Vendéglősök Lapja, 1903 (19. évfolyam, 1-24. szám)
1903-11-20 / 22. szám
XlX-ik évfolyam. 22. szám. Budapest, 1903. november 20. („ PINCZÉREK LAPJA“) A hazai szállodások, vendéglősök, kávésok, pinczérek s kávéházi segédek érdekeit felkaroló szakközlöny Az első magyar orsz. pinczemesterek és pinczemunkások egylete'“, a „budapesti kávéházi segédek egylete“, a„Szatniár-Németi pinczér-egylet“ a „Székesfejérvár pinczér-egylet“, a „Szombathelyi pinczér betegsegélyző-egylet“, a »Győri pinczér-egylet“, a „Révkomaromi vendéglősök és kávésok ipartársula“, az „Arad pinczér-egylet“-nek, a „Szabackai pinczér-egylet“-nek, az „Aradi vendéglősök és kávésok egyesületéinek, az „Újvidéki szállodások, vendéglősök és kávésok partársulatá“-nak, a „Miskolczi pinczér egyletének, a „Kassai vendéglősök, kávésok, korcsmárosok és pinczérek egyletéinek, a „Székesfejérvári vendéglősök kávésok és italmérők ipartársulatá“-nak, az „Újpesti szállodások, vendéglősök és korcsmárosok ipartársulatá“-nak és az országos pinczér-egyesület budapesti központi mozgalmi bizottságának, A „Budapesti főpinczérek óvadék letéti társasága mint szövetkezet, a „Győri vendéglősök, kávésok, italmérők ipartársulatá“-nak a „Temesvári kávés és vendéglős ipartársulat“-nak ®WT- HIVATALOS KÖZLÖNYE. -TP« Megjelenik havonként kétszer, minden hó 5-én és 20-án. Előfizetési ár; Egész évre ... 12 kor. 1 Félévre .... 6 ko1'Háromnegyed évre 9 „ j Évnegyedre ... 3 ,, Laptulajdonos és felelős szerkesztő: IHÁSZ GYÖRGY. Szerkesztőség és kiadóhivatal; VII. kerület, Akáczfa utcza 7-ik szám. Kéziratok és előfizetések ide intézendök. A fogyasztási adók elien. Az országgyűlés, a mely a nemzeti jogokért oly szívós és ádár küzdelmet vi, úgy látszik, a harcznak fordulópontjához ért. Eddig a politikai, illetőleg felségi jogok terén elérendő követelésekre helyezte a súlyt, ezentúl a gazdasági vívmányok elérésére veti az erejét, legalább újabban közvetlen czélul ezt jelölik a komolyabban gondolkodók. Igaz, hogy egyik követelmény sem kisebb a másiknál; igaz, hogy a politikai függetlenség föltétele a gazdasági virágzásnak; ámde vajmi kétes, hogy a politikai, az eszményi tartalmú jogok kiküzdhetők-e, ha anyagilag összeros- kadtunk. Ha meggondoljuk, hogy a történelem szerint a hadviseléshez első sorban és mindenek fölött pénz szükséges; ha visszaemlékezünk arra, hogy Széchenyi István reform- törekvéseinek hatalmas rendszerét arra a rendithetlen meggyőződésére alapította, hogy a nemzet anyagi megszilárdulásából szinte magától hajt ki politikai függetlenségének megizmosodása, úgy jól meg kell gondolnunk, hogy engedjük-e magunkat tovább sülyedni az anyagi tönk, az önkényes kiéheztetés lejtőjén ? A kérdés a nemzet életébe vág s jól lehet, eldöntését a törvényhozás lelkiismeretére megnyugvással bizzuk, mégis lehetetlen megállanunk, hogy örömünket eleve is ne nyilvánítsuk azon, hogy az országgyűlés ellenzékében erős áramlattal tört felszínre az a meggyőződés, hogy küzdelmeink sorrendjében elsőbbséget kell adnunk anyagi jobblétünk feltételeinek. Örülünk ennek azért; mert a mint ennek férfias nyíltsággal kifejezést adott a függetlenségi párt vezére, Kossuth Ferencz, azonképpen a részletezésnél mindjárt oly követelményeket is hangoztatott, a milyenek a mi szakmánk föllendülésének közvetlen okozói lennének. Kossuth határozottan, kitérést meg nem engedőleg vetette föl a kérdést, hogy az uj kormány kész-e leszállítani a bor és a hús fogyasztási adóját a szesz adójának fölemelésével? Igen? Nem? íme az a nagy követelmény, a melyet mi