Vendéglősök Lapja, 1902 (18. évfolyam, 1-24. szám)
1902-02-05 / 3. szám
2 1902. február 5 szeretet által sugalt eszmének a rnegvá- lositása elé gátot mereszkednék gördíteni. Ezen" cselekedetével a kartáasak megvetését érdemli ki s bizonyára a főnökök előtt sem lehetne gráta perszóna. Igen is kell és pedig minél előbb az óvadékkölcsön! Az a pinczér aki hivatásának magaslatán áll. hadd érvényesüljön, haladása gyarapodása nem kár, nem szégyen az iparra, hanem tisztesség és becsület! Mert nem az a czél, hogy legyen egy nehány dúsgazdag főpinczér a többi szaktárs meg az éhhalállal küzdjön, hanem az a czél, hogy minél többen, lehetőleg minden egyes olyan sorsba jusson, hogy tiszteségessen megéljen mind ő, mind pedig a családja. Borzasztó nagy lelki sivárság és kapzsiság szükségeltetik ahoz, hogy valaki maga boldogulván mást boldogulni nem akar engedni! Lehetetlen és alaptalan azon kifogás, vagy mentség, mellyel az ellenzők elő állanak, hogy az óvadékkölcsön megteremtésekor a főnökök stájgerolni fognak. Egyik másik talán megkísérti csakhogy nem szabad szem elől téveszteni azt, hogy az újdonsült főpinczérnek is van magához való esze s nem engedi magát kiszipolyozni, megtakarítót filléreit nem igen fogja odaadni s talán az óvadékkölcsön bizottsága is résen lesz s a maga érdekeit képes lesz nemcsak képviselni, hanem meg is védeni. Szaktársak! Szak- és társadalmi1 műveltséget követelnek minden egyes pinczértől, ezért létesült a szakiskola is, aki ezekkel rendelkezik, tegyük neki lehetővé a haladást az emelkedést, teremtsük meg az óvadékkölcsön, intézményt. Kartársainkkal és családjukkal teszünk jót, de aki éber szemmel vizsgálja az idők jeleit, annak ott kisért a lelkében az a borongós gondolat ki tudja, hátha a fiam vagy az unokám is csak ennek segítségével fog boldogulni. Azért félre a szükkeblűsségel az alkotások tág mezején haladjunk tovább egy lépéssel. Ne késlekedjünk, hanem cselekedjüuk s az utódok hálás köszöneté őrzi meg kegyeletes emlékezetünket. Fel' azért munkára, akiben a felebaráti és kartársi szeretet még ki nem halt! A* iij ipartörvény. A kereskedelmi minisztériumban — mint illetékes helyről értesülünk — az ipartörvény revü ziójának munkálatai annyira előhaladtak már, hogy a törvényjavaslat teljes szövegében márcziusra elkészül, úgy, hogy még a most folyó ülésszakban a ház asztalára kerül. A törvény első részének revíziójával, amely az ipari képesítést s a törvénykor általános részét öleli föl, — Abonyi Emil miniszteri tanácsos, kit az uj ipartörvény kodifikálásával megbíztak, már teljesen elkészült. Most folyik az iparíejlesztési szakosztályban az anyag gyűjtés a munkásvédelem törvénybe Vendéglősök Lapja. iktatására. Az uj törvény behatóan fogja tárgyalni e nagyfontosságu társadalmi kérdést főként a női és gyermekmunkások védelmének szempontjából. E kérdések szabályozásánál érvényre fog emelkedni a svájczi, belga és svéd munkástörvények szelleme, melyek amaz országok proletáriatusnak sorsán oly emberbaráti módon javítottak. E főként ipari államok viszonyaira mért törvények tartalma természetesen viszonyainkhoz alakítva nyer majd helyet az uj ipar- törvényben. Jelentős módosítás vár az ipari oktatásra és az ipartestületek viszonyaira is az uj ipartörvényben, mely sok függő kérdést fog megoldani. Mnlt és jelen. Nem egy eszmét hallottunk már a pinczér kérdés megoldásáért küzdeni, de még soha mióta csak emberi gondolat vissza tekinthet azokra a küzdelmekre még nem történt oly jogos elvekkel, oly ideális lelkesedéssel telt küzdelem, mint annak az eszmének a diadaláért mely az „Országos pinczér egyesület“ érdekében született. A pinczérek elszigetelt, viszontagságos pályafutásán ez nehéz feladat és mozgalmunk központjának Budapestnek elnyerése egyrészt éppen annak köszönhető, hogy Szeged a magyarság góczpontjának városa volt az eszme szülőföldje. Ott pendültek meg legelőször érte a szivek húrjai, vágyak ott fejlődtek legelőször nagyra, onnan hozta aztán Budapestre a lelkesedésnek legelső szikráját a hírnek szárnya. Nem mintha Pesten nem lehetne mozgalmat szervezni. Hisz elég bizonyítéka a lelkesedésnek az a fúzió, melyei éppen az uj esztendőben örvendeztette meg az 0. P. E. híveit a Budapesti pinczérek munka közvetítő intézete, barátságot kötvén az 0. P. E. előkészítő vezető-bizottsága vezéreivel. Csakhogy a régi kudar- czok okozta kishitek eloszlatására, az 0. P. E. mozgalmának ismertetésére, kezdeményezésére alkalmasabb vidék volt Szeged. Pesten a sok nyomor közepeit a küzdelem a létért bénitólag hat a kedélyekre és nagyon tapintatos logika volt a régi embereknek azon zászlóbontása melyei először a vidéket mozgósították, s aztán csak Budapestet. 