Vendéglősök Lapja, 1902 (18. évfolyam, 1-24. szám)

1902-07-05 / 13. szám

Ha a m. á. v. igazgatósága az eddigi bérletrendszert ekként reformálja, akkor önmagának, a vasúti vendéglősnek, legfőképpen pedig az utazó közönségnek tesz elismerésre méltó jó szolgálatot.

Végül bátorkodunk a kereskedelmi miniszter ur figyelmébe ajánlani, hogy a vasúti vendéglők bérbeadását ne az össz- gyűlésre bízza, a hol senki sem ismeri a folyam őrlő vendéglőst, hanem az illetékes iizletvezetöségre: mert ennek közegei közvetlenül érintkeznek a vendéglőssel, és ők látogatják időközönként annak helyiségét, leghivatottabbak Ítéletet mondani a felett, hogy megfelel-e kötelességének vagy sem.

Egy volt vasúti vendéglős.

Merénylet iparunk ellen.

Egy nyomtatott körlevél akadt kezünkbe,^ melyet alább egész terjedelmében leközlünk.

Ez a körlevél, mely egy szánalomra méltó agynak a szüleménye, olyan durva vádaskodással ront neki a budapesti vendéglősöknek s a nyilvánvaló rosszakarat mellett oly szegényes eszmének akar híveket szerezni, hogy felháborodásunkkal egyidejűleg őszinte részvétünket fejezzük ki az ismeretlen támadó iránt.

Mert az ipsze, a ki jónak látta szélmalom- czot indítani iparunk ellen, a névtelenség köpenyébe burkolódzik, azaz nem meri magát megnevezni azon a köriraton, melyet hősiesen kibocsátott. Sőt ravasz óvatossága odáig terjed, hogy a nyomda jelzését is elhagyta a papirosról, a mit ezennel a kir. ügyészség figyelmébe ajánlunk.

Mindenesetre van oka rá, hogy becses személyét nem merészli előtérbe tolni. Igazat megvallva, nem is vagyunk rá kiváncsiak : maradjon továbbra is a homályban, mivel hogy nem érdemli meg a napfényt. Ámde aknamunkáját, jobban mondva orvtámadását nem hagyjuk szó nélkül, nehogy akadjanak egyesek, a kik jóhiszemüleg lépre mennének neki.

A mi nagy ismeretlenünk alaposan leszedi a, keresztvizet a budapesti vendéglősökről. Etelt, italt, berendezést, személyzetet egyaránt kifogásol. Körömfeketényi tisztességet sem hagy rajtunk. Olyannak festi a budapesti vendéglőket, hogy a kameruni négerek is röstelkednének miatta, ha történetesen ö róluk szólna az ének.

De hát miért ez a nagy müfelháboro- dás? Igaz volna mindaz, a mivel fővárosi vendéglőseinket vádolja? . . Bizony egy jottányi igazsága sincs a tisztelt támadónak, hisz az ő nevetséges vádjait könnyű szerrel megczáfolhatja még az is, a ki csak nagy ritkán fordul meg vendéglőkben. Manapság, hála Istennek, a mi iparunk is a kor színvonalára emelkedett és bátran kiállja az összehasonlítást a müveit nyugattal. Ez tény, a melyen nem változtathat'egy misztikusan rejtőzködő ismeretlennek a rossz indulata.

Csakhogy tudjuk ám, honnan fuj a szél! A körlevél kibocsátója amily ügyesen a névtelenség leplébe takaródzott, oly ügyetlenül kinn felejtette a lólábát, mely árulója lett neki. Van ugyanis egy csattanója a felhívásnak, mely nem más, mint vágyakozás holmi 400.000 korona „részvénytőke“ után. Ahá ! tehát pénzre van szüksége a mi ismeretlenünknek és egy budapesti nagy-vendéglő- vállalatot akar szervezni, melynek nyilván ő lesz az igazgatója. Ez az egyedüli rugója a támodásoknak, ilyen álutakon akar hangulatot kelteni a maga eszméje mellett az igazság rovására.

Ezt az eljárást remélhetőleg kellően fogja méltatni a budapesti nagy közönség, mely hivatva lenne garasaival „részvénytöVendéglősök Lapja

1902. julius o.

két“ megteremteni, ügy látszik, az ismeretlen ember a fölsőbb körök, az arisztok- ráczia támogatására számit ámbátor ez a halvaszületett eszme nem ér annyit, hogy egy fillért is koczkáztasson értté.

Igenis, halvaszületett eszme az, mely Budapesten egy részvény-társasági nagy vendéglő-vállalat létesítését czélozza. Ezt határozottan merjük állítani, de azért ne gondolja senki, hogy a konkurencziától féltjük vendéglőseinket. Ez a vállalat, mely valószínűleg meg sem fog születni, a legcsekélyebb konkurreucziával sem fenyegetné a budapesti vendéglősöket, — mert nem életképes.

Az ismeretlen reformátor a külföldi példa után indul, nevezetesen a franczia Duval intézményét szeretné nálunk meghonosítani. Csakhogy a mi Francziaországban megfelel, abból még nem következik, hogy Magyarországban is megfeleljen. A körlevél írója sokat láthatott Párisban, de a fáktól nem látta az erdőt. Nem vizsgálta az okokat, a körülményeket, a társadalmi szokásokat, melyek egyenkint és összevéve biztosítják a Duval Etablissement sikeres fönnállását, valamint arra sem gondolt, vájjon megvannak-e hazánkban ugyanazon okok, körülmények és társadalmi szokások, hogy nagy vendéglő vállalatával ugyanazon sikereket érhesse el.

Szóval a mi ismeretlenünk igen felületesen „gründol.“ Még azt sem tartja szemelőtt, hogy Párisnak 3 millió lakosa van, Budapestnek ellenben csak 700.000, — az is papiroson. Továbbá Párisban aránytalanul több családos ember étkezik vendéglőben mint nálunk. Mondom, mindez elkerülte figyelmét a jövendő vendéglő-igazgatónak mert előtte csak a 400.000 korona ,,részvénytőke“ lebeg ki tűzött czél gyanánt s ez a képzeletbeli nagy summa annyira megvakitotta, hogy más aprólékos tekinteteket nem vesz észreEllenben igenis észrevette, hogy a mi vendéglőink nem mérnek tiszta bort, nem adnak élvezhető húst és — csupáncsak generalszafttal boldogítják a publikumot.

De hát rajta leszünk, hogy az ő főzt- jét se vegye be a magyar közönség, mert úgy látszik — nem önt tiszta bort a pohárba.

Itt következik az a szerencsétlen eredetű körlevél, mely a föntebbiek elmondására kényszeritett bennünket:

Budapesti nagy-vendéglők. Általános a panasz vendéglőink ellen. Kevés kivitellel az ember roszabbul van ellátva Budapesten, mint Európa egyébb nagy városaiban. Már maguk a helyiségek sincsenek kellően bebutorozva, szellőztetve, világítva. A felszerelés szegényes. Kevés az edény, az evőeszköz. Az asztalkendők piszkosak és nedvesek. Az ételeknek nincs izük. Sem magyarosan, sem francziásan nincsenek elkészítve. Valóságos roston vagy nyárson, azaz izzó parázson és lobogó tűz mellett, egész Budapesten sehol sem sütnek. A főzelékek és mártások előre elkészitvék és úgy lesznek az étkek mellé adva — vagy arra ráöntetnek. De maguk a konyhába kerülő anyagok sem jók A teljesen kihizott magyar marhát elviszik Bécsbe és ide hozzák a sovány szerb ökröt. Nagyon sok helyen bélzsír és margarinnal főznek frissen olvasztott szalonna-zsir vagy édes tejszínből köpült vaj helyett. Halaink a legritkább esetben frissek. A kitűnő Dunai vagy Balatoni ponty és fogas helyett, fővárosi piaczun- kat elárasztják mocsár-halakkal, a Csehországból származó mesterséges tenyészdék ivadékaival vagy Oroszországból hozott, u. n. Jegelt halakkal.“ Különösen visszás még a nálunk divó pinczérrendszer is egyetlen szakképzett pinczér helyett, ki kisebb számú vendégeit minden szükségessel ellássa, három pinczér lábatlankodik az ember körül — a bor- fiu, az éthordó és a főpinczér. Háromnak kell parancsokat osztogatni, három egyénnek kell borravalót adm. A folyton futkározó föpinczérnek magyarázat nélküli hevenyészett összeszámolása tág kaput" nyit a véletlen vagy akaratos tévedésnek. A pénztártól eredő írott számla a moctarn vendéglőkben elkerülhetetlen kellék. Italok dolgában is nagyon rosszul állunk Budapesten. Tiszta, zamatos, érett bort csak nagy ritkán kapni vendéglőinkben. Korcsmárosaink rendesen olcsó, fiatal homoki borokat vesznek (20—30 krajczárosat), melyet mesterségesen „üregitenek“.

A sörkimérés pedig legtöbb helyen valóságos visszaélésekkel, egészségtelen módon "történik. Egy hectoliter sörben 330 pohár (3/io liter) foglaltatik. Ugv de a csaposnak nálunk 350—380 pohárt muszáj kimerni, a mit csak persze úgy tehet meg. ha a sört

mesterségesen haboztatja. Erre szolgálnak a különféle légnyomók, a szélcsapok, az áléit sör felüditésére szolgáló folyékony szénsav készülékek — melyek használata külföldön hatóságilag el vannak tiltva.

* *

Vendéglőink gyökeres átalakítása elkerülhetetlen. Mindenki érzi azok hiányait s mindenki kivánja a reformot. Úgy de azt sikeresen csakis akkor lehet keresztülvinni, ha kellő tőke áll rendelkezésre. Egyesek nem mernek a nagy munkába belekapni, mert érzik erőik elégtelenségét.

Feltétlenül szükséges, hogy egyszerre több reformált vendéglő nyíljék meg, legalább három — finom Restaurant, egy polgári étkezde és egy népkonyha, hogy igy a lakosság minden rétegébe behatoljon az újítás eszméje. De azért is szükséges a több s különféle fokozatú helyiség, hogy a nagyban, magánál a termelőnél vásárolt anyagok egészükben elfogy asztassanak.

Párisban ezelőtt 40 éve egy mészáros, Duval megmutatta, hogy alacsony árakon is lehet jó ételt és italt adni. Az ő általa alapított Etablissement Duval- nak ma közel 300 helyisége van.

A vállalat kitűnő eredményt mutat, mert az 500 francos részvények, 1902. junius 3-án a párizsi tőzsdén 2180 franccal jegyeztettek s az 1901. osztalék részvényenkint 92V2 franc volt.

A budapesti nagyvendéglői vállalatnál egyelőre csak 400.000 koronáról volna szó, mely összeg teljesen elég a fentjelzett 3 helyiség tökéletes felszerelésére és szakavatott vitelére. Ezen tőkének felét kilátásunk van külföldön beszerezni, úgy, hogy jelenben csupán csak 200'000 korona részvénytőke j egyzésére kérjük fel a magyar közönséget.

Budapesten, 1902. junius hónapban.

A szervezők nevében:

József főherczeg a félegyházi „Kneffel“- szállóban.

A legmagyarabb föherczeg múlt hó 23-án Kun-Félegyházára érkezett s a pályaudvarról egyenest a „Kneffel“-szállóba hajtatott kíséretével, a hol ő fensége részére 4 egymásba nyiló utczai szoba volt a diszterem mellett berendezve. Kneffel Ede kiváló szaktársunk és barátunk, kit ez a méltó kitüntetés ért, csak nem régiben renováltatta a tulajdonát képező szállodát a modern Ízlés igényei szerint. Jeles képzettségű fia, ki hivatva van atyja nyomdokaiba lépni, a külföldön tökéletesítette magát és sokáig Párisban folytatta tanulmányait. Ilyen körülmények között tehát igen természetes, hogy a fenséges ur nagyon jól érezhette magát a „Kneffel“-szálloda falai között. Kíséretében voltak: hadusfalvi Ludmann Gyula tábornok, Braun József alezredes szárnysegéd, báró Vécsey István huszárkapitány, örtiszt, Fabríczius Benő alezredes és Ujházv Ernő főhadnagy.

Az estebéd 7 órára volt rendelve, de az előre elkészített „table d'hote“ helyett „á la Carte“ étkezés volt a következő étlappal :

Angol bélszín zöldbab, czukor borsó kalarábéval. — Parmezános makkaroni. — Trappista és imperiál sajt. — Ribizli, cse* resnye, meggy és baraczk. — „Szikra-gyöngye,“ kövi Dinka.

Az estebéden csak ő fensége, a szárnysegéde és őrtisztje vettek részt, a kiséret többi tagjai az ottani tisztikarral a földszinti külön teremben vacsoráztak. Étkezés közben a föherczeg érdekes beszélgetést folytatott, sőt adomázott is az egyszeri kertészről és erdészéről, a mi jele annak, hogy igen jól érezte magát. Többek közt az orvosi tudót mányt is dicsérte és elmondta, hogy mikén- gyógyitotta ki egyik tábornokát a „csizmás- náthádból.

A gyümölcs felszolgálásánál azt kérdezte ő fensége a felszolgáló ifjú Kneffel- töl, hogy hol termett a szép ribizli, melyet az idén először Ízlelt meg ? . . . .

Ö fensége ezután megfürdött és V2 tiz órakor nyugodni tért.

Másnap reggel 6 órakor a népszerű föherczeg maláta kávét reggelizett tejes kenyérrel és paprikás szalonnát fekete kenyérrel.