Vendéglősök Lapja, 1900 (16. évfolyam, 2-23. szám)

1900-03-20 / 6. szám

4 Vendéglősök Lapja J 900. márczius 20. KÜLÖNFÉLÉK. — A „Vendéglősök Lapja“ f. évi január—márcziusi évnegyedére történt elő­fizetések jelen számunkkal lejárván, tiszte­lettel kérjük annak szives megújítását. A kiadóhivatal. — Közgyűlés. A budapesti szállo­dások, vendéglősök és korcsmárosok ipar­társulata ez évi rendes közgyűlését folyó hó 22-ikén, csütörtökön délután 3 órakor fogja megtartani az „István főherczeg“ szálloda nagytermében. Felhivjuk erre az érdekeltek szives figyelmét. Arad készülődése. Aradi levelezőnk- arról értesit bennünket, hogy ott úgy a vendéglősök ipartársulata, mint a pinczér- egylet nagyban buzgólkodik, hogy a ven­déglősök országos kongresszusa és nyug­díjintézetünk közgyűlése páratlan fogadta­tásban részesüljön s hogy munkálkodásukat mentői sikeresebben végezhessék. Minthogy Aradon a nyugdíjintézetnek immár 40 tagja van, megalakult a helyi választmány, a mely szintén serénykedik a kongressus és a közgyűlés előkészítésén. Nagy- Lajos, az ipartarsulat és pinczéregylet elnöke, Braun Gusztáv, a nyugdíj intézeti helyi választmány elnöke, valamint Kovács István fáradozása méltó a legkitüntetőbb elismerésre, mert minden szabad idejüket annak az ügynek szentelik. Hetenként kétszer rendes tanács­kozást tartanak, hogy a teendőket megálla­pítsák, a fölmerülő javaslatokat megbeszél­jék. A vendéglősök ipartársulata 8000 ko- ronányi készpénzét bocsátotta a congressusi bizottság czéljaira, mig a pinczéregylet 1000 koronát szavazott meg a cmigressus ren­dezésére. Ez a pazar áldozatkészség sem merítette ki az aradiak lelkesedését, mert ezen felül nemcsak a társadalom minden osztálya avatkozik, hanem „Vendégszeretet“ czimen még asztaltársaságot is alakítottak, a mely a végből gyűjti a pénzt, hogy a vendégeket minden jóban és kellemesben részesíthessék, szóval, hogy a yendégek igazán Arad vendégei legyenek. A mikor hálásan üdvözöljük Arad városát ezért a nemes fölhevülésért, egyúttal ki kell mon­danunk azt, a mit régen érzünk és tudunk, hogy Arad egyik legelső városunk úgy műveltségre, mint hazafiságra. Creseat, ereseat! — A budapesti szakácsok 1900. év márczius hó 18-án (Sándor és József napján) a „Saskörben“ IV., Irányi u. 17. sz. tánczvigalmat rendeznek, melybe a vendég­lős urakat és b. családját tisztelettel meg­hívja a rendezőség. Belépő-dij: Személy- jegy 2 korona. Családjegy (2 hölgy 1 úr) 4 korona. Jegyek válthatók IV., Irányi-utcza 17. Lukács Ferencz vendéglős. A t. hölgyek kéretnek egyszerű ruhában megjelenni. Kez­dete 8 és fél órakor.- Esküvők. Monspart Ignácz fővárosi váczi-uti vendéglős bájos leányának Mucskay Kornél ur, a Haggenmacher sörgyár derék hivatalnoka esküdött az utóbbi hetekben örök hűséget. — Könyves Kálmán fővárosi gyámpénztári tisztviselő a fazekas-téri ev. ref, templomban esküdött örök hűséget Lerner Mihály budai vendéglős kellemes, szép leányának Juliskának. Mindkét helyen az egyik nász nagyi tisztet Koczor Rezső ur, az ifj. Haggenmucher H.