Vendéglősök Lapja, 1904 (20. évfolyam, 24. szám)
1904-12-20 / 24. szám
1904. deczember 20. Vendéglősök Lapja 5 Naponta fogyaszt 25—30 egész marhát, 10—12 sertést, 10 — 12 birkát, 10—12 bárányt, 6 borjut, 1000 font különféle szárnyast, 20 nagy hordó burgonyát (egy bordó súlya 350 font), 800—1000 egész kenyeret, 400 — 500 font vajat, 70—80 font kávét, 15—20 font teát, 150—160 gallon tejet és tejszínt, végül 10—15 tonna jeget. Minden pinczérnek megrendelését ezen óriási konyhabeosztásának különféle helyein kell megtennie s mielőtt a megrendelteket kivihetné vendégeinek, a kijáró-ajtónál a checkerek szabályszerűen az ételek árait a pinczér számla-könyvébe lebélyegzik, a mit a vendégnek fizetéskor, a kassza által összegelve, átad és a pinczér a kasz- szánál az összeget azonnal lefizeti. Ezen nagy üzletnek fölépítése 800.000 dollárba került a vállalkozó st.-louisi sörgyárosoknak. Mire mindezeket olvassák becses lapjában, talán jó magam is, e czikk Írója, búcsút vettem e nyüzsgő nagy világkiállítástól, amely magában egy nagy város és minden egyes épülete egy nagy falu. Utam irányul Kaliforniába, St. Francis- coba és onnan Ausztráliába, Sydneyba. Ha ide elérhetek, akkor innen is Írok honfitársaim iránt való nagy, örök szeretetem jeléül a „Vendéglősök Lapja“ érdekes, tanulságos hasábjaira. A képesítés. A képesítés kérdése iparunk fejlődésének sarkalatos feltétele, a magyar vendéglősök összességének óhaja. Természetes ez, mert hát iparunk legégetőbb baja, mint a vendéglők túlságos száma, a kontárok és spekulánsok tisztességtelen versenye, mind a képesitéshiányából származik. Ennek a jogos és okszerű óhajtásnak a teljesülését az ipartörvény módosításától reméljük. Reméljük annál is inkább, mert Szterényi miniszteri tanácsos már elkészült a módosításhoz szükséges anyag összegyűjtésével, a mely három vaskos kötetben a nyilvánosság elé is került. Ennek a gyűjteménynek III. kötetében vannak összefoglalva azok a kívánságok és javaslatok, a melyeket az iparosok köreiből tettek az ipartörvény miként való módosítására. Itt találjuk a mi szakmánkra vonatkozó javaslatokat, a melyek kérvény alakjában terjesztettek a kormány elé. Ezeknek elseje a vendéglők, kávéházak és kávémérések záró-óráját országos törvénynyel kívánja szabályoztatni. A második azt kívánja, hogy minden ipartársulat kebelében pinczér-iskola állíttassák. A harmadik kéri a vendéglői ipar képesítéshez kötését. Az első kérelem a hatósági zaklatástól és önkénykedésből akarja megmenteni a vendéglősöket, a mire szintén nagy szükség van. Az ipartársulatok kebelében szakiskolák létesítésének kívánalma mintegy megelőző teljesítése a képesítés következményének s egyszersmind vele nyomást akar gyakorolni a képesítés szükségének elismerésére; mert a mely mesterség megtanulásához iskola kell, abba nem lehet belecsöppenni, abba gyakorolnia kell magát. A képesítés kérelmezését 1896-iki országoskongresszusunk határozta el s magukévá tették a budapesti s a többi ipái társulatok. Iparunk képesités-kotése mellett foglaltak állást az országos iparegyesület s a következő kereskedelmi és iparkamarák: győri, nagyváradi, pozsonyi és szegedi. Részben vagy egészen ellenzik a képesítést a soproni, aradi, beszterczcbányai, brassói, debreczeni, fiumei, kassai, marosvásárhelyi, miskolezi, pécsi és temesvári kamarák. A képesítést ellenzők legerősebb érve az, hogy a vendéglői ipar üzéséhez, különösen a nagy városok szállodáinál és vendéglőinél nagy tőke szükséges s igy a közönség kárára a képesítéshez kötöttség a nagy tőkét elzárná ettől a vállalkozástól; pedig a képesítéshez kötött pinezérek és vendéglősök ritkán rendelkeznek a nagy befektetést igénylő üzletekhez megfelelő tőkével; tehát a képesítés nemhogy előmozdítója, hanem akadálya lenne a vendéglői ipar fejlődésének. Látszólag helyes ez az okoskodás, de mindjárt elveszíti ezt a látszatát, ha a kérdés