Vendéglősök Lapja, 1903 (19. évfolyam, 1-24. szám)

1903-11-05 / 21. szám

XlX-ik évfolyam.

21. szám.

Budapest, 1903. november 5.

(,, PIN CZE Ft EK LAPJA'1)

A hazai szállodások, vendéglősök, kávésok, pinezérek s kávéházi segédek érdekeit felkaroló szakközlöny.

Az első magyar orsz. pinczemesterek és pinczemunkások egylete“, a „budapesti kávéházi segédek egylete“, a„Szatruár-Németí pinczér-egylet“ a „Székesfejérvár pinezér-egylet“, a „Szombathelyi pinezér betegsegélyző-egylet“, a »Győri pinczér-egylet“, a „Révkomaromi vendéglősök és kávésok ipartarsula“, az „Arad pinczér-egylet“-nek, a „Szabackai pinczér-egylet“-nek, az „Aradi vendéglősök és kávésok egyesületéinek, az „Újvidéki szállodások, vendéglősök és kávésok

partársulatá“-nak, a „Miskolczi pinezér egyletének, a „Kassai vendéglősök, kávésok, korcsmárosok és pinezérek egyletéinek, a „Székesfejérvári vendéglősök kávésok és italmérők ipartársulatá“-nak, az „Újpesti szállodások, vendéglősök és korcsmárosok ipartársulatá“-nak és az országos pinezér-egyesület budapesti központi mozgalmi bizottságának, A „Budapesti főpinezérek óvadék letéti társasága mint szövetkezet, a „Győri vendéglősök, kávésok, italmérők ipartársulatá“-nak a „Temesvári kávés és vendéglős ipartársulat“-nak

imr- HIVATALOS KÖZLÖNYE.

Megjelenik havonként kétszer, minden hó 5-én és 20-án.

Előfizetési ár;

Egész évre . .* . 12 kor. I Félévre .... 6 korHáromnegyed évre 9 „ | Évnegyedre ... 3 ,,

Laptulajdonos és felelős szerkesztő:

IHÁSZ GYÖRGY.

Szerkesztőség és kiadóhivatal:

VII. kerület, Akáczfa utcza 7-ik szám.

Kéziratok és előfizetések ide intézendők.

A jövő vendéglősipara.

A szabad versenyt az iparűzés szabadságával akarták biztosítani és fokozni; mert úgy gondolkodtak a politikusok, hogy mentői korlátlanabb a verseny, annál olcsóbb lesz az élet. Nem igy lett. A szabad ipar és a szabad kereskedelem szinte egy csapásra megsemmisítette a jómódú kézmüvesosz- tályt s oly. arányúvá csigázta a tömegek nyomorát, a minőt sohasem látott a világ.

Erkölcsileg és fizikailag züllik a dolgos nép, az elégedetlenség nőttön nő s a kenyér-forradalom réme kisért mindenfelé. A milliomos kevesek gyarapodnak, a szegénység pedig napról napra jobban rongyosodik.

Ezt az állapotot még tarthatatlanabbá tette, hogy már ma a nagy tőke érdekei is veszélyben forognak :

A nyomor terjedésével ugyanis csökken a fogyasztás, a tömeges termelés árui fölhalmozódnak, mert mind gyérebben találnak gazdára.

Ez a körülmény keltette föl a régi irányzatot: az iparűzés korlátozását s a védvámos kereskedelem visszaállítását.

Anglia és Amerika, Németország és a többi államok mind erre hajlanak s ma már alig van előrelátó államférfi, a ki ne ebben látná a jövő közgazda- sági politikáját.

Ez természetes, hiszen most már mindenütt oly fejlett az ipar, hogy minden ország egy maga is kielégítheti saját szükségleteit. Minden nemzetnek tehát haladása és vagyonosodása érdekében oda kell törekednie, hogy az idegen verseny nyomásától megóvja saját iparát és termelését s ennek a fogyasztást legalább saját területén biztosítsa.

Különben erre kényszerítve is lesznek, a mint Anglia — ez hogy gyarmatai kiaknázását magának biztosítsa — azután Amerika — ez hogy

Európa versenyét az új világból teljesen kizárja, — elfogadja a védvámos politikát.

