Vendéglősök Lapja, 1906 (22. évfolyam, 1-24. szám)

1906-02-05 / 3. szám

2 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. február 5. Herz Ármin Fiai szalámigyár Budapesten Ugyanott l-a pesti disznózsír és szalonna szerezhető be. Ajánlja kiváló minőségű magyar szalámiját, milánói és mortadellát. Minden egyes rúd ólompecséttel van ellátva, melyen a gyár védjegye látható. szalámit molnunk s nagy kitartásra azaz tőkére van szükségünk. Hogy ezt a tőkét a vendéglősök összehozhassák, nem reméljük. Nem reméljük, mert a vendéglősök vagyo­nosabb része — a közönség kívá­nalma miatt — nem mellőzheti meg­levő, kitűnő sörgyárainkat; a szegé­nyebbe pedig, ha tud is, nem akar pénzt kiadni. Köztudomású, hogy pl. a „Buda­pesti Korcsmárosok Ipartársulata“ tagjainak nagyobb része még a csekély tagsági dijat sem fizeti, úgy hogy a társulat örökös zavarokkal küzd. I.—III. kerületi ipartársulatunk­nak még annyi jövedelme sincs, hogy legalább egy szaklapot járathatna. Országos szövetségünk csak Stadler Károly áldozatkészségével tarthatja fenn magát. Budapesti régi ipartársu­latunk temetkezési pénztára éveken át a csőd előtt állott. Mindebből következik, bármily ne­hezünkre esik is bevallanunk — hogy a vendéglősök belátására, összetar­tására és pénzére ma még nem lehet építenünk. Nem vonjuk kétségbe a „Fogadó“ igaz szándékát, de azért a fontiek­nél fogva intenünk kell az elhamar­kodott gründolástól, mert ez könnyen bukással s igy sok szaktársunk anyagi károsodásával végződhetik. Ettől annál is inkább kell tartanunk, mert hiszen köztudomású, hogy a sör­gyárak is azért kötöttek kartellt, mert a vendéglősök egy része visszaélt bizalmukkal, óriási hitelösszeg veszett el náluk! Már most hova jut egy kezdő, nem nagy tőkével rendelkező gyár, ha a „hozom“-ból nagy veszteségek érik. A mi nézetünk tehát a következő: Minthogy a magyar, különösen a kőbányai sörök a continens legjobb sörei közé tartoznak s éppen ezért a külföldi söröket majdnem teljesen kiszorították; minthogy továbbá kö­zönségünk az ismert kőbányai sörök mérését szinte megköveteli; ennél­fogva a vendéglősök sörgyárát — ez idő szerint — akár részvényes, akár szövetkezeti alapon koczkázatos vál­lalatnak tartjuk. Fogyatékos közgazdasági és tes­tületi érzékünknél fogva csekély anyagi erőnkkel kezdjük alantabb a dolgot. Mint ahogy annyiszor ajánlottuk, sürgettük, alakítsunk fogyasztó, ille­tőleg vásárló és raktározási szövet­kezeteket, ezek szerezzék be tagjaik­nak a sört is nagyban, úgy mint a bort s más főbb szükségleti czikke- ket, igy legalább biztos haszonra dolgozunk. Éhez sem kellenek milliók, nem kellenek milliomos tekintélyek, csak azoknak a csoportosulása, akik az eszme üdvös voltát fölismerik; mig egy részvénytársaság létesítése oly előkelőségek bevonása nélkül, mint Gundel, Glück, Stádler, Palugyay stb. nem sikerülhet. Olvasóinkat tehát jó lélekkel ismé­telten intjük az elhamarkodott, reális számítás szerint sikerrel nem jár­ható gründolástól. Megjegyezzük, hogy különben mi nem vagyunk ellenségei a vendéglő­sök sörgyárának, sem kezdeménye­zőinek s csak örülni tudnánk, ha a vendéglősökben már oly magasan ál­lana a közös érdek tudata, hogy ily nagy vállalkozással is megpróbál­kozhatnának ; de minden vendéglős jól tudja, hogy ettől a szép időtől még messze vagyunk. Humánus kezdeményezés. Mint lapunk más helyén olvasható, a „Budapesti Korcsmárosok Ipartársulatá“- nak tagjai elhatározták, hogy segitő alapot létesítenek megszorult, bajba került tár­saik támogatására. Valahányszor ellágyulni, részvétre buz- dulni látjuk az embereket, felebarátaik szenvedésein, mindannyiszor fellobban bennünk a remény, hogy egyszer mégis csak teljes lesz az evangéliumi megvál­tás : bekövetkezik a szeretet kizárólagos uralma a földön. Szívből üdvözöljük tehát korcsmárosain- kat a nemes kezdeményezésért s kívánunk sikert törekvésüknek. Sajnos, hogy