Vendéglősök Lapja, 1906 (22. évfolyam, 1-24. szám)

1906-04-05 / 7. szám

4 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. április 5. Oly kiváló szaktársunkat mutatjuk be írás­ban és képben, akinek a homlokára koszo­rút font a pozsonyi pinczérek hálás tisz­telete. És P a 11 a n Ferencz megérdemli ezt a nagy tisztességet, mert nemcsak mint üzletember kiváló, hanem derék és fáradhatlan, mint a közügyek munkása is. Iparunkban nemcsak kenyerét keresi, ha­nem szivén hordja ennek erkölcsi érde­keit is. Már tiz éve áll a pozsonyi pinczéregylet élén, jóllehet, maga a főnökök sorában áll. Ez azt mutatja, hogy szakmáját szereti és becsüli; mert csakis ez a szeretet és be­csülés indíthat valakit arra, hogy odaadón fáradozzék ipara munkásainak erkölcsi és szellemi emelésén. Azt a koszorút tehát, amelyet a pozsonyiak elnökségének jubileuma alkalmából az or­szág színe előtt nyújtottak neki, P a 11 a n Fe­rencz azzal az édes tudattal viselheti, hogy emberül megfelelt kötelességének, amit kar­társai iránti szerétéiből vállalt magára. P a 11 a n Ferencz müveit, mélyebb szellemű férfiú, akinek a szive magyarán érez s telve van mélységes hazaszeretettel. A pozsonyi pinczéregylet érdekében tett közhasznú működéséért tisztelettel hajiunk meg P a 11 a n Ferencz előtt, ajánlva őt a pin­czérek s az összes szaktársak emlékezetébe. Kívánjuk, hogy iparunk javára, a magyar pinezérség szebb jövőjén még sokáig mun- kálkodhassék. * Pallan Ferencz 1852-ben született. Az is­kolában feltűnt eleven eszével. Hajlamát kö­vetve, iparunk szolgálatába lépett s a bécsi Rother Hahn» törzsvendégei csakhamar megkedvelték a fürge, élelmes Pikolót. Pinczérré promoveáltatva, Bécs és kör­nyékének előkelő kávéházaiban és vendég­lőiben működött, majd 1890-ben hazajőve, Bazinban önálló lett. 1891-ben házasságot kötött a jó magyar gazdasszonyok erényei­vel ékeskedő hitvesével s Pozsonyban átvette a Jaldits-féle «Pilseni sörcsarnokot», amelyet mind máig oly buzgósággal és szakavatott- sággal vezet, hogy mind e napig Pozsony és környéke közönségének legkedveltebb ta­lálkozó-helye. Mind szaktudásával, mind a közügyek iránt való érdeklődésével, de leginkább a pinczé­rek iránt való humánus érzületével és ha­zafias szellemével csakhamar irányitója lett az ottani szakköröknek, annyira, hogy öt évi vendéglősködése után a «Pozsonyi Pinczérek és Marqueurök betegpénztára» tüntető lel­kesedéssel elnökéül választotta. És hogy ez a választás nem volt elhamar­kodott, hogy az egyesület javára szolgált, mu­tatja az egyesület virágzása s az a körül­mény, hogy Pallan elnökösködésének tizedik esztendejét nagy diszszel ünnepelte meg a pinezérkar a főnökök hozzájárulásával s a nagyközönség részvételével. * Mint Pozsonyból jelentik, 1906. január 26-án, délután tartotta a «Pozsonyi Pinczé­rek és Marqueurök betegpénztára» évi köz­gyűlését a Chovantsek-étteremben. A tagok nagy száma s az, hogy a közönség közül is sok érdeklődő jelent meg, első te­kintetre ünnepélyes szint kölcsönzött a köz­gyűlésnek. Az ünnepélyes hangulatot teljessé tette Gratz Vilmos megnyitó beszéde, aki len­dületesen, hévvel ecsetelte Pallan Ferencz elnöki buzgólkodását, azokat az elévülhetlen érdemeket, amelyeket tiz esztendei fáradha­tatlan munkálkodásával szerzett a pénztár fölvirágoztatása körül. Végül a szónok átnyújtotta az elnöknek a pénztár tagjainak hála-emlékét, egy művé­szien formált arany pecsétgyűrűt az elnök monogrammjával s a jubiláns nap dátu­mával. Perczekig tartó éljenzés követte a szép aktust, mire a jubiláns meghatottan mon­dott köszönetét. Az ünnepi közgyűlést este az U z d v o r k a- féle «Fáczán-vendéglőben» diszlakoma kö­vette, a melyen az első felköszöntőt A m- brus József mondotta. Magyar szellemtől lángoló