1895-től lehetne számítani a mozgalom első akczióját, azonban biztos forrásból értesülve a Szegedi pinczérek asztaltársasága tagjai már akkor körülbelül két éve tervezték az 0. P. E. eszméjét. Majdnem tiz évet haladtunk azóta tehát, az örökkévalóság kerekének küllőiből csak egy parányi szálka ez, de elég idő arra, hogy világosan látjuk a múltat és jelent, hogy világosan látjuk a lepergett időt, melynek vasfoga áttaposott az eszme ajándékozóinak egyesein. Tiz év! Csak egy pillanat az örökkévalóságban, csak egy illanó perc, mely a mint megszületett úgy el is hal, de éppen elég hosszú az emlékezetnek, éppen elég idő azoknak életéből kik a pinczérkérdés szocziális bajaiért síkra szálltak, diadalt arattak, hogy aztán tönkre menjenek. Lehetnek emberek, lehetnek elismert társadalmi állásai biró egyének kik nevetséges képet alkotnak a pinczérek társadalmi állás után való kapaszkodásán, sőt lehetnek kartársak is kik az 0. P. E. eszméjének lelkesüléséért gúny kaczajban hangversenyeznek. Nincs tudomány, nincs eszme, nincs mozgalom melynek ne volnának ellenségei ! Nincs tudomány, nincs eszme, nincs intézmény mely tökéletes volna ! Az ember maga sem tökéletes! Aztán ki nem nevet, a forradások nem ismervén a sebek fájdalmait. Hát nem-e szánalom, őszinte részvét illeti az olyan szaktársakat kiknek korcs vágyait büszkeség fakasztja. Sok mozgalmunk volt már de még egynek sem volt anyi ellensége mint mostani mozgalmunknak. Egy igazságos és nagy horderejű intézménynek a kivívása mindig nehéz küzdelem volt, mert legtöbb ellensége tudatlanság folytán vágy irigységből, haszon folytán pedig hazugság révén lett azzá. Az 0. P. E. ellenségei és vagy irigyek, vagy haszonleső egyének. Ez csak az eszme igazságát védi ! De azok közöttünk kik arczukon érzik lenézettek szégyen- pirját nem tiporhatják sárba a mozgalmat, annak erkölcsi fogalmát, nem degradálhatják bolond komédiának, nem felejthetik a múltat, azok munkáságát kik ezelőtt majdnem tiz évvel már szivük mélyén hordozták kartársaik sorsának istápolását, nem felejthetik el a jelent, melynek munkájáért üdvözöljük a Budapesti kartársakat, kik dicséretes kitartással diadalra segítik az 0. P. E. intézményét szakosztályunk mozgalmi életének hálátlan mezején ! Legyen tolmácsa a megbecsülésnek és rokonszenvnek a Vendéglősök Lapjának a véleménye is, mely tizenhét évig függetlenül megállva helyét, a tizennyolcza- dikban ime épp oly hévvel védi a pinczérek igazát mint a hogyan mindig tette s azt átvette az Uj kortól. Mi tudjuk, hogy ideje volt már ezen tisztes osztály becsületének, erkölcsének hiteléért valamit tenni. Azt hisszük minden elfogulatlan embert, ki a viszonyokat tanulmányozta a gyakorlati élet megtanít, hogy a pinczérkérdés ügye a mai szocziális áramlatokkal telt levegőben nem maradhat függü kérdés. Ha nem akarjuk hogy martalékul essék a szocziális politika tév tanainak, ha nem akarjuk kiirtani a pinczér osztály tagjaiból a honszerelem magasztos fogalmát és őket a nemzettest szervezetében mint hazafias polgárokat akarjuk hasznossá tenni, úgy ez a kérdés elodózhatatlan prublema lehet csak. Nincs szakiskolája, állás keresetében nincs organizácziója, nincs joga igazsága az ipartőrvényben, nincs képesítéshez kötve. Azonban van adósága, van cseléd elhelyző intézete mint a polyva, van alamizsna rendszere s vigaszul még pinczérnő kollégája is. És evvel a rendszerrel oda jutottunk, hogy tolakodó és kétes existencziá- nak tekinti az a társadalom, melynek igazgatási közegei csak Ítélni tudnak. Könnyű pamlagon heverve bírálatot mondani. A „Vendéglősök Lapja“ mindig az egyéni önállóság és függetlenség elveit hirdette, ha az a vendéglős szakma kulturális feladatát könyebbiteni igyekezett. Azért üdvözöljük a Budapesti kartársakat mint a jelen munkásait ! Becsüljétek mindég mozgalmunk múltját, annak embereit: kik egy szebb jövőért lelkesedni tudtak ! Ők egy szép intézmény csiráját ültették a sziveinkbe! Ti lesztek ennek az intézménynek befejezői. Ne engedjük a nemes magot csenevész fává kallódni. Azt öntözni és ápolni kell. Lehet hogy még tiz évet várnunk kell, lehet hogy már közel vagyunk az egybeolvadáshoz, legyen bármiképen, tietek a pálmaág leg- szebbike. Élvezzétek aztán szívesen a nemes munkásság gyümölcsét, legyen mindnyájatoké: egy egész osztály szívből fakadó hálájának virága. Győr 1902. január 30. Boór Jenő. A l>oritala<ló fölemelése Kispesten. A fő-és székvárosi fogyasztási adó díjjegyzékét a közgyűlés tavaly állapította meg. Az uj díjjegyzékben a város a bornak a bormustnak és a szőlőczefré a fogyasztási adóját fölemelte. A belügyminiszter most tudatta a fővárossal, hogy a fogyasztási adó fölemelését nem hagyta jóvá. A miniszter határozatát azzal okolja meg, hogy az 1899. évi hatodik törvény nem engedi meg, hogy az állami fogyasztási adóval megrótt tárgyak után a községi adót