Vendéglősök Lapja, 1905 (21. évfolyam, 1-24. szám)
1905-03-20 / 6. szám
2 Vendéglősök Lapja 1905. márczius 20. pet s az éhség csillapítására vitriolos pálinkát árusít hatósági pátenssel. Ez az állapot vérlázitó. A székes- fővárosnak minden eszközt meg kell ragadnia, hogy az élelmiszerekkel való uzsoráskodásnak s a pálinkával való tömeggyilkolásnak vége vettessék. A spirituszt ne emberekkel, hanem gépekkel fogyasztassák. Az ipar terén adjanak meg minden kedvezményt, hogy a szesz mentői nagyobb mérvben használtassék ; ellenben minden szigorítással és megterheléssel nehezítsék meg azt, hogy a szesz élvezeti italul szolgálhasson. A magyar faj nem arra született, hogy barommá aljasodjék ; hanem arra, hogy barmokat neveljen a maga kényelmére és táplálására. Egyesült erővel. Hogy az úgynevezett „kis ekzisztencziák“ erejének tömörítésével mily hatalmas vállalkozások létesíthetők, nem hivatkozunk az angol és amerikai munkásszövetkezetek milliókat forgalmazó gyáraira, ipari és mezőgazdasági telepeire, pusztán egy magyar szőlőszeti szövetkezet eredményeit igtatjuk ide, okulásul és buzdításul a vendéglősöknek. A „Beregszász- hegyvidéki szőlőértékesitő szövetkezetéről van szó. Ennek a szőlőértékesitő szövetkezetnek működése, amely kitűnő vezetés mellett nagyon jelentős sikert ért már el, nemcsak a hazában, hanem annak határain túl is, — kivált Galicziában — például szolgálhat bármely vidékbeli, hasonló czél- ból alakult egyesületnek. Nyolcz évi működése alatt nemcsak azt bizonyította be, hogy fölötte életrevaló, hanem azt is, hogy a jövőben még szebb, az egész vidék gazdasági életére kiható sikerekkel kecsegtetheti magát, kivált, ha megtalálja az utat Eszak-Németország felé és a német pia- czokat sikerül neki meghódítani. Az iránta való bizalom évről-évre fokozódik és ennek természetes következménye az, hogy az értékesített termés mennyisége hatványozottan emelkedik. Az 1904. évről szóló jelentésében olvassuk, hogy ebben az esztendőben összesen 35,336 láda és kosárban 2200*01 mm. csemegeszőlőt értékesített, a melyért brutto 94406 24 K folyt be, átlag métermázsánkint 42*95 K. Ebből leütve a kiadásokat, tagoknak ládák és kosarak súlyait, árait, csomagolási költségeit beleszámítva — kifizetett 80520*35 koronát, métermázsánkint 36.60 koronát; leütve a kosarak, ládák súlyát és a felmerült kiadások különbözetét, maradt a tagoknak künt szőlőjükben csemegeszőlőjükért métermázsánkint tisztán 34 korona 31 fillér. — Ezzel csakugyan meg lehetnek elégedve. Eddigi fennállása óta, tehát 8 éven át a szövetkezet a következő forgalmat tünteti föl: értékesített nyers tagoknak szóló bevétel korona 1897-ben 433*58 q 24459*58 21583*18 1898-ban 655*89 37776*80 30052*02 1899-ben 604*13 29844*82 24365*20 1900-ban 583*47 V 26012*01 21004*92 1901-ben 1710*78 V 74732-60 58423*13 1902-ben 1347*68 57032*72 46225*82 1903-ban 1667*59 74949*16 63368*42 1904-ben 2200*01 94496*24 80520*35 Összesen: 9208*08 p 419303*93 345543*04 vagyis tagoknak átlag métermázsánkint 37 K 52 fillér egységárt fizetett ki. Ez az aránylag kis vidék 1904. évben összesen 11,504*70 mm. csemegeszőlőt értékesített, hivatalos statisztika szerint, átlag 40 K egységárban. A tényleges pénzforgalom tehát csemegeszőlő^értékben meghaladta a 460,000 koronát. És van kilátás rá, hogy a termelés a jövőben a 20—25,000 métermázsát is meg fogja haladni. Az országos szövetség. A magyar vendéglősök országos szövetsége volt az a czél, melynek megvalósítására már kezdetben is irányultak a vendéglős-mozgalmak. Már az első vendéglős-kongresszus kimondotta ennek a szükségét. Egy évtizeden át fáradoztak legjobbjaink a megvalósításán; lapunk hasábjain szakadatlanul agitáltak az érdekében, részletesen kimutatva ránk háramolható hasznait. És hogy megvalósult, a szövetség nem áll olyan erős lábon, a mint egykor joggal remélhettük. Még ipartársulataink között is akad, a mely nincs benn a szervezet kötelékében. A panaszos vendéglősök, a sérelmeik orvoslását követelők meg éppen gyéren találhatók a tagok sorában. Országos szövetségünk körülbelül 200 taggal vergődik s már-már csődöt mond, ha nincs Stadler Károly, a ki már két ízben nagylelkűen a sajátjából fedezte a szövetség költségeit. Stadler volt legbuzgóbb harczosa a szövetség eszméjének, az ő erélye és lelkesedése teremtette meg s az ő áldozat- készsége tartja életben. Szép tőle és vele hálára kötelez minket. Mindenesetre magasztos altruizmus, a mikor egy ember igy teljesiti valamennyiünk kötelességét. Csakhogy van benne valami megszégyenítő is ránk. Megszégyenítő az, hogy még az ő magasztos példája sem tud kiverni bennünket bűnös és oktalan közönyünkből. Nem országos csufság-e az, hogy az országos szövetségnek az ország vendéglősei nem tagjai ? Nem oly színben tününk-e föl e miatt, hogy a vendéglősök szellemileg éretlenek, a kik még a saját érdekeiket sem tudják fölismerni s egyetlen fegyverüket is képtelenek használni. Nem kiskorúság ez 9 Hát még ha tudná azt a közönség, hogy nagy számmal van olyan vendéglős is, a ki még ma sem tudja, hogy igazában mi is az az országos szövetség ? Szégyenkezve kell bevallanunk, hogy sokan, igen sokan vannak köztünk ilyenek is. Isten bocsássa meg tudatlanságukat és bűnüket, mert mi nem bocsáthatjuk meg nekik. Nem lehet, nem szabad beletörődnünk ebbe a szomorú állapotba. Most, a mikor államiságunk teljes kialakulása előtt állunk ; most, a mikor gazdaságilag és politikailag merőben uj viszonyok felé közeledünk, minden eszközt meg kell ragadnunk, hogy a vendéglősök szervezete gyönge ne maradjon, hanem a közéletnek számba veendő tényezője legyen. Az országos szövetségnek gyorsan meg kell izmosodnia. Minden vendéglős, a ki nem akar homlokán a kontárság bélyegével, vagy a közjó ellenségeként bujkálni közöttünk, az országos szövetség tagsága alól nem vonhatja ki magát. Gazdasági életünk nagy átalakulása, az uj ipartörvény megalkotása csak úgy fog kedvező lenni ránk, ha a vendéglősök egységes felfogást tanúsítanak s ezt a felfogást imponáló módon tudják kifejezésre juttatni. Az eszmék tisztázása, a kívánalmak mérlegelése és harmóniába hozása pedig csakis az országos szövetség keretében történhetik, csakis innen juthat imponáló kifejezésre úgy a társadalom, mint a törvényhozás és a kormány előtt. Az utolsó órákban vagyunk, nincs vesztegetni való időnk. Minden vendéglős, a ki értelmes, felvilágosult embernek tekinti magát, iratkozzék be az országos szövetségbe; különben úgy bánik el velünk a közvélemény, mint olyan néposztálylyal, a mely a kiskorúság, a szellemi elmaradottság legalantasabb fokán áll. Tohonyaság-. Ha átgondoljuk, hogy mennyi üdvös, gyakorlati indítványt olvastunk e lap hasábjain, a melyek alkalmasak volnának arra, hogy a vendéglős-ipar egy-egy égő sebét begyógyítsák, úgy azt hihetnők, hogy szakmánk immár a reorganizáczió, jövendő fejlődésének és virágzásának az utján van. Fájdalom, nem igy vagyunk. Az indítványok elhangzottak s nincs egy is, a melyet megvalósítottunk volna. A nyugdij-egyesiiletet, az országos szövetkezet s a szakiskolai intézményt nem számítjuk ; mert ezeket nem a mai nemzedék kezdeményezte, hanem az az emberöltő, a melyből már cm nem sokan élnek s a mely nemes hévvel úttörője volt mozgalmainknak. Ezt tudva, lemondással kell konstatálnunk, hogy nincs bennünk vállalkozási szellem. Nincs, mert nincs bennünk előre-' látás és nincs összetartás, mi nagy czélok eléréséhez szükséges. Hibája, átka ez az egész magyarságnak. Bizalmatlanok vagyunk és tohonyák, illetőleg azért vagyunk bizalmatlankodők, hogy tohonyák lehessünk. Jól mondotta a minap Kossuth Lajos Tódor-. „Számadatokból tudom, hogy Magyar- ország rendelkezik mindazokkal az erőforrásokkal, a melyek az egész világgal versenyképessé teszik, csak nem akarnak és nem mernek és . . . no igen ... és egy kicsit nem is tudnak kezdeni dolgokat a világverseny számára. Pénz nincs? Dehogy nem volna, ha keresnének!“ Igen, nem tudunk kezdeni; mert gyakorlat teszi a mestert s mi elfordulunk minden alkalomtól, a hol gyakorolhatnók magunkat; mert tohonyák vagyunk, szeretünk a megszokottban renyhélkedni, ha mindjárt e miatt szűkölködnünk is kell. A paraszt, a ki télviz idején el nem mozdulna a kemencze mellől, hogy házi iparral vagy fuvarozással tetézze nyári keresetét; az iparos, a ki csak azért se hederit a jobbujjra, mert dölyfösen azt mondja, hogy nem szorult arra, hogy mástól tanuljon, mind egy-egy fog elszegényedésünk hatalmas kerekén. Nagy s jogos reményekkel várjuk hazánk
