Vendéglősök Lapja, 1909 (25. évfolyam, 1-24. szám)

1909-06-20 / 12. szám

19U9. junius 20. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 9 úgy az általános, mint palaczkbor-adó ter­vét elvetette. Hogy melyik verzió a hiteles, egyelőre eldönteni nem lehet. A kormány taktikája folytán, amelyet az e heti biro­dalmi tárgyalások alatt követett, a boradó kilátásai szintén nem javultak. A boradó elleni küzdelemben nem egoisztikus érde­kekről, hanem nagy gazdasági csoportok létkérdéséről van szó, amelyeken az állam­nak van a legtöbb haszna. A bortermő vi­dékeken erős agitáczió folyik a boradó ellen. Kirándulás Visegrádra. A fővárosi polgár­ságnak lapunkban már jelzett társas ki­rándulása folyó hó 22-én (kedden) tartatik meg. A kirándulók reggel 6 óra 45 percz- kor indulnak az Eötvös-téri s 7 óra 15 perczkor a Pálffy-téri hajóállomásról külön hajóval, katonazene mellett. Részvételi dij oda és vissza 2 korona. A kirándulásban résztvenni óhajtókat figyelmeztetjük, hogy jegyeiket mielőbb szerezzék be, melyek Takács Ferencz főpinczérnél, a kirándulás főrendezőjénél kaphatók a József-köruti „ Baross“-kávéházban. Uj vendéglő. Tillinger Sándor régi kar­társunk a József-körut és Salétrom-utcza sarkán uj vendéglőt nyitott. Tillinger Sán­dor jó borairól mindig hírneves volt. Uj üzletében is legjobbat adja. Sörgyári képviselet. A Haggenmacher- sörgyár nagyarányú terjeszkedése szüksé­gessé tette, hogy a főváros területén a gyár képviseletét két alkalmas szakerőre bizza. Ugyanis Demeter Sándor Károly, a gyár eddigi képviselője mellé hasonminő- ségben Páris Vilmost, a gyárnak már régebben volt képviselőjét alkalmazta. — Páris már megkezdte működését. Buziási Phönix ásványvíz. Muschong Jakab, a buziási fürdő tulajdonosa kitűnő Phőnix- ásványvize részére Budapesten főraktárt létesitett Nádas Mártonnál Csengery-utcza 71. Muschong sok áldozattal a Buziás- fürdőt a legmagasabb színvonalra emelte, ásványvize pedig borral vegyítve üdítő és gyógyító ital. Muschong ur e kitűnő vizé­nek képviseletével Karátsonyi Jánost is megbízta Kolozsvárról. Torma. Nürnbergi őriás, nemes, édes, vastag gyökerekben, mm.-ként 18 kor., 25 kgr. 6 kor. Friedmannál, Regeteruszka, u. p. Garbócz- bogdány. Kitüntetések egész sorozata érte a Kálmán- féle szab. Biborpaprikát, mert az a legjobb. Ár­jegyzéket ingyen küld Kálmán József paprika­nagykereskedő, Szeged, Dugonics-tér 6. NYSLT-TÉR. kitűnő sikerrel használtaik vesebajoknál, a húgyhólyag bántalmainál és J köszvénynél, a czukorbetegségnél, az emész I tési és lélegzési szervek hurutjainál. Húgyhajtó hatású! Vasmentes! Könnyen emészthető! Teljesen tiszta! MUSCHONG* BUZIÁSFÜRDÓ linziÁsi phdhix“v,tI Vese- és hólyagbajoknál a vesemedencze idült hurut­jánál és fövényképződésnél, a légutak és a ki­választó szervek hurutos bántalmainál kitűnő ha­tásúnak bizonyult. Orvosilag ajánlva. Kapható mindenütt. Főraktár VI., Csengery utcza 71. Nádas Mártonnál. Telefon 2—38. Borral legjobb a valódi KRONDORFI savanyuviz-fröcscs. Málna Q7ÖrnÖt ajánlok vendéglő­/naina-szorpoi söknek> fások­nak, erdélyi illatos havasi-málnából, kiadósán készítve 5 kilós korsókban, bármely állo­másra, franco szállítással 10 korona után­vétel mellett Tarisnyás János, Szamosujvár. Szálloda átadás. Alföldi 28 ezer lakossal bíró városban egy teljesen berendezett szálloda, kávéház stb., konkurencziá nélkül az eddigi bérlő­től halál eset miatt azonnal átvehető. Czim a lap kiadóhivatalában. Sziv-cseresznye, dányok, befőzésre kiválóan alkalmas, 3 80, nagyszemü spanyolmegyet 9 50 koronáéát, ötkilós postakosarankOnt szállitj Söreid 1 Busetto, Budapest, Ferencz József-rakpart 6. FŐNYEREMÉNY egy millió, fél millió, 300.000, 200.000 kor. I drb. Konv. Jelzálog* sorsjegyet, melyet 36 havi 4 kor. 50 fill részletre árusítunk. Ezenfelül mr teljesen ingyen engedjük át a játékjogot 25 darab Konvertált Jelzálog-sorsjegy 200 koronától 1 mllló koronáig. I Már az első részletnek postautalványon való beküldése ellenében kiszolgáltatjuk a sorozat és számmal ellátott törvényes részletivet, melynek alapján a vevő már az e hó 25-én megejtendő húzáshoz egyedüli játékjogot hyer; egyidejűleg ingyen kap a fél egy nyereményrészese­dési ivet melynek birtokában a részletfizetés tartama alatt (3 évig) 25 darab Konvertált Jelzálog-sorsjegynek összes nagyobb nyereményeire ’/xoo (Egyszázadrész) erejéig szintén azonnali játékjogot szerez. Minden egyes részletre rendelt sorsjegyért a részletiven kívül egy nyereményrészesedési ivet kap a vevő, mely a 25 sorsjegy soro­zat es számait tartalmazza, tehát pl. 2 sorsjegy vétele esetén egy 36 havi 9 koronás IfÄÄ ingyen 2 nyereményrészesedési ivet, I vagy 5 sorsjegy vétele esetén egy 36 havi 22 koronás rSÄ ingyen 5 nyereményrészesedési ivet. Az első 2 részletnek egyszerre való beküldése esetén kivételesen 3 részletet nyugtázunk. Utánvételesrendelések nem teljesíthetők. Az összes sorsjegyek péeztárainkban őriztetnek és a részletiv elömutatása mellett mindenkor megtekinthetők. Budapest Erzsébetvárosi Bank R.-T. ; VII,, Rákóczi-ut 20. BUDAPEST Attlfa-kífrut 5, Páratlan kedvezmény. Vidéki ügynökök felvétetnek. 1 36 havi részletre a 4 kor. 50 fillér Két és félmillió K évi nagyobb nyereményre játszhatik bárki, ha vásárol nálunk részletfizetés mellett Legközelebbi húzás mar e hó 25-én.

Next

/
Oldalképek
Tartalom