Vendéglősök Lapja, 1900 (16. évfolyam, 2-23. szám)

1900-11-05 / 21. szám

iMtunyj '.rí' vTM.ifii ■ ««•

”Kmim*'

■

2

Vendéglősök Lapja

1900. november 5.

könyvét. Ennek hitelesítése után a „Magyar Vendéglősök Országos Szövetségé'" alapszabályait olvasták föl, amelyeknek megerősítésre való fölterjesztését határozták el.

Ezután az aradi kongresszus határozatához képest megválasztották a szövetség tisztikarát és szakosztályai tagjait a következőképpen :

I. Központi igazgatóság.

Elnök : Gundel János. Alelnök: Glück Frigyes. II. alelnök: Palugyay Károly (Po- zouy). Titkár: Poppel Miklós. Pénztárnok : Mehringer Rezső. Ügyész: dr. Solti Ödön.

Igazgatósági tagok.

Glück Frigyes, Kommer Ferencz, Förster Konrád, Bokros Károly, Nagy Lajos (Arad), Hauer Bertalan (Debreczen).

A központi igazgató-tanács.

Gundel János, Stadler Károly, Glück Frigyes, Kammer Ernő, Kommer Ferencz, Wirth Ferencz, Förster Konrád, Bokros Károly, Mehringer Rezső, Prindl Nándor, Lippert Lajos, Schnell Jóssef, Sprung János, Fürst Tivadar, Petz Károly, Petánovits József, Willburger Károly, Kriszt Ferencz, Sperl Flóris, Tóth József.

Szakosztályok.

I. Elnöki szakosztály. Gundel János, Stadler Károly, Glück Frigyes, Kommer Ferencz, Förster Konrád, Bokros Károly, Nagy Lajos (Arad), Palugyay Károly (Pozsony), Seress Márton (Kassa),, Nagy Gábor (Kolozsvár), Lenz Jáuos (Temesvár), Priváry Pál (Szeged).

II. Pénzügyi szakosztály. Kommer Ferencz, Mehiinger Rezső, Förster Konrád, Prindl Nándor, Lippert Lajos, Schnell József, Sprung János, Fürst Tivadar, Jurauovits Ferencz (Szeged), Stern Herman (N.-Várad), Braun Gusztáv (Arad), Hauer Bertalan (Debreczen).

III. Nyugdijügyi szakosztály. A Nyug- dijegyesület régi szervezetében.

IV. Tanonczüqyi szakosztály. A budapesti vendéglős-szakiskola felügyelő-bizottsága, úgymint: Glück Frigyes elnök. Gundel János, Förster Konrád, Karikás Mihály, Koch József, Kommer Ferencz, Mehringer Rezső, Prindl Nándor, Petánovits József, Stadler Károly, Wirth Ferencz biz. tagok. Walter Károly igazgató. Száva János biz. jegyző, Braun Gusztáv (Arad), Stern Hermann (Nagy-Várad), Schalkház Lipót (Kassa), Kasch János (Szeged), Palugyay Károly (Pozsony), Wassermann Jakab (Miskolcz), Várady Sándor (Szombathely), Hauer Bertalan (Debreczen), Nagy Gábor (Kolozsvár), Lencz János (Temesvár), Lippert Antal (Újvidék), Lichtenekker András (Szabadka), Posch Nándor (Győr).

V. Közvetitésügyi szakosztály. Förster Konrád, Petz Károly, Nősek Ignácz, Willburger Károly, Petánovits József, Barabás József, Doktor László, Sverteczky Gáspár, Sehleiffer Lajos (Esztergom), Weisz Mátyás (Miskolcz), Kh in Sámuel Miskolcz), r Bock Imre (Sátor-Alja-Ujhely), Batzky Ágoston (Medgyes), Priváry Pál (Szeged).

VI. Idegen forgalmi szakosztály. Stadler Károly, Burger Károly, Illits József, Palko- vits Ede, ifj. Kommer Ferencz, Schmidt Károly, Meyer József, Simon Pál, Petánovits József, Kaps József, Buzik András, Pelz- mann Ferencz, Schalkház Lipót (Kassa), Nagy Gábor (Kolozsvár), Nagy Lajos (Arad), Hauer Bertalan (Debreczen), Miloeeker Lajos (Debreczen), Czeglédy Sándor (Nagyvárad), Kasch János (Szeged), Juranovits Ferencz (Szeged). Lenz János (Temesvár), Palugyay Károly (Pozsony), Gerenday Nándor (Waggon-Lits-társ.), Sehleiffer Lajos (Esztergom), Licbtenegger András (Szabadka), Szállásy Alajos (Kassa), Seress Márton (Kassa) Ösz- terreiclier Sámuel (M.-Sziget), Hillinger Miksa (Nagyvárad), Boór József (Komárom), Horváth Béla (Komárom).

Számvizsgálók.

Illits József, Sprung József, Sehleiffer Lajos.

Bókebiróság.

Stadler Károly, Kammer Ernő, Priváry Pál, Wirth Ferencz, Prindl Nándor, Schleif- fér Lajos (Esztergom).

A választásokkal az „Orsz. szövetség“ megalakult, tehát a bizottság a „Magyar Vendéglősök Országos Szövetsége“ tanácsának nyilvánitá magát s már mint ilyen folytatta a tanácskozást.

Gundel János tudatta, hogy a szövetségnek eddig csak 60 tagja van, a mi ugyancsak kevés, azért arra kérte a tagokat, hogy buzgón lássanak a tagok gyűjtéséhez.

Gyűlés után Gundel János az „István főherczegben“ fényes lakomát adott a megalakult szövetségi tanács tiszteletére.

Az itt elhangzott felköszöntők kívánságával zárjuk be tudósításunkat: vajha fölvirágoznék az országos szövetség! Ez meg is történik, ha abban nem a klikkszellem, hanem a közvélemény uralkodik.

Úgy legyen!

Tapintat, kötelesség.

Most már Piripócsou is azzal kezdik a szép szót, hogy a sajtó a hetedik nagyhatalom.

Az unalomig s a dühödésig bosszantja dobhártyánkat ez a szálló-ige, de ha megkérdeznek Tarjagos Illéseinket, miként értelmezik ezt a mondást, úgy alighanem torkukon akadna a szó.

Szeretjük, fölkapjuk a nagyhangú frázisokat, de jelentőségük fölött nem törjük a fejünket. Ez már terhére volna a magyarnak.

így hát belenyugszunk, hogy a sajtó nagyhatalom, noha magunkon nem igen érezzük a hatását: sem nem respectáljuk, sem nem okosodunk tőle. Hadd beszéljen, azért fizetik! — morogjuk magunkban.

Azután jól esik kisebbítenünk, mert hát néha fene veszedelmes tud lenni ez a szószátyár jószág, amint majd mindennap mutatja egy-egy miniszter bukása, vagy más hatalmasok megaláztatása.

Ez a frázis tehát az, a mi a dühös kutyának vetett koncz: ha ugat, legalább ne minket ugasson.

Aki pedig valamelyest mégis hisz a sajtó hatalmában, az úgy vélekedik, hogy a sajtó azért hatalmasság, mert azt Írja, a mit a rszerkesztők akarnak.

Éppen ellenkezőleg van a dolog . . . A sajtó azért oly nagy hatalom, mert nem azt Írja, amit a szerkesztők akarnak, hanem azt, amit muszáj. Néha csűri-csavarja ugyan a dolgot, de mégis csak megírja azt, amit az események rákényszeritenek.

Ebben a kényszerben rejlik a sajtó hatalma, mint Sámson hajában az erő; mert ez a kényszer az igazság.

Minden kitérhet az igazság elől, de a sajtó, bár gyakran szeretne, sohasem térhet ki egészen.

Ezért oly félelmetes, ellenállhatatlan hatalom azokra is, akik kezükben tartják, azokra is, akiknek szolgál.

A sajtó munkásai közül akárhány gyáva természetű embert ismertünk, aki

dideregve irt meg valamit, mégis megírta, pedig hát életét és szabadságát koczkáztatta.

Aki arra vállalkozik, hogy a sokaság helyett szóljon, annak beszélnie kell, vagy igazat,, vagy hazugságot kell mondania.

Ámde a nyilvánosság előtt mondott hazugság a beszélő torkára forr, s az iró kezéből a tollal együtt kiüti a kenyeret is.

Ezért a sajtó, bármilyen pártot vagy érdeket szolgáljon is, sohasem meri elhallgatni, legfölebb álláspontjának megfelelő magyarázattal iparkodik törekvéseire kedvezővé színezni az igazságot.

Ezért csaknem mellékes az, hogy ki a sajtó embere; mert a sajtó törvényei megszeghetlen, örök, természeti törvények.

A sajtót tehát számba kell vennünk, azt tisztelnünk kell, mert ez a tisztelet önnön emberségünk tisztelete.

Aki ezt nem akarja tenni, az botor, mert legyőzhetlen ellenséggel keveredik háborúságba. Az ilyen elveszti önmagát s megkárosítja az ügyet, melynek használni óhajtana.

Mégis azt látjuk, hogy nálunk sok ilyen botor van.

Hogy messze ne menjünk, maradjunk csak iparunknál.

Itt azt tapasztaljuk, hogy vezető embereink tapintatlanságot tapintatlanság után követnek el a sajtó ellen s lenézéssel akarnak ártalmára lenni. Helyesen distingvált az, aki a francziák és magyarok műveltsége között ezt a párhuzamot vonta: a franczia udvariassággal, előzékeny finomsággal hódit, a magyar durva gőggel akarja kierőszakolni magának a tekintélyt. Az műveltség, ez barbár butaság; mert a gőg durvasága csak elriaszt, de meg nem hódit.

Hányszor érezték vezetőink tapintatlan magatartásuk káros következményeit úgy saját személyükre, mint közügyeinkre, még sem akarnak a régi, rossz útról letérni.

Ha a struez homokba dugja is a fejét, azért nem múlik el a vihar; ha negligáljuk is a társadalom nagy intézményeit, azért nem szűnik meg azok létezése s nagy és ellenállhatlan befolyást gyakorolnak ránk.

Például vegyük csak nyugdíjintézetünket. Ennek a vezetői először azt a tapintatlanságot követték el, hogy az ügyeket és működésüket eleinte titkolták a szaksajtó egy része elől. Ezt még nagyobb tapintatlansággal tetézték akkor, amikor inkább személyük, mint a nyugdíjintézet népszerűsítésére maguknak egy kortes-orgánumot alapítottak.

Ezt nem mi mondjuk, hanem a közvélemény. Tanúja ennek Tóth Kálmán lapunk mostani számában olvasható nyílt levele.

Ezt a nyílt levelet nem örömest közöltük, de kénytelenek voltunk vele az igazság érdekében.

Végre is, ha egyesek véleményüket szabadon nyilváníthatják, a helyzet tisztázódni fog s megszűnik a félreértés, a mi nemcsak az intézménynek, hanem a vezetésével megbízottaknak is használni fog.

Ez a nyílt levél bizonysága annak, hogy a nyugdíjintézet eddigi vezetése gyanúsításra és félremagyarázásokra adott alkalmat.

Ennek nem szabad igy maradnia, mert könnyen az ügy bukására vezethetne.

Szakítsanak tehát a tapintatlansággal, a negligálással, tegyék meg azt, ami kötelességük, úgy a sajtó, mint az ügy iránt. Gondoskodjanak arról, hogy a sajtó pontosan, gyorsan és előzékenyen értesíthessék az ügyvitel minden mozzanatáról s ha azokról némelyik lap kedvezőtlen bírálatot mond is, ne megtorláson törjék a fejüket, hanem azon, hogy a hibák elkerülésével kedvező ítéletet nyerhessenek.

Nálunk eddig az volt a szokás, hogy