évtizedek óta ismételünk nem csupán szakmánk javára, hanem főleg és mindenek előtt fajunk testi és lelki épsége érdekében. . A nagy szó kimondatott. A követelés többé nem csupán a miénk, nem az agráriusoké, szóval, nem érdekelt csoportok önzőnek bélyegezhető törekvése, hanem nemzeti akarat, a törvényhozás meggyőződésből fakadt kívánsága. Ez elől nem lehet kitérni, ezt nem lehet hallatlanná tenni; mert az a szó, a mely igy mondatik ki, élő szózat, mindig sürgetőbben hangzó; folyton izgatóbb mindaddig, a mig valóra nem válik. Ez a követelés többé nem halva született gyermek, hanem gyökeret vert csemete, a melynek magját mi vetettük el s a mely immár indáival és kacsaival megragadta, magához fonta azoknak a szivét is, a kik a nemzeti élet oromzatán őrként és kormányosként állanak. Üdvözöljük azt a férfiút, a ki ajkaira vette a mi óhajtásunkat, köszönet azoknak, a kik ezt szivben a jelenre és a jövőre magukénak vallják ; mert az igy fölkarolt eszme diadala kétségtelen, még akkor is, ha ellene akárhány s bármily hatalmas kormány küzdene is. Ez a hitünk azonban ne legyen nálunk újabb ok a tespedésre, a bizakodók könnyelműségére, hanem legyünk résen, tettre készen s megint, szakadatlanul, egyre hangosabban és sürgetőbben hangoztassuk, hogy a bor és a hús fogyasztási adója mielőbb szál- littassék le a szeszadó fölemelésével. Ettől függ a vendéglősipar szebb jövője s a magyar nép fizikai és erkölcsi megifjodása. Hagy arország földmivelésiigye 1897 — 1903. Ez a munka a m. kir. földmivelésügyi miniszter második kiadásában jelent meg. Az első kiadás a pozsonyi kiállítás alkalmából látott napvilágot s ez a második kiadás az azóta lefolyt időszak bővített adataival jelent meg. Mintegy búcsúja ez Darányi Ignácznak, a kinél népszerűbb, több s hasznosabb alkotása kormányférfi Baross óta nem ült a miniszteri széken. Mindenki megilletődött, hogy a kormányválság őt is lemondásra kényszeritette. Távozását nemcsak a mezőgazdák fájlalják, de a vendéglősök is sajnálhatják ; mert ő szivén hordozta a magyar bortermelés ügyét s annyit tett a szőlőmivelés fölvirágoztatá- sára, hogy működése korszakot jelel hazánk történetében. Neki köszönhető, hogy a fiilokszéra-pusztitotta 450.000 holdnak több mint egyharmada fel van újítva s hogy bortermelésünk már nemcsak megközeliti, de nemsokára el is hagyja az elmúlt évtizedek bőségét. Érdemei előtt meghajolva, fájó szívvel búcsúzunk tehát a földmivelés miniszterétől, a ki igaz barátja volt a népnek, munkás fía a hazának. A működését kidomborító könyvet, mint érdemeinek méltó emlékét, haladásunk biztató adattárát, ajánljuk a közügyek iránt komolyan érdeklődök figyelmébe. A pinczér kérdés. Az „Országos Iparegyesület“-ben érdekes, a vendéglős-iparra nagy jelentőségű ülése volt november 5-én az „Ipartestületi kézmű- és kisipari szakosztály“ -nak Thék Endre elnöklete alatt. A megjelentek között voltak: Glück Frigyes és Molnár Mihály igazgatósági tagok, Gelléri Mér igazgató, dr. Soltész Adolf titkár, a fogalmazók, valamennyi ipartestület képviselője. Némái Antal és Kemény Géza a kávés-ipartársulat részéről, Mittrovátz Adolf a budapesti pinczér-egyesület, Kóbor Dezső. Kalmár Fábián, Bartay József az O. M. P. E. küldetésében. Ipartársulatunk és Országos szövetségünk külön nem képviseltette magát. Igaz, hogy Glück Frigyes és Némái Antal sikeresen tolmácsolta felfogásunkat és törekvésünket, a miért köszönetét érdemelnek; ámde annak a két szervezetnek nem szabad távolmaradásával tündökölnie ott, a hol szakmánk érdekei forognak koczkán.
