Vendéglősök Lapja, 1910 (26. évfolyam, 1-24. szám)
1910-07-20 / 14. szám
1910. július 20 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 5 egészségre minő kedvező illatok keverednek ebben az »üzlethelyiségben«. Az itt kimért szeszesitalokról csak annyit, hogy a vendégek és vendéghölgyek folyton kábult állapotban vannak s néha a változatosság okáért hangos dalolással harsogják túl a villamosok csilingelősét, néha pedig a legválogatottabb kifejezésekkel illetik egymást, majd az erős tettlegességre kerül a sor, melyből biz sokszor a pincérek is vagy szenvedőlegesen, vagy cselekvőleg kiveszik részüket. Ebben az üzletben a múltkor elloptak egy kabátot. Az egyik alkalmazott gyanújára letartóztattak egy embert, akinek azonban ártatlansága kiderülvén, nehéz tapasztalatokkal szabadon bocsájtották. A múlt napokban éjjel feltörték ennek a söntésnek a pénztárát s ami benne pénz volt, azt elvitték.. A kedélyes tolvaj megivott egy üveg konyakot is s konstatálnunk kell, hogy a helyszínén nem halt meg tőle, hanem talán a lakásán. Ezért a betörésért is ártatlan; embert tartóztattak le, akinek lakásán, miután kutatást tartottak s tniután erős rendőri fedezettel a rendőrségre kisérték, ártatlansága kiragyogván, szabadon bocsájtották. Hát ilyen rejtélyes történetek történnek meg ebben a söntésben, amelyek azonban teljesen belügyek. Az a baj azonban, hogy minden ily rejtélyes eset után a söntésben és körülötte olyan csatakiáltásokkal teljes ütközetek támadnak, melyek miatt már egy rendes korcsmát rég bezártak volna a hatóságok. Azonban pardon. A söntések spirituszt és huszonkét krajcáros bornak nevezett valamit mérnek. Azért ismételten pardon. A söntések kivételek. Fiogy büntették régen a borhamisítókat ? Hát bizony pern úgy, mint Engeléket, akik a büntetés elől vígan külföldre zónáz- tak s a hamis boron szerzett milliókkal még vigabban éltéík világukat s csak akkor jöttek haza, mikor már itt nem üldözték őket. Neim is holmi apró-cseprő pénzbüntetésekkel. 1732. november 27-ikán Baden-Durbach akkori őrgrófságban Frigyes Károly őrgróf- pak a következő rendelete jelent meg: »Ajki ártaiimas dolgokat tesz a borba, az felakasztatik. Azok pedig, akik más, nem ártalmas anyagot kevernek bele, ímint cUjkrot, mazsolát, vizhólyagot vagy a borokat keverik, 3 évi börtönnel bűn tett étin ek.« Magyarországon, különösen Budapesten, most is vígan folyik a borhamisítás, a hamis bor kimérése, melyről a hatóság is meggyőződhetnék, különösen, ha vegyészével némely úgynevezett s öntésbe betekintene. De ipa már itt senki sem törődik a borhamisítókkal, anjnak dacára, hogy pancsaik- kal nem egy, de száz és száz szegény ember testi és lelki épségét teszik tönkre, hát miért ne hamisítanának tovább is vidáman? Hogy nálupk, kivált Budapesten, alig büntetik az ital és élelemszer hamisítót, tanúság erre a napilapokban megjelenni szokott hatósági jelentés, melyből megtudjuk, hogy aki élelmiszert, vagy italt hamisít, tehát szándékosan embertársai testi épségére, vagy életére tör, azt megbüntetik 20—40 korona, a visszaesőket 100—150 korona erejéig, akkor, mikor már azok vagyont szereztek a hamis ital és élelmiszer forgalomba- hozatalából. Hát ez nem jól van igy. Az ital- és élelmiszer hamisítást ki kellene már venni a vétségek sorából és büntette minősíteni s fogházzal, börtönnel, a súlyosabb kimenetelű és következményű esetekben fegyházzal kellene büntetni. Akkor majd nem lenne itt ital- és élelmiszer hamisítás s kisebb lenne a halandóság s kevesebb a hamis bortól meghülyült, megvakult ember is Magyarországon. A Haverda-száüó Szabadkán. A szabadkai gyilkosság hősnője, Haverda Mariska tudvalevőleg ezidő szerint bűntársaival együtt a budapesti kir. törvényszék fogházában várja ügyében az uj esküdtszéki ítéletet. A Haverda-ügy részletei ismeretesek. Nem is erről akarunk most itt megemlékezni, hanem arról, hogy Haverda Mariska anyai öregapja beszálló venaéglős-korcsmáros volt valamikor Szabadkán. Szukupnak hívták ezt a nagy, vörös embert s nem tanult korcs- máros, hanem hentes segédből csapott fel annak. Földszintes szállókorcsmája ott volt, ahol most a szabadkai Népbank palotája van s ebben volt hentes és mészáros üzlete is. Ekkor még nem igen volt vasúti összeköttetés Szabadka felé, de a szabadkai vásárok híresek voltak, Eljöttek arra nem csak a Délvidékről, Erdélyből, hanem még Szerbiából, Bulgáriából, sőt Törökországból is a gazdag ló- és marhakereskedők. Ezek rendesen a Haverda Mariska öregapjának, Szukupnak vendéglőjében szállottak meg. De ott adtak egymásnak találkát az akkori idők összes vásári sipistái, félkézkalmárjai s lókötői is. S akkoriban bizony megesett, hogy ekkor is, akkor is, eltűnt egy-egy gazdag ló- vagy marhakereskedő, akinek eltűnésére az akkori utazási viszonyok közt, távollakó családtagjai csak nagy későn, hónapok múltán jöttek rá. Akkor azután már hiába keresték. A szabadkaiak a fejüket csóválva suttogtak, mert Szukopnak hatalmas arányú meggazdagodását ezekkel az eltűnésekkel hozták kapcsolatba, de bizonyosat senki sem tudott. Közben meghalt Szukup is, meg a felesége is, hát két leányukra több' százezer korona vagyont hagytak. A korcsmát Haverda ügyvédnő, Mariska immár meggyilkolt édesanyja örökölte s tovább fen- tartotta, de később eladta annak épületét a Szabadkai Népbanknak. Hát mikor ezt a korcsmát lebontották, hogy modem palotát emeljenek helyére, megdöbbentő dolgoknak jöttek nyomára. A pincében elásva, negyven hatalmas testű embernek csontvázára találtak. A vizsgálat megállapította, hogy ezek a szerencsétlenek egykor gyilkosságnak estek áldozatul. A gyilkosokat már akkor nem lehetett kinyomozni s megbüntetni, mert ott álltak azok már akkor az örök büntető bíró előtt. Ez a nagy Haverda-vagyon első alapjának története. Azért nem lehet azon Istennek áldása. Most már más korszakot, más időket élünk. Ilyen Szukup-féle vendéglők, rém-szállodák még a legsötétebb Délvidéken sincsenek már többé. Törleyék vendégszeretett;. A világhírű Tö r 1 ey-pezsgőgyárban legutóbb a kínaiak részesültek igaz magyar vendégszeretetben. Ugyanis a budafoki Tör- 1 e y-pezsgőgyárban, ahonnan már eddig is oly sok ittjárt külföldi vitte el a szélrózsa minden irányában a magyar ipar hírét és dicsőségét. Az érdekes vendégek ezúttal az Európát járó kínai katonai küldöttség tagjai voltak, akik a kormány által összeállított programm alapján látogatták meg a magyar pezsgőgyártás e világhírű telepét. A bizottság tagjait és a melléjük kirendelt polgári és katonai küldöttséget a gyárban Pfend er Emil és Szén te Imre igazgatók fogadták. Az exotikus vendégek első sorban az óriási pinczét nézték meg, ahol több milliónyi telt palaczk van elhelyezve; ez láthatólag meglepte a kínaiakat. Ezután a palacz- kok töltési módját tekintették meg, majd a parkon át a kastélyba mentek, ahol a hallban özvegy csantavéri Törley Józsefné fogadta őket. Megtekintették a kastélyt, majd a márványterembe vonultak ozsonnára. Szente Imre igazgató angol nyelven a következő köszöntőt mondta a herczegre: Császári Fenség! Igen tisztelt Uraim! E kastély úrnőjének nevében és megbízásából engem ért azon kitüntető szerencse, hogy régi magyar szokásunkhoz híven — midőn mély tisztelettel üdvözlöm Önöket e kastély falai között — egyben őszinte köszönetét is tolmácsoljak azon kitüntető figyelemért, hogy gyártelepünket megtekinteni kegyeskedtek. És ha tanulmányújukat befejezve, szép hazájukba visszatérnek, emlékezzenek meg e lelkes nemzetről, melynek bölcsője ott ringott az Önöké mellett, ott szívta magába a szabadság szeretetét és vendégszeretetével is az ott divó szokásnak hódol. E nemzet nem felejti el sohasem, hogy a műveltség és kultúra ősforrása — melynek az emberiség mindenét köszöni — az Önök hazája, Kína vala. Poharamat emelem a kínai birodalom hatalmas császárjára, császári fenségedre, Kina további fejlődésére és a jelenlevő tisztelt vendégekre! A nagy tetszéssel fogadott beszéd után Tsai Tao herczeg elragadtatásának adott kifejezést a pezsgő jósága felett és azt a kívánságát fejezte ki, hogy udvartartása számára küldjenek ezer üveggel. Uzsonna után a herczeg a játékszobában egy párti bil- liárdot játszott el és nagy tehetséget árult el a játékban. Budafokról a kínai herczeg és kísérete visszatért a Hungária-szállóba, ahol átöltöztek, a déli vaspályára hajtattak és elutaztak Milánóba. A fényesen sikerült uzsonna alkalmából, már csak szakipari szempontból is külön kell megemlékeznünk a Bokros Károly által felszolgált fényes és fejedelmi pazar- sággal összeállított bufettről, melynek étel sora a következő volt: Langouste a la Parisienne-Caviar Malo- sol-Fogas du Balaton glacée-Sauce remou- larde, tartar-Jambon du York aux aspic- Oisons roti froid-Poularde pique froid-Ga- lántin de Volailles a la Lucullus-Bombe de Ecrevises ä la Carem-Salade Champignons- Filets de Boeuf ä la Jardinierge-Selle de chevreilles a la Grand-veneur-Sardines de Nantaise-Petit Bouche purée de foies gras- Fromage et Beure - Tortes - Mignons - Gerbeaud. A látogatás alkalmából, mint lapunk zártakor értesülünk, a kormány nevében H i e- ronymi Károly kereskedelemügyi miniszter meleg szavakban mondott köszönetét özv. csantavéri Törley Józsefné úrnőnek abból az alkalomból, hogy laz itt időzött kínai katonai bizottságot budafoki kastélyában fogadta és megvendégelte.