Vendéglősök Lapja, 1908 (24. évfolyam, 1-24. szám)
1908-07-20 / 14. szám
gyünk mi kölcsönös1 bizalmatlansághoz szoktatva ? Hiszen a szótartás, a becsület lovagjaiként ismertek bennünket s ezért az erényeinkért csodált meg és magasztalt már Priscus Rhetor! Valóban, törvényeinkben, közintézményeink szabályaiban példát kellene adnunk arra, hogy kell is, adunk is a becsületre, hogy igaz a király jelmondata: »Bizalmam az ősi erényben!« Ha igy lesz, ha nem bizalmatlanságra szoktatjuk magunkat, úgy megint diszlik közöttünk a becsület büszke, szép virága s mint a víztől az ólai, lassan lassan elválnak tőlünk azok az inficiáló elemek, akiknek természetével ellenkezik a becsületesség. * Amikor abstinens apostolok járnak közöttünk, majd meg kell bődülnünk a hazug alkohol-ellenes predikáczióktól; amint azonban az apostolok eloszlottak, nyomban kihal belőlünk az alkohol gyűlölete, sőt... Most, hogy a szesz adóját, igen okosan, fölemeli Wekerle, hát azok a prédikáló újságok ugyancsak jajgatnak ám, hogy ime, a kormány megdrágítja a szegény emberek italát. Hadd drágítsa, s bár drágítaná meg százszorosadban; mert éppen az a baj, hogy a pálinka a szegény emberek itala. Ne a pálinka legyen a szegényeké, hanem a bor. S hogy a bor lehessen a szegényeké, drágítsa a pálinka adóját, ellenben a borét csökkentse, sőt egészen törölje el. Túlságosan élvezve ártalmas a viz is, cje hogy a pálinka kis mértékben is mérgez, meggyőződhetik minden abstinens, ha fölhajt egy kupicza zsidó pálinkát s ezután indul téritő útjára. Érezni fogja, hogy az a kevés is lan- kasztja; nehezére esik a járás, s még nehezebben vált — erdélyiesen szólva — az esze. A bor ellenben fölvillanyoz, majd nyugodt, erőt adó álmot varázsol a fáradottra. Persze, ennél is betartandó Attila törvénye : »Emberem az ember, ki nem megy túl a rendes elégen!« A pálinkát nyilvánítsuk a közforgalomból kitiltott méregnek, a nemes borral szemben pedig ne lemondást, hanem mérsékletet prédikáljunk. * A székesfőváros atyái, mikor a piacz már-már elviselhetetlen drágaságáról van szó, mindig szarva között keresik a tőgyét. Pedig ha ott tapogatnának, ahol kellene, ha nem akarnák megkímélni a gazdag üzéreket, úgy már segíthettek volna a bajon. Hogy könnyebben eredményre juthassanak, figyelmeztetjük a tanács urait a következő jelentésre: »Az első heti-állatvásár Kőszegen junius hónap 17-én volt. Ez az első heti állatvásár minden várakozáson felül jól sikerült. 278 darab volt a fölhajtás s jobbára elsőrendű minőség, mert a város hat dijat osztott szét. Minthogy a gazdaközönség most otthon van elfoglalva, ez a fölhajtás igen szép eredmény. Az eladás is, figyelemmel a kedvezőtlen időszakra, mikor minden forgalom pang s a marha ára; nyomott, elég élénknek mondható, mert a 278 darabból 91 kelt el. A legközelebbi heti állatvásár e hónap 24-én lesz, vagyis minden szerdán vám- s helypénzmentesen s mindenkor díjkiosztással.« Kövesse a székesfőváros a derék, okos kőszegiek példáját, hiszen eddig úgyis túlontúl sok praemiumot osztogatott a vásárpénztárosoknak. Leczke. »A ki a más munkáját nem becsüli, megérdemli, hogy az övét se becsüljék. Az ilyenben nincs emberség s csak élősdi a társadalomban.« Ezeket Írja egyik szaktársunk abból az alkalomból, hogy a múltkoriban közöltük a legfőbb bíróságnak azt a döntését, amelyben kimondja, hogy az, aki egy lapot hosz- szabb ideig elfogad, avagy egy könyvet megtart, annak árát köteles megfizetni. Ez a döntvény rendkívül fontos, mert eddig nálunk az irodalom termékei valósággal bitang jószágok voltak, amiket minden arcpirulás nélkül sajátítottak el némely lelki- ismeretlenek. Különösen a szakirodalom szenvedett e miatt, főleg a miénk; mert — sajnos — be kell vallanunk, hogy a vendéglősök a legdrágább, legnemesebb munkát, a szellemi munkát csak úgy szerették, ha ingyen férkőzhettek hozzá. És erre minden furfangot felhasználtak. Némelyik mutatványszámokat kért, hogy majd előfizet. Aztán buzgón elfogadta a lapokat s amikor fizetésre került a sor, erről hallani sem akart. A másik előfizetett egy kis időre, aztán évekig Ígéretekkel biztatta a kiadóhivatalt s a mikor ez végre megszorította, hazugsággal bujt ki kötelezettsége alól. A harmadik szívességre kérte a lapot azzal a kecsegtetéssel, ha a lap ezt megteszi, nemcsak ő fizet elő, hanem más előfizetőket is szerez. A szívesség megtörtént s az alattomos kunyeráló durván tagadta meg előbbi fogadkozását. De ki tudná mind elsorolni azt a pimaszságot, amelylyel ezek a potyafráterek a ki- adóhivatalokat megkárosították. Méltó tehát ellenük levélíró szaktársunk és minden becsületes ember felháborodása. Kívánatos, hogy a mi szakmánkban meg- fogyjanak ezek a más jószágát csempészők száma s a köztudatba mélyen parancsoló- lag bevésődjék ez az igazság: aki újságot, könyvet, vagy bármily szellemi terméket jogosulatlanul megtart, az lop, az tolvaj. Társas reggeli: Julius 24-ikén: Kaszás Lajos vengéglő- jében, VII. Rákóczi-ut 44. Julius 31-ikén: Kovács E. M. vendéglőjében, városliget. Augusztus 7-ikén: Deutsch Pál vendéglőjében, VII. Dohány-utcza 54. szám. Mátyásföld. A'rajcsovits Rezső vendéglős kartársunk park-vendéglőjét ajánljuk a nagyérdemű közönség szives figyelmébe. A Mátyásföldi parkvendéglő és szálloda majálisokra, társaskirándulásokra legalkalmasabb és legkedveltebb hely. Családok és magánosok részére szobák olcsón bérelhetők. Krajcsovits Rezső parkvendéglője a fővárosi közönség legkedveltebb kiránduló helye. Nagy fedett tekepálya, tánczterem, szinpad, gyönyörű erdőség áll a t. közönség szórakozására. Kitűnő konyha. Saját termésű borok. A czinkotai helyiérdekű vonat reggel 5-től este 11-ig negyed- óránkint közlekedik. „Jó barátok“ összejövetelei. (Utánnyomás tilos). Julius 22-én: Steiner Pál vendéglőjében (boldogult Steiner Pál fia Steiner Imre ujvendéglőjében) Vili. Baross-utcza 119. Julius 29-én: Wolrab Ferencz vendéglőjében IX. Ranolder-utcza 5. Zugliget. Sommer er György „Fáczán“ vendéglője a Zugligetben társas kirándulásokra a legalkalmasabb hely. Jó italok, kitűnő konyha, előzékeny kiszolgálás várják a nagy közönséget. Svájczi utamból. Irta: Kneffel Béla. Már régi óhajom volt, hogy kis körültekintés czéljából egyszer a szabad svájciak hegyes-völgyes hazájába, a nemzetköziek legkedveltebb találkozóhelyére én is eljuthassak. 7 év óta minden nyáron hazánk természeti szépségekben gazdag vidékeit kerestem fel. A vadregényes Tátra s közeli rjészei, a Dunántúl gyöngyei, a szép Balaton, a festői magyar tengerpart, a felejthetetlen képeket nyújtó kies dalmát vidék, az Alduna vidéke és a máramarosi havasok már igen jó ismerőseim. Bevallom őszintén, hogy Svájczba nem is annyira a természeti szépségek látása, mint inkább az a kíváncsiság vonzott, hogy egyszer már magam is tapasztaljam a külföldi helyeken megforduló föl- dieink által annyira felmagasztalt svájczi hotelek mintaszerüségét és még az, hogy a szerzett tapasztaltaimat a néha ok nélkül is lekicsinyelt helyi viszonyainkkal összehasonlítsam. Útleírásomat a kiindulási pontról kezdem el és kérem előre a kedves olvasókat, hogy úti jegyzeteim néholi hiányosságán legyenek elnézőek. 1908. jul. 1. Derült, szép nyári reggelre ébredvén, igen jó kedélylyel indultam neki hosszú utáninak. Két órai utazás után Budapestre érve, a még hiányzó úti kellékekkel láttam el magam. A délutáni órákban indultam Bécsbe és már ezen első alkalommal, a beszállásnál azon tapasztalatra ébredtem, hogy jó lesz ezegtul a vonatindulásoknál jó korán megjelenni, mert az emberek között ez időben lábra kapó utazási lázban, még az ember helyet se kap a vonaton, ha csak nem elég friss. Szerencsémre azonban csak Alagig tartott a vasúti kocsi folyosóján héring-mód- jára való szoroskodás; itt azután egy egész emberáradat szállt ki a kocsikból és miután az 5 hátsó’ kocsit lekapcsolták, a legnagyobb kényelemben utazhattunk tovább Bécsig. A budapest-bécsi útnak legfestőibb része a Vácz és Párkánynána között elhúzódó duna- menti rész. Egy hirtelen kanyarulatnál elénk tűnik Róbert Károly király — az azon vidék védelmére, de főleg a Dunán fel- és levonuló idegen hajók szemmeltartására — építette Visegrád vára, a melyből magasan kiemelkedő bércztetőről az egész vidéket, északon Lo- sonczig, délen Budáig, keleten Egerig, nyugaton Érsekújvárig be lehetett látni. Ma már csak romjait bámuljuk az igazságos Mátyás hajdani mesés sasfészkének és abban igyekszünk hü tükrét felfedezni régi nagyságának kifejtett pompáját. A meredek sziklákra épített vár csillag-bástyájáról tekint le Mátyás fényes kíséretével a méltóságosan tova hömjpölygő Dunára. Hejh, de szép idők is lehettek azok!... Ami elmúlt, vissza nem jő soha... Egy kiugró hegy lábánál, félkört írva le vonatunk, szép fekvésével Zebegény falucska hárítja magára figyelmünket, rézsut szemben vele, a túlsó parton Visegrád irányában pedig Gizella-telep fürdő tűnik fel, melyek mindegyüké megérdemli, hogy kies fekvésükkel, pótolhatatlan üde levegőjükkel már az arra predesztinált helyi viszonyainknál fogva is elsőrendű dunai fürdőkké váljanak. Érsekújváron természetesen Marczi bandája fogadta vonatunkat a »pántlikás kala- pom«-mal, kiinduláskor pedig nem a szokott »Rákóczi-mars«-sal, hanem a »Klapka induló« ütemei mellett vonultunk ki a mindig vig és kedélyes Érsekújvár állomásból. Aki ezen zenefogadtatás megalapítója volt... mily szép, üdvös eszmék vezérelhették még akkor... Fata morgana!... Másfél óra múltán Magyarország hajdani koronázó székes- fővárosába, Pozsonyba értünk. Középen hegyre építve már messziről feltűnik a nagy
