Vendéglősök Lapja, 1905 (21. évfolyam, 1-24. szám)

1905-03-20 / 6. szám

12 Vendéglősök Lapja 1905. márczius 20, GROSZ ÖDÖN Üzletek adás-vevés köz­vetítésének ügynöksége Sürgönyczim: Grosz közvetítő, Budapest. BUDAPEST, IV., Károly-körut 10 (udvar). Szállodai és kávéházi személyzet elhelyező. Telefon 18—68. Mélyen tisztelt Czim! Az igen t. helybeli és vidéki szálloda, vendéglő- és kávéház-tulajdonos urak, valamint az e szakmához tar­tozó férfi és női személyzet nagybecsű tudomására hozni van szerencsém, hogy a IV. kér., Károly-körut 10. sz. ä. levő szállodai, vendéglői és kávéházi személyzetet elhelyező irodámat megnagyobbítottam s azt olyképen rendeztem be, hogy helyiségemben az egész nap folyamán elsőrangú és választott személyzet állandóan tartózkodhassék; ezáltal a helybeli, valamint a vidéki igen t. főnök urak bármilyen sürgős jellegű rendeléseiknek haladéktalanul tehetek eleget és nem fordulhat elő az sem, hogy a vidékről megrendelt személyzet mindenkor ne a legközelebbi vonattal utazhassák. Tekintve ezen nagyon fontos körülményt, az elhelyezésnél határozottan kizártnak tartom azt, miszerint a t. megbízó urak az általam küldendő személyzettel megelégedve ne legyenek. Mindezek után kérem m. t. czimet, hogy b. üzletébe bármikor és bármilyen szükséglendő személyzetért a legnagyobb bizalommal hozzám fordulni méltóztassanak. Egyidejűleg nem mulaszthatom el a t. Czimnek adást és vevést közvetítő irodámra b. figyelmét felhívni. Feleslegesnek tartom értesítésem ezen részét túl feltüntetni, mert e téren szerzett érdemeim, ha nem is közvetlenül, de közvetve, minden szakmánkhoz tartozó egyén előtt ismeretes. A legutóbbi három évben a legfényesebb eredményt értem el; közvetítésem utján eladatott 71 üzlet 1,462.000 korona értékben. Ezen eredményt tisztán lojális, puritán és lelkiismeretes eljárásomnak tekinthetem. Ezekből mélyen t. Czimed világosan láthatja, hogy hírlapi és egyéb reklámra nem szorulok. Irodámban hirdetési vagy más illetéktelen dijak, előleges vagy utólagos fizetése nem követeltetik, de el sem fogadtatik, kizárólag a kikötött és megérdemelt tiszteletdijra reflektálok. Hogy e téren évtizedeken szerzett tapasztalataimat, az üzletek közvetítése körül működésem mily igazságos, lelkiismeretes és pártatlan, bizonyítják a birtokomban levő számtalan elismerő levek közül a következők. Kérve szives megbízásaikat tisztelettel Grosz Ödön. «IWMHMHMWimilimmMJIHKWMNIIIim A számos elismerő levelekből néhányat bemutatni van szerencsém: Győr, 1903. április 1. T. Grosz Ödön urnák, Budapesten. Igen tisztelt Grosz ur! Innét-onnét három hónapja, hogy üzletemet az ön közbenjárására átvettem s most, midőn ezideig elég alkalmam nyílott üzletem fényes menetelét kitapasztalhatnom, mondhatok Önnek hálás köszönetét azon önfeláldozó, korrekt és érdeknélküli közbenjárásáért, mit az üzlet véte­lével tanúsított, hogy minden kollegám csak szerencséjének tarthatja az Ön irodáját igénybe vehetni. Mégegyszer fogadja köszönetemet, maradok igaz hive Aczél Miksa Kisfaludi kávés, Győr. Miskolcz, 1903. junius 25. Tek. Grosz Ödön urnák, Budapesten. Alulírott készséggel bizonyítom, hogy Ura- ságod a Miskolcz város tulajdonát képező „Korona“ szálloda kibérlése körül, úgy a volt bérlővel, mint a tulajdonos városi hatósággal folytatott tárgyalások alkalmával fáradhatat­lan ügybuzgóságával, mint közvetítő igen hasz­nos szolgálatokat teljesített. Midőn ebbeli tény­kedéséért a legőszintébb köszönetemet fejezem ki Önnek, maradok tisztelettel Bokros szállodás. Lugos, 1903. márczius 27. Tek. Grosz Ödön urnák. Budapest, Ujvilág-utcza Teljes elismerésemet fejezem ki Önnek azon buzgalmáért s lelkiismeretes eljárásáért, melyet lugosi uj házamban egy szolid s megbízható kávés mint bérlő megszerzése czéljából közve­títőként tanúsított. Tisztelettel Bésán Mihály kir. közjegyző. Miskolcz, 1903. február 10. Tekintetes Grosz Ödön urnák, Budapest. Elismerésem és köszönetemet óhajtom Önnek nyilvánítani azon nehéz és fáradságot nem ismerő eljárásáért, hogy megbízatásomnak a Grand szálloda vételével teljesen eleget tett minden tekintetben. Elismerem ügyességét és az adás- vevés körüli tapintatos eljárását és igazságos­ságát. Fogadja ismételten köszönetemet, üdvözölve Ont tisztelője Horváth János Grand szálloda tulajdonos, Miskolcz. Veszprém, 1903. márczius 26. T. ez. Grosz Ödön urnák, Budapest. Van szerencsém tudomására hozni, hogy veszprémi kávéházamnak az Ön közvetítése folytán eszközölt eladásánál kifejtett tapin­tatos és lelkiismeretes eljárásáért az Önnek tisztelet-dij czimen lefizetett összegen túl. igaz elismerésemre és jóindulatomra: bár­mikor számíthat. Tisztelettel Végh Izidor. Veszprém, 1903. január hó 2. Tekintetes Grosz Ödön urnák, Budapest. Székesfehérváron volt „Elite“ czimü kávé­házamat az Ön közvetítése utján adtam el, tapasztaltam akkor korrekt és lelkiismeretes eljárását, ezért fordultam ismét Önhöz akkor, a midőn szintén az Ön közvetítése utján ju­tottam a jelenlegi üzletemhez,^ melylyel nagyon meg vagyok elégedve és kijelen­tem, hogy minden alkalommal az Ön közve­títését fogom igénybe venni. Tisztelettel Ludassy Mór Tekintetes Grosz Ödön urnák, Budapest. Csak most vagyok azon helyzetben, hogy az Ön által nekem közvetített balaton fonyódi nagy szállodáról véleményt adjak s mondhatom, hogy teljesen meg vagyok elé­gedve az odaadó közvetítésért, a melyet érdekemben tanúsított, fogadja őszinte tisz­teletem kiejezését. Különben elismerés illette már akkor is, a midőn Budapesten volt Medicus kávéházam szintén Ön áltaj történt elközvetitésekor pártatlan i^az lelki­ismerettel járt el. Kelt Fonyód, 1903. márczius hó 23. Teljes tisztelettel Schuster Hugó Tekintetes Grosz Ödön urnák, Budapest. Szívesen elismerjük, miként lelkiismere­tes közbenjárásával ,,Fonyód-fürdőtelep“-en levő szállodánk részére egy tisztességes és megbízható bérlőt szerzett, melyért köszö- netünket nyilvánítjuk. Budapest, 1903. márczius 31-én. Tisztelettel Kaposvár-Fonyődi Helyiérdekű Vasút Részvénytársaság Az ügyvivő igazg.: dr. Píufsits. Tekintetes Grosz Ödön urnák, Budapest. Elismeréssel tartozom Önnek jelenlegi üzletem Ön által történt közvetítése alkal­mával kifejtett pártatlan és lelkiismeretes működéséért. M.-Sziget, 1903. márczius 23. Tisztelettel Renglovics János M.-Szigeti „Otthon“ étterem és kávéház tulajdonosa. Kaposvár, 1903. márczius 2. Tekintetes Grosz Ödön urnák, Budapest. M.-Szigeten levő vendéglő és kávéháza­mat, valamint a helybeli „Korona“ szállo­dámnak elközvetitésénél Önnek kifejtett lelkiismeretes eljárásáért ez utón mondok őszinte köszönetét. Legyen meggyőződve, bármikor közvetítőre lesz szükségem, Önt fogom a legnagyobb bizalommal igénybe venni. Tisztelője Tatár Gusztáv. Tek. Grosz Ödön urnák. Budapest. Az Ön által ajánlott és közvetítése foly­tán megvett üzlet eladása körül kifejtett szakértelme, ügyessége folytán a legnagyobb megelégedésemet fejezem ki s ígérem Ön­nek, hogy a jövőben, kartársaim közül bár­kinek is szüksége leend közvetítőre s hoz­zám fordul, tiszta lelkiismerettel Önt ajánl­hatom s fogom is ajánlani. Szabadkán, 1903. április 8. Tisztelettel Vcrsendi Gyula. T. Grosz Ödön urnák, Budapest. B. ajánlata és közvetítése folytán jutottam vétel utján a jelenlegi üzletemhez, melylyel nagyon meg vagyok elégedve. Legyen tehát még bármikor közvetítőre szükségem, működését igénybe fogom venni. Sz.-Fehérvár, 1908. márczius 23. Kacser Samu Elite kávés.

Next

/
Oldalképek
Tartalom