Vendéglősök Lapja, 1910 (26. évfolyam, 1-24. szám)
1910-01-01 / 1. szám
6 VENDÉGLŐSÜK LAPJA 1910. január 1. különösen Budapesten — a vendéglői, korcsmái szédelgők, csalók számát. Nagyon ismeretes és közönséges már az az előkelőén öltözött ficsur, aki rendesen oly vendéglőt szemel ki, melynek két kijárata van. Ide beállít; fényes, egykoronás botját a fogasra akasztja, azután parancsol, rendel s elfogyaszt vagy tiz korona árát. A pinczért ide- oda szalasztja s mikor a fizetőpinczér vagy gazda figyelme másfelé fordul, egy-két perez alatt azon veszik észre, hogy a fényes, koronás pálca ott van ugyan a fogason, de az elegáns vendégnek nyoma veszett. A saját botjával üthetik a nyomát. Egy ilyen előkelőén öltözött fiatal ur állított be néhány év előtt Szikszay-bátyánk- nak a Nemzeti Szinház bérházában volt vendéglőjébe. A fehér étteremben pompásan megvacsorált, jó borokat rendelt s ivott, egyszerre csak az udvari kijárat felé som- fordált s el akart illani. Hosszú, egész a bokáig érő, akkor divatos őszi kabát volt rajta s ennélfogva csípték meg már az udvaron a pinezérek. — Uraságod elfelejtett fizetni! — Sajnos. Otthon felejtettem a pénz- tárczámat s éppen azért indultam, hogy azt elhozzam és fizessek. — Helyes, de hagyjon itt addig valami zálogot! — Mit hagyjak? Ékszereimet is otthon tartom. — Hát hagyja itt a kabátját! — Azt nem tehetem,- mert feltűnő volna, tudják mit? Itt hagyom egy félórára r— mig a pénzzel visszajövök — a nadrágomat. A hosszú kabát alól úgy sem látszik meg, hogy nincs rajtam. A pinezérek belementek a különös zálogadásba. A nadrág egy félreső helyen levettetett, átadatott, a nadrágtalanitott ur pedig a hosszú őszi alatt fütyörészve távozott. Ugyan hová mehetett? Ment egyenesen az akkori »Tigris« szállodába s ott jszobát kért. Kapott s kijelentette, hogy reggel keltsék fel s akkor hozzák be neki a számlát, egyebekben italokat is rendelt. Reggel vészes kiáltások hangzottak a fiatal ur szobájából: — Gazság, zsiványság, megloptak, kiraboltak !! A szálloda személyzete összerohant. — Mi történt, kérem alássan?! — No, ez dicső egy szálloda! Valaki éjjel behatolt a szobámba és ellopta a nadrágomat! — A nadrágját??!! — Igen, a nadrágomat! Éppen az alsó kabátom és mellényem szövetéből valót. Tényleg megállapították, hogy az ifjú uraság nadrágja hiányzik. Mit tehettek? Hoztak neki ugyanabból a szövetből való másik, vadonatúj nadrágot. — Tessék! — Mit? Tessék? De az én nadrágom zsebében volt az erszényem js 40 forint készpénzzel. Ha az meg nem térül, megyek a rendőrséghez, megyek az újságokhoz s lesz itt európai botrány! A személyzet megijedt, a szállodás megijedt s hogy a botrányt kikerülje, megtérítette az »ellopott« negyven forintot is. A fiatal hosszúkabátos ur fütyörészve távozott. Még most is fütyörészik talán valahol. Egyik kerepesi-uti szállóba is beállított esti hét óra felé egy fiatal ur. Kissé borközi állapotban volt, de a szobadijat előre lefizette. Becsöngette a szobapinezért, hogy küldjön fel hozzá egy hordárt. Mig a pinezér odajárt, levetkőzött, a ruháját csomagba kötötte s lefeküdt a vetett ágyba. Közben megérkezett a hordár. — Parancsol a nagyságos ur? — Igen, ott Van egy csomag ruha. Vigye el feltűnés nélkül a zálogházba s hozza el a pénzt! A hordár eljárt megbízatásában. A fiatal ur most vacsorát és bort hordatott vele s előkelőén megjutalmazta, ső^ uj megbízást is adott neki, hogy holnap reggeli nyolez órára legyen ezzel a levéllel ennél és ennél az urnái Budán s onnét hozza el a neki járó 150 forintokat. Reggel nyolez órakor az úri vendég is elkezd kiáltozni: — Nyomorultak! Hol van a ruhám? Hol van a pénzem ? Ellopták! Itt is megijednek a botránytól. Hoznak a vendégnek uj ruhát s megtérítik »ellopott« pénzét, mire az kiengesztelődve távozik. Dél felé hosszú orral megérkezik ám az amúgy is hosszú orrú hordár s tudakozódik megbízója után, miközben megjegyzi: — Az az ur alighanem svindler, mert ahová pénzért küldött, ott nem is ismerik. A »svindler« szó megüti a szobapinezér fülét s megjegyzi: — Annak az urnák itt az éjjel