Vendéglősök Lapja, 1909 (25. évfolyam, 1-24. szám)
1909-06-20 / 12. szám
2 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1909. junius 20. ^Patyolat“ gőzmosó és fehérnemű kölcsönző vállalat Telefon 51—80. Budapest, Vili. kerület, Práter-utcza 44. szám. Telefon 51—80. Ajánlja teljesen átalakított gyárát a tisztelt vendéglősök és szállodás urak figyelmébe. A mosásnál különös gond forditatik a fehérnemüek kímélésére. mi, vendég’ősök, érezzük, tudjuk leginkább. Nemcsak azért, mert mi magunk is szenvedünk e gyalázatos állapotok súlya alatt; hanem azért, mert mi közvetlenül látjuk, tapasztaljuk, hogy a közönség mint kényszerül napról-napra silányabbul táp- tálkozni s hogy roskadozik a házbér- uzsora terhe alatt. Czéltalan botrány. A vendéglői pinczérek meglehetősen stabil emberek, mert foglalkozásuk hosszasabban elsajátítható szakképzettséget igényel, ez pedig bizonyos helyhez való ragaszkodást föltételez. Általában elmondható, hogy a mi derék pinczérkarunk két csoportból áll. A többség, a melynek körülbelül mindenütt jó helye van s a kisebbség, a melynek meg sehol sincs jó helye. Minthogy igy áll a dolog, szakmánkban békések a viszonyok s a főnökök és az alkalmazottak eléggé megtudják egymást érteni. A szakmánkkal rokon kávésiparban már nem ily kedvező a helyzet, mert ott kevés gyakorlattal is megáihatja valaki a helyét, tehát sok a mindenünnen beözönlő, gyorsan változó elem. Itt, mint az események mutatták, kevesebb a komoly, a helyzettel számot vető mérsékeltség; ezért egyre fenyegetnek a sztrájkok, a gyűlölködést szító zavarok. Mi, hála 1st» n, e miatt nem panaszkodhatunk. Müveit méltányos szakemberek s a szakiskolák befolyása önérzetessé s a viszonyokat helyesen megitélové teszi pin- czereinket, a kik higgadtan küzdenek érdekeik érvényesüléséért. Nemrég azonban mégis történt valami. Idegeneket láttunk a székesfőváros vendégeiül Európa minden részéből előbb a nemzetgazdasági kongresszuson, utóbb pedig a német trónörökössel élükön automobil-verseny alkalmából. Minthogy ezek az urak magyarul nem tudhatnak, a rendezőségnek gondoskodni k kellett arról, hogy a tiszteletükre adott lakomákon mentül többen legyenek idegen nyelveken beszélő pinczérek, hogy illustris vendegeink kívánságait teljesíthessük. Minth gy prdig az ilyen pinczérek na- gobbr észt előkelő szállodáinkban és clubjainkban s az idegenforgalomnak szolgáló éttermekb n vannac elfoglalva, Oerbaud szivessegehez fordult a rendezőség, mert nála van a legtöbb idegen nyelveken beszélő pinczér. Ekkor történt valami a vendéglői pin- cztrkar tapintatosságánál fogva szokatlan botrány. Ugyanis az idegen nyelveken nem igen beszélő pinczérek a miatt, hogy Oerbaud pinczérei nem tagjai a szakegyletnek, megtagadták a szolgálatot, úgy hogy külföldi vendégeink majdnem étlen-szomjan maradtak. Beláthatták volna ezek az urak, hogy a szükség törvényt bont s a közérdekre, országunk jó hírére való tekintetből ebben a kivételes esetben tűrhették volna a szakegylethez nem tartozó társaik nélkülöz- hetlen segítségét. Hála Isten, hogy hamarost be is látták s külföldi vendégeink zavartalanul élvezhették vendégszeretetünket. Szeretnek azonban, hogy többé hasonló inczidens ne forduljon elő. Végre is, az ilyen hebehurgya botrány haszontalan, sőt ártalmas a pinezérkarra; mert ha a publikum azt látja, hogy éppenséggel nincsenek tekintettel a közérdekre, ezért még egy kis türelmességet sem hajlandó áldozni, úgy rokonszenvével teljesen elfordul pinczéreinktől; törekvéseiknek pedig csak úgy remélhetnek sikert, ha mellettük lesz a közönség jóakarata. Pinczéreink tehát, saját érdekükben, maradjanak meg a náluk megszokott tapintat, méltányosság és okosság keretei között. Tanuságtétel. (A vasúti igazgatóságok figyelmébe.) Mennyire a közjó követelménye, hogy iparunk képesítéshez köttessék s a kötelező társulat törvénybe iktattassék, er'o az élet számtalanszor szolgáltat példákat Ezek a példák mindig megdöbbentők s iparunkra megdöbbentők. Ilyen az is, melyről minap szereztünk tudomást a „Mz/?