Vendéglősök Lapja, 1912 (28. évfolyam, 1-24. szám)

1912-02-20 / 4. szám

6 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1912. február 20. NAGY IGNACZ ■ pinczefelszerelési czik ek üzlete ■ Budapest, VII., Károly-körut 9. Ajánlja dúsan felszerelt raktárát mindennemű pinczefelsze­relési czikkekben úgymint: Jiorszivattyuk, gummicsövek, rézcsapok, palaczkdugaszolok és kupakolók kisebb és nagyobb hollandi és asbest szütökészülékek, boros paiaczkok, parafaguda- szok, továbbá különféle rendszerű borsajtók, szölözuzók, erjesztő tölcsérek, faedények, permetezők raffiában stb., stb. Saj’át palaczkkupak gyár Nagy és Watzke — Pinggau. ===== ma már a főzelék adagokat is, melyek pedig az étkek közt a legnagyobb napi mennyiséget teszik ki. Glück Frigyes ipartársulatunk érdemes elnöke még egyebei is mondott ez alkalom­ból, ami érdekelheti Budapestnek nemcsak vendéglőbeli, hanem összes fogyasztó kö­zönségét és családjait. Nevezetesen, hogy ő már évek óta fáradozik azon, hogy Buda­pest környékén hatalmas zöldségtermesztő telepet létesittessenek, még pedig város- hatóságilag, vagy a legnagyobb fogy sz- tók bevonásával, melyek azután olcsó áron ellátnák az egész főváros zöldségszükség­letét, ami természetesen az összes élelmi czikkek árát is tetemesen leszállítaná. Úgy értesülünk, hogy nagyérdemű elnö­künk, Glück Frigyes eszméjének megvaló­sításával komolyan foglalkoznak a város­házán is s nem valószínűtlen, hogy a tavasszal már uj, hatalmas zöldségtelepek virulnak Budapest körül. Ehhez csak pénz­beli befektetés kell, ami busásan meghozza kamatait. Zöldségtelepre alkalmas területei a fővárosnak is vannak, de nem hihető, hogy gróf Károlyi László is elzárkózik az elől, hogy megyeri többi területeiből e célból jutányos áron ne engedne át na­gyobb területű bérleteket *•>- »X »X »>- »>. »X ■*> ■*> ■*>. R Genfi Szövet5ég bálja. A Royal-szálloda nagytermében ma fél­tizenegy órakor kezdődött meg a Genfi- Szövetség magyarországi egyesületének tánczmulatsága. A nagyszámú közönség a rendezőség agilis tevékenységét szép ered­mény honorálta, mert a bál minden te­kintetben fényesen sikerült. Megjelentek a mulatságon. Asszonyok: Burger Károlyné, Benedek Rafaelné, Kommer Ferenczné, Mittrovácz Adolfné, Haas Imréné, Haas Sándorné, Varga Istvánná, Löhnert Mátvásné, Kutas- sy Lajosné, Kurcz Jánosné, Koch Gusztáv- né, Beer Lászlóné, Grosz Józsefné, Bakos Gyuláné, Cseke Lajosné, Haas Árpádné, Steingaster Jánosné, Wirt Ferenczné, Lang- hans Ágostonné, Lippner Gusztávné, Schlő- gel Frigyesné, Prüger Frigyesné, Peter- longo Józsefné, Szebo Tiborné, Nagy Gyu­láné, Czifrák Antalné, Szkárossy Józsefné, Uomann Lászlóné, Winkler Istvánná, Csat- tay Pálné, Burghardt Pálné, Paukovits Endréné, Stéger Tamásné, Keresztesi Já­nosné, Schárhánn Ferenczné, Schuster Er- nőné, Kovaldsik Sándorné, Wojacsek Vil- mosné, Horváth Istvánná, Schönberger Nándorné, Paraker Istvánná, Hauber László­né. Balázs Józsefné. Leányok; Gödölley testvérek, Kovács [ Irénke, Bayer Karolin, Stiffl Annus, Än­dert testvérek, Arany Emma, Almássy Ju­liska, Blanár Vilma, Bagi Ilonka, B >dor Teréz, Bener Brizike, Burger Testvérek, Bahmann Karolin, Blumenthal Ilonka, Ba­log Erzsi, Boroszki Mariska, Babos Erzsi, ke, Borlovitz Margit, Buskey Ilonka, Ba- tész Ilonka, Malla Mariska, Brichter An- nuska, Bella-Gaste Irénke, Benkő Paula- Braun testvérek, Bilán Terus, Czigler Vil­ma, Cseh testvérek, Csik Katicza, Domon­kos testvérek, Daniska Anna, Einoder Ka­rolin, Ecker Margit, Fodor Katicza, Finta testvérek, Feigl Irmus, Füsi Margit, Flös­set Minuska, Farkas Mariska, Fleischner Margit, Fresz Terus, Friedmann Katicza, Fischer Annuska, Farkas Elza, Fild Mar­git, Fliegense Gizella, Fejes Julis, Farkas Ilonka, Galambos testvérek, Galbier Rozi­ka, Grossmann Bözsike, Glüttern testvé­rek, Galambos