ellopták a ruháját, pénzét. Uj ruhát kellett neki vennünk s a pénzét megtérítenünk. — Ellopták a ruháját?! — kiált a hordár. — Hiszen az este én vittem el a zálogházba ! — Te vitted el, gazember! — kiáltják s elkezdik a szerencsétlen Samut ütlegelni. Az kétsébeesetten védekezik: — Bocsánat, én nem tudtam, hogy nem volt annak (a nagyságos zsivány urnák másik öltözet ruhája! De azért a szegény hordárt tovább tán- czoltatták. Uj korcsmáros jött a városrészbe. Szeretett volna bőven költő, jó vendégekre szert tenni s ebbeli vágyát nem is titkolta. Egyszer három úri ember állít be hozzá. Meg- vacsorálnak. Vacsora közben az egyik közülök kimegy. A másik kettő ekkor hangos megjegyzéseket tesz róla. — Szerencsés ficzkó. Most örökölt nyolcz- vanezer koronát. — Most meg százezer koronás pártit csinál. — Csak az a baj, hogy kissé mulatós és ahová odaszokik, ott bőven költ. A vendéglős csupa fül, úgy figyel. Közben beérkezik a »szerencse fia«. Mind a hármajuk vacsoráját ő fizeti s koronás borravalókat osztogat. Másnap az eset megismétlődik, de ekkor már a »szerencse fia«, a nagyságos ur megveregeti a vendéglős vállát: — Nagyon megtetszett a kiszolgálás. Holnap eljövök tizenketted magammal. Legyen sokféle fogás és a javából. Másnap csakugyan eljönnek tizenketten. Esznek, isznak, mulatnak éjfélig. Ekkorra már a nagyságos ur nagyon elázik. Alig tud magáról. Társai támogatják. A vendéglős nem meri zavarni a fizettségért, ne hogy elidegenítse. Hiszen az itt lakik a szomszéd utczában, — mint a társaitól hallotta, négyszobás lakásban. Majd megfizet holnap. A tizenkettők eltávoznak. Az utcza túlsó sarkán a »szerencse fia« egyszerre kijózanodik. Mind a tizenketten összekaczagnak: — Ezt ugyan pompásan csináltuk! A vendéglős pedig még most is várja nagyságos vendégét és társait. Várja, de hiába várja. Bizony vannak naiv vendéglősök, korcs- márosok Budapesten is, amiről eszembe jut az egykori dákai csárdásné esete. Három pápai diák állított be hozzá s miután nagyon bőségesen ettek-ittak, összevesztek azon, hogy melyikük fizet. Végre az egyikük tanácsára abban állapodtak meg, hogy bekötik a csárdásné szemét, kezébe adják a meszelő nyelét ,s akit közülük azzal megérint, az fizeti a vacsora árát. A csárdásné ráállt a dologra. Bekötött szemmel szurkált a meszelőnyéllel jobbra-balra, mig a diákok ugráltak s végre végleg is megugrottak. Ekkor érkezik meg a csárdás s látván, hogy tisztelt neje mit müvei, azt gondolja: — No, ez megbolondult! A menyecske ebben a pillanatban felé szúr a meszelőnyéllel s szerencsésen ki is szúrja a csárdás bal szemét. Diadallal kiáltja: — Te fizeted meg a vacsora árát! Vájjon hány korcsmárosnak, vendéglősnek, szállodásnak kötik be évenként így a szemét a vendéglők és szállodák parazitái?! Magyar Gyula. Levél Amerikából, T. Szerkesztő ur! Kedves barátom ! Egy régi magyar folyóiratban lapozgatván a minap szemembe ötlött egy vers Tompa Mihálytól a mely aktualitását ma sem vesztette el, és sajnos talán so’se fogja elveszíteni. íme a vers. Éppen mint a kakas. Hogy ország czimered, jó nemzetem Hármas halom, kereszt, S nem inkább egy nagy taréjos kakas, Mindig csudáltam ezt; S gondoltam vesd el ezt a régi jelt, S helyette ezt rakasd ; Mert olyan vagy szerelmes nemzetem, Éppen mint a kakas! Arany paszománt ragyog melleden. S fenhordod a fejed, . . , És a csatározó kakaskodást Mód nélkül szereted. Sarkantyus nép vagy mindenek fölött, S szükség, hogy jól mulass: Egymást taréjon csípni emberül. . . Éppen mint a kakas! Elkiáltod te is, — hogy virrad! S a két szemed legott Jó lélekkel behunyva, álmaid Nyugodtan folytatod. A honfiszó kolompol ajkadon . . . És mégis a magas Kakasülő felé gebeszkedel, . .. Éppen mint a kakas! így volt biz ez szerelmes nemzetem Megvallom igazán! De most látom, hogy uj életerő Fejlett ki e hazán . . . S jól jártál. Mert legfőbb kincsedhez oly Közel járt már a vas! . .. S kappan lettél volna édes nemzetem, Éppen mint a kakas! A „Mécs“ czimü amerikai lapban közli és a még otthon maradt magyaroknak szives megszivlelésül ajánlja. Serly Lajos