“-ban közre került polémiából. Ugyanis Rákóczy István ismert főpinezér „Mit találnak az érsekujvári állomáson ?u czimü czikkében azzal vádolja Singer Lipót érsekujvári vasúti vendéglőst, hogy a közönségnek saját hizlalójából beteg és döglött sertések húsát szolgáltatta ki. Állításának igazolására tanukra hivatkozott. Singer Lipót válaszában, persze, tagadja a vád igazságát s kijelenti, hogy rágalmazásért pert indít Rákóczy ellen. Rákóczy viszonválaszában fenntartja állításait s ő is perrel fenyegetődzik Singer ellen. Hogy kinek van igaza, ezt a bíróság dolga lesz eldönteni, mi csak a következők konstatálására szorítkozunk. Rákóczyt eddigelé mindenki úgy ismeri, mint jellemes, komoly férfiút, a ki szakmájában ügyes és lelkiismeretes. Singer Lipótról pedig, a ki tizennégy év óta bérli az érsekujvári restaurácziót, azt tudjuk, hogy nem volt vendéglős, ha* nem ma is sertés-kereskedő, a ki e mellett, mint egy árjegyzékéből látjuk, vadhússal is üzérkedik. Neki minden csak üzlet, a vendéglőskö- dés is csak annyira becsült foglalkozása, mint a sertéshizlalás, azaz a haszonszerzés minden ambicziója. Miféle érdem juttatta tehát Singert a restauráció bérletéhez, a mely — úgy szólván — első stácziója a külföldi utasoknak. Kérdjük, miféle garancziát látott a vasut- igazgatóság oly emberben, a ki szaktudását mivel sem igazolhatta. Talán úgy vélekedett az igazgatóság, hogy a ki jól tud moslékot keverni a disznóknak, ugyan ezt megtudja tenni az embereknek is? És hány Singer Lipótja van a vasutak- nak ! Micsoda előszeretettel adnak előnyt a szakavatatlan szerencsehajhászoknak a tanult vendéglősökkel szemben. Ez az oka, hogy több vasúti restaurá- cziónk botrányos színvonalon áll s rettenetes támadások történnek bennük az utasok egészsége ellen. Még csak elgondolni is borzasztó, hogy akadjon embertelen szörnyeteg, a ki képes volna felebarátait drága pénzért döggel táplálni; de azt tudjuk, hogy a tudatlanság s a kapzsiság sok kárt okozhat iparunknak is s a közönségnek is. Óhajtjuk, hogy az érsekujvári restaurá- cziós ellen emelt iszonyú vád valótlannak bizonyuljon; de azért kívánjuk, hogy a vasúti igazgatóságot, illetőleg a kereskedelmi minisztériumot annak az elvnek a kimondására bírja, hogy vasúti vendéglőre ezentúl csak gyakorlott, hivatásos vendéglős pályázhassák. Nincs bennünk önérzet? Prágától Bécsig, Zágrábtól Fiúméig, Bukaresttől Belgrádig, majd minden nap becsületünkben gázlódnak s a leggaládabb piszkolódást űzik ellenünk. Sőt nemcsak ott, hanem itt az országban a törvényhozás házában és a kaszárnyákban, templomokban és iskolákban büntetlenül lehet szidalmazni és rágalmazni a magyart. Ezt a gúnyolt cseh, a lenézett horvát nem tűrné el s lenne a vakmerő kegyelmes ur vagy pléhgalléros katonatiszt, tudós, professzor, avagy léha iskolakerülő, az ugyan ép bőrrel ott nem hagyhatná Prágát vagy Zágrábot Nálunk nem igy van. Mi már úgy viselkedünk, mint a haldokló oroszlán, bántat- lanul rúghat rajtunk a szamár is, sőt a pimasz is. Csak a minap történt, hogy oly ősmagyar városban, mint Veszprém, egy ezu- czilista igy ökrendezett: Ha a magyaroknak nem tetszenek a zsidók, költözzenek vissza a kaukázusba! És ezt a szemtelent még csak föl sem fricskázták! Most megint kaptunk egy rúgást. Ugyanis Eszékről jelentik, hogy a pécsi színtársulat Eszéken előadásokat akart tartani és amidőn kérvényét az eszéki szin- ügyi bizottság tárgyalta, Reisner Ádám eszéki gyufagyáros, a ki gyártmányának nagy részét Magyarországba szállítja és a ki a színi bizottság választmányi tagja, a magyar színtársulat érdekében állítólag felszólalt, hogy adják meg a játszási engedélyt. Ezt Eszéken vádként állították Reisner felől és természetesnek találtuk is, hogy Reisner csak igy cselekedhetett. De mi történt? Reisner, alig hogy a vád felhangzott, sietett nyilatkozni, még pedig akként, hogy határozottan tiltakozott azon állítás ellen, mintha ő pártolta volna a magyar színigazgató kérelmét, mert ellenkezőleg ő (Reisner) — úgymond — egyetlen magyar szinielőadásnál sem volt jelen, ma sincs a játszási engedély megadása mellett és nem is lehet mellette és olyasmit, mintha ő, mint a horvát színtársulat egyik megalapítója, a magyar színtársulatot pártolná, róla feltételezni sem lehet. —
