Vendéglősök Lapja, 1908 (24. évfolyam, 1-24. szám)
1908-11-05 / 21. szám
2 1908. november 5. litható s népünkre egyszerre a jobblét napja virradna. Ezt az államnak előbb-utóbb meg kell tennie, mert immár a szocziális átalakuláson kell dolgoznia; különben az állam szekerét összetörheti az elégedetlenség s a fokozódó nyomorban teljessé válik népünk züllése s létünk bázisáig hatol az a romlás, mely most még csak a felszint teszi undorítóvá, mint a békalencse a tó vizét. A ki a magyar nemzet megújhodását óhajtja, annak előbb a nép anyagi megváltását kell akarnia. Pinczérek dolga. A szoczializmus túlkapásai sok zavart okoztak a pinczérek és a főnökök között, különösen a kávésiparban. A baj az volt, hogy a szoczialista vezetők nem a kávéssegédek anyagi helyzetének javítását, nem erkölcsi színvonalának emelését tekintették, hanem pártjuk érdekeit s igy a pinezéreket politikai okokból ugratták meddő küzdelmekbe, sokszor szégyenletes vadságokra. Szerencse, hogy a vendéglői pinczérek egyáltalán nem futottak a szoczialista chi- maérák után, a kávéssegédek pedig hamar átláttak a szitán s kimondottak arról a megtiszteltetésről, hogy a szoczialista párt oktalan páriái legyenek. Beállott a kijózanodás, általánossá lett a jelszó, hogy a pinczérek legyenek a maguk urai, a saját eszük után indulva, viszonyaiknak megfelelő módon és eszközökkel küzdjenek jobblétükért. Ez a körülmény remélnünk engedi, hogy a torzsalkodás ideje csakhamar lejár s a békés munkával elkövetkezik a jobb jövő. Hogy a pinczérek lehiggadása, önálló, belátó eljárása mennyire kívánatos, szolgálja- ! nak bizonyságul ezek a hozzánk intézett közlemények : A Nemzeti Állam, politikai hírlaptól egy levelet kaptunk, melynek tartalmát egész terjedelmében már azért is leközöljük, mert abban többek között a pinczérek ügyével is sok jóakarattal foglalkozik. Beszéljen azonban maga a levél: Tekintetes Szerkesztő ur! Tisztelettel kérjük, szíveskedjék alábbi sorainknak becses lapjában helyt adni. Ezelőtt két évvel indítottuk meg a Nemzeti Állam czimü szocziálpolitikai hírlapot. Megindítottuk azért, hogy első sorban a munkásosztály jogos aspirációi érdekében küzdjünk. A mi zászlónkra nem a munkás leigázása van felírva, — mint azt ellenségeink rólunk hirdetik — ellenkezőleg, a dolgos ember jóléte, gazdasági helyzetének javítása, műveltségének fokozása a mi célunk, a mi törekvésünk. Egyedül és kizárólag ez lebeg szemeink előtt, amikor az irányadó körök figyelmét fel szoktuk hívni a jóléti és művelődési intézmények sürgős létesítésének elodázhatatlan szükségességére. Mi tudjuk legjobban, hogy a munkásosztály legnagyobb erőforrása a nemzeti életnek és azért ezt az erőforrást nagygyá, bőségessé kell tenni, nem pedig elnyomni. Csakhogy mi e nagy, e nemes czélokat nem forradalmi eszközökkel és a könnyen veszélyessé válható szédületes gyorsasággal akarjuk elérni, hanem a kölcsönös megértés, az emberbaráti szeretet, a méltányosság fáradhatatlan munka eszközével. Mi a békés és fokozatos fejlődést óhajtjuk, I VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1 úgy, hogy a nemzeti érdekkel együtt a mun- kás érdeke is a megvalósulás, a megelé- 1 gedés révébe jusson. Hogy mi mennyire tiszteljük a munkásembert és hogy vélekedünk felőle, ime ide iktatjuk lapunk utolsó számában megjelent és a pinezér helyzetével foglalkozó czikkünket. Melynek szives közlését ismételve kérve, maradtunk Budapesten, 1908. október 12-én kollégiális tisztelettel Tali Ferenci s. k. felelős szerkesztő. Becsüljük meg. Az ember nagyon sokszor a közvetlen közelségében levő dolgokat nem veszi észre és a mellette élő embereket nem ismeri. Ráadja magát lélektani tanulmányokra, hogy tőle távol álló emberek leikébe behatoljon, de maga körül nem néz. De sok ember hasznára válna pedig, ha környezetét, a mindennap mellette élő embereket figyelné, azok megismerésére törekednék. Vegyük csak a pinezért. Naponta látjuk, találkozunk vele, egy szavunkra asztalunkra varázsolja a kávét, leveti, reánk adja a kabátunkat, asztalunkhoz hordja a lapokat. Élhalmoz minden kényelemmel, mintha apja volnánk. És mi? Viszonozzuk ezt neki ugyan egy csekély borravalóval, de — tisztelet a kivételnek — szinte tervszerűen bántjuk és lehetőleg rajta töltjük ki a epénket és őt szekirozzuk, ha valami nem sikerült. Pedig nagyot vétünk ellene. Elfelejtjük, hogy férfival állunk szemben, aki hivatásánál fogva és állásának koczkáztatása nélkül nem védekezhetik és tehetetlen az inzultussal szemben. Elfelejtjük hogy sokszor becsületes családapát sértünk, aki titokban pirul. Sokan ebből sportot űznek és hen- czegnek, hogy ők miként bántak el a pinczérrel. Pedig gyáva léhaságnál nem egyéb az. Követeljünk a pinczértől mindent, ami hivatásával jár, de ne sértsük, ne bántsuk férfiúi önérzetét. Ne feledjük el, hogy a pinezérség olyan foglalkozás, mint minden más foglalkozás és hogy ő nem lehet szeszélyeinek czéltáblája. Ma a pinezérség mesterség, tisztességes iparág és tekintsük is annak Szokássá lett nálunk a külföld maj- molása. Majmoljuk a trágár színpadját, undorító perverzitásait a szélhámosságait; a becsületes munka iránti tiszteletet sajátítanánk el. Külföldön a pinezért «ur»-nak szólítják. Nem pisszegnek utána, mint a kutya után, nem bántják, nem czéltáblája az egyesek szeszélyeinek. Nem is tűrné. Ott a pinezérben egy kötelességet teljesítő munkást látnak. Németországban «Herr Ober»-nek, Francziaországban «monsieur garcon»-nak szóllitják a pinezért és bár elvárják tőle hivatásának teljesítését, de azért megbecsülik benne a oecsületes munkást. Ebben és ehhez hasonlóan majmoljuk a külföldet és becsüljünk meg mindenkit, aki munkával keresi a kenyerét. A pinezért is ! London, 1908. szept. 21. Tekintetes Szerkesztő ur! Kérem, szíveskedjék soraimnak nagybecsű lapjában helyt adni, mert néhány szót akarok intézni szaktársaimhoz, a magyar pin- ezérekhez. Erre okot az szolgáltatott, hogy egy külföldi szaklapban czikket olvastam a magyar pinczérmozgalmakról, a durva személyeskedésekről s a karunk méltóságához nem illő kihágásokról, mikre azt a megjegyzést tette az a külföldi lap, hogy — úgy látszik — a magyar pinczérek még a barbárság korában vannak; nincsenek tisztában helyzetük és hivatásuk követelményeivel. Ez a kedvezőtlen, de megérdemelt kritika igen lehangolt; mert külföldön súlyt vetnek az újságok közléseire. Nem szabad engednünk, hogy a külföld rossz véleményt alkothasson rólunk s miattunk édes hazánkról. Hagyjunk föl a széthúzással, ne alakítsunk uj meg uj egyesületeket, hanem egyet. Ezt erősítsük meg, ebben keljenek tornára a széthúzó erők érvek hatalmával a köz javára. Ez az egyesület legyen közgazdasági érdekeink mentsvára s művelődésünk tűzhelye. ; Ne politiázljunk, ne demagógok uszályhordozói legyünk, hanem magunkért dolgozzunk s a saját eszünket kövessük. Legyen gondunk rá, hogy ez az egyesüle- ‘ tünk működését kiterjessze az egész országra és hogy összeköttetésbe lépjen a kühölddel, a mire igen alkalmas az áldásos, hatalmas Genfi-egyesület, amely otthon is előnyösen ismeretes. Ne torzsalkodjunk, hanem okossággal munkTkodjunk anyagi viszonyaink kőnnyeb- bitésén s főleg műveltségűnk gyarapításán; mert külföldön tapasztaljuk csak, hogy mai napság tudás nélkül nincs boldogulás. Hazafias üdvözlettel Seper Béla. * Úgy ama H ó d y Gyula országgyűlési képviselő szerkesztésében megjelenő, tekintélyes lapsorai, mint a hozzánk intézett londoni levél azt mutatja, hogy a társadalomban már megbecsülik a pinezérmunkát; de kívánatos, hogy a pinczérek is becsüljék meg magukat, azaz ne mutassák magukat félrevezethető, éretlen tömegnek. Ha visszagondolnak a pinczérek arra az időre, a mi nem régen volt, amikor még cselédsorban állottak, cselédkönyvet kellett váltaniok; ha erre az időre visszaemlékeznek, úgy az is eszükbe jut, hogy a »Vendéglősök Lapja« szakadatlan agitácziója, főnökeik erős akarata s a maguk jóravalósága volt az, a mi őket abból a megalázó helyzetből kiemelte. (Ez a visszaemlékezés intse őket arra, hogy bajaik javítását ezentúl is csak úgy érhetik el, ha — mint régen — jóravalóságukkal, méltányossággal megnyerik maguknak a társadalom rokonszenvét s a főnökök hajlandóságát. Hogy igy lesz, remélnünk engedi a »Pinezér Újság« legutóbbi vezérczikke, amelyben a pinezérségnek a szoczialistákban való csalódását vázolva, a többi között ezeket Írja: >Az individuális élet tanulmányozása, a szakma specziális körülményeinek ismerete és azok figyelembevétele megkövetelhető azoktól, kik a pinezéreket vezetik és ha még annyira szoczialisták és ha még annyira tisztában vannak is az osztályharc tantételeivel, mégis ha kell, ha a szakma érdeke úgy követeli, enyhíteni kell a merev osztályállásponton. Ezzel nem követtek volna el olyan bűnt, amiért Marx esetleg megfordult volna a sírjában. De nem! Ök tisztán relativ fogalmakkal éket vertek olyan munkás és munkaadó közé, akiknek érdekei úgyszólván azonosak, akiknek törekvéseik egy irányba gravitálnak, a kiknek gazdasági konjunktúráik nem egymással szemben, hanem egymás mellett hul- lámzanak. Nagyon szép, a művelődés szempontjából nagyon üdvös volt, sőt a világnézet tágítása miatt szükséges is volt, hogy a vezérek a tőke növekedése és a tömeg nyomor akumulácziójáról tartottak előadásokat, de emellett nem lett volna szabad megfeledkezni arról sem, hogy különbség van a nagybirtokos tőkés és a mezei munkás egymás közötti viszonyában, valamint különbség van a kávés vagy vendéglős és a pinezér egymáshoz való viszonyai között.« R boradó eltörlése. Múlt számunkban behatóan ismertettük a »Szőlősgazdák Országos Egyesületé«-nek mozgalmát a boradó eltörlésére. Az egyesület nemcsak a bortermelőket hívta meg gyűlésére, hanem az összes érdekköröket, különösen minket, vendéglősöket. Örömünkre szolgál, hogy szaktársaink számosán vettek részt a gyűlésen s igy az ott elhangzottak megerősítik szaktársainkban a termelőkhöz való közeledés gondolatát abban az irányban, amelyben ezt lapunk propagálta.
