Vendéglősök Lapja, 1902 (18. évfolyam, 1-24. szám)
1902-02-05 / 3. szám
1902. február 5. Vendéglősök Lapja 3 fölemeljék. Kétségbevonja a miniszter, hogy az emelésből a városnak haszna lenne. Az emelés olyan kicsiny, hogy a borkereskedő a fogyasztóra át sem háríthatja. Ha a kereskedő csak egy fillérrel emeli föl, több haszna lenne belőle a kereskedőnek, mint a városnak. Nem fogadja el a városnak azt az érvelését sem, hogy a kültelken nagyobb a fogyasztási adó, mint a zárt területen. A külterületen egy hektoliter bor fogyasztási adója tizennégy korona. A miniszter fölhívja a várost, hogy január végéig uj határozatot hozzon. — A fővárosnál a pénzügyi válság nyomása alatt, úgy látszik teljesen elvesztették a fejőket. Mikor ma már mindenki tisztában van azzal, hogy a borhamisításoknak és igy a borfogyasztás csökkenésének egyik föoka a magas fogyasztási adó a főváros nem arra gondol, hogy miként lehetne a fogyasztás tokozását előidézni s igy a termelők,vendéglősek és fogyasztók közös érdekét előmozdítani, hanem annak csökkentése mellett dolgozik. Tessék a boritaladót felére leszállítani és a borárak csökkentését is kieszközölni, bizonyára 4— 5*szörösére emelkedik a fogyasztás. Pinczérek Amerikában. New-York egyik legtekintélyesebb lapja a „Tribüne“ a következőképpen emlékezik meg a new-yorki pinczérekről: Amerikában egyáltalában nincsen meghatározott statisztika a pinczérekről. Létszámukat nem lehet pontosan megállapítani, de a szakférfiak, kik körülbelül ismerősök a helyzettel, azt mondják, hogy magában New-York városában legalább is 14000 pin- ezér van alkalmazásban, Ez a szép számú sereg a világ minden részéről gyűlt össze s benne majdnem valamennyi művelt nemzetiség képviselve van. A pinezér-szakma rendeletileg nincs még szabályozva s igy a tanoncz-év kezdete sincs meghatározva. A pinczér-iskola ismeretlen fogalom. Az amerikai pinczérek nagyobb része majdnem kivétel nélkül bevándorlott külföldiekből áll, a kik még odahaza saját hazájukban sajátították el mesterségüket, Korra nézve átlag 25—30 évesek. De vannak túlnyomó számban olyan egyének is, a kiket a balsors űzött el ide s a kik között nem ritkán főnemesi származásunkat is találnak. Persze, itt aztán kénytelenek letenni a rangot és czimet, mert az itt érvénytelen. Amerikában csak a munka nemesit. Az amerikai származású pinczérek száma elenyészően csekély, mivel az amerikai nem szereti ezt a pályát. Hasonlóképpen az angol is idegenkedik a pinczérségtől és ha netalántán mégis akad, a ki erre szánja magát, rendesen egy urasági házban kezdi meg pályafutását mint inas. A legtöbb esetben ott is ragad és utoljára is kocsis vagy lakáj lesz belőle, ami aztan végleg elzárja előle azt a lehetőséget, hogy valamikor a pinezéri karhoz számíthassa magát. A legtöbb new-yorki pinezér német, franczia, olasz vagy svéd születésű. Azonkívül nagy számban vannak a fekete pinczérek az úgynevezett „negro“ faj. Ezek nagyobbára csak kisebb helyeken vannak alkalmazva, vagyis oly üzletekben, hol a tulajdonos nem képes fehérbőrű pinezért tartani, mert az kevés pénzért nem dolgozik, mig ellenben a fekete éppen a fele árért végzi munkáját. A new-yorki pinezéreknek több osztályát ismerjük. Első helyen állnak az arisztokrata pinczérek, kik rendesen Club-okhoz vagy körökhöz tartoznak, mint pl. a ,,the Geneve Club“ és a the Columbia Club. Ezek kiváló szakismerettel bírnak és tőlük megkívánják azt, hogy előzőleg három évig mint segéd pinezér dolgoztak legyen Európa valamely