Vendéglősök Lapja, 1908 (24. évfolyam, 1-24. szám)
1908-05-20 / 10. szám
2 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1908. május 20. iparágban legalább 3 évig segédmunkás volt s ezt iparhatóságilag igazolni tudja; vagy 2. ha vendéglős-szakiskolát végzett, vagy 3. vizsgát tesz a borkezelésböl s a budapesti vendéglős- ipartársulat által erre kiadott s a kormánytól elfogadott vendéglösipari szakkönyvböl. így legalább elérnők azt, hogy a teljesen sötét elemek még sem tolakodnának szakmánkba s akik ide jönnének mégis bírnának iparunkról némi elméleti ismerettel. Már ez az állapot is százszor jobb volna a mainál; tehát érdemes, hogy megkísértsük ezt a kerülő utat, ha már az egyenesen czélt nem érhettünk. Pajc! Janura Károly és társai, a budapesti büntető törvényszék vizsgálóbírójának 8190/908. B. sz. alatt kiadott végzése szerint, mint a „Budapesti Korcsmárosok Ipar- társulatá“-nak tisztviselői, pert indítottak a „Vendéglősök Lapja“ ellen 1908. évi január hó 1-én megjelent számának „Ne szakadjunk pártokra!“ czimü czikkelye miatt. Amint már jelentettük, a királyi ügyészség a vád képviseletét nem vette át; azonban a főmagánvádlók ezt fönn akarták tartani. Evégből lapunk szerkesztőjét f. hó 6 ikára a vizsgálóbíró megidézte. Minthogy itt lapunk szerkesztője kijelentette, hogy a czikkelyt nem ő irta, s ha szükséges, a szerzőt azonnal meg is nevezheti; ámde minthogy ő abban a tudatban közölte a czikket, hogy az a főmagánvádlók egyikére sem vonatkozik, s magát a szóban forgó ipartársulatot sem akarta kompromittálni, amelynek tagjai, s igy a főmagánvádlók között is sok régi, tisztelt barátja van; ennélfogva úgy véli, hogy igazán sértett fél nem lehet, hanem csak félreértés foroghat fenn, amifölött őszinte sajnálkozását nyilvánítja, tehát a peres eljárásra ok és szükség nincsen. Erre a vizsgálóbíró ur kijelentette, hogy szerkesztőnk eme kijelentése oly satisfac- tiót nyújt a feleknek, amennyinél többet a főmagánvádlók peres utón sem szerezhetnek maguknak. Minthogy ezt a főmagánvádlók is belátták, ennélfogva az összes megjelentek, valamint Janura Károly az ipartársulat nevében is kijelentették, hogy a pertől elál- lanak; mert szerkesztőnk tárgyilagos és lovagias nyilatkozata teljes elégtételül szolgál úgy nekik, mint ipartársulatuknak. A felek erre a pervisszavonó jegyzőkönyvet kölcsönösen aláírták. A félreértés eloszolván, a felek a béke örömével barátilag váltak el egymástól. Örvendünk, hogy ez igy történt; de az csak szolgáljon intelmül erre, miután a közügyekben mindenki jogosult sőt köteles kritikát gyakorolni; ennélfogva nem jogosultak a közügyek intézői arra, ha ez a kritika nem kedvező, hogy ebben önön személyük megsértését lássák. Tudjunk tűrni ellenvéleményt! Béke velünk! R bitang jószág. — Egy szégyenletes bűn meggátlása. — Az ember nemesebb része a lélek. Az ember munkájának becsesebb, maradandóbb részét a lélek szellemi müvei alkotják. A kínai törvények megbüntetik azt, aki egy Írott vagy nyomtatott papirszeletet az útfélről föl nem vesz, s el nem égeti, vagy csomagolásra s egyéb a szellem fensőbb- ségét sértő czélra használ föl. Amerikában a törvény lopásnak minősiti, ha valaki valamely irodalmi terméket, legyen az újság vagy könyv, amely neki mutatványul küldetett megtartja, anélkül, hogy árát megfizette volna. Nálunk eddig az irodalmi termék bitang jószág volt, csak az nem tulajdoníthatta el, aki nem akarta. Újságot elfogadni, vissza nem küldeni és érte meg nem fizetni, a közönség nagy részénél rendes szokássá vált. Különösen dívott és dívik ez szaktársaink között, ami legfőbb oka szaksajtónk tengődésének. Keserves tapasztalataink vannak erről. Százával tudnánk neveket idézni, akik lapunk küldését kívánták, sőt attól a maguk hasznára különböző szolgálatokat könyörögtek ki, s amikor a maguk kötelezettségét hónapok, gyakran évek múlva sem teljesítették, s erre felszólitattak, előbb hitegetéssel iparkodtak a csekély fizetéstől szabadulni, utóbb