Irénke, Gips Ilonka, Gros Erzsiké, Genzsur Mariska, Hiffer Mariska, Haraszdy Gizella, Heidinger Emma, Hor- vát Annus, Haas Terczike Hubig Terus, Heber Erzsiké, Mátyás Matild, Hallosik Annus, Hilász Rózsika, Holub Ilonka, Her­man Erzsiké, Gorvát testvérek, Horvát Stefánia, Herr Stefiké, Hayas Ilonka, Ja­nicsár testvérek, Jupiter Lujza, Hartmann Annuská, Nagy Gizella. Német Terus, Mantsch Teruska és Mariska, Ország Ilon­ka, Petánovits Paula, Pusch testvérek, Pajtás Ilonko, Mészáros Sziszike, Fodor Ilonka, IIits Miczike, Anderlik Ilonka, Eisen­berger Rózsika, Czaupes Manczi, Juno Ir­ma (Nagvmihály), Bukai Mariska, Schön­berger Katicza, Arany Erna, Szabó Irma, Kirschner Ella, Gáli Mariska és Vilma, Borss Juliska és Jolán, Ott Lenke, Ko­valdsik Mariska. Társas reggelik. Márczius 1-én Frenreisz István étter­mében VIII., József-körut 56. Március 8-án. Bálutáni napon nem tar- tatik reggeli. Március 15 ikén Wrabetz Gusztáv étter­mében, „Exelsior“ Szálloda, Rákóczi ut 72. Március 22-ikén Oláh Gyárfás Mihály éttermében „Gambrinus“ sörcsarnok VII. Erzsébet körút 27. Löwenstein M. utóda Horváth Nándor cs. és kir. udvari szállító (IV., Vámház-körut 4. Telefon 11—24. Évtizedek óta az ország legnagyobb szállodáinak, vendéglőseinek és kávéházainak állandó szállítója. Fióküzlet: IV., Türr István-utcza 7. Telefon 11—48..) „Jó barátok“ összejövetelei: Február 28-ikán : Pulay Gyula vendég­lőjében Vili., Baross-utcza 6. KÜLÖNFÉLÉK. Eljegyzés. Lazsa László székesfővárosi adóhivatali tiszt eljegyezte Nika Károly fővárosi vendéglős kartársunk és neje bá­jos szép leányát Nika Karolina kisasszonyt. A tiszta szerelemből kötendő frigyen le­gyen Isten áldása. Hymen Malosik A. Nándor, Malosik An­tal, ipartársulatunk örökös diszalelnökének és kedves nejének fia, a Keresk. Bank pénztárosa, eljegyezte Malosik Bözsikét özv. Malosik Józsefné feltűnő szépségű leányát. Isten áldása legyen a kötendő frigyen! Esküvők. Blaschka János fővárosi ven­déglős, Blaschka István a „Kék palaczk“ vendéglő épület tulajdonosának és kedves nejének fia folyó hó 27-ikén délután 5 órakor vezeti oltárhoz az erzsébetvárosi plébánia templomban Schumicky Lilikét, Schumicky V. fővárosi vendéglős kartár­sunk és neje szépmüveltségü bájos leá­nyát. — Leyrer Géza fővárosi vendéglős kartársénk Leyrer Károly ismertnevü ven­déglős kartársunk testvéröcscse folyó hó 24 ikén délután 3 órakor esküszik örök hűséget a ferenezvárosi plébánia templom­ban Schöner Jolán kisasszonygak Schöner Lipót és neje bájos szép leányának. A bol­dog menyasszony testvér- húga Leyrer Károlyné úrnőnek, mig a boldog vőlegény pedig öccse Leyrer Károly kartársunknak. A tiszta szerelemből kötendő frigyeket áldja meg az Isten. Vendéglő átvételek. Budapesten a Nép- szinház-uteza 32 szám alatt levő Szabó Ferencz-féle vendéglőt márczius 1-jével veszi át Leyrer Géza fővárosi törekvő fia­tal kartársunk Leyrer Károly vendéglős és háztulajdonos testvéröcscse. — ifj. Mirth András vendéglős kartársunk folyó évi május 1-re kibérelte a Rökk-Szilárd utcza 10 szám alatt levő vendéglő helyiséget, melyet igen Ízletesen fog berendezni. Mindkét kartársunknak sok szerencsét kívánunk. Gyász. ifj. Mirth András budapest ven­déglős kartársunkat és kedves nejét nagy családi veszteség érte kedves Bandi fiuk­nak folyó hó 12-én történt elhunytával. Te­metése folyó hó 14 én nagy részvét mellett ment végbe, melyen részt vettek a Mirth- család nagy kiterjedésű rokonai, a meg­boldogult keresztatyja Baldauf Mátyás és igen sokan. Béke lengjen porai felett! WK1 hlW1 |J |fVfi J ELNÖK: W1NDISCH-GRAETZ LAJOS HERCZEG. Gyógyaszu, szamorodni és asztali bo­rai felülmúlhatatlanok. Kapható mindenütt. Árjegyzéket kívánatra ingyen küld. Központi iroda : Budapest, VI. kér., Teréz-körut 25. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom