Vendéglősök Lapja, 1905 (21. évfolyam, 1-24. szám)

1905-04-20 / 8. szám

1905. április 20. G Vendéglősök Lapja miniszteri tanácsos vezetésével. Szterenyi miniszteri tanácsos mindkét miniszter neve- ben megköszönte a meghívást és az o valamint Tallián képviselőjének szives fogadását. A bortermelés, mondá, a ma­gyar nemzetgazdaság szempontjából külö­nösen nagy jelentőséggel bir. A borvásar [ irányjelző közgazdasági politikánk eme | részére és pedtg azért, mert megmutatja az utat, a hol a gazdának és a kereskedő- nek találkoznia kell. Utalt a közgazdasági ágak harmóniájának szükségességére. Ki­jelentette, hogy. úgy a kereskedelmi, mint a földmivelési kormány támogatni fogja a szövetség abbeli törekvését, hogy a ma­gyar bor hírnevét ismét helyreállítsák és a magyar bort kereskedelmi utón eljuttas­sák a világ minden zugába. Végül köszö­netét mondott a szövetség választmányá­nak végzett fáradságos munkájáért. A be­szédet nagy tetszéssel fogadták s az egész . társaság betért a hatalmas kiállítási csar- [ nokba, a mely szorongásig megtelt, úgy i hogy eleinte csak nehezen lehetett még mozogni is. A vásáron termelőink össze­sen százezer hektoliter bort jelentettek be s a csarnokban képviselve van minden j egyes bortermő vidék. Magyaros lakoma. A mint Nagykőrösről jelentik, ott sokáig feledhetlen marad az a lakoma, melyet Páka Károly polgár- mester adott Eötvös Károly tiszteletere Stark Pálné vendéglőjében. Az éteksor jóságra és magyaros izre kitűnő volt s a vendéglősné ugyancsak sok dicséretben részesült a vajdától és a többi uraktól. Az étlap a következő volt: Jércze leves. Tok tártárral. Tűzdelt bélszín velős haséval. Meggyes és túrós rétes. Malacz sült com- pottaí. Rántott bárány ugorkával. Vanilia- és gyümölcskrém. Sajt. Vegyes gyümölcs. Kávé. Ó-rizling. Gyoroki vörös. Liqueurök. A tapolezai borvasár. A badacsonyvidéki bortermelők szövetsége részéről Tapolczán a városháza nagytermében rendezett bor­vásár, mint egy távirat jelenti, nyílt meg a közönség nagy érdeklődése és részvétele mellett. A boévásáron résztvesznek Bada­csony, Szent-György, Kisörs, Lesencsei, Szigliget, Haláp, Alagos, Bács, Mindszent- kálla, Henyé, Tagyon. Gyulakeszi, Ábrahám, Révfülöp, Kékkút, Gulács, Monostorapáti, Szentbékálla, Köveskálla, Vászoly és Zsid szőlőhegy tulajdonosai. Becsi borkereske­dők és vendéglősök már eddig is nagyobb vásárlást tettek. A borvásárt Herteíendy Ferencz zalavármegyei főispán nyitotta meg. A termelőket és vevőket szívesen üdvözölte és rámutatott a vásár nemzet- gazdasági nagy jelentőségére. Letartóztatott korcsmáros. A rendőrség letartóztatta Szidott Ignác korcsmárost, akinek a Dohány-utca 39. száma alatt volt a vendéglője. Az üzlet rosszul ment és Szidont a hitelezői bepörölték. Szidon erre eladta az üzletét, berendezését és a maga meg a felesége számára megváltotta Ame­rikába szóló jegyét is. Szidon úgy akarta kijátszani a háziurát, akinek házbérrel tar­tozott, hogy egy Schwarcz Mihály nevű ! emberrel kibéreltette a korcsmáját. A csa­lásra azonban rájöttek és mielőtt Szidon megszökhetett volna, a rendőrség Szidont és Schwarzot letartóztatta. Szaktársaink figyelmébe. Férfiöltönyökre szükséges 3 méter angol szövetet minden­fele színben szétküld 10 korona utánvéttel I az Angol posztóáruház, Budapesten Rőt- i tenbiller-utcza 4/B. sz. Pinczerek figyelmébe ajánljuk Molnár Vil­mos budapesti keztyü- és sérvkötőgváros P!nc.z,^'tá?káit, kinek a mai számunkban közölt hirdetesere is felhívjuk becses fiavei i műket. Férfi-öltönyt Lichtmann Sándor szabó­mester Budapest, Rottenbiller-utcza 4/B. sz. alatt készít és mindenféle finom ki­vitelben, valódi gyapjúszövetből, mérték után 25 koronáért szállít. Vidékre min­tákat bérmentve küld. Meghívó, a Consum Pinczerek Részvénytársaságának 1905. évi április hó 29-én délután 3 órakor VI. Teréz-körut 4., I. 5. szám alatt tartandó I. rendes közgyűlésére Napirend: 1. Az igazgatóság jelentése. 