mélyére tekintünk. Igaz, hogy némely szállodai és vendéglői vállalkozáshoz nagy tőke szükséges, ámde az ilyeneket úgyis társaságok szokták létesíteni s jövőre még inkább, úgy, hogy a nagy tőkének is biztosítva lesz a vállalkozás módja; mert az ipartörvény csak azt köti ki, hogy a képesités kötött iparágaknál, ha az engedélyes nem bir képesítéssel, vagy társul vagy pedig üzletvezetőül képesített egyént szerződtessen. A törvénynek ez az intézkedése tehát nem zárja ki a tőkét a képesítéshez kötött iparoknál való vállalkozásokból, a mi hátrányára volna ezeknek az iparosoknak; csak biztosítani akarja azt, hogy a képesített iparosok a tudatlanok és kontárok által ki ne szorittassanak önön szakmájukból; meg ne fosztassanak szakszerű kenyérkeresetüktől a spekuláczió által. így van ez a mi iparunkban is. Éppen ezért reméljük, hogy a törvényhozás be fogja látni a képesítéshez kötés előnyeit s törvénybe igtatja ezt az óhajtásunkat. Adja Isten! Ko*b Gusztáv. A magyar pinezérkar egyik derék, előkelő tagját mutatjuk be olvasóinknak. Kolb Gusztáv, mint a „Royal“ szálló pin- ezére, a ki nyáron át Tátrafüreden működik, előnyösen ismeretes az intelligen- czia köreiben is. Egyéniségének rokonszenvessége, modorának finomsága, kiváló ügyessége és lelkiismeretessége szerzett neki kedvel t- séget és közbecsiilést. A mi azonban különösen méltóvá teszi őt az elismerő kitüntetésre, az az önzetlen és sikeres fáradozás, a melylyel feled- hetlen érdemet vívott ki magának a „Budapesti Pinczéregylet“ reorganizácziója körül. A legválságosabb időben, a M. O. P. E. bomlasztó betolakodása után lett az egyesület gazdája. Kolb az uj elnökkel, Mittrovátz Adolffal, hat hónapig végzett nehéz, megerőltető munkát, hogy rendezze az egyesület ösz- szezilált ügyeit s hogy visszaédesgesse a szétriasztott tagokat. Hogy ez sikerült, hogy az egyesület ma virágzóbb, mint bármikor volt, ez az elnökségen kivül nagy részben Kolb Gusztávnak köszönhető. A pinezérkar őszinte háláját fejezzük ki iránta most, abból az alkalomból, hogy a családi élet küszöbére lépett, mint boldog vőlegény. wröm és áldás kisérje lépteit ! Régi dolgok. Ferencz császár igen fösvény volt s ez meglátszott az asztalán is. Vendégeit bicskanyitó osztrák lőrével traktálta. Megunta ezt gróf Károlyi Antal, a kinek minden este kártyáznia kellett a császárral. Hogy jobb bort ihasson, a maga magyar boraiból ajándékozott a császárnak. A császár nagyon megörült az ajándéknak, mert hát a bor kitűnő volt s a mi fő, potya. Ettől fogva egyre Károlyi borát itta a császár s úgy megszerette a nemes magyar bort, hogy a mikor Károlyi beszüntette az ajándékozást, utasította udvarmesterét, hogy vásároljon számára magyar borokat. * Nagy Lajos királyunk, a ki sokat tett a szőlőtermelés fejlesztésére, hozta divatba a szüreti mulatságokat. Nagy szoléi voltak a budai hegyeken s szüreteire örömmel jártak Európa fejedelmi személyei, annál is inkább, mert a fényes s magas műveltségű magyar udvarnál mindig több fejedelem leánya tartózkodott finom modort és szokásokat tanulni. Különösen nagyszerű volt a királynak az a szürete, melyet Hedvig leányának a lengyel királylyal való eljegyzésekor tartott. Ezen a szüreten mutatta be először Szőcs Tamás a puskaport, taraczk-szerü alkotmányból durrogtatva a király tiszteletére. Nagy Lajos a puskaport, vagy a mint akkor nevezték: lobogó port Zára ostrománál már golyóvetitésre használta. * „Borban az igazság!“ Ennek a szállóigének a keletkezését Ferdinánd, az első habsburgi király idejére teszi a krónika. Káwéháztulajdonos, cziskrász és vendéglős ur»ak szives figyelmébe! Az Első Alföldi Cognacgyár R.-T. Kecskeméten, szeszfinomitógifára által égetett valódi tiszta baraczkpálinkát 3 literes üvegkorsóban, bérmentetlenül, ingyen korsóban 8 kor. 25 fillér utánvét ellenében szállít a Gyárvezetőség. íg^T’ Sürgöny és levélczim: „Szeszgyár Kecskemét“
