Vendéglősök Lapja, 1908 (24. évfolyam, 1-24. szám)

1908-07-20 / 14. szám

VENDÉGLŐSÖK LAPJA

9

1908. julius 20.

Éppen ebből az okból különösebben akarunk foglalkozni a »Császárfürdő« kérdésével.

Ez egyik legrégibb és leghatékonyabb fürdőnk, az intelligencia legkedveltebb gyógyhelye, a melyet a múlt század nemzeti küzdelmeinek annyi kedves emléke szmte kegveletes varázszsal vont körül.

Örömmel hallottuk, hogy a humanitásban és a hazafiságban érdemes Irgalmas-rend kiváló szellemű főnöke a fürdőt újjá, a modern világ igényeinek megfelelővé akarja építtetni.

Nem tudjuk, mily stádiumban van ez a

közönségtől eléggé meg nem hálálható terv, de tál ín még nem késő, ha a ft. rend figyelmébe ajánlunk egy ötletet, amely művészi körökben hangzott el.

Itt ugyanis egy szakférfiú azt mondotta, hogv legszerencsésebb gondolat volna, ha az ui Császárfürdő az »Alhambra« mása lenne, mert a fürdőnek rendelkezésére álló teret ilyen stilü épülettel lehetne a leggazdaságosabban és legimpozánsabban értékesíteni s mindenképpen könnyen volna alkalmazható egy fürdő szükségleteire.

Minthogy az »Alhambra« még ma is utói nem ért remeke az építészetnek s keleti stíljénél fogva is közel áll egyéniségünkhöz, tehát hatásos és vonzó alkotásnak bizonyulna.

Képzeljük az »Alhambr.á«-t nagyobb arányban, a Zsigmond-utczára boruló loggiával, a kápolna-épület helyén, a Rózsadombra emelkedő árkádos parkkal, mig az »Oroszlán-udvar«-t gyógyudvarul; hát nem nyújtana csodaszámba menő képet a hatalmas D’unü s a bájos Margit-sziget mellett?!

Az ötletet mi érdemesnek találtuk a följegyzésre s talán a ftdő irgalmasrend méltónak tekinti a megfontolásra.

Ámde bármint legyen is, minthogy még a nagy építés ideje bizonytalan, szükségesnek tartjuk a ftdő rend figyelmét valami közelebbire is fölhívni.

Ugyanis több oldalról figyelmeztettek bennünket a fürdő mostani stádiumánál mutatkozó visszásságokra.

Ugyanis a kezelés túlságosan szükösködő, meg nem felelő egy ily nagy fürdő igényeinek.

Hogy csak egyet említsünk, a fürdő főorvosa egyszersmind az igazgatója is.

Ha most valaki az igazgató urat keresi, egy földszinti helyiségbe utasítják, a hol azt a választ kapja, hogy az igazgató ur most első emeleti rendelő szobájában van.

A mikor itt a tudakozó halálra várakozott, végre az igazgató ur színe elé kerül, a ki udvariasan megkérdi: »Kivel óhajt beszélni; a főorvossal vagy az igazgatóval?

Ha az igazgatóval, úgy tessék megint a földszintre lefáradni, a hol a főorvos ur igazgatóvá metamorphál.

Az ilyen eljárás valamelyest kicsinyes s a közönségre ha nem is bosszantó, de elkedvetlenítő.

Talán a munkafelosztás hiányának tulajdonítható az is, hogy a fürdő-vezetőség nem mutat elég érzéket és hajlandóságot a fürdő reklámozására s ebben az irányban tett szolgálatok méltánylására.

Ez nem helyes, sőt a fürdőre káros is lehet a mai világban, a mikor még a tisztán kulturális és humánus intézetek sem nélkülözhetik a reklám támogatását.

Néma gyereknek az anyja sem érti a szavát! tartja a régi közmondás, hát hogy érthetnék ebben a lármás korszakban a Császárfürdő hallgatását, a mikor mellette ugyancsak ütik ám a dobot.

