Vendéglősök Lapja, 1913 (29. évfolyam, 1-24. szám)
1913-03-05 / 5. szám
1913. márczius 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 7 A nagyétvágyú svábok. Boldogemlékü Apor Péter uram, mint a »B. H.« Írja, ha föltámadna, bizonyára elsírná megint metamorfózisában elhullatott könnyeit. Mert romiunk, pusztulunk, elhagyjuk apáink szokásait. Levetjük gúnyáját, elhagyjuk nótáit, meg — nagyevéseit. Igaz, hogy bosszúból az ő étvágyuk fordított hátat nekünk, meg az ő életbéli nagy bőségük. Ösztövérük, bajusz- talanok vagyunk és bécsi-módi a tánczunk meg az énekünk. Szódabikarbónát eszünk ebéd után, s a patriarkális kurucz nagypipát kiszorította szájunkból a hetyke czi- garetta. Ebbe a rosszmájú, rosszétvágyu, savanyu életbe csak nagyritkán veti sugarát valami óriás evés, nagy jóllakás. De ezt se magyarok csinálják. Hanem a svábok, akiknek állítólag nagyon rosszul megyen a soruk, és akiket csontvázzá szipolyoz a barbár magyar uralkodás. Most Bácskából jelente- tenek egy erre való bizonyítékot. Garafal- vában ugyanis az Ur oltára elé vezette Gatti József sváb legény Klenanc Marianna tisztes hajadont, szivének maga-választotta párját. Az esküvő után azoreg Klenancz-pár csapott olyan hetedhét országra szóló dáridót, amilyet még a régi nagyevők is csak nagyritkán dorbézoltak végig. Az óperencziás nagy lakodalmon megettek ugyanis egy üszőt, két hízott disznót, öt bárányt, kétszázötven csirkét, negyvenöt pulykát, száz kacsát, hatvan ludat, hetven egész kenyeret, hétszáz tojást, nyolcz süveg czukrot, ötven kilogram vajat, megittak pedig tiz hektoliter bort, tizenöt hektoliter sört és két akó feketekávét. Amikor egészségükre kívánjuk ezt a nagy jóllakást, kénytelenek vagyunk kiegészíteni néhány megjegyzéssel a menüt Hogy bizony mi, szegény városiak, akik élelmiszeruzsorával küzködünk, akik szódabikarbóna-skatulyával surranunk be valamelyik sarki vendéglőbe, letesszük a nagyétvágyú svábok elé hódolatunkat. Mert ez több, mint étvágy, több, mint enni, jóllakni akarás. Ez művészet, talentum, képesség. Képesség, a mely a virtussal határos. És van benne valamelyes nyoma a világnézetnek is, amely odalenn a sárga kalászt fakasztó fekete földön talált fogalmazásra és azt mondja, hogy az emberé az, — amit meg tud enni. A legnagyobb pályaudvar megnyitása. A jövő vasárnap ny illik meg Newyorkban az ottani óriás méretű középponti pályaudvar, amely korszakalkotó jelentőségű az amerikai forgalomra^ telekkel, amely harminczkét hektár, kerek hétszáz millió koronába került. A pályaudvar, csarnoka kétemeletes, a másodikon futnak be a gyorsvonatok negyvenkét sínpáron, az alsókon ugyanannyi sínpáron a tehervonatok és a viczinálisok. A csarnokban ezernegyvenhárom vasúti kocsit lehet elhelyezni. Gondoskodtak arról is, hogy a közönséget ne zavarja túlságosan a forgalom zaja és csak akkor lépjen a perronra, amikor a vonat befut, addig ben kell maradnia a váróteremben. Az óriás amerikai házak monumentalitása olykor a szépségük rovására esik, ennél a pályaudvarnál azonban még a nem amerikai bírálók véleménye szerint is megvan a kellő harmónia. A kolosszus csupa kő és aczél. A legmagasabb kupola a középponti csarnoké. Csodálatos a visszhang is. Az első osztályú várótermek ékessége egy Botticzino- márvány, a melynek barna színe igen otthonossá teszi e helyiségeket. Az üvegfestésü ablakokon át derűs fény árad be. Az esti világítás kápráztató. Két aranyszínű reflektor sugárkévéje árasztja el a csarnokot. Ezenkívül kétezerötszáz-izzólámpa ragyog a mennyezeten, a menybolt csillagainak formájában elhelyezve. Ez volt a leg- nemezebb munka, amellyel hónapokig kísérleteztek^ de nagyon szépen sikerült. A pályaudvaron van minden, még fürdő is. A királyok bora, borok királya a tiszta igaz és hamisítatlan tokaji bor, melynek méltán kiérdemelt világhíre megóvása körül kiváló hir nevet szerzett magának a „Tokaji Bortermelők Társasága R- T,“ amely czéltudatos és tervszerű üzleti tevékenységével