pedig durvasággal tagadták meg azt. Van-e szégyenletesebb bűn, mint idegen vagyont eltulajdonítani, mástól pénzt a nem viszonzás gondolatával elfogadni? És közülünk sokan akadtak, akik ezt arezpirulás nélkül megcselekedték. így állván a dolog, ideje volt, hogy a törvény álljon a sajtó védelmére az elnémult lelkiismeret, s a kihalt becsületérzés helyébe. Amint örömmel értesülünk, megtette most ezt legfőbb bíróságunk, a m. kir. Curia. Eddig ugyanis a máséban markolászni | szerető felebarátok között általános volt az a felfogás, hogy aki nem rendelt meg valami lapot, vagy nem kívánta, hogy az neki az előfizetés lejárása után is küldessék, nem is tartozott érte fizetni. A legfőbb bíróság azonban most megújította erre vonatkozó régebbi Ítéletét. Kimondotta újból, hogy mindenkinek, aki huzamosabb ideig elfogadja a neki kézbesített lapot annak árát még akkor is meg kell fizetnie, ha a lapot nem rendelte meg. Mindenesetre nagyon helyes a Kúria Ítélete, mert bizony, sok visszaélés történt ezen a téren. Sokan megtették, például, hogy megrendelték a lapot egy negyedre, azután elfogadták azt egy évig is, s amidőn fizetésre került a sor, megtagadták azzal, hogy csak egy negyedévre rendelték meg. A Kúria ítélete most megszünteti az ilyen czimen gyakorolt ingyenes újságolvasást, sőt kimondotta azt is, hogy a lapok pereiben az a város illetékes mint birói szék, hol az újságot nyomják és postára teszik, tekintet nélkül arra, hol lakik az adós. Végrehajtás esetén azonban az ottani járásbíróság jár el. Tehát az irodalmi termék nem lesz többé bitang jószág, bárkitől megkapható Csáki szalmája. Ideje, hogy a szellem nálunk úgyis nehezen élhető munkásainak megkárosítóin végig sújtson a törvény ostora, mert több millió koronára rúg, — ha csupán a postabélyeget számítjuk is — az a kár, amit ezek a lelketlenek az irodalom szegény, közjóért harezoló munkásainak okoztak. Amikor ezért a döntvényért legfőbb bíróságunkat hálásan köszöntjük, egyúttal azt az óhajunkat is nyilvánítjuk, hogy a kérdést az országgyűlés is mielőbb rendezze, még pedig úgy, hogy — mint Amerikában — annak intézkedései a büntető törvénybe is benyúljanak, mert a szellemi tulajdon a legszentebb és legdrágább tulajdon. Hova ránduljunk? Ha a Gellértről átpillantjuk székesfővárosunk gyönyörű vidékét, májusi virulásá- ban úgy mosolyog felénk, mint egy bájos leányarc. A hullámos budai hegyek képezik gazdag hajkoronáját, a Duna tiszta kék szemét, mig szűziesen sima arcaként a Rákos mezeje ragyog felénk. Szép ez a hegyek ölében nyugvó sik, ahol annyi nagy és magasztos emléket rebbent sziveinkbe a tavasz szellője. Szanaszét szórtan pompásnál pompásabb telepek csillognak felénk e smaragdként fénylő mezőről, melyet sötéten övez a főváros egyik legszebb alkotása, a fenyőkből ültetett határerdő, melynek árnyában megujhodunk a fenyvesek balzsamos illatától. Amerre szemünk lát, mozgalmas élet s már nem bandukol búsan a rákosi szántó; mert Pest-Budáról most is sok nép kijár, de már nem fehér holló közöttük a magyar szó. A székesfőváros kevés tájára oly kényelmes és élvezetes a kirándulás, mint a Rákos környékére. Mindjárt a vicinális állomásánál a Tat- tersaal vendéglője jó várakozási helyül kínálkozik. A budapesti vendéglősök egyik legtiszteletreméltóbbja, Spalt Mátyás a gazda, egy tipikus magyar ur előkelőségével és szeretetre méltóságával oly kitűnő borokkal traktál meg, hogy a megtestesült keserűség is kedvre vidul tőle. Mikor meghalljuk a vicinális fütyjét, szinte nehéz megválnunk a hüs, kellemes helytől, ahol a Tattersaal mozgalmas életében gyönyörködhetünk. De hát mennünk kell, mert még jól tova esik Czinkota és útközben még stációnk is van. A Ferenc-József laktanyánál van Müller Antal szép kis szállodája és jóhirü étterme, amely utolsó a városias jellegű vendéglők között. Innen már a zöldek s a falusi csárdák határa kezdődik. Jó konyha, jó italok, pihenni is, fölfri- sülni is kellemes hely, ahonnan jól esik