Rz orosz vendéglősipar.

A »Borászati Lapok« érdekes czikkely közlését kezdte meg »Magyar Borkiviteli Kilátások Oroszországban« címmel.

A szakavatottsággal és szemléltető élénkséggel Írott kitűnő czikkből vesszük át a következő, bennünket érdeklő részt:

Azok a helyek, ahol az orosz szórakozik, a társaságot élvezi, sokban elütök a miéinktől.

A szállodák kétfélék. A nagy »gosz- tinyiczák«, amelyekben étterem is van, aztán a kisebb »numerák«, amelyekben étterem nincs s a vendégnek csak ágy jár, de ágynemű nem.

A vendéglők igy oszlanak meg: A mi modern éttermeinknek megfelelőek a »resz- torán«-ok, amelyek fényűzéssel vannak berendezve, franczia konyhát tartanak s mindenféle italt mérnek. Itt zene is van, illetőleg énekkarok; mert az orosz dalszerető, de nem annyira a muzsikát, mint inkább az éneket kedveli, mert ősidők óta ehhez szoktatta az orthodox egyház, mely az instrumentális zenét nem tűri.

Ezek a resztoránok azonban, amelyek az európai igényeket kielégítenék, igen drágák, annyira, hogy középmódu ember rendes látogatójuk nem lehet.

Ami közép- és kisvendéglőinknek felelnek meg a »traktir«-ok, amelyek két osztályba sorakoznak. Az elsőbe azok tartoznak, amelyekben szeszesitalokat is árusítanak. Ezeknek zöld és sárga a czégtáblájuk. A másodikba azok, amelyek szeszesitalokat nem mérhetnek. Ezeknek kék és fehér a czégtáblájuk. Mindegyikben van rendes konyha, de itt már inkább oroszosán főznek.

A traktirokban az árak olcsóknak mondhatók, azonban bennük a tisztaság és a közönség sokszor annyira kifogásolható, hogy intelligensebb ember nem igen lép be oda.

Kiegészítik az orosz nyilvános helyeket a »csájnaják« vagyis teaházak, amelyek legtöbbször »hajcsevnáják« is, vagyis »kifőzések«; ezek azonban tisztán az alsóbb rétegek lokalitásai.

Az elfogadható nyilvános helyek drágasága s a látogatásukkal járó szinte kike- rülhetlen pazarlás okozta, hogy az orosz városokban roppant sok a klub. Ezekben csoportosul a felső tízezer s a müveit közép- osztály. Ezekben már csak a keresett européer tonus kedvéért is, a vodkinál nagyobb szerepet játszik a bor és a pezsgő. S minthogy a klubtagok legtöbbje megfordult külföldön, ismerik az igazi bort; ilyent, különösen valódi magyar bort szeretnének is; de nem tehetnek rá szert, mert vagy nem ismerik forrásait vagy a beszerzés fáradságosságától irtóznak.

R pezsgő és a bortörvény.

Az uj bortörvényjavaslathoz egymásután , szólanak az illetékes fórumok.

A gazdákat és a borkereskedőket nyo- | mon követte a »Budapesti kereskedelmi és iparkamara« előterjesztése.

Az előterjesztésből különösen a pezsgő- gyártásra vonatkozó részt tartjuk szükségesnek kiemelni.

A kamara a pezsgőgyártásra vonatkozólag a következő kívánalmakkal áll elő:

1. A pezsgőgyáros köteles legyen minden palaczk pezsgőboron, világosan úgy a | czimkén, mint a dugón és kupakon magát ! megnevezni; ne legyen szabad, hogy valamely gyáros álnév alatt bármifajta pezsgőt, esetleg habzóbort hozzon forgalomba, mely- : lyel az illető a hazánkban csak most fellendülésben levő iparágnak határozottan árt.

2. A habzóborgyárosoknak ne legyen megengedve, hogy gyártmányukat a pezs- gőborpalaczkokhoz hasonló alakú üvegekben töltve árusítsák s a czimkén feltűnően látható legyen, hogy »Habzó-bor« s szintén köteles legyen saját magát az 1 pont alatt felemlített módon megnevezni.

3. Egy habzóborkészitéshez való iparen- gedélylyel biró gyárosnak ne legyen megengedve franczia módra készülendő pezsgőborokat gyártani, sem pedig saját neve alatt árusítani, mert bebizonyított tény, hogy az országban nagymennyiségben készült habzóbor, pezsgőbor gyanánt lesz forgalomba hozva, az ebből is kitűnik, mert előbbiből az egész országban egyetlenegy palaczk sem látható.

A kamara kívánalmairól minden szakember el fogja ismerni, hogy alkalmasak pezsgőgyártásunk legégetőbb bajainak megszüntetésére.

Ennélfogva szükséges, hogy a kamara előterjesztését úgy a kormány, mint a törvényhozás megszívlelje.

Jegyzetek.

Már egy ízben irtunk arról, hogy korunk erkölcsi züllésének fő oka, hogy a becsületre mit sem adunk.

Csak kivételes emberek,, különködők vagy igen erős lelkek hajlandók arra, hogy oly kincset gyűjtsenek, amelynek értéke nincs.

Ma ilyen forgalomból kiment pénz a becsület, amelyet nem vesz számba a törvény s amelyre nem hederit a társadalom.

Nagy baj, hogy igy van.

Hogy nem kellene így lennie, szépen bizonyítja Radisics Jenő a »B. H.« hasábjain az »Angol élet«-ről irt tárczájában.

Az angol élet legfőbb characteristiconjául a következőket Írja:

»Ami minket, a kölcsönös bizalmatlansághoz szoktatott magyarokat legelőször s leginkább megkap, az az angol életnek föltét- len bizalomra, megbizhatóságra, kötelességtudásra s fegyelmezettségre fölépített berendezése, s ebből kifolyólag a hivatalos ellenőrzésnek majdnem teljes hiánya. Minden egyes angol ember érzi, hogy az élet rendkívül szövevényes mechanizmusa csak úgy működhetik hibátlanul, ha abba kiki saját jószántából beleilleszkedik, nem akar egyénileg kiválni, külön érvényesülni, hanem egymást segíti s a fönálló szabályokhoz alkalmazkodik. Ellenőrt sem vonaton, sem omnibuszon, sem másutt még nem láttam. Fölteszik, hogy jegyedet megvetted s ha harmadik osztályra szól, nem utazol elsőn. Rossz vonatra ültél föl? reáfizetés nélkül elvisznek rendeltetésed helyére, mert bizonyára tévedtél s nem akartad a vasúti társaságot megkárosítani ingyen utazással.

Egy kis vendéglőben reggeliztem néhányszor. Nem lévén aprópénzem, betértem egyszer arra menet s megkértem a tulajdonost, váltana föl egy tizfontos bankjegyet. »Nekem sincs tiz aranyom e pillanatban«, volt a válasz, »de adhatok önnek hatot, tessék, majd alkalmilag visszaadja.« Letette nekem, az idegennek, a pénzt s még Írást sem kért róla.

De a kölcsönös bizalom legszebb, leg- szembeszökőbb példája az, hogy itt a málhát nem szokás beíratni vagy feladni a vasúton. Az utas induláskor egyszerűen betéteti podgvászát az arra szolgáló kocsiba, nem fizet érte semnyit s rendeltetési helyére érve kivéteti. Senki sem kérdi, van-e joga az általa kiválasztott darabhoz? mert kell, hogy az övé legyen, máskülönben nem nyúlna hozzá. Pedig tudvalevő, hogy Angliában sokan utaznak rengeteg málhával.«

Hát miért nincs nálunk is igy? Miért va-