nemcsak a külföldön, hanem itthon is valósággal népszerűvé tette e pompás italt, mely régente csak kiváltságos osztályok asztalának dicsősége volt. A részvény- társaság vezetősége, különös súlyt helyezve a vendéglői- és kávéházi fogyasztás emelésére a tokaji bor beszerzését úgy nagyban, mint kicsinyben működési programjának egyik főpontjává tette és e tekintetben érdeklődőknek készséggel ád meg bármely felvilágosítást. A részvénytársaság központi irodája: Budapest, VI., Teréz-körut 25. sz. alatt van. Császárfűrdö Budapesten. Nyári és téli gyógyhely az Irgalmasrend kezelése alatt. Kénes hévvizű gyógyforrásai páratlanok. Ezek a források bőségesen táplálják vizükkel az intézet valamennyi fürdőjét úgymint a gőzfürdőt és népgőzfürdőket, egyes- és közös külön női- es férfi-iszapfürdőket {iszapborogatások), márványkád-, porcellán- és kő- fürdőket, valamint török- és horganykád-fürdőket, továbbá a hőlég-, szénsavas- és villamosfürdőket. Ezekből a dús gyógyforrásokból kapja vizét a continensen egyedül álló női- és a férfi-uszoda is A Császárfürdő kiváló gyógyító ereje nemcsak csúszós bántalmak és idegbajok ellen, hanem sok más betegségnél is általánosan elismert. Ivókúrája kitűnő gyógyhatású hurutus légzőszerveknél és altesti bántalmaknál. Lakószebái kényelmesek; berendezésük a különböző igényekhez van szabva. Jutányos árak. Minden tékintet- ben szoliditás. Gyógy és zenedij nincsen. Prospektust ingyen és bérmentve küld az Igazgatóság Keszey Vincze éttermei Budapest, VII., Rákóczi-ut 44. Pilseni ősforrás! (Keszey Vincze és neje.) A vidékiek legkedveltebb találkozó helye. Ujonan, díszesen átalakítva. Kitűnő franczia és magyar konyha. A Pilseni ősforrás sörei és balaton- melléki borok. — Társas összejövetelekre külön termek. Színház után friss vacsora! Vendéglő, szálloda és üzlet bérbeadása. Püspökladányban, közvetlen az indó- ház mellett, egy igen jóforgalmu vendéglő és szálloda 10 szobás :: :: helyiséggel, továbbá egy kóser ételek elárusitására szolgáló helyiség (bodega) több évre kiadó. Ugyanott a nagy piacztéren a legszebb helyen nagyforgalmu vas és füszerüzlet családi viszonyok miatt több évre kiadó. Az üzlet mellett korlátlan italmérés van. Bővebbet: Kohn Dávid tulajdonosnál Püspökladányban. KÁVÉHÁZ, mely évente 3600 koronát forgalmaz, házzal együtt 42000 (Negyven- kettő ezer) koronáért eladó. Esetleg ház nélkül is. — Bővebbet levélbeli megkeresésre a kiadóhivatal ad. :: MOHOS FERENCZ vendéglője Budapest, X., Hungária:körut 289. a „NAGY SZAMÁR“-hoz. Minden időben kitűnő ételek és italok kiszolgálása. Legizletesebb magyar konyha, frissen csapolt kőbányai sörök. Csókái és Örkényi jó borok. Alma. Csemege és rétes almát 20, 24 és 30 kor.- ért métermázsánként szállít utánvéttel: Prenner János Pinkafő (20 sz.) — Azonkívül valódi, természetes gyümölcs-eczetet is szállítok. 100 hektoliter jó minőségű, • nem savanyu hegyi bor van eladó Zöld Gábornál, Micske SIPIILUSZ IAPJ* Magyarország legkedveltebb élczlapja. Megjelen minden vasárnap. Egyes szám 15 krajczár. Előfizetési ár: Egész évre ... 6 frt Fél évre . . . . 3 frt Negyed évre . . . 1 frt 50 kr Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII. kér., Rökk Szilárd-utcza 4. | Homoki borok: 600 hl. kiváló minőségű későn szűrt ujbor, 1910. és 1911. évi asztali és pecsenye óbor 120 hl. eladó Szobonya Bertalan ny. kir. igazgató H. KiráEy halomi telepén. DunflfnlíMrnn közvetlen a hajóállomásnál lévő UullCllUiUidlUI1 gyönyörű kerthelyiséggel egybekötött vendéglő, házzal együtt és berendezéssel haláleset miatt sürgősen örökáron eladó. A szép és tágas épülethez fentin kívül téli és nyári söntés, étterem, nagyterem bankettek, báli stb. mulatságok részére, hat szobából álló lakosztály, 500 hl. borra szép kőpincze, téglából épült kitűnő jégverem, fedett tekepálya stb. stb. tartozik. A vétei előnyös feltételek mellett bonyolítható le. Érdeklődők forduljanak közvetlen Ónody Gábor vendéglős és háztujdonoshoz Dunaföldvár.