Vendéglősök Lapja, 1906 (22. évfolyam, 1-24. szám)
1906-03-20 / 6. szám
4 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. márczius 20. (1871-ben a 30. számban) s igy hangzik: «Nádasdy Tamás nádor 1547-ből való hus- vét ünnepi étlapja ez (az eredeti régi magyar helyesírással): Husvet napian zentelt boriuhus susaual (zúzával) parey orjal ludfi wadhus telesetek (tejes étek); vvaczorara szentelt sült, parey wadhust tikfi elesleuel tejesetek; ebedre szentelt pareyt szalonnaual wadhust teies tehenhus kapan spinattal; wa- czorara sült tejfellel nulhus teies etek leues keuerem (kövéren); ebedre sült leues keuer ludfi leau sariaual paray uj szalonnaual heialt borso télién húst tikfiat töltve kompost narancz nul lutfi parey boriu spekel teies etek». Felolvasásom végére értem; mindaz, amit eddig elmondtam, fényesen igazolja azt, hogy hazánkban a legrégibb időktől egész 1690-ig, tehát addig, mig emlékeink az első német szakácsról tesznek említést, kifejlett magyar szakácsmesterség, gazdag magyar konyha volt. Ebben a szakácsmesterségben vannak eredeti magyar ételek, vannak olaszok és francziák is; német, még pedig bécsi német hatás konyhatörténetünkben egész 1700-ig nincs. E tekintetben ugyanazt mondhatjuk, amit a szakácsokról mondtunk, azt t. i., hogy azok közt magyar születésű emberek voltak csupán. A mi egyletünk tehát büszke lehet arra, hogy a szakácsmesterség édes hazánkban olyan idős, amilyen idős maga a magyar nemzet. Nem Bécs hatása alatt fejlődött itt a konyha, mert hisz német eredetű szakácsok hazánkban alig 200 éve, körülbelül II. Rákóczi Ferencz korszaka óta vannak. S ha ily kétségtelenül régi a mi mesterségünk története hazánkban, elsőrangú kötelessége egvletünknek s egyletünk tagjainak, hogy e történetet kutassuk, régen elhalt kartársaink küzdéseit, szenvedéseit, sikereit ismerjük, mert e küzdések, sikerek nyújtanak nekünk okulást a jövőre, büszkeséget a jelenre. Az én mai felolvasásommal ezeket a czélokat óhajtottam szolgálni akkor, mikor néhány szemelvényt mutattam be a magyar szakácstudomány múltjából. (Vége.) Rendelet a terményhamisitásokról. Az igazi hamisítók kiderítésére vonatkozólag a földmivelési kormány most egy nagyon helyes rendeletét közölte a főváros hatóságával. A rendelet azt tartalmazza, hogy a terményhamisitási kihágások eljárása során — a tettenérést kivéve — minden egyes olyan eset alkalmával, amelynél a gyanúsított egyén a hamisítást be nem ismerve, azzal védekezik, hogy a hamisított terményt, terméket, vagy czikket ebben az állapotban mástól szerezte és ezt az állítását igazolta, a vizsgálatot a részéről megnevezett eladó ellen, valamint a forgalomba hozók ellen is mindaddig ki kell terjeszteni, a mig a hamisitás alanyi tényálladéka kétséget kizárólag meg nincs állapítva. Üzérkedés a palaczkozott sörrel. A palaczkozott sört csak a kisebb vendéglők tartják s ezek nagyobb része is inkább csak télen, de azért a kereskedők palaczksör-árusitása fölöttébb csökkenti a vendéglők sörfogyasztását; mert a nagyközönség a háznál többnyire palaczksört iszik s ezt a kereskedésekből szerzi be. Ilyen körülmények között jogosult a panasz amiatt, hogy a sörgyárak, illetőleg sörraktárosok maguk is rontják a vendéglők üzletét; mert a szállítók nemcsak a vendéglőkbe s kereskedésekbe adnak sört, hanem a magánlakásokba is, akármilyen kis meny- nyiségben. Általános szokás, hogy a gyárak detail- iizlettel nem foglalkoznak; mert ez a kereskedelem feladata. Furcsa is volna, ha a gyárak maguk versenyeznének közvetlen nagvfogyasztóikkal, elszedvén ezek elől a közvetítői hasznot. Ha ez bekövetkeznék, a kereskedelem fölöslegessé és lehetetlenné válnék s a közgazdaságnak uj alakot kellene öltenie. Alig hiszszük, hogy ily nagy s bizonytalan hasznú alakulás lebegett volna sörgyáraink előtt, amikor a palaczkozást házi üzemükbe vonták. Ezzel azt akarták elérni, hogy a sör tisztaságát biztosítsák; mert tény, hogy a raktárosok igen sokszor ártalmas szerekkel keverték, hogy nagyobb haszonnal dolgozhassanak. Ebből a szempontból csak helyeselhető a palaczkozás házi kezelése, de nem a panaszolt eljárás. Nem is hiszszük, hogy a gyárak megbízást adtak volna kihordóiknak magánfelek kiszolgálására. Bármint legyen is, ez az eljárás sérelme a vendéglősöknek s intézkedés teendő, hogy többé elő ne forduljon. Sőt minthogy a vendéglők legnagyobb fogyasztói a sörgyáraknak, akik különös figyelemben részesitendők, meggondolandó, hogy a palaczkozás nem volna-e általuk az ő javukra eszközölhető. Ezt arra az esetre képzeljük, ha a vendéglősök megalakítanák bevásárló-szövetkezetüket s ez a szövetkezet, igen természetesen, üzemébe vonná a sör nagyban való vásárlását, illetőleg beraktározását tagjai számára. A raktár-telepen aztán folytatható lenne a palaczkozás is, ami a szövetkezetnek jelentékeny hasznot biztosíthatna, mert paralizálná azt a kárt, amit most a kereskedések okoznak a palaczksör árusításával iparunknak. Ugyanis ha a sörgyárak a palaczkozást a vendéglős-szövetkezeteknek engednék át, akkor ezek volnának szállítói a kereskedéseknek is; tehát az általuk iparunknak okozott kár részben pótolva lenne. Azt hiszszük, hogy a sörgyárak ezt az előnyt örömest adnák meg szövetkezeteink- lek, meri ez nekik busásan visszatérülne abban a biztosságban, mit a sörgyáraknak a szövetkezetek nyújtanának, mert ezek kizárnák a hitelezési károsodást, ami most oly tetemes összeggel szerepel sörgyáraink üzemében. Kétségtelen, hogy a sörgyárakat a vendéglősökhöz szoros kapcsok fűzik s azok az apró ellentétek, amelyek közöttük az utóbbi időben fölmerültek, kölcsönös megértéssel el volnának kerülhetők, különösen, ha a vendéglősök a szövetkezeti alapra állanak és nem sörgyár-alapítással fenyegetőznek. A vendéglős iparűzési joga. A vendéglősök, a kik annyi hatóság alá tartoznak, annyiféle törvénytől és szabályzattól vannak korlátozva, igen sokszor vannak kitéve sérelmes intézkedéseknek. A rendőrség és a pénzügyi hatóság állandó rettegésben tartja őket azzal a fenyegetéssel, hogy megfosztják iparűzési joguktól. Különösen ebben a törvényen kívüli időben volt sűrűn hallható ez a fenyegetés részint kortesfogásként, részint adócsavarul. Hogy a vendéglős iparűzési jogától meg nem fosztható, illetőleg csak oly esetekben, a mikor ezt főben járó vétségnél vagy bűntényeknél a törvények előírják, egyik föltétele a polgári “szabadságnak. Hogy ez az elemi dolog miként homályo- suihatott el egy modern jogállamban, ez alig érthető ; de hogy elhomályosult, nem tagadható. Bizonyítja ezt saját tapasztalatainkon kívül a kereskedelmi minisztérium ez évi január 15-én kelt 87.162 szám alatt kiadott elvi határozta, a mely igy hangzik: „Békés vármegye alispánjának. Nagyságod részéről múlt évi november hó 21-én 17.910 905. ikt. sz. a. hozott s az elsőfokú iparhatósági véghatározatot, melyben M. I, o.-i lakostól a részére kiadott s a vendéglői ipar gyakorlására kiállított iparengedélyt az 1884: XVII t.-cz. 155. §-a alapján határozatlan időre megfosztotta; M. I. által a törvényes határidőben beadott felülbírált alá vette. Ennek eredményéhez képest Nagyságod idézett másodfokú iparhatósági véghatározatát az annak alapjául szolgált elsőfokú iparhatósági véghatározattal és az egész eljárással együtt megsemmisítem s nevezett ellen a szóban forgó ügyben a további eljárást *• egszüntetem. Így kellett határoznom, mert az 1884: XVII. t.-cz. 155. §-ának első bekezdése értelmében az iparűzési jogtól, a mennyiben külön törvények nem rendelkeznek, ezen törvény alapján senki, sem bírói Ítélet, sem közigazgatási határozat által meg nem fosztható. Minthogy pedig sem az idézett törvényben, sem egyéb törvényekben nincs rendelkezés arra nézve, hogy a vendéglői ipar gyakorlásától valaki megfosztható volna, az alsófoku iparhatóságok eljárása és a hozott véghatározatok szabálytalanok.“ Vegyék ezt a miniszteri döntést tudomásul a vendéglősök s jusson eszükbe, ha jogtalan szorongatásoknak és zaklatásoknak lesznek kitéve. A sütemény-kérdés. Minthogy a tanács elrendelte, hogy a kereskedésekben a közönség tiltassék el a sütemények fogdo- sásától, a pékek azzal a kérelemmel fordultak a tanácshoz, hogy a kávéházakban pedig csak annyi süteményt tegyenek, a mennyit ez rendel. Ugyan némely vendéggel szemben, a kik makacs kifli-feledé- kenységben szenvednek, érthető óvintézkedés volna ; de egyébként képtelen kívánság, a mely úgy a kávést, mint a közönséget teljesen kiszolgáltatná a pékek önkényének. Budapesti főpinczérek óvadék letéti ■ társasága mint szövetkezet. ü » BUDAPEST, VII. kerület, Baross-tér 18. szám. ludatjuk úgy a fővárosi, mint vidéki t. Kartárs urakkal, hogy eddigi rendszerünket teljesen megváltoztatva, teljesen uj alapon — melynél a kamat, díj és részjegy mindig csak egy heti időtartamra számittatik, — oly előnyös és couláns módozatot hoztunk be az óvadékok folyósításánál, mely az eddigi összes módokat előnyök tekintetében jóval felülmúlja. Ajánljuk t. Kartársainknak, hogy mielőtt óvadékot folyósittatnak győződjenek meg eiönyös feltételeinkről. Felvilágositással minden irányban szolgál a társulat vezetősége.