-sörgyár általánosan tisztelt derék képviselője töltötte be. -—- A tiszta szerelemből kötött frigyeken legyen Isten áldása! — Halálozás. Singhofer Ágoston, fővárosi halászmester életének 60-ik évében elhunyt. Temetése nagy részvét mellett ment végbe. Béke poraira ! — Aj kávéliáz. A fővárosi kávéhá­zak ismét egy pazar fénynyel berendezett kávéházi üzlettel szaporodnak. Ugyanis má­jus havában nyílik meg a Klotild főher- czegnő palotájában tevő világhírű kávéház, melynek tulajdonosa az előzékenységéről és finom modoráról általánosan ismert Steuer Sándor. A főpinezéri állást pedig Hoch La­jos ismert nevű, derék szaktársunk, lapunk buzgó munkatársa fogja betölteni. — Kávéliáz átvétel. Sátoraija-Uj- helyen Briner Hermann, a „Központi kávé- ház” tulajdonosa átvette a nem régen meg nyitott „Club“ kávéházat. Briener ur mind­két kávéházi üzletére nagy gondot fordít. Üdvözöljük ! — Balaton-Fonyódon a Vadkerty- féle szálloda-üzletet Kolbász Mihály fővárosi szaktársunk vette át. — Erzsébetfalván, a Szilágyi Lajos- utcza 24. szám alatt Szűcs Viktor szaktár­sunk vendéglője az ottani előkelő polgárok egyik leglátogatottabb gyűlhelye. Borai és konyhája Ízletesek. Ajánljuk a fővárosiak becses figyelmébe. Az esztergomi Korona-szálloda renaisancea. Esztergomban e hó 5-én, hétfőn egész nap pergett a dob a Korona- szálloda elegáns helyiségeiben, egy hét múlva azonban újra pohárcsengés, vidám hangok, zeneszó töltötte be. Márczius 15-én nyitotta meg ugyanis az uj bérlő: Trebitser Zsigmond. Az uj embert jó hir előzte meg; tulajdonosa a Bártfa-fürdő egyik legelegán­sabb restaurantjának, s mint ilyen, kitűnő renoménak örvend. A bérlő nem először járt Esztergomban, amennyibeu neje esz­tergomi származású s ott rokonokkal bíró Neusziedler Károly pozsonyi országgyűlési k ép vi se 1 ő unok ah uga. — Győri vendéglősök szövetke­zete. A vendéglősök, kávésok és italmérők szövetkezetének szikvizgyárát e hó 13-án vizsgált i fölül az iparhatóság. Angyal Ar­mand dr. főorvos úgy egészségügyi, mint biztonsági szempontból alaposan megvizs­gálták ,i gyár berendezését, gépeit, kezelé­sét és üvegeit. A szemlén jelen volt az igazgatóság, a mely az alkalmat egyszers­mind a gyár bemutatására felhasználta, a melyre megjelentek Latesz Jakab jövedéki hivatalfőnök, Odor Jenő és Zechmeister Kál­mán képviselők. Posch Nándor szövetkezeti elnök fogadta az igazgatósággal a vendé­geket. A gyár az Alsó Duna-utczai Ambrust- házban van, berendezése modern és kielégíti a legkényesebb kívánalmakat is. Igen szé­pek és kitűnőek a gépek, az üvegek elegánsak és a legfinomabb minőségűek. A gyárat Kies és Berkovits budapesti ezég rendezte be. A kielégítő szemlét a „Fehérhajó'-ban vil­lásreggeli követte, a melyen a iegfrisebben töltött szódát gyakorlat lag is megismertette az igazgatóság vendégeivel. A villásreggeli alatt Angyal Armand dr. főkapitány és Latesz Jakab jöv. hivatalfőnök az elismerés meleg szavaival üdvözölték a szövetkezetei, Zechmeister Kálmán Posch szöv. elnököt köszöntötte föl, Posch Nándor a hivatalok fejeit és a vendégeket éltette, kijelentvén, hogy a szövetkezet törvénye a hatóságok és rendeletéinek tiszteletbentartása és a nagyközönség jó kiszolgálása. Délután a szövetkezeti tagok tekintették meg a gyár működését. A pezsgőt nem szabad meg­adóztatni. .Győr városa fogyasztási pót­adóval terhelte meg a