Vendéglősök Lapja, 1913 (29. évfolyam, 1-24. szám)
1913-10-20 / 20. szám
1913. október 20 VENDÉGLŐSÖK LÄPJÄ 7 R vacsora é$ az alvás. Általánosan elterjedt nézet és az orvosok legtöbbje is azt vallja, hogy annak, aki jól, mélyen és nyugodtan akar aludni, a lefekvés előtt nem szabad jóllaknia. Vagyis az az általános meggyőződés lett úrrá az emberek közt, hogy a vacsorának mérsékeltnek kell lenni, mert a jó és sok evés az álmot zavarja meg. Ám ez a nézet, amint azt dr. Dornblüth német orvosprofesszor közelebb megjelent »Äz alvásról és alvási zavarokról« czimen irt könyvében tudományos alapon és helytálló érvekkel támogatva, kifejti, teljesen téves, sőt minden komoly alap hijával való. Szabad ugyanis jó és bőséges vacsorát fogyasztani anélkül, hogy attól kellene tartanunk, hogy a jó és bő evés hátrányosan befolyásolja az alvást és zavarná a nyugodt álmot, csakis arra kell figyelemmel lenni, hogy a gyomor túlságos san ne legyen megterhelve. Dornblüh kiterjedt megfigyelésekre és tapasztalataira hivatkozva ugyanis azt állítja, hogy hosszú prakszisa során csak nagyon elvétve talált egy-egy olyan pacziensre, akinek álmát és nyugodt alvását a bőséges és jóminőségü esti étkezés hátrányosan befolyásolta vagy éppen megzavarta volna, ellenben annál többször találkoztak olyan betegei, akiknek álmát és alvását éppen az zavarta meg, hogy este a lefekvés előtt vagy éppen nem, vagy keveset ettek. Az elköltött esti eledel ugyanis már négy óra lefolyása alatt a gyomorból átmegy a belekbe, amikor a gyomorban az üresség érzete jelentkezik, amely azután sok embernél igen gyakran valóságos éhséggé fokozódik. Ilyen esetben az emberek egyik-másika megszokta zavarni az alvását s fölkel, hogy újra egyék, ami azonban a tapasztalat szerint már csakugyan hátrányos és pedig nemcsak éppen az alvásra, az álomra, de az egészségre is. Különösen a betegek és gyengélkedők közt nagy az alaptalan félelem az esti étkezés miatt s ezeket sokszor még nagy rábeszéléssel is alig lehet rábírni a jó étkezésre, ami viszont, ha sikerül, rendszerint kitűnő eredménnyel jár s utána az álmatlanságot és ideges nyugtalanságot jótékony álom és zavartalan alvás váltja fel. Dornblüth tehát esti 7—8 óra közt jó és bőséges táplálkozást javasol, sőt még a tiz órakor történő lefekvés után is ajánl az ágyban egy pohár tejet vagy kakaót és egy darabka vajas kenyeret elfogyasztani. A német professzor szerint téves az az állítás is, hogy esti étkezésre káros a huseledel élvezése, mert — mint találóan írja — például az angolok, bár este is csak húst és hozzá bőségesen fogyasztanak s mégis az angolok a világ legjobb alvói. KÜLÖNFÉLÉK. Esküvők. Fényes esküvő színhelye volt folyó hó 16-án a józsefvárosi plébánia-templomban; ekkor esküdött örök hűséget M a 1 o s c h i k Nándor fővárosi fiatal vendéglős-kartársunk szellai és jakusovczi Spolárits Irénke kisasszonynak, Spolárits György fővárosi vendéglős és kávéháztulajdonos szépmüveltségü, bájos leányának. Áz esküvőn a székesfőváros legelőkelőbb közönsége Vett részt. AMaloschik-ésSpolárits- családok nagykiterjedésü rokonsága és ismerősei zsúfolásig megtöltötték a templomot. Az esketést Hock János plébános, országgyűlési képviselő végezte; emelkedett hangú, szép beszédet intézett az uj párhoz. Áz esketést az örömapa és a vőlegény állatkerti belső vendéglőjében lukulusi lakoma követte, melyen számos felköszöntő hangzott el az uj pár boldogságáért. Mi is kívánjuk, hogy az Isten áldja meg a megkötött frigyet. 1 — K eszi er Lipót régi jóhirnevü főpincér folyó hó 18-án vezette oltárhoz a tabáni plébánia- templomban G ü r s c h Miczikét, G ü r s c h Ferencz vendéglős-kartásunknak, a budai »Politikus greisler« tulajdonosának bájos, szép leányát. Áz esküvőn igen nagyszámú, díszes közönség vett részt. — Polgár Sándor felsőbüki vendéglős e hónap 25-én tartja esküvőjét Németh Anna kisasszonynyal, Felsőbükön. — Klem István ba- bóti vendéglős szépséges Mariska leányát e hónap 21-én vezeti oltárhoz Csókay Károly nagyiparos. Vengédlő-átvételek. !Pen ez Jakab budapesti vendéglős átvette a Baross-utcza 100. szám alatt levő vendéglőt s ez alkalomból belépett ipartársulatunk tagjai közé. Isten hozta körünkbe. — Felső bükön (Sopronm.) a nagyvendéglőt Polgár Sándor kartársunk vette át. — Rába- pordánybam a nagyvendéglőt C s á n y i Lajos kartársunk vette át. — Algyógyon a Kaszinó-vendéglőt C s e rn o k Jánosné vette iát. — Zalaegerszégen a Récsei-féle vendéglőt E i s i n g e r József vette meg örökáron. — Nagybányán az István király«— szálló vezetését Géczy Kálmán kartársunk vette át. Uj kávéház. Szabó Imre, a budapesti I »Erzsébet«-szálloda köztiszteletben álló bérlője, szállodáját az Egyetem-utcza 5. és 7. szám alatt egy igen díszesen berendezett kávéházzal bővitette kti; uj kávéháza most a belvárosi urivendé- gek egyik legkedveltebb és íeglátogatottabb szórakozóhelye. Ajánljuk vidéki kartársaink figyelmébe, annál inkább is, mert az »Erzsébet«~szálló volt a 80-as évek elején a vidéki vendéglősök és kávésok igazi otthona. Szabó Imre kartársunk puritán, egyszerű, csöndes és előzékeny ember; megérdemli a nagyközönség pártolását. H fagyasztott banket. A fagyasztó-iparosok harmadik kongresszusát most tartották Chicagóban és Washingtonban. Ezt a kongresszust igen stilszerü módon fejezték be. Banketet adtak, melynek czélja volt a fagyasztó-ipar dicsőségét hirdetni. Tehát csupán olyan ételeket szolgáltak fel, amelyek különböző hütőházakban legalább félév óta konzerválódtak. Az étlap ez volt: tonhal, hét hónap előtt fogva; lazacz, egy év előtt fogva; pulyka, kilencz hónap előtt leölve; marhahús, mely két év óta hűlj a jégen (és tizennyolczhónapos tojás. Az ötszáz résztvevő vidáman lakömázott és egyik se panaszkodott. Együttes megrendelés. Lapunk mai számában egy szokatlan szövegű, a modern kereskedőket bizonyára érdeklő hirdetés jelenik meg. Búkor Lajos tatatóvárosi közismert, jónevü és köz- tiszteletnek örvendő paprikatermelő cég, akinek Szegeden is vannak nagy raktárai, jóminőségü burgonyát ajánl a detailárusoknak vaggonrakományonkint oly módon, hogy többen összeállva, együttesen tegyék meg a megrendeléseiket, ami által óriási megtakarításokat érnek el. Ezen együttes megrendelésnek módja nálunk még egészen uj, de nem úgy a külföldön, ahol az együttes árubeszerzés módja már hosszú évek óta dívik és ennek köszönhetik sokan, hogy könnyebben boldogulnak. Mindenesetre ajánlatos volna ezen együttes megrendelések sok nagyobb konzumezikkben nálunk is meghonosítani. Szívesen ajánljuk Búkor Lajos hirdetését lapunk t. olvasóinak figyelmébe. Tessék kísérletet tenni és ha ez jól bevág, úgy más nagyobb konzumárukkal folytatni lehet az együttes beszerzést. Sörből szerzett milliók. Az Egyesült-Államoknak az a praxisa, hogy a követi és nagyköveti állásokat lehetőleg gazdag emberekkel töltse be. így került most kombináczióba egy Vopickka nevű cseh származású ember abból a czélból, hogy vagy Bukarestben, vagy Szófiában képviselje Amerika érdekeit a Balkánon. Vopicka nagyon érdekes múltra tekinthet vissza. Fiatal korában mint egyszerű szerencsét kereső bevándorló került Amerikába, ahol néhány esztendeig tartó munka után csakhamar vagyonhoz jutott. Amikor már volt némi tőkéje, sorra alapította a nagy sörgyárakat és ezzel alig felbecsülhető hatalmas vagyont szerzett. Most azután, amikor az európai követeket kicserélték, Wilson elnök arra gondolt, hogy a Balkánra legalkalmasabb volna elküldeni a szláv származású Vopickát. Wilson azonban csak kijelölheti a követet, de elküldeni a szenátus küldi. Ennek tagjai azonban nem nagyon rokonszenveznek a jövevénynyel. Nagy gazdagsága miatt mégis valószínű, hogy kinevezik és az egykori fedélközi utas mint az Egyesült- Államok követe térhet vissza Európába. Egy régi könyv az egészségápolásról. Páris- ban nemrégiben egy kis könyv került árverésre, amelyet nem kevesebb, mint tizenhatezer frankért vettek meg. A könyvecske Nagy Károly korából származik s érdekes utasításokat tartalmaz, hogyan kell ápolni az egészséget. A czim- lapján a következő fölirás van: »Ne légy fé- í lénk és bátortalan! Igyál csak, habozás nélkül, hae szel! Nappal ne aludj!« A következő lapok tartalmazzák aztán a tulajdonképpeni utasításokat. »A tavasz a legalkalmasabb évszak a testi gyakorlatok végzésére. Nyáron mérsékeld a heves szerelmi föllobbanásaidat. öszszel egyél minél több gyümölcsöt, ami megvéd a betegségektől, mert sok vértisztitó nedvet tartalmaz. Télen különösen sok tojást egyél és igyál hozzá vörös bort. A szabad idődet mindig vidám társaságban töltsd el, ami fölviditja a lelkedet, egyébként ez jelentékenyen elősegíti az emésztő szerveid működését is. Légy rajta, hogy a szerelmi érzéseidet ötven éves korodig lecsillapítsd, mert azután a nyugalom korszaka következik be életedben, amit nehezen bár, de meg fogsz szokni.« A halálról is megemlékezik a könyvecske s azt mondja, hogy tulajdonképen az az igazi egészség, mert a halálban állandó és tartós állapot van, amelyet soha nem zavar meg semmiféle betegség. Császárfiirdő Budapesten. Nyári és téli gyógyhely az Irgalmasrend kezelése alatt kénes hévvizü gyógyforrásai páratlanok. Ezek a források bőségesen táplálják vizükkel az intézet valamennyi fürdőjét úgymint a göfürdöt és népgözfürdőket, egyes- és közös külön női- és férfi-iszapfürdőket {iszapborogatások), márvány kád-, por cellán- és kokárdákét, valamint török- és horganykád-fürdőket/ továbbá a hőlég-, szénsavas- és villamos fiit dókét. Ezekből a dusgyógyforrásokból kapja vizét a continensen egyedül álló női- és a férfi-uszoda is A Császárfürdő kiváló gyógyító ereje nemcsak csúszós bántalmak és idegbajok ellen, hanem sok más betegségeknél is általánosan elismert. Ivókúrája kitűnő gyógyhatású hurutos légzőszerveknél és altesti bántalmaknál. Lakószobák kényelmesek ; berendezésük a különböző igényekhez van szabva. Jutányos árak. Minden tekintetben szoliditás. Gyógy és zenedij nincsen. Prospektust ingyen és bérmentve küld az Igazgatóság. NYILT-TÉR. Keszey Vincze éttermei Budapest, VII., Rákóczi-ut 44. Pilseni ősforrás ! A vidékiek legkedveltebb találkozó helye. Ujonan díszesen átalakítva. Kitűnő franczia és magyar konyha. A Pilseni ősforrás sörei és balaton- melléki borok. — Társas összejövetelekre külön termek. Színház után friss vacsora! Eladó mulatóhelyiség. 18.000 lakosra városban egy nyári és téli mulató kedvező feltételek mellett azonnal eladó teljes felszereléssel. Szakembernek aranybánya. Bővebbet Dr. Oláh József ügyvéd Érsekújvár.