nagyobb városában. New-Yorban csak az a pinezér boldogul, ki az angol, franczia és német nyelveket folyékonyan bírja, de másrészt megkívánják tőle, hogy mindenféle étket úgy tudjon felszolgálni, a mint az szokásban van. Továbbá némi jártasággal kell bírnia a szakácsművészet terén és mesteri módon kell értenie a különféle szárnyasok és egyéb sültek felaprózását. A vendégekkel szemben legyen művelt és előzékeny. Az a pinezér, ki eme felsorolt sajátságok fölött rendelkezik, magas tiszteletre tarthat számot és büszkén mondhatja, hogy: tanult pinezér és oly kizárólagos osztályhoz tartozik, hol csakis intelligens egyének számára van boldogulás. Természetesen fizetése majdnem ugyanaz, mint a másodrendű pin- ezéreké — 25—30 dollár havonta — ellenben bevétele rendesen négyszer annyi, mint alsóbb rendű társaié. Az első osztályú pinczérek csaknem mind világlátott egyének, a kik sokat utaztak és tapasztaltak, a nagyobb európai városok különös szokásaiban jártasak. Ezek kevés kivétellel pofaszakállt viselnek, de bajuszt semmiesetre. Kivéve a „maitre d‘hotel“-eket, kiknek meg van engedve a bajusz viselete. Némely helyen a maitre d'hoteltől határozottan megkövetelik, hogy bajuszt és szakállt viseljen. Mihelyt egy pinezért lát az ember, ki bajuszt növel, mindjárt tisztában lehetünk felőle, hogy utazni akar, vagy munkát keres az alsó vagy felső város kisebb helyein. Amerikában nem is tekintik jó pinezérnek, a ki bajuszt visel, habár ezek között is van egynéhány, a ki igazán kiválik szakmájában. De mindamellett a közfelfogás azt tartja, hogy a bajuszos pinezér nem valódi pinezér. Az a pinezér, a ki beutazta Európát és utazása közben városokat lát, tapasztalatokat gyűjt, nyelveket tanul s fejleszti szaktudását, — Amerikában bőséges jutalmat nyer fáradalmáért, amennyiben jó munkát és több fizetést kap. Ellenben azok a pinczérek, kik az Egyesült Államokban tanultak, azoknak rendes szokásuk az, hogy folyton menőfélben vannak, de mégis egy helyben maradnak. Az ilyen pinezérekre nincs valami nagy szükség. Európába a pinezér azt mondja: „én bejártam a félvilágot.“ A new-yorki pedig azt mondhatja és mondja is, hogy ,,én már tiz éve nem tettem ki a lábam New-Yorkból. — Ez a külömbség az amerikai és európai pinczérek között. A legjobb pinczérek a „Tribüne“ szerint Francziaországból (Bordeaux), Svájczból és Olaszországból kerülnek Amerikába. Egy öreg, veterán pinezér azt mondja, hogy az onnan jövő pinczérek majd mindegyike folyékonyan beszél két-három modern nyelvet és igy természetesen könnyebben jutnak alkalmazáshoz. E pincéreknek nincs is aztán egyébre gondjuk, mint arra, hogy magukat egy kissé kiképezzék a pinezéri teendőkben és ilyenformán nincsenek ráutalva arra, hogy utazásokat tegyenek a modern nyelvek elsajátítása végett. A franczia, svájezi, olasz és német pinezér ért egy kissé az angol kivételével, a modern nyelvekhez és igy először is Párisban tölt el egy-két évet, miután műveltséget csakis ott lehet a legkönnyebben elsajátítani. Párisból átmegy Londonba s ott két év alatt kis szorgalommal igen könnyen megtanulhat angolul, föltéve persze, hogy kitartós s hogy oly társaságot keres fel, hol nem hall más nyelvet beszélni, csupán csak az angolt. London után már Amerika következik, mivel a pinezéri szaktudást Amerikában lehet legjobban értékesíteni. Amerikában jobb a fizetés, mint bármely más országban. A Geneve Club irodája a 6. Avenue-n van. Ez az elsőrangú pinczérek találkozási helye. A kik üzlet nélkül