Ennek az irányzatnak jelensége nálunk az ipartörvény első revíziója, a mely Zichy Jenő gróf kitartó akcziójá- nak köszönhető; még inkább ennek az irányzatnak a kifejezője lesz a most munkában levő, második revízió, a mely annál tartósabb alkotás lesz, mentői inkább korlátolja a szabad iparűzést.

Az iparűzést a tudáshoz, vagyis a képesítés feltételéhez kell* kötni; mert ez nemcsak az iparosok, hanem a közönség érdeke is.

Ezért jobban, mint akármikor, előtérbe nyomul a vendéglős-iparnak képesítéshez való kötöttségének a kérdése is.

A vendéglős-ipar üzéséhez szükséges képesítésnek leginkább két pontra kell terjednie. Egyik az italok ismerete és kezelése, másik az élelmi czikkek ismerete és készítése. Kétségtelen, hogy mindegyikhez szakszerű tudás és gyakorlás kívántatik, nem is említve ehez a mesterséghez szükséges egyebekben való jártasságot, a mint ez már a fejlődés kezdetén levő szakiskoláink tantervében is mutatkozik.

Fontos egészségügyi és sociális okok szólanak a képesítés mellett, ellene csupán az állam látszólagos financiális érdekei hozhatók föl.

A mellette szóló egészségügyi ok abban áll, hogy a közönség hamis, rossz italokkal és eledelekkel ne ron- tassék; a mihez elkerülhetlenül szükséges, hogy első sorban a vendéglősök ismerjék a jó és rossz italok alkotórészeit, jártasak legyenek azok helyes kezelésében, illetőleg készítésében.

Sociális ok, hogy a vendéglők, mint a társas-érintkezés faktorai, lelki- ismeretes, hivatásuktól áthatott egyének kezeiben legyenek, a kiket már a kifejlődő testületi szellem, iparuk üzésének közösen megállapított elvei is tisztes eljárásra szorítanak; ne pedig oly egyének bitangjául dobassanak, a kik pályát tévesztve, vagy a vagyonszerzés mohó, mit sem tekintő vágya által űzetve, testületi kötelékektől menten, kényükre ronthatják e fontos iparág hitelét, a közönség egészségét és erkölcseit.

Ez a két ok mindenesetre szentebb annál, a melyért a vendéglősök képesítésétől némely államférfiu idegenkedik. Fontosabb, nyomosabb annál is inkább, mert a képesítés ellen érvül felhozott financiális érdek nincs is meg

Nincs meg, mert ha a képesítés miatt a vendéglők száma nem is fog a mostani arányban szaporodni, a meglevők annál jövedelmezőbbek lesznek s igy az állam, a mit az engedélyezési illetékeknél vészit, megnyeri az egyes vendéglők adózásának fokozódásánál.

Igaz, hogy a mint a képesítéshez kötöttséggel a vendéglők erkölcsi és közegészségi értéke emelkedik, az államnak egyébként is engednie kell abból a felfogásból, a mely eddig ebben az iparágban csak kiaknázandó, semmi kíméletre sem méltó jövedelmi forrást, „adó-alanyt" lát.

Ez egy tisztább látású, a nép jólétével őszintébben törődő korban avult, barbár, kárhozatos politika színében áll előttünk, a melytől irtózva fordulnak el a jövő államai.

Az államok erejét, az ép, erős nép képezi, ilyen pedig csak ott lehet, a hol a nép^ olcsón és jól táplálkozik.

Éppen ezért már a kormányférfiak is a táplálkozást drágító s ennélfogva silányitó fogyasztási adókat ma csak szükséges rossznak tekintik, a melytől szabadulnának, de nem tudják, hogyan. Ugyanis az államnak szüksége van meglevő jövedelmeire, sőt évről évre ezek fokozásán kell dolgoznia; tehát — igy állítják — a fogyasztási adók sem el nem törölhetők, sem tetemesen le nem szállíthatók.

Az egyenes adók összege majdnem megkétszerezhető a fokozatos adó-