erre nagy szükség van; mert a nyomor nőttön nő s a mi szakmánkban is egyre szapo­rodik az elesett, maguk erejéből fölemel­kedni nem tudó szerencsétlenek száma. Valamikor máskép volt s koldusbotra ke­rült korcsmáros ritka volt, mint a fehér holló. Ma a finánczpolitika kegyelméből sokan vannak s egyre szaporodnak. Ki nyújtsa tehát elsőnek feléjök könyö- rülettel a kezét, ha nem szaktársaik, a kik ugyanazon sors viszontagságait nyögik. Mindennél dicséretesebb tehát a társak egymásért való felbuzdulása, habár tudjuk, hogy minden sebet bekötni, minden nyo­mort eloszlatni kevés lesz a leghőbb collegiális érzés ereje is. Erre csak az egész társadalom lehetne elég hatalmas uj, humánusabb, észszerűbb berendezkedés mellett. Ennek be kell következnie, de addig is mint társadalmi osztály tegyen annyit, a mennyit tud a hozzátartozókért. Éppen ezért elismeréssel köszöntjük a korcsmárosokat; de azért nem hallgatjuk el azt a gondolatot, a mely ebből az al­kalomból lelkünket ostromolja. Ha humánus dolog a magával tehetetlen szerencsétlenen segíteni; mennyivel humá­nusabb odahatni, hogy társaink ily mostoha sors martalékai ne legyenek. Ha van erő bennünk arra, hogy össze- gyüjtsük az irgalom tőkéjét, mennyivel több erő lehet bennünk arra, hogy csekély készségünket összevetve, mindnyájunkat megszabadítsuk a megszorultság kényétől. Ha tudunk tőkét gyűjteni az elesettek gyámolitására, mennyivel könnyebben gyüjthetnénk a produktiv munka támo­gatására. Ha érezzük — mint a hogy érezzük is — a nagy tőke nyomását, a kereskedelem visszaéléseit gyöngeségünkkel, úgy össze kellene állanunk, filléreinket összeadnunk, hogy együttesen tőkével álljunk a tőke ellen. Mégis csodálatos, hogy szakmánkban mindent lehet több-kevesebb sikerrel kez­deményezni, csak éppen a szövetkezést nem. Mintha szinvakságban szenvednénk, s éppen a szövetkezeti eszme lenne az, melynek biztató, sokat Ígérő színét meg nem látjuk. Elég szomorú, hogy igy van; mert éppen szakmánk szegényebb fele, a korcs- márosság az, a mely szabadulást más utón nem találhat. Megragadjuk tehát derék korcsmárosaink humánus felbuzdulásának a pillanatát is, hogy ismételten figyelmeztessük őket a következés szükségességére s el nem ma­radható áldásaira. Ne várjuk, hogy vagyonos társaink le­gyenek a kezdeményezők, hogy ők állja­nak az élünkre, hiszen ők tudnak magukon is segíteni. Álljanak össze, cselekedjenek azok, a kik egyedül gyöngék arra, hogy kiragadják magukat a nagy tőke szipolyai közül. Lássanak munkához, határozzák el komo­lyan hogy megalakítják a korcsmárosok hitelszövetkezetét, a mely üzletkörébe vonja a nagyban való bevásárlást borból, sörből, lisztből, zsírból, húsból stb. valamint a takarék- és hitelüzletet is. Lehetetlen, hogy ilyen, czélirányosan szervezett szövetkezet érdeklődést ne kelt­sen s pártolókra ne találjon a szaktársak között. A kezdeményezést annál inkább is meg­kísérelhetnék, mert kellő körültekintéssel megszerezhetnék külső, érdekelt faktorok támogatásával is, igy a kormányé sem maradna el. Nagy ideje, hogy cselekedjenek s éppen a tisztességtelen verseny és üzletuzsora által leginkább szorongatott korcsmárosok cselekedjenek; mert ha tovább is tétováz­nak, bármily óriási lesz is, csekélynek bi­zonyul a segitő-alap, melyre különben szív­ből kérjük az Isten áldását. A közügy sérelmei. A közügy, minthogy ez mindnyájunk közös javát érinti, érdeklődést követel mindenkitől. Szinte önmagunk iránti kö­telesség, hogy közügyeinket figyelemmel kisérjük s ha kell, áldozatoktól se riadjunk vissza. Ipartársulataink tagjainak gyér csapata országos szövetségünk és gyűléseink iránt mutatkozó lanyhaság szomorú bizonysága nCiTTL TIVADAR porczcllángyáros, császári és királyi udvari szállitö BUDAPESTEN. Gyár: VI. kér., Angyalföld. <8><8><8><s><8><£>«><$> Raktár és iroda: IV. kér., Dorottya-utcza 14. szám.

Next

/
Oldalképek
Tartalom