városban elfogyasz­tott pezsgőt és be nem várva a miniszteri jóváhagyást, már az elmúlt, év julius havá- bau hozzálátott ezen pótadó beszedéséhez. És most megesett, hogy a belügyminiszter a városi pezsgőfogyasztási pótadó szedését nem engedélyezte. A városi tanács tárgyalta a leiratot és a pezsgőadó szedését beszün­tette. Pedig szerintünk inkább a pezsgő volna megadóztatható, mint a szegényektől fogyasztott szikviz. — A mért ék hitelesítés reformja. Az állami központi mértékhitelesítő bizott­ság az összes hazai mértékhitelesítő hiva­talokhoz kérdő iveket küldött szét, melyek­nek beérkezte után a keresk. minisztérium­ban a mérté,khitelesités államosításának kér­dése végre napirendre kerül. Reméljük, hogy a vendéglői kiméréshez szükséges üvegtárgyak hitelesítését a gyárakban vé­gezteti az uj törvény. Jó lesz a vendéglő­söknek lépéseket tenni az illetékes minisz­ternél. — Meghívó. Klivényi Ferencz vendéglős ur házi személyzete, Klivényi Ferenc.zné úrnő védnök­sége alatt, 1900. márczius hó 28-án szerdán, a Te­rézvárosi Casino (Andrássy-ut 89.) földszinti nagy éttermében zártkörű házi estélyt rendez, melyre a t. ez. szaktársakat tisztelettel meghívja a rendező- bizottság. Kezdete 10 órakor. A hölgyeket szívesen latjuk és felkérjük, hogy egyszerű öltözékben jelen­jenek meg. Részvételi dij urak részére 2 korona. A zenét Balog Géza magyar zenész szolgáltatja. Be­járat a szerecsen-utczai oldalon is van. Rendező bizottság : Hack István, Szerémy Ágoston, Goller Henrik, Rehling József. Toffing Frigyes, Doller Vik­tor, Hurth József, Leit géb József, Oszuszky György, Kovács Ferencz, Márton László, Oláh Miklós, Kucz- mann Ferencz. Németh Károly, Posch Gusztáv Tompos Dénes. — A palaczkbor megzavarodása. Ha valamely bort idő előtt palaczkokra fejtettük, még mielőtt a bor palaczk érett lett volna, akkor a bor előbb vagy később meg fog zavarodni és a palaczk falán üledék fog támadni. Az ilyen megzavarodott bort i-mét tiszta hordóba kell tölteni és deríteni. Derítéshez fehér boroknál vizahólyagot vagy gala- tint használunk, vörösboroknál pedig tojás fehér- nyét. A vörösborok azon tulajdonsággal bírnak, hogy idővel üledéket képeznek, mely üledék ren­desen erősen tapad a palaczk falához. — j\cm lesz jó bortermés. A „Szőlőszeti és borászati Lap “-ban Írja Szo- bonya Bertalan a következő, érdekes soro^ kát: Ismeretes még mindnyájunk előtt a múlt évi időjárás. Emlékezhetünk a júniusi bőséges esőzésekre s igy kéznél fekvő do­log az is, hogy a szőlő vegetatiója gazdag és rohamos volt. Ezen gazdag vegetatió aztán azt eredményezte, hogy a termés nem az alsó rügyekben rakódott le, hanem magasabban; a felső rügyek aztán a tél folyamán elfagytak s az alsó rügyek pedig már most megmutatják, hog}^ meddők, mert hegyesek, csúcsosak. Gondoljunk csak vissza 1897-re, ez is nedves év volt, nem is volt termésünk 1898-ban. így leszünk az idén is ; s komolyan figyelmeztetem szőlősgazda társaimat, hogy boraikat ne engedjék ki kezeik közül egy könnyen, mert ha a mai potom áron elvesztegetik boraikat, a több mint bizonyos kedvezőtlen szüreti eredményeket ellensulyozniok majd lehetet­lenné válik. Tartsuk tehát a borokat, mert a ki a fentebbieket