szavai gyujtólag hatottak s a mikor az elnöknek erre az alkalomra készült arcz- képéről lehullt a lepel, valósággal testvérie- sülési jelenetté magasztosult az ünnepély. Pallan Ferencz megindultan válaszolván, fejtegette a pinczérek és főnökök érdekei­nek közösségét, együttérzésének szükségét, fogadva, hogy — amint eddig — ezután is ebben az irányban fog munkálkodni a pénz­tár élén mindaddig, a mig erre neki a köz­bizalom módot ad. Szavai oly meggyőző erejűek voltak, hogy a főnökök kijelentették, hogy a jövő far­sangtól kezdve a szállodások, vendéglősök és kávésok pincéreikkel közös bálokat ren­deznek. Sok szebbnél-szebb felköszöntő hangzott el még, mire Vizvárv Béla zenéje mel­lett megkezdődött a táncz s virradtig tartott. Az ünnepség sikerét nagyban elősegítette Chovantsek Lajos vendéglős, ipartársu­lati alelnök, Láng János kávés, a kinél a pincérek találkozó helye van; öccse, Láng Ferencz vendéglős és Zindl József, a «W. Grenzbote» munkatársa, aki lapja hasábjain kiemelőleg méltatta e jubiláris ünnep jelen­tőségét. Törley Józs. és T s a. ezég is köszöne­tét érdemel, aki nagyobb pezsgő-ajándékkal emelte a jubileumi ünnepély fényét. A szakácsok köréből. A szakácsok köre választmánya márczius 13-án és 20-án ülést tartott. A márczius 13-diki ülésen Palkó vies Ede elnök indítványozta, hogy Glück Fri­gyes urat a körünk érdekében kifejtett ál­dozatkészségért és fáradozásáért a kör tisz­teleti tagjává válassza. A választmány álta­lános éljenzéssel G 1 ü c k ö t a kör tiszteleti tagjává választotta. Továbbá elhatározta, hogy érdemeinek megörökítéséül egy em­léklapot készíttet, melyet adandó alkalom­mal ünnepélyesen ad át Glücknek. Márczius 21-ikén elnök megemlékezik a Glück Fri­gyes ur tiszteletére rendezett vacsorával egy­bekötött kedélyes összejövetelről. 54 kar­társ vett részt. Vendégek Glück Erős, Stadler Károly és Ihász György urak voltak. Méltatja a lakoma erkölcsi sikerét és kéri a választmányt, hogy határozza el: 1. hogy minden év márczius hó 20-án Glück Frigyes ur tiszteletére társas összejövetelt rendez, melyre az ünnepelt meghívandó. 2. hogy ezen összejövetelek alkalmával a tagok mindenkor fehér szakács-öltönyben kötelesek megjelenni. — A választmány mindkét in­dítványt egyhangúlag elfogadta. Végül alelnök jelentette, hogy a titkári ál­lásra, bár pályázat nem hirdettetett, egy ön- kénytes ajánlkozó jelentkezett. A választmány mellőzte az ajánlatot s tit­kárául ismét a buzgó, érdemes munkásságu Vermes Gyulát választotta meg egyhan­gúlag, tüntető lelkesedéssel. München ünnepe. Vigasságos ünnepe volt a bajorok ke­délyes városának, ennek á müvész-empó- riumnak márczius 18-án. Ekkor ünnepelték 100-ik évfordulóját, hogy a bajor vidámság és humor forrása, a „Salvator-seríőző“ megnyílt. A „Salvator-sör“ gyártására a reudecki klastromnak a 17. században alapított sor­házában száz évvel ezelőtt kapott enge­délyt Zacherl Xavér s a paulaner salvator- sör csakhamar meghódította a világot. Költők énekelték, utazók magasztalták Budapesti főpinezérek óvadék letéti társasága mint szövetkezet, ü # BUDAPEST. VII. kerület, Baross-tér 18. szám. udatjuk úgy a fővárosi, mint vidéki t. Kartárs urakkal, hogy eddigi rendszerünket teljesen megváltoztatva, teljesen uj alapon — melynél a kamat, dij és részjegy mindig csak egy heti időtartamra számittatik, — oly előnyös és couláns módozatot hoztunk be az óvadékok folyósításánál, mely az eddigi összes módokat előnyök tekintetében jóval felülmúlja. Ajánljuk t. Kartársainknak, hogy mielőtt óvadékot folyósittatnak győződjenek meg előnyös feltételeinkről. Felvilágosítással minden irányban szolgál a társulat vezetősége. ______________________ ______ 1 Pa llan Perencz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom