Vendéglősök Lapja, 1908 (24. évfolyam, 1-24. szám)
1908-07-05 / 13. szám
2 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1908. julius 5. Ezzel a törvényjavaslatai Apponyi Albert megnyitotta a jövő korszakát s nevét kitörölhetetlenül beírta a. történelembe. A másik szintén nagy kihatású kezdeményezése a szakoktatás rendezése és kiterjesztése, amely az ipartörvényben van meg- i alapozva. Az ipartörvény 234. §-a, amely a tanonc- ! iskolák létesítésére vonatkozó általános ren- j delkezést mondja ki, a szakirányú oktatás j kérdését oly módozattal oldja meg, hogy az ugyanolyan nemű és az ugyanabban az ; iparoscsoportban foglalkoztatott iparostanulók és iskolaköteles fiatal munkások részére, ha együttes számuk eléri az ötvenet, a tanonciskolában külön szakirányú oktatás nyújtását rendeli el. S ezt az elvet oly következetesen kívánja érvényesíteni, hogy még az általános és gazdasági ismétlő iskolákra nézve is kimondja, hogy ezekben is ipari szakosztály létesítendő ott, ahol az ugyanolyan nemű iparosianulók és iskolaköteles fiatalmunkások együttes létszáma eléri a huszonötöt. { Eddig iparosoktatásunk inkább csak pótlása volt az elmaradt vagy fogyatékos elemi oktatásnak s szakjelleget csak kivételes helyeken öltött magára, s ezeken is csak hézagosán. { Ezentúl az iparosok oktatása mindinkább szakszerű lesz s minden iparosifjunak módjában lesz, hogy foglalkozásának megfelelő műveltséget szerezzen. Elmúlnak azok az idők, hogy — mint most igen gyakran — jobb iparosok sem konyitanak mesterségük elméleti részeihez, s .mindazt, ami ilyen tudáshoz vagy gyakorláshoz van kötve, vagy nem, vagy csak rosszul tudták végezni. Szebb kor derül az iparra Kossuth ipartörvénye s Apponyi iskolai törvényei által; csak az a fő, hogy az iparosok éljenek az alkalommal. Diadalunk, Immár XXIV év óta küzdünk a magyar művelődés szolgálatában, tőlünk telhető erővel munkálkodva a magyar ipar fejlődésén, nemzeti jellegének kidomboritásán, a szakismeretek terjesztésén abban a körben, a hova a gondviselés elhívott. Huszonnégy év nagy idő; s ennek a nagy időnek ránk legfölemelőbb emléke, hogy önzetlen és szakadatlan munkánk nem volt eredménytelen. 1 A mit elértünk a vendéglősipar magyarosítása körül, arról több Ízben elismeréssel szólott az egész hazai sajtó. Azoknak az intézményeknek, a melyek szakmánk (kebelében iparunk javára létesültek, mi voltunk az első magvetői. Előbb a kongresszusok, aztán az országos szövetség, a nyugdíjintézet és szakiskolák első propagálói mi voltunk. Ezek az intézmények már ma virágzanak s mi ebben találtuk és találjuk úttörő fáradozásunk jutalmát. Egyebet nem kértünk, de nem is kaptunk. Ilyenek voltak a mi diadalaink: másokra hasznosak, nekünk mit sem jövedelmezők; éppen ezért annál is inkább büszkeségünkre válók. Most megint van egy diadalunk. Ugyanis a hazai sajtóban lapunk volt az első, amely a nép egészsége és erkölcse, a kincstár jövedelmének a polgárság megterhelése nélkül való fokozása s a vendéglősipar színvonalának emelése érdekében a szesz-monopolium behozatalát indítványozta s ezt mind e napig állandóan és lankadatlanul követelte. IMár régebben mutatkoztak jelek, amik arra vallottak, hogy szavunk nem bizonyul a pusztában kiáltó szavának. A képviselőház junius 20-diki ülésén pedig a szeszadóról szóló törvényjavaslat tárgyalásán az történt, hogy Lázár Pál előadó, miután részletesen ismertette a törvényjavaslatot, amelynek rendelkezései a közérdeket szolgálják, örömmel említette föl, hogy a munkások számára olcsó sört fognak mérni s ezáltal az abszolút alkohol fogyasztása csökkenni fog. Azért helyesli a most megállapított kártalanítási összegeket, ' mert ezen az alapon fogják megcsinálni az j állami szeszmonopóliumot, amely nem fog soká késni. Határozottan tudja, hogy a monopólium megvalósítása az intenciója a pénzügyminiszternek. ; Tehát a mostani törvényjavaslat csak átmeneti intézkedés a szeszmonopóliumra. Ily határozott formában ezt Lázár nem mondhatta volna, ha erre az illetékes felsőbb helyről utasítása nincs. Különben is annyira élesen apostrofálta a pénzügyminisztert, hogy