Vendéglősök Lapja, 1914 (30. évfolyam, 1-24. szám)
1914-04-05 / 7. szám
4 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1914. április 5. NAGY IGNÁCZ ■ pinczefelszerelési czikkek üzlete ■ Budapest^ VII., Károly-körut 9, Ajánlja dúsan felszerelt raktárát mindennemű pinczefelsze- Saját palaczkkupak relési czikkekben úgymint: borszivattyuk, gummicsövek, gyár rézcsapok, palaczkdugaszolok és kupakolók kisebb és nagyobb r hollandi és asbest szűrőkészülékek, boros palaczkok, parafaguda- Nagy es watzkei szók, továbbá különféle rendszerű borsajtók, szölözuzók. erjesztő tölcsérek, faedények, permetezők raffiában stb., stb. ■— Pinggau. = Id. Holtzspach Nándor A hűvösvölgyi »Vadorzó« vendéglő megalapítója és tulajdonosa id. Holtzspach Nándor múlt hó 26-ikán jobblétre szende- rült. Haláláról az összes napi lapok megemlékeztek, legkegyeletesebben pedig »Az Újság« parentálja el a megboldogultat a következő szép neokrológban: »Egy öreg ur halt meg tegnap. Hetvenhat éves tiszteletreméltó kort ért meg. Szép, nagy, kiterjedt család állja körül a ravatalát, gyászszal a szivében. A kik közel álltak hozzá, szerették; a kik messziről nézték az élete folyását, nagyrabecsülték. Derék ember volt az öreg ur. Nagyszerű polgár. Példás családfő. Munkás és eredményes volt az élete. De mindennél még sokkal több volt, sokkal különb. Olyan ember volt, a kiről írni kell, a kiről beszélni kell, a kinek az élete folyását az iskolákban szeretném taníttatni, mint ragyogó példaképét. Ide írtam e sorok élére a nevét is. Holtzspach Nándor. Az országban nem hinném, hogy minden tízezredik ember ismeri ezt a nevet. De ha hozzáteszem, hogy Holtzspach Nándor építette a Dunapartot, hogy ő építette a parlament palotáját, hogy ő építette az uj királyi palotát, egyszerre milliók és milliók fogják ismerni az alkotásait. Pedig még sok- sok fényes palota, .középület a Holtzspach alkotása. — Ezek üzleti vállalkozások — fogja mondani az utszéli közöny. — Építette Holtzspach Nándor, igaz, de ha nem ő építi, építette volna más. És ö se szeretetből, vagy a szépért való rajongásból építette, hanem csinálta busás nyereség fejében, csinálta, mert ez volt a mestersége, a foglalkozása, a kenyere. Kissé rideg dolog embereket és alkotásokat ilyenformán megítélni, de alapjában igaz. Munkácsy is pénzért festett, Jókai is pénzért irt, Hegedűs Gyula is pénzért komédiázik, — de azért ne tessék elfelejteni soha, hogy nagyot, maradandót teremt. Más is csinál képeket, más is ir könyveket, más is játszik színjátékot, más is épit palotákat, — de talán nem egészen igy. Mindegy. Az öreg Holtzspach Nándor munkáiban nem keresek semmi érdemet. Üzleteket csinált, pénzért dolgozott, milliókat szerzett, — punktum. Hogy közben a várost is gazdagította, hogy ezreknek és ezreknek adott munkát és kenyeret, az csak véletlen, de nem érdem. Ha ő nem csinálja, csinálta volna más. Szóval milliókat szerzett Holtzspach Nándor, súlyos milliókat. Sokat. Az ország egyik leggazdagabb embere lett. Aztán jött egy vihar, a mi elsöpört mindent. Valami forgószél volt, vagy cziklon, úgy hívták, hogy építési válság. A ki vállalkozó volt, mind tönkrement, a ki milliomos volt, koldus lett. Amit Holtzspach Nándor egy hosszú élet keserves munkájával szerzett, azt egy rövid válság fölfalta mind. Az épületek, amiket emelt, állták a legerősebb viharokat, ő maga nem: összeroppant, tönkrement. Egy-két hónappal előbb még sokszoros milliomos, — koldus lett egyszerre. Még most se jutottam el oda, ahová iparkodtam. Még most se értem el Holtzspach Nándor életének ahhoz a szakához, amelyről úgy érzem, hogy emléktáblán kellene megörökíteni, hogy iskolákban kellene tanítani. Hány ember van, aki milliókat szerez munkával és szerencsével? És hány ember van, aki milliomosból szegénynyé válik! De a milliomosok, akik szegényekké lesznek, főképp ha még ezenfelül mágnások is, vagy ősi nevek viselői, kolonczok gyanánt nehezednek a társadalomra. Rémei lesznek mindazoknak, akik valaha ismerték, vagy összeköttetésben állottak vele. Vagy elzül- lenek. Holtzspach Nándor, noha közel járt már a hetven felé, nem igy cselekedett. A vihar megrázta és a földre teperte, a vihar után ő rázta meg magát és újra talpra állott. — Dolgozni fogok tovább. Uj életet kezdek! És korcsmát nyitott. Korcsmáros lett. A volt milliomosból egyszerű vendéglős. Aki hajdan tömegesen vendégelte meg az előkelő társaságot, most egyenként fogadta a vendégeit, s látta el őket étellel, itallal. A Hűvösvölgyben volt a vendéglője: a »Vadorzó.« S amilyen jó volt hajdanta nagy- vállalkozónak, olyan jó és megbízható lett kis korcsmárosnak. Eleinte jártak hozzá kevesen, hogy felsegítsék, azután jártak hozzá sokan, hogy jól éljenek. Királyi palota építője, királyi ellátásban részesítette a vendégeit. Polgári módon, de tisztesen élt és dolgozott élete végéig. Hetvenhat esztendős öreg ur fekszik a ravatalon. Ebben az országban, ahol olyan kevés becsülete van az egyszerű embernek, az igénytelen polgári munkának. Ebben az országban, ahol minden milliomodik ember se volna képes rá, hogy másodszor is, harmadszor is újra és újra kezdje az életet, és a sokszoros milliomos bősége mellől nyugodt sziwel és könnyű lélekkel visszatérjen a kemény, fekete kenyeret Ígérő kemény munkához. Úgy érzem, hogy ez előtt a ravatal előtt mindnyájunknak le kell vennünk a kalapunkat. A polgári erények őrzői, a munka lovagjai közül egyike a legtiszteletreméltóbbaknak fekszik ravatalon.« CSRRNOK. Virágvasárnapi ének. Dallam: „Mi Atyánk, ki vagy mennyekben“ Oh lelkem, hozz virágokat, Szent buzgóság virágait! Hozd ég felé emelkedő Hited zöld pálmaagait! Virág fakadjon az utón, Melyen hozzám jön Jézusom. Ajkam, hozsannát zengedezz A szent város kapuinál, Melyek felett jós lelkivel A könnyező Jézus megáll. Ah, e nép mért lesz hütelen? Szivem maradj hü szüntelen! Szivem maradj hü szüntelen, Jézust kövesd, hol átmegyen! Pálmád ne rejtsen vad tövist, Virágod örökzöld legyen. Hozsannád hangjai megett Ne hangoztass »feszítsd meg«-et. Ha majd a földi lét után Lerázol gondot, but, borút: Pálmád örökzöld lombiból Készül mennyei koszorúd. Itt elzengvén zsoltárodat, A mennyben Jézusod fogad. Szász Károly, püspök. HUSVÉT. Tündéri ruhában, nézd, ki jön ott? Kertek alatt a Tavasz mosolyog, Pacsirta dalba fog, ibolya ébred — Beh jó, beh szép, beh gyönyörű az élet! Ünnep a földön, a szívben is az, Sajgó sebre borul enyhe vigasz; S áldozatot a nagy Istennek hozva, A templomokban zendül vig zsolozsma. A temetőben megmozdul a rög: A por lesz porrá, a lélek örök. Hit és remény a sírokon megállnak, S föltámadásról szólnak a világnak. Sántha Károly. Az ezeresztendős számla. Sir Robert Ball, a nemrégiben elhalt hírneves csillagász, egyike volt a legkellemesebb társalgóknak, akit kedves modora és mulatságosan vidám tréfái miatt minden társaságban szívesen láttak és szerettek. Az elhunyt halála alkalmából most az angol lapok egy adomát újítottak fel, amely arról szól, hogy a kiváló csillagvizsgáló és hírhedt tréfamester egy alkalommal miként akadt mesterére. Ball néhány jóbarátja társaságában egy alkalommal kirándult a halhatatlan Shakespeare városába, Stratfordba, s a társasággal együtt betért egy kis kurtakorcsmába, ahol a társai nagy örömére egyszerre csak beszédbe elegyedve — ugratni akarta a korcsmárosnét. — Ön bizonyára tudja, — mondta az asz- szonynak — hogy a világon minden esemény ezer év múlva pontosan megismétlődik. Ezer év múlva tehát megint itt leszünk az ön korcsmájában, itt fogunk enni és inni; szóval költjük a pénzünket éppen úgy, mint most. De elvár-e a mai számlánkkal addig? Ám a derék csaplárosné egyáltalán nem tartozott az együgyüek közé és igen talpraesetten imigyen válaszolt: — Nagyon jól tudom, még pedig tapasztalásból, hogy ezer év múlva minden megismétlődik. Mert éppen ma ezer esztendeje, ön itt volt nálam, költött, evett, ivott és adós is maradt a kontójával. Ha tehát most az akkori cechet kifizeti, akkor a maival ismét adós maradhat.
