Vendéglősök Lapja, 1905 (21. évfolyam, 1-24. szám)
1905-09-12 / Rendkívüli szám
2 Vendéglősök Lapja 1905. szeptember 12. Űduözleí Győrnek! szép Dunántúlnak hatalmasan fejlődő városa, a dicsőséges múltú Győr, szeretettel es tisz e- lettel fogadja falai között a vendéglősök or- *— szágos szövetségét. Ebből az alkalomból hálás szívvel koszontjuk Győr polgárait, a kikben oly fennen lobog a magyarság szelBüszkeséggel fogunk gyönyörködni Győr kultúrájában mert annak minden köve magyar kéz alkotása. Szép múlton nagy jelen, ez nekünk Győr varosa. Iparának fejlettségével, kereskedelmének elenksege- vel példa előttünk, a melyet tanulmányozni és követni érdemes. Szellemének erős magyarsága bizonyára megihlet bennünket s az ország vendéglősei nemzeti érzületükben megizmosodottan fognak elszéledni Győr városából. Nehéz időket élünk, szükség van arra, hogy minden vendéglősben magasan lángoljon a haza- és faj-szeretet. És ennek a szeretetnek sehol sincs nagyobb, tisztább lánggal égő oltára, mint Győrben. Ennél az oltárnál töltsön el bennünket a honszerelem szent hevülete, dobbanjon össze a szivünk hazáért és szabadságért. Győri ünnepnapjaink szolgáljanak lelkünk fölemelésére. Tegyünk bizonyságot arról, hogy munkánk komolyságánál, törekvésünk nemességénél fogva méltók vagyunk a közbecsülésre. A mikor a bűbájos Balaton partjain andalgunk, tegyünk fogadalmat, hogy hív, odaadó napszámosai leszünk a nemzeti munkának. Hogy ez a szépséges, apáink vérétől szentelt haza viruljon, hogy a nemzet nagy és boldog legyen, ez minden vágyunk, ez valódi czélunk, a mikor iparunk fejlesztésére, érdekeink védelmére iparkodunk. Iparunk haladása fontos tényezője a nemzet művelődésének; alapja a forgalom emelkedésének s eszköze a közegészség megszilárdulásának és a nép elégedettségének. A vendéglősipar előmo zditója a társaséletnek s az embereket összehozva, társalgás útján terjesztője az eszméknek. Az ilyen ipart meg kell becsülni; munkásai pedig méltók a társadalom tiszteletére. Köszönet Győr közönségének, hogy igy gondolkodik rólunk. Az a fényes, meleg fogadtatás, melyben részesítenek, kitüntet bennünket, megdicsőiti iparunkat az egész ország szine előtt. Hálásak vagyunk érette s őszintén hódolunk azoknak a polgár-erényeknek, a melyek Győr népét ékesítik. Szerencse, áldás kisérje munkájukat, városuk emelkedjék a haladás és a jólét legmagasabb fokára szabad, diadalmas hazában ! Ihász György. H uendégló'sipcir támogatása. Az elnyomott magyar ipar föllendítése, egyáltalán egész közgazdasági életünk fejlesztése immár nemcsak jelszó, hanem törekvés is. Törekvése az államnak és az egész társadalomnak. Az országgyűlés milliókat szavazott meg a gyáripar s a mezőgazdaság fölvirágoztatására. És a gyárosok, mezőgazdák, bortermelők és állat- tenyésztők között milliókat osztogatott ki a kormány. Hogy nem mindig érdemeseknek jutott az ország pénze, bajnak baj; de mégsem akkora, mint az, hogy a kisiparnak alig jutott valami. Pedig a kisiparosság a középosztályhoz tartozik, tehát gerincze a nemzetnek s jóléte legtermészetesebb utszegője az állambontó socialismus terjedésének. A kisiparosságot mostoha sorsára bízták, bár hazafiasságánál fogva is megérdemelte volna a fölkarolást. Ez a soha eléggé nem kárhoztatható mulasztás volt az okozója socialis állapotaink elmérgesedésének, főleg a rohamossá vált, nemzetünket pusztulással fenyegető kivándorlásnak. Hogy ez a végzetes hiba jóvá tétessék, a kormány közmühelyek alapításával tett kísérletet. Legutóbb Aradon épitett ilyet, fölszerelve azt a különféle iparágakhoz szükséges legjobb munkagépekkel villamos erőre. Az eredmény azonban nem elégítette ki a várakozást. Mert hiába van a legjobban épitett, legkitűnőbb fölszerelésü műhely is, ha azt a kisiparos föl nem használhatja; mert nincs pénze nagyobb vállalkozásra, gyárias produkczióra. Ez a tapasztalat arra indította a szorgalmas aradi iparosokat, hogy a hasznosnak bizonyult közmühelyeket kellőképpen kihasználhassák, befektetési tőkéül adjon az állam nekik kamattalan kölcsönt. Ezt a kívánalmat jogosnak, a közjó érdekében állónak tekintjük. Tfl KCZfl ]q*p[ Királyi mulatság. i ffl W — Igaz történet — Mióta igazságos Mátyás király kilehelte nagy telkét, a re- géczek nem igen kezdhették énekeiket ilyképpen: «Egyszer egy királyfi mit gondolt magába, elindult kocsisi ruhába» A királyok és királyfiak nem ereszkedtek le a föld-túró nép- ’ palötáik íala közé zárkóztak s udvaronczaik hízelgése között dőzsölték le életüket. Így hát nem látták az életet természetes világításban ; félszegül ítéltek és cselekedtek. Egyszer azonban — nem is olyan régen — megesett, hogy egy királyfi kisurrant aranyos fészkéből. Ott, a hol Erdély havasai ölelkeznek az éggel, a hol a va- i °n M)tCl maS^nyában valaha a bölény izmos lábai alatt ropogott? haraszt hol a medye rejtőzik s a farkas leskelődik, itt kertek tuielv tourai satrakat, hogy puskavégre zargassák a reno-eteo- királyát, a medvét. ° * A medxében sok a királyi vonás. Közönvös, inyencz de nem gonosz indulatu. A veszélyt nem keresi, de ha kell, rettenthet- lenul szembe száll vele. Tud ölelni is,csakhogy halálos az ölelése Am ha egyszer védekezésből vért ontott, vérszomjassá leszen S jaj annak a Vldeknek, a hol ilyen megszomjuzott bestia tanyázik Ilyen ádáz fenevad tartotta rettegésben ezt a vidéket s most a havas egyik tisztás lejtőjén azért verődtek a Sátrak, hogy az urak párbajra szálljanak az egyre ádázabbá váló szörnyeteggel. A párbajra, a fejedelmekhez méltó mérkőzésre kiszállott a Király fia is. Szilaj lelkű, de nemes hajlandóságú ifjú volt, a ki szinte átszellemült a vadon fenségétől. A sátrak ott állottak, a hol az évezredes tölgyek birodalmát csobogó forrás választotta el a komoran meredező fenyvektől. Szürkülni kezdett, a mikor a kürt riadója megharsant. A királyfit ébren találták a költögető hangok' s nyomban talpra ugrott illatos szénából vetett nyugvóhelyéről. Fegyverét vállára kapta s kitoppant biborselyemmel bevont sátrából. Az égen még csak a sarkcsillag küzdött a kelő nap fényével s a bűbájos hajnal üde lehétől, a madarak csattogó zenéjétől felforrott a vér ereiben. Arcza kipirult, szemei lángoltak, igy állt a vadásztársaság élére. A mikor jól bent jártak az erdő sűrűjében, fölhallatszott a hajtők lármája. Csakhamar bokrok ropogása s dühös morgás ütötte meg a vadászok füleit. Egyszerre lánczot formáltak s fegyvereiket lövésre készen vették kezeikbe. A robaj, a morgás egyre élesebbé vált s éppen a királyfi irányában. Kis vártatva szétcsapódott előtte a bokor s ott állott a keresett dúvad. Fegyverét czélzásra kapta s eldördült a lövése. A bestia dühösen felbődült s két lábra ágaskodva, támadója felé rohant.
