Vendéglősök Lapja, 1913 (29. évfolyam, 1-24. szám)
1913-01-20 / 2. szám
1913. január 20. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 3 BORHEGYI F. borkereskedő Budapest, V., Gizella-tér 4. (Saját ház) Pinczék: Budafokon és V. kerület, Gizella-tér 4.. szám alatt. BORHEGY! BOR Ajánlja a legjobb: franczia és magyar pezsgőket, cognacot és likőröket gyári árakon. Belföldi borait az első hírneves bortermelőktől a legjutányosabb áron szolgáltatja. — Vidéki megrendelOsek gyorsan és pontosan teljesittetnek. mos 4.40 K, IV/26. Fludorovits István 3.10 K, V/3. Neuger Jakab 6.20 K, V/10. Fejér Gyula 4.60 K, V/10. Báli maradvány 20.62 K, V/17. Kamarás Mihály 13.30 K, V/24. Jáhn Edéné 8.80 K, V/31. Potzmann Mátyás 6.20 K, VI/7. Kittner Mihály 6.40 K, VI/14. Blaschka János 15 K, VI/21. Riedl Ágoston 2.60 K, VI/28. Gundel Károly 7.20 K, VIÍ/6. Doktor László 7 K, VII/12. Klecker Alajos 4.80 K, VII/19. Walcz György 7.60 K, VII/26. Ehm János 6.90 K, VIII/2. Döcker Ferencz 6.S0 K, VIII/9. Boros Gyula 1.40 K, VIII/16. Deutsch Pál 4.40 K, VIII/23. Doktor László 4 K, VIII/30. Várady József 8.30 K, IX/6. Kittner Mihály 10.10 K, IX/13. Hettlinger János 2.40 K, ÍX/20. Bécsi kongresszus miatt nem volt reggeli, IX/27 Müller és Holub 10.50 K X/4. Bokros Károly 7.60 K, X/ll. Keszey Vincze 7 K, X/18. Schuller Ferencz 24.60 K, X/24. Hack István 20.40 K, XI/1. Mindszentek miatt nem volt reggeli, XI/8. Maloschik N. R. 8.50 K, XI/15. özv. Schárhán Jánosné 7 K, XI/22. Arany János 3.10 K, XI/29. Márton Béla 5.60 K, XII/6. Kovács E. M. 11 K, XII/12. Gundel Károly 10 K, XII/20. Pelcz- mann Ferencz 25.70 K, X1I/27. Kommer Ferencz urak 10.30 K, Összesen 45 í korona 42 fillér, kamat 8 korona 58 fillér. Végösszeg 460 korona. Kiadások : 1912. 11/10. 121 liter bor a 80 fii. 96.80 K özv. Menczer Zs.-né 20.— „ VIII/12. Ruscher Györgyné ____50.— „ Öss zesen 166.80 K Elszámolás: Bevétel 460.— K Kiadás 166.80 „ Maradt 293.20 K Kommer Ferencz, alelnök. Wilburger Károly, Malosik Antal, ellenőr. pénztáros. 5züret a J(lV. században. Az ősi magyar fővárost, Budát Róbert Károly királyunk egész életébén nem tudta megkedvelni s nem is volt falai között alig néhányszor. Ennek az ellenérzésnek oka abban rejlett, hogy Buda polgárai voltak az utolsók, akik Róbert Károlyt elismerték magyar királynak s ezt is akkor tették már, a mikor egész Magyarország hűséget esküdött neki. Az is ismeretes, hogy a mai Buda, a vár, akkor kezdett beépülni, s neve Pesti hegy vala, mig a tulajdonképpeni Buda a mai Óbuda volt; tovább feküdt Szentjakab- falva, ahol a magyar főurak tartottak télipalotát. Kont Miklós nádor kétemeletes palotáját mindenki megbámulta. Ha a régi krónikát olvassuk, látjuk, hogy egész Buda környéke teli volt akkor szőlővel s mint a leírásban olvassuk, Nyéktől Sassadig húzódtak félkörben a szőlőhegyek a lankás kertek, melyek mind be voltak ültetve finom szőlővel. Középen feküdt a hires bortermő Felhéviz, a hol a királyi asztal részére szűrték a hegy levét. Ennek a bornak az utódát a mai közönség budai sashegyi néven ösmeri. A szüretelési idő el- következte alkalmával a budai polgárok tizenkét esküdtet választottak, kiknek feje Róbert Károly idejében Werner gróf főbíró volt, a királynak igen kedves embere. A szüretelés akkori módjára is az ő jegyzeteiben találunk némi fölvilágositást. Werner ugyanis Jitterátus ember volt, nemcsak a szónak akkori értelmében, hanem valóban is. Mert abban a korban a litterátus czim csak abba került, hogy valaki a kalamust az öt körme közé tudja fogni s holmi —- betűnek csúfolt — ákom-bákomokat tudjon a kutyabőrre, vagy pergamenre vakarni; készen volt a czim: litterátus. Dehát Werner uram az akkori leghíresebb egyetemet — a bolognait — végezte s igy rá is szolgált a litterátus-i czimre. Tehát az ő jegyzeteiből látjuk, hogy a szüret nem ment olyan könnyedén, mint ma. Mikor a szőlő már annyira érni kezdett, hogy a szüretelést megkezdhették, a tizenkét budai esküdt közül egy, akinek a borászatban és szőlészetben légtöbb jártassága volt, lóra kapott. Ez a lóra-ülés legtöbbnyire Szent Mihály vége felé történt. Az illető esküdt ezután maga mellé vett tizenkét kapás-legényt, hét vinczellért és két alabárdos városi darabontot és azokkal a város határában lévő szőlőket végigjárta, megállván minden egyes szőlőhegyen, ahol szőlőkóstolást tartott. Ha a kóstolás jó eredménnyel járt, vagyis, ha a szőlőt taposásra valónak, érettnek találták, akkor az esküdtek ülésében a legközelebbi napokra kitűzték a királynak való bejelentést. Az esküdtek diszbe öltöztek s Károly királynak jakabfalvi kastélyába mentek, ahol engedel- met kértek a szürettartás napjának kijelölésére. A király azután megmondta a napot, amelyiken tartani rendelte a szüretet s egyben meg is invitálta arra az esküdteket s néhány patríciust. Ezek a szüretek igen nagy ünnepségek között folytak le. Ugyancsak eme jegyzetekből tudjuk, hogy bizony akkor is voltak csalafinta emberek, Úgy, mint manapság, kik a bort vízzel ke- resztelgették, annak meggátlására rendelési utón intézkedett a szüretelő elnök. A büntetés nemei súlyosak voltak. Ha a termelő vízzel hígította fel a borát, az összes készletét elkobozták és a katonai őrség »áldomás« pinczéjébe került, honnan ünnepi alkalmakkor kis adagokban a< közkatona ebédjét vidámitotta fel. A vízzel pancsolt korcs- márost — nyilvánosan a piaczon megVeszszőszték — ez volt a főbüntetés — a mellékbüntetése az volt: hogy egy pányva kötelet vettek a nyakába és pórázon vezette egy szüretelő esküdt a városon keresztül; előtte járt egy fulajtár, ki az utczán járókelőknek kikiabálta, hogy ez az ember vizet kevert a borába, tehát a korcsmáját kerüljétek. Rz orosz udvari konyha. Az orosz udvari konyha a legpazarabb és legfényüzőbb az összes udvari konyhák közt s rengeteg összegeket emészt föl évenkint, amelyeknek nagy részét természetesen illetéktelen kezek tulajdonítják el. Ezek a félrecsuszamlások azonban bele vannak számítva a költségvetésbe. Már I. Sándor cár Riqüette nevű hires francia szakácsára rábizonyították, hogy alaposan megdézsmálta azokat az összegeket, a melyeket az udvari konyha szükségletének fedezésére folyósítottak. — Meglehet, — felelte a cár a leleple- zőknek, — de mégis Riqüette tanított meg bennünket, moszkovitákat az evés művészetére. Amig ő közénk nem jött, tulajdonképen nem is tudtuk mi a jó étel. A cári konyha még ma is minden izében francia s a külső apparátusa rengeteg. Elén, mint különben minden egyébnek az udvarnagy áll, de tulajdonképeni vezetője az úgynevezett fourier-kamarás. Ez az ember roppant fontos személyiség, az ezredesek rangosztályába tartozik, egyenruha- szerű frakkban, pofoncsapott kalapban jár, még kardot is visel s a mellét kitüntetések és érdemrendek díszítik. Pedig erre a tisztségre is csak olyan egyént neveznek ki, aki azelőtt szakács volt. Hatásköre korlátlan, már csak azért is, mert az orosz udvarban állandóan félnek a merényletektől. Az alája rendelt személyzet egész kis hadsereget tesz ki. Az udvari konyhának külön irodája van, amely tizenkét hivatalnokot foglalkoztat s amelynek közvetlen alárendeltje négy se- géd-fourier, huszonnégy főlakáj, harmincz- négy lakáj, tizennégy segédlakáj, azonkívül még ötvennégy lakájnövendék. Magának a konyhának az élén két főnök áll, mindkettő francia szakács, akik miniszteri fizetést húznak, négy segédfőnök, harmincnyolc szakács, 20 kukta és harminckét kuktálin támogatja őket munkájukban. A pástétomsütöknek külön osztályuk van, ennek vezetője szintén párisi ember, akinek a táborkara két fősütőből, két főcukrászból és húsz kuktából áll. Mindezek után meglehetős ellentmondásnak látszik az a körülmény, hogy maga II. Miklós cár csak az egyszerű ételeket kedveli. Néhány orosz nemzeti ételnek, IMLWiWJeíiiaiWM Mjj m ELNÖK: WÍNDISCH-GRAETZ LAJOS HERCZEG. Gyógyaszu, szamorodni és asztali borai felülmúlhatatlanok. Kapható mindenütt. Árjegyzéket kívánatra ingyen küld. Központi iroda : Budapest, VI. kér., Teréz-körut 25. sz.
