal van összekötve Kalocsával s tervbe van véve a Kecskeméttel és Bajával való vasúti összeköttetés is, tehát igen kedvező fekvésű helység, lakosai száma 12000. Főszolga­bírói hivatal, kir. járásbíróság, kir. adóhivatal, vasúti osztálymérnökség, kir. közjegyző szék­helye s ezenkívül van csendőrség, pénzügyőr­sége s jól felszerelt népiskoláin kívül van egy négy fiú és négy leány osztályból álló polgári iskolája is; továbbá azt, hogy az egyik intel­ligens olvasó kör 50 tagjával saját helyiségeit feladni s az uj vendéglőben megfelelő számú he­lyiségeket bérelni kíván. Az árverés nyilvános szóbeli és zárt Írásbeli. A zárt ajánlatok az ajánlati végösszeg 5°/o-ának megfelelő készpénznek a község pénztárába le­endő letétele mellett folyó évi május 12-én dél­előtti 8 órájáig a község közigazgatási jegy­zői irodájában nyújtandók be. Bánatpénzül óva­dékképes értékpapírok is elfogadtatnak. A megállapított versenytárgyalási részletes fel­tételektől és szerződési tervezet feltételeitől eltérő kikötéseket tartalmazó, vagy megfelelő bánatpénz letételét igazoló letéti nyugta nélkül benyújtott ajánlatok figyelembe nem vétetnek. Az ajánlatokban az ajánlattevők határozottan kijelenteni tartoznak, hogy a megállapított ver­senytárgyalási hirdetmény kiegészítő részét ké­pező részletes feltételeket valamint a szerződési­tervezet feltételeit ismerik s azoknak magukat alávetik, (a részletes feltételek az érdeklődők részére a közigazgatási jegyzői irodában a hi­vatalos órák alatt rendelkezésre állanak). A község képviselőtestülete fenn tartja ma­gának a jogot, hogy a beérkezett ajánlatok közül, tekintet nélkül a megajánlott végösz- szegre szabadon választhat, esetleg valamennyit is visszautasíthatja. A versenytárgyalás folyó évi május hó 12-én délelőtt 9 órakor tartandó képviselőtestület ülésben fog megejtetni. Kiskőrösön, 1914 évi március hó 22. Túrán István, biró. Revalo Pál, jegyző Ezerné több kiváló orvos és tanár ajánlja 1904. ST. LOIS GRAND PRIX. Külföldi utazáson kérjen mindenütt Szt-Lukácsfürdői KRISTÁLY-ÁSVÁNYVIZET ! KRISTÁLY frkrrác szénsavval telitett ásványvize hasznos lUiTaS ital étvágyzavaroknál és emésztési nehézsé­geknél. A legtisztább és legegészségesebb asztali és borviz. — Hathatós szomjcsillapitó. — Vidékre és külföldre fuvardijmentes szállítás. — Kérjen árjegy­zést. — Szénsavtelités-nélküli töltés is rendelhető, mely hasonló enyhesége folytán pótolja a francia Evian és St. Galmier vizeket. Szt.-Lukácsfürdö Kutvállalat Budán. LITTKE L. pezsgőborgyár-telepe PÉCS. Főraktár: Budapest; IV., Szép-utcza 3. Frigyes főherczeg ő császári és kirá­lyi fensége, Salva­tor Lipót ő cs. és kir. fensége és „Nemzetközi Háló­kocsi“ és „Európai Express Vonat-tár­saság“ szállítója. PEZSGŐFAJOK: „SPORT GRAND VIN SEC“, „CA­SINO EXTRA SEC« „FORENGLAND“ (savanykás) „BRI- TANIA EXTRA DRY“ (cukor nélk) 1914. április 20. Szálloda berendezések Bruck J. Henrik vas- és rézbutorgyára Budapest. Gyár: IX., Liliom-utcza 8. szám. (Saját házában.) Mintaraktár és iroda: VI., Andrássy-ut 32. Ajánlom dúsan felszerelt raktáromat vas­es rézbutorban, olcsó árban és kedvező fizetési feltétellel. MENDELOVITS FARKAS jégszekrénykészitő Budapest, Vil. kér., Rákóczi-ut 84. sz. 50 százalék jégmegtakaritás és 40 százalék ármegtakarítás érhető el az általam feltalált készített és szabadalmazott szétszedhető amerikai jégszekrényekkel. Bennük a hús, különösen a borjúhús állandóan friss és üde marad. E szekrényekből Budapest majd minden nagyobb vendéglői részére készí­tettem. Rendelésre költségelőirányzati raj­zokat küldök. Boreladás. Sajáttermésű, mintegy 200 hektoliter fehér fajbor és 100 hektó kitűnő Schiller bor mérsékelt áron eladó. Venni szándékozó vendéglős urak bizalom­mal forduljanak hozzám. Adok hordó számra is RENCZES JÁNOS földbirtokos HARCZ, u. p. Sióagárd (Tolnamegye) MARTIN J. T. BUDAPEST Magyarországi kizárólagos képviselete és egyedárusitója: LUDWIG HUPFELD ACT.-GE =ELLSCHAET LEIPZIG Igazgatási irodák és gyártelep: világcégnek, Európa legnagyobb legnagyobb, legrégibb és leghíresebb Városi raktár és eladási Iroda VII., SZUGLÓ-UTCZA 22. SZÁM Z EN ÉLŐMŰ GYÁRÁN A K VIII., KENYÉRMEZŐ-UTCZA Telefon 61- 67. Telefon József 32—68. PÉNZBEDOBÓSRA MEQINDULÓ ÖNMŰKÖDŐ VILLAMOS ZENÉLŐ ZENEKAROK, ZONQORÓK, AUTOMATÁK a LUDWIG HUPFELD A.-G. LEIPZIG, Berlin, Drezda, Frankturt a/M., Hamburg, Haag, Amsterdam, Wien, London, Paris stb. világezég gyártmányai nélkül modern vendéglő vagy kávés nem lehet meg. „ T> Önmagukat kifizetik. Bő jövedelmi forrást képeznek. Az üzleti forgalrrat növelik. A vendéget szórakoztatják. Kérje tehát ismertető füzetünket és árjegyzékeinket! Tekintse meg városi mintaraktárunkat! Hívjon meg bennünket személyes tárgyalásra! Nincs vételkényszer! Nem okozunk költségeket! Áraink méltányosak! Részletfizetési feltételeink kedvezők ! Jótállásunk kimerítő! Levélcím : VII., SZUGLÓ-UTCZA 22. . elefon 61 -67. /TARTIN J. T., BUDAPEST Mintaraktár: Vili., KENYÉRMEZŐ-U. 6 Telefon József 32—68.

Next

/
Oldalképek
Tartalom