Vendéglősök Lapja, 1901 (17. évfolyam, 1-19. szám)
1901-02-20 / 4. szám
1901. február 20. Vendéglősök Lapja 9 bail mesterséges bornak forgalomba hozatala által elkövetett kihágásért egyenként 600 korona pénzbüntetésben, nem fizethetés esetén egyenként 30 napi elzárásban, továbbá összesen 1271 korona 70 fillér egyetemleges megfizetésében, valamint a netaláni még felmerülendő költségeknek egyetemleges viselésében marasztalta el, az I. fokú ítéletben részletesen felsorolt bor sóval denaturálandó és Budafok község szegényalapja javára értékesítendő, végül még a hiányzó bor értéke fejében 1908 korona összeg ugyancsak Budafok község szegény alapja javára megtéri- tessék. A bor veszedelme. Jules Huret tollából érdekes közlemény látott ezen tárgyban napvilágot a párisi „Figaró“-ban. E szerint Bordeauxban az 1900. év óriási borszürete miatt panaszkodnak az ottani bortermelők, annál inkább, mivel az előző évek is nagy termést mutatnak fel. Gironde évi átlagtermése 272 millió hektoliter, mig az 1900. évi 5 millióra tehető. Igaz ugyan, hogy ennek ellenében évenkint mintegy 6 millió hektoliter Bordeaux-bor kerül ezen vidékről forgalomba, ami a termelést túlhaladni látszik, de a valóságban ez nem igy van. Az óriási mérvű borhamisítás nem kívánja a nagy termést, mert csak hogy egy esetet említsünk : Egy borkereskedő czég vásárolt egy termelőtől Margauxban egy kis hordó bort. A postánál fiókot bérelt és szétküldött prospektusokat, árjegyzékeket, faktúrákat, stb., melyeken egy várkastély volt látható körülvéve szőlőhegyekkel. Szétküldött vagy 100,000 levelet, persze mind margaux-i postabélyegzővel és ajánlotta borait a legnevetségesebb árakon. Persze a megrendelt borokát mind abból az egy hordócskából szállította. Nem is igen kapunk már borde- auxi bort, mert a termést nagyobbrészt visszatartják a termelők és túlnyomóan hamisított kerül a forgalomba, olyannyira, hogy a franczia orvosok már nem merik betegeknek a bodeauxi bort ajánlani. Spirituszszagn hordók kezelése. Ha olyan hordóba akarunk bort tölteni, amelyben azelőtt rum, vagy más eféle szeszes ital volt, meg kell először szabaditanunk a benne levő spirituszszagtól. Oldjunk fel e czélra 1 kiló puha szappant és 100 gr. hamuzsirt 10 liter vízben. Ezt az oldatot forraljuk fel s azután forró állapotában töltsük a hordóba, ennek minden hectoliter tartalmára egy liter oldatot számítva ; hogy a folyadék kifutását illetve kirobbanását megelőzzük, csak gyengén szabad az aknanyilást bedugnunk. Ezt az eljárást, ha a szükség úgy kívánja, másnap megismételjük, azután a hordót alaposan kiöblítjük vízzel, majd 50 fokos szeszszel. Az eredmény kifogástalan lesz. Szokás még az ilyen hordókat a most elmondottakon kívül úgy is kezelni, hogy 5 liter vízből, 6 liter sósavból és 1 kiló pyrolusitból készített folyadékot öntenek bele s aztán a hordót sok vízzel jól kimossuk. A párisi vitái;kiállítás mérlege nagyban és egészben már elkészült s kedvezőbb, mint minőnek vélték. A bevételek kerek 114 millió, a kiadások 117 millió frankra emelkednek; a 3 millió deficzitet az államkincstár fedezi. Igazolásul felhozzák, hogy az eredmény sokkal kedvezőbb lett volna, ha különböző, előre nem látott kiadások terhe nem nehezült volna a kiállítási pénztárra. így például a hadügyi és íi tengerészeti miniszterek megtagadták a hadügy, illetve tengerészek részére felállított csarnokok költségeinek fedezését. A bevételek főtételei ezek: belépőjegyekért 60.000,000, állami és városi szubvenczió 40.000,000, iparvállalatok hozzájárulásai 1.500,000, külföldi kiállítási bizottságok teljesítményei 2.000,000, bérbevételek 9.000,000, különféle bevételek 2.000,000 frank. A kiadási főtételek a következők : igazgatási költségek: 8.500,000, építési munkálatok 90.000.000, üzemköltségek 13.000,000, különböző kiadások 5.000,000 frank. Ezekkel szemben az 1867-iki párisi világkiállítás bevételei 27, kiadásai 23 millió frankot, az 1878-iki kiállítás bevételei 23, kiadásai 55 millió frankot, végül az 1889-iki kiállítás bevételei 49 millió, kiadásai 41 millió frankot tettek ki. Sózott vaj. A hollandi vaj általában sózott. A sózást rendésen maga a termelő, esetleg azonban gyár végzi. Sótlan vajat, amit mi irós-vajnak nevezünk, Hollandiában alig lehet találni, legfölebb faluhelyen, mert a gazdák maguk rögtön besózzák a vajat tartósságának emelése czéljából. A sózott vajnak különben meg van az a kettős előnye, hogy izéről nem lehet a frisseséget vagy kezdődő avasságot megérezni, vagy legalább is nem olyan biztonsággal, mint a sótlan vajon. Az ízlés érzékét tehát a vajnak megbirálásánál a szaglással kell helyettesítenünk s a szaglás utján történő kóstolást épp azért általánosan gyakorolják úgy Hollandiában, mint az észak-német, dán és svéd piaczokon is. A cognac ? A németországi tápszerche- mikusok drezdai kongresszusán hozott határozat folytán múlt hó 8-án Berlinben a kongresszus kiküldött bizottsága értekezletet tartott s ez értekezlet a többek közt a cognac elnevezés, illetve fogalom meghatározására vonatkozólag a határozatokat hozta : 1. Cognac a bor-lepárlás segítségével előállított pálinka-ital. 2. Az olyan cognac, mely azt a látszatot keltő elnevezés alatt jut forgalomba, hogy tiszta bor-párlat s igy alkoholtartalma csak a bor, vagy törkölybor lepárolása utján keletkezhetett, az értekezlet határozata szerint csak „Cognac-Weinbrand“ néven lenne nevezendő. 3. A cognac legalább 38 térfogat százalék alkohol s csak 2 gramm czukor- s l-5 grammnál nem több czukormentes kivonat- tartalommal bírhat cm.-énként. Gliczerint adni édesítőül a cognachoz nem szabad. Festőanyag csak az lehet, ami a természetes' hordókezelés s égetett czukor utján hozzá kerül. 4. A „gyógy - cognac“ néven forgalomba hozott cognac a német gyógyszerkönyv szabványainak kell, hogy megfeleljen. 5. A cognachoz hasonló olyan italok, amelyek mesterséges essencziák és aether-fajok, vagy aethertartalmu olajok segítségével készülnek, „mii-cognac“ néven jelölendők. 6. „Franczia- cognac“ megjelöléssel, vagy ennek a fogalomnak megfelelő czimen Németországban csak oly cognac értendő, mely tényleg Francziaországból származik s eredeti minősége megváltoztatva nincsen. Megfelelő elnevezés alatt árusitandók a más külföldi országokból importált cognacok is. A fogyasztási adójövedelem 1899ben. A pénzügyminisztérium a napokban tette közzé a fogyasztási adók 1899. évi pénztári eredményéről — illetve végleges leszámolásáról — szóló kimutatásokat, amelyekből kitűnik, hogy az indirekt adók bevételei 1899. évben — az előző évihez képest — egészben véve 49,466 írttal kisebb összeget eredményeztek. Ha az egyes adók eredinényeitvizsgáljuk: 16,672 forintnyi emelkedés mutatkozik az élesztőnél, 3111 frt az ellenőrzési dijaknál, 725,432 frt a bor- fogyasztási adónál, 101,755 forint a husadónál és 425,463 forint a czukortermelési adónál; összesen tehát 1.272,433 forint volt az emelkedés ezeknél a fogyasztási adóknál. Ennek ellenében csökkenés mutatkozik: a szeszadónál 886,679 forint, a sörtermelési adónál 122,516 és az ásványolajoknál 312,704 forint, vagyis összesen 1.321,899 frt. Okos szándék. A borhoz felhasznált czukor adómentesítését megszüntetni szándékozik a franczia pénzügyi kormány azon oknál fogva, mert ezen adómentesség nagyban hozzájárul a borhamisitáslioz. Az angol söradó reformja. Az angol mezőgazdasági kamara azt kivánja, hogy a söradó aként reformáltassék, hogy az árpa, maláta és komlósör adója leszál- littatván, még egyszer annyira emeltessék azon sör adója, melyben más helyettesitő anyagok is vannak. E czélból a korcsmáro- sok és sörfözök köteleztessenek a sörnek minden anyagát bevallani, hogy a főzőkönyvben és a parlamenti kimutatásokban külön rovatokban legyenek a helyettesitő anyagok kimutathatók. Van még hűség! Parisból Írják : Négyezerháromszáz iparos munkás és kereskedői alkalmazott nevét közli a hivatalos lap egyik utóbbi száma, a kiket har- mincz esztendős szolgálatuk elismeréséül a kereskedelmi miniszter éremmel tüntetett ki. Francziaországban régóta szokásban van a kitüntetéseknek ez a fajtája s eddig körülbelül 75000-en kaptak ilyen érmet. Ez mutatja, hogy mennyien vannak, a kik sokáig szolgálnak egy gazdánál, mert az érmet csak olyan iparos, munkás és kereskedői alkalmazott kapja, a ki harmincé esztendeig egyfolytában szolgált egy gazdánál. Az érem átmérője 27 milliméter s az egyik oldalán a köztársaság képe látható, a másikon pedig ez a jelige: Becsület és Munka. — Sajnos, hogy nem tudhatjuk, vájjon volt-e és hány a kitüntettek között a mi szakmánkhoz tartozó? A gönczi hordó. A „Borászati Lapok“ írja: A tokaj-hegyaljai szőlővidéknek nagy fejtörést okoz az, hogy boraik régi hírnevét minden uton-módon megóvják. Nagy dolog ez, ha meggondoljuk, hogy hány élősdi és kapzsi ember iparkodik a tokaji bor ősi hírneve révén jogtalan haszonra szert tenni. A minap gyűlést tartottak Sátoralja-Ujhelyen a tokaj hegyaljai szőlőbirtokosok s ezen az ülésen igen életre való eszme merült fel: az, hogy a Tokaj- Hegy alján csakis az úgynevezett gönczi 136—140 literes hordóba szüreteljék a bort s idegen, vagy házasított bort tilos legyen ilyen hordókban tartani. Ezekre nézve legalább is a 200 literes, vág}7 azon felüli hordók kötelezők. Ha meggondoljuk, hogy úgy a kereskedővilág, mint a közönség nagyon is ragaszkodik egyes külsőségekhez és a Tokaj-Hegyaljának már régi specziálitása a gönczi hordó, ennek a javaslatnak a törvényre emelése valósággal védjegy hatással bírna és mindenki nyugodt lélekkel venné azt a tokaji bort, amit gönczi hordóban adnak. De az is bizonyos, hogy ugyancsak szigorúan kellene ellenőrizni a gönczi hordók tartalmát is, mert mégis csak a bor a fő s nem a hordó. Hogyan vásárolnak Amsterdamban? Amsterdamban nincsen központi vásár- csarnok, sem nyílt élelmi piaez az egy halpiacz, jobban mondva csarnok kivételével. Az az általános és kitünően szervezett rendszer dívik, hogy még a krajczáros bevásárlásokat is a legelegánsabb, mint a legegyszerűbb üzletekből minden borravaló és spekuláczió nélkül a vevő lakásába ingyen hazaszállítják. A háziasszonyra nézve ez a berendezés természetesen igen előnyös. Korán reggel megkezdi a tejesember a házalását kis targonczájával, őt követi a pék, majd a zöldségárus, majd a megrendelt vajat, halat, gyümölcsöt adja be mindmegannyi ember s talicskájával viszi házról-házra. A mészáros- és henteslegény egy jó felhúzott óra pontosságával álit be átvenni a napi husszükséglet rendelését s egy óra múlva a kívánt húst elhozza. Nálunk is nagyon jó volna, ha rendszeresítenék az élelmi szerekkel való házalást. Ez nagy kényelmére lenne a közönségnek és sok családnak adna kenyeret. Legkiválóbb hazai ásványvizek: Szolyvai Lnbi Erzsébet, Polenai Megrendelhető az uradalmi ásványvizek bérlöségénél Szolyván, (Beregmegye). Budapesti főraktár: Kerepesi-ut 11., I. em.