2. A mérleg és veszt.-nyereség számla előterjesztése. 3. A felügyelő-bizottság jelentése. 4. Határozat a felmentvény megadása tárgyában. 5. A felügyelő-bizottság díjazásának meg­állapítása. 6. Alapszabályok módosítása. 7. Választások. 8. Esetleges indítványok, melyek 30 nap­pal a közgyűlés előtt Írásban be­nyújtandók (24. §. i.). Az igazgatóság. 15. §. Ki szavazatát gyakorolni akarja, köteles legalább egy hónappal előbb nevére irt részvényeit három nappal a közgyűlés előtt a társaság pénztáránál elismervény ellenében letenni. A zárszámadások VI., Teréz-körut 4., I. 5. sz. a. helyiségben a hivatalos órák alatt megtekinthetők. unni iimiiiiimimiiiiiuiiiHimiiinmimimimiiiiimuiiuiiimimiiiiimiiiiiimimiiiHuimiuiiio Első Leánykiházasitási Egylet m. sz. gyermek­es életbiztosító intézet. (Budapesten VI., Teréz- körút 40—42. Alapittatott 1863.) Folyó év már- czius havában 1,321.900 K. értékű biztosítási ajánlat nyujtatott be és 1,134.200 K. értékű uj biztosítási kötvény állíttatott ki. Biztosított összegek fejében 48.000 K. 91 f. fizettetett ki. 1905 január 1-től 1905 márczius hó 31-ig. be­zárólag 3,501.800 K. értékű biztosítási ajánlat nyujtatott be és 2,953.500 K. értékű uj bizto­sítási kötvény állíttatott ki. Biztosított össze­gek fejében 174.690 K. 04 f. fizettetett ki. Ezen intézet a gyermek- és életbiztosítás minden nemével foglalkozik a legolcsóbb díjtételek és legelőnyösebb föltételek mellett. 11 ' i Bl:,! ,iii,!ii,iiiiimiiiiiiiiiiniHiiii«iiiiiiiiiiminiiiiBiniiiiiiniiiiiii»iiiiiisiiiiiii«iiiii«m Nyilt-tér.*) Agy matraezok. SSÄ/SS s így sokkal jobbak mint a tisztátlan lószőr vagy tengeri fű matraczok. Legnagyobb jósága pedig abból áll, hogy semmi némü féreg még a poloska sem marad benne, mert kipusztitja azt. — Szállodák, fürdőhelyek részére. 1 ágyba való matracz 4() A« \l bnymrig (hármas betétből készülve). In Cb 1t uUlUllfli Nagyobb vételnél árengedmény. Állandó raktár Budapesten Oravetz Lajos-nál VI., Szondy-utcza 9. Abrudbánya rendezett tanácsa banyaváros Szám 74/905. k. i. Árverési hirdetmény. Abrudbánya város tanácsa részéről köz­hírré tétetik, hogy az Abrudbányai 467. sztjkvben A -j- 1. rend 749/2. 750/2. 751/2. hrsz. a 89. sz. tjkvben A -j- 1.746.747 és 748. hrsz. a 477. sztjkv. A -j- 1 rend 723/2. 724. hrsz. a 923 sztjkv. A -f- 56 rend 723/1 hrsz. az 1086. sztjkv. A —{- 1. 749/1 750;1. hrsz. alatt felvett „Detonata“ czímű szálloda és „Csetatye" nevű korcsma összes melléképületeivel és beren­dezésekkel együtt nyilvános ár­verés utján Abrudbánya város tanács- bázának nagytermében 1905. évi május hó 17-én d. e. 10 órakor 80,000 kor. ki­kiáltási ár mellett örök áronéi fog adatni. Árverezni szándékozók, tartoznak az árverés megkezdése előtt a kikiáltási ár 10%-át bánatpénz fejében a kiküldött biztos kezéhez lefizetni. Az árverési feltételek Abrudbánya város tanácsánál megtekinthetők. Abrudbányán, 1905. április hó 7-én. Miski József s. k. polgármester. Megnyitás!! Megnyitás!! Van szerencsém a n. é. közönség b. tudomására hozni, hogy a Kisgeliérthegyi Tündérlak nagy vendéglőt (Tolnai villában, Szirtes-ut 11.) folyó hó 16-án vasárnap megnyitottám. — A főváros kör­nyékének legszebb kiránduló helye; remek kilá­tás a fővárosra és a budai hegyekre. — Kényel­mes, minden időjárásnak megfelelő helyiségek. Kitűnő konyha. Valódi tiszta fajborok. — A világ­hírű Szent István sör csapolása. A „Tündérlak“ « Szent Gellert szobrától jobbra ve­zető utón 5 perez alatt, a citadellától a szirtes utón szintén 5 perez alatt érhető el. Szives pártfogást kér DÁHMER ANTAL. vendéglős. Külön szobák, db«#» Tekepálya, db«#5 Czigányzene. Pontos és figyelmes kiszolgálás. Társaskocsi és villamos közlekedés a Szent-Gellért lépcsőig. Pudli kutya (uszkár) kitünően idomítva és igen engedel­mes fekete egy éves példány olcsón eladó. P0K0RNY JÁNOS, Kispest, Árpád-u. 32.

Next

/
Oldalképek
Tartalom