kijelentéséhez kétség (nem férhet. Szívből üdvözöljük tehát a pénzügyminisztert, lakit ez a szándék vezérel. A legfeketébb májú akadékoskodónak is be kell ismernie, hogy még nem volt kormányunk, amely hosszabb idő alatt annyi üdvös kezdeményezéssel lépett volna a törvényhozás elé, mint a mostani. Ám ha teljes mértékben elismerjük az állami befektetésekről, népoktatásunk reformjáról, ^a végrehajtásról szóló törvényjavaslatok jelentőségét, be kell látnunk, hogy hazánk jövő1 fejlődésére egy sem lesz akkora hatással, mint a tervezett szeszmonopolium. Nem, mert ennek a révén a kincstár oly busás jövedelemhez jut, hogy fennakadás nélkül megfelel a ránehezedő egyre súlyosabb feladatoknak. Hogy ebben a várakozásunkban nincs túlzás, bizonyítják azok a szédítő eredmények, amelyeket Oroszország 5 év alatt elért ia monopóliummal. Ámde a mi nyomosabban esik a mérlegbe, az állam anyagi érdekénél, illetőleg a polgárok amaz érdekénél, hogy a kincstár | fokozódó szükségletei miatt a polgárok terhei ne növeltessenek, mindennél jobban követeli a szeszmonopoliumot a nép jóléte. Ha látó szemekkel nézünk körül, meg kell döbbennünk a pálinka-okozta degeneráció, elaljasodás miatt. Ha az állam veszi kezébe az élvezeti szesz eladását, úgy, mint Oroszország, statuálhat j oly óvintézkedéseket, aminőket a magánüzlet természete nem tűr meg. Az árusítás idejét minimumra szállítja s vasárnap és ünnepeken egyáltalán szünetelteti. Megszűnik az az iszonyú embertelenség, hogy a szegény népet spirisztuszba elegyi- tetten a legöldöklőbb mérgekkel gyilkolják. De ami ennél is főbb, azzal csökkenti a pálinka-ivás elharapódzását, hogy kisebb megadóztatással olcsóbbá teszi a sört, főleg azonban a bort, a pálinka árát pedig fölemeli, úgy, hogy a népnek itala a bor és a sör lesz, mert ez lesz az olcsóbb, nem pedig a pálinka. Ez magában oly perspektívát ad, hogy minden igaz emberbarátnak kötelessége a monopóliumot kívánni. Kötelessége, mert az egyedáruság sok tisztes embeit juttat kenyérhez s a nép nyakáról egyszerre lesodorja azokat a lelket- i len parazitákat, akik pálinkával ejtették a nép nagy részét pusztító uzsorájuk zsákmányává. Örülniök kell a szőlősgazdáknak, mert boruknak lesz kelete; örülniök kell a föld- birtokosoknak, mert az olcsó sör gyártásával föllendül az árpa és komló piacza s végül örülnünk kell nekünk, vendéglősöknek, mert a monopólium szabadit meg a pálinkások piszkos és ártalmas versenyétől. Adja Isten tehát, hogy mielőbb örvendhessünk a szeszmonopolium megvalósításának ! R városról Mai napság széles e világon az a községi politika, hogy mentői könnyebbéi s kellemesebbé tehesse lakóinak életét. E végből nem arra törekszik, hogy év- ről-évre emelje a pótadót, hanem arra, hogy' csökkentse. Minthogy erre nincs más mód, mint a vállalkozás, hát a külföld, különösen Anglia városai vállalkoznak. Vállalkoznak azon a téren, ahol a magánvállalkozás kapzsisága és lelkiismeretlensége leginkább veszélyezteti a közönség zsebét és egészségét. Egyik város fölcsapott milimárinak, tiszta, jó tejet szállít polgárainak, hogy enyhítsen a nyomoron és csökkentse gyermekeik halandóságát. A másik város mészároskodik, hússal látja el népét; a harmadik kertészkedik s olcsón konyhanövényekkel és virággal kedveskedik polgárainak minden reggelen. A rendszer bevált; a városok népe jobban és kevesebből él, a városok pénztára pedig egyre tele van, annyira, hogy némelyik már alig szorul az adóra. Évek előtt figyelmeztettük erre az illetékeseket, de az ajánlott példa követőkre nem talált. Köztudomású, hogy Budapest a kontinens egyik leggazdagabb városa. Annyi fekvőség van a kezén, hogy okos, czéltudatos gazdálkodással minden fennakadás nélkül felelhetne meg a rásulyosodó feladatoknak. Ám a közvagyon nálunk csak Csáky szalmája, arra jó, hogy pocsékoltassék. A közigazgatási tisztviselők nem tekintik feladatuknak a gazdálkodást, hanem csak a tollrágást, a polgárok bosszantását s a rangjuk csillogtatását. Ilyen körülmények között Budapest helyzete senki előtt sem lehet érthetetlen. Évről évre újabb adósság-csinálás kiesze-
