Vendéglősök Lapja, 1909 (25. évfolyam, 1-24. szám)
1909-09-20 / 18. ünnepi szám
XXV-ik évfolyam. 18. (ünnepi) szám. Budapest, 1909. szeptember 20. A HAZAI SZÁLLODÁSOK, VENDÉGLŐSÖK, KÁVÉSOK, PINCZÉREK ÉS KÁVÉHÁZI SEGEDEK ÉRDEKEIT FELKAROLÓ SZAKKÖZLÖNY. Megjelenik havonként kétszer, minden hó 5-én és 20-án. Előfizetési ár : Laptulajdonos és felelős szerkesztő : Egész évre. . . 12 kor. Háromnegyed évre 9 „ Félévre.................6 kor. Negyedre . . . 3 , IHÁSZ GYÖRGY. Szerkesztőség és kiadóhivatal : VII., kerület Akáczfa-utcza 7-ik szám. Kéziratok és előfizetések ide intézendők. Budapestnek üdvözlet! Az ország vendéglősei köszöntik az ország fővárosát, a magyarság szent emlékeinek s nagy reményeinek metropolisát. A hol a természet s a magyar ész hatalma remekbe alkotott; hol a bérczorom Golgotha és diadalmak büszke tetője, itt a hömpölygő Duna mentén hevesebben ver a mi szivünk is s a múltakra gondolva, érezzük egy jobb kor leheletét. Borús jelenből a jövő homályába villan tekintetünk s mert mit sem láthatunk, megszólal bennünk a sejtelem, a láthatatlanság e komolyszavu követe. Hol bágyadtan hanyatlik le a remény, ott nyilnak meg az ő ajkai, fölemelve a csüggedőt. Szűkszavú, de sokat mondó, a mivel egy-egy veszendőnek vélt világnak igér ujhodt, virágzóbb életet. Ecsetjét nem mártja a paletta sokféle szinébe, csak az önérzet lángjába: Látod, mert ilyen voltál, ezzé kell lenned. Ne légy kishitű! Nagy volt a magyar, ősi erényeivel másoknál ékesebb; tehát uj nagyságot, szebb jövendőtérdemel, ha ősi erényeihez hiven visszatér. — Ezt súgja nekünk a sejtelem. És a sejtelem nem csal. Századok szenvedése jutalmat, a jelen nemes igyekezete sikert érdemel. De hát nemes-e a jelen igyekezete ? Lehet-e nemes igyekezete ennek a kornak, a mely csak anyagiakra tör s léha élvezetekben fuldokol. Lehet-e nemes igyekezete ennek a kornak, a mely ócska lomként dobja félre a becsületet s gunynyal hahotázik az erkölcs felett. Lehet-e nemes igyekezete ennek a kornak, a mely művészetével torzzá csúfította az eszményt. Lehet-e nemes igyekezete ennek a kornak, a mely hivalkodón bálványt emel hőseinek, de sárba tiporja szent hagyományaikat. Veszett jelen csak veszett jövőre várhat. Az ország vendéglősei a mikor szeretettel köszöntik az ország fővárosát, kéréssel és reménynyel teszik ezt. Kérik, hogy fényes városunk falai gátul, ne melengető fészkűi szolgáljanak e sivár kor szennyes áramlatának. Az ország fővárosa legyen a nemzet szive, de ne a romlotté, hanem a megifjodott, megigazult nemzeté. Kérik ezt abban a reményben, hogy ez a kérelem Budapest népében lélekre talál. Ha igy leszen, a fényes Budapest szép és nagy Budapest lesz : a nemzeti újjászületés, jobb jövőnk szent városa. Isten áldd meg a magyart! Óda a Vendéglősök Országos Szövetségének Budapesten 1909. évi közgyűlésére egybegyült tagjaihoz. Szivünkből köszöntünk gyülekező tábor, Hosszú egy év után együtt vagytok újra, Hogy jöttök másoknak tán szürke, közömbös, Mert ami nekünk fáj, azt senki se tudja’, De ránk igen fontos. Nekünk e nap ünnep: Ünnepe sok nemes, virágos reménynek, Mit egy tekintetes, kiváló iparág Harcos katonái czélul kitűzőnek. Nemzetek forrongnak, talpon minden osztály > Ki jogot, ki létet követel magának, Nincs ölbe tett kézzel szótlan váró kasztja, Akármerre nézzünk, egy se a hazának. S a harczos tömegek nemes versenyében, Intő páldaképen, nap nap-után látjuk Hogy csak azok jutnak győztesen előre, Kiknek összetartás az ő erős váruk. Uj szellő lengedez! A nemzeti létnek Oszlopa, talpköve, nem a kard, a fegyver; Az ipari munka! Az a boldog ország, Hol iparát szolgálja buzgón minden ember. S ha van ez országban becsülendő ipar, Mely a nemzet ügyét hűséggel szolgálja, A vendéglősipar az első közöttük: A vendégszeretet tárt-nyilott tanyája. Megérdemli tehát ez az ipar végre, Hogy megvalósuljon minden szép reménye. Rz országos szövetség reformja. Az orvosok nemzetközi kongresszusa például szolgálhat nekünk, hogy milyennek kell lennie egy szakgyülésezésnek. A múltra beszámoló, a jelenre tájékoz- i tató, a jövőre pedig eszméket szolgálató legyen, hogy használjon a szakmának, melynek az ügyeit vezeti, gondozza. Ilyen legyen a mi országos szövetségünk gyűlése is. Szervezetét olyanná kell tennünk, hogy a tagokat szinte csábítsa, szinte kényszerítse a munkára. Azt mondhatják erre, hogy a mi országos szövetségünk országos gyűlései is eléggé munkások s nem is maradtak eredményte- I lenek. Semmi kétség. Országos szövetségünk di- | cséretére legyen mondva, hogy keletkezése óta nagy munkakedvet és ambicziót tanúsított. Ha még sem elég termékeny, úgy ennek nem az országos szövetség, nem a dolgos tagok az okai, hanem az, hogy a munkakedv és az ambiczió csak szűk körre szorítkozik. Alig néhány, szinte ujjainkon elszámolhatok azok a szövetségi tagok, akik dolgoznak vagy legalább a munkát ambi- czionálják. És ezeknek az érdemeseknek nem tágul a köre, évről-évre ugyanazok a nevek töltik ki, pedig a vendéglősök szaporodnak, a régiek nyomába uj gárda lép, tehát nemcsak kívánatos, hanem természetes volna, hogy a régi küzdők mellé újak lépjenek. Mi okozza ezt ? Hiszen a küzdelem vágya inkább az erők teljében levő ember tulajdona, mint azoké, akik már erőik hanyatlását sinylik. Éppen ezért, amikor országos szövetségünk eddigi működését méltányoljuk, nagyra tartjuk, mégis kívánatosnak jelezzük, hogy szervezete a szükséghez képest módosittas- sék. Nem az uj után kapkodás vágya ez, hanem igen természetes és megokolt kívánsága. Tökéletesen semmi sem jő e világra, mindennek fejlődnie kell; tehát a mi országos szövetségünknek is. Azzá kell tenni, a mire hivatott: összetartó, vezérlő szervezetté. Az ország különböző ipartársulatait egységesítő szervvé, irányitó, közvetítő faktorrá.