vannak, azok eljönnek az irodába és itt arra várnak, hogy sorrend szerint, egyik a másik után, mielőbb munkához jussanak. Ha valamely tag beteg, a Club köteles heti 8 dollárt fizetni, továbbá ha valamely pinezér club-tag óhajt lenni, egy ismerős club-taghoz kell folyamodnia a ki őt ajánlja, azután a gyűlés alkalmával eldöntik, vájjon az ajánlkozó igazi, tanult pinezér-e vagy sem? Ha kitűnik, hogy jó előmenetelt tud felmutatni a pinezéri pályán, akkor mint rendes tagot felfogadják a Club kötelékébe. A többi pinczérek, a kik egy fokkal lejebb állnak a pinezér testvériségben, többféle Clubot tartanak fenn New-Yorban. A legnagyobbak egyike a Columbia-Club 52 Lexington-Avenue. Ha a Clubban valaki tag óhajt lenni, az esetben az illető köteles kimutatni, hogy legalább négy évet töltött New-Yorkban mint pinezér. Ez a Club szintén 8 dollár heti segélyt fizet beteg tagjainak. A Columbia Club pinczérek elhelyezésével is foglalkozik, tekintet nélkül a bajuszra vagy bajusztalanságra. Egyiknek ép oly előnye van, mint a másiknak, ennélfogva mindenki tetszés szerint növesztheti bajuszát vagy szakállát. Érdekes megemlíteni, hogy vannak pinczérek, kik reggel 11—töl. 2—ig az alsó városban dolgoznak, este 6—tói éjfélig pedig a felső városban. Tehát két helyük van egy nap alatt. A Club díjtalanul közvetit tagok és i nem tagok részére egyaránt . . . A 38.-ik utcában szintén van egy Club, mely azonban már ügynökségi alapon van berendezve. Az ilyen helyen mindenféle személyzetet lehet szerződtetni, u. m. szakácsot, kulcsárt, pinezért (harmadrangút) és egyéb konyhaszemélyzetet. Ezek természetesen nagyon olcsón dolgoznak. A fehér pinezér azt tartja, hogy a hol fekete pinezér dolgozott, ott már igen nehéz fehérre mosni valamit. Ilyen helyre már semmiképpen sem megy, mivel százával vannak oly pinczérek, kiket az első rangú pinczérek el nem ismernek. Ezeket a „Geneve“ és „Columbia“ következő nevekkel illeti; festők, czipészek, kocsisok, borbélyok és kóborló vigéczek, a kik azt képzelik, hogy ők eleget tudnak a pinezér tudományból. Ezek nagyobbrészt fizetés ! helyett 5—10%-ot kapnak abból, a mit a vendégeknek el tudnak adni. És igy vergődnek éveken át, New-York keleti oldalán találhatók a legcsodálatosabb pinczérek. Ezek minden tekintetben akadémikus ranggal vannak fulruházva; valamennyien Prága, Bécs, Budapest, általában Ausztria-Magyai országról származnak és főleg kávéházi munkákban van nagy jártasságuk. Úgyszintén vendéglői munkákban is kiváló jó előmenetelt tanúsítanak. Ezeknek a „tip“-jök (borravaló) csekély, sőt fizetésük sem nagy, [hanem aránylag éppen annyit keresnek, mint akár- mely elsőrangú pinezér, ki a város jobb környékén dolgozik, azonkívül több szabadságot is élveznek, mint a többiek a felső városban. Laza üzleti időben a pinczérek a vendéget mulattatják, beleszólnak a szóvitába, tauácscsal szolgálnak a kártyajátékban s a politikai kérdésekben, azonfelül megértetik az üzlettulajdonossal, vagyis saját alkalmazójukkal, hogy ök éppen olyan emberek ebben a szabad országban, mint a kit szolgálnak, habár fehér kötényt és fényes jacket-ot is kell viselniük. A new-yorki pinezér-szakmának egyik legregényesebb ága a főúri pinezér-gárda. Köztük sok „von“-t, bárót, grófot, herczeget stb. lehet találni, kiket rangjuk ugyan megillet, de mindazáltal szégyenük bevallani származásukat. Mikor a dologra kerül a sor rendesen nagyot búsulnak elvesztett rangjuk felett. De hát Amerikában minden háttérbe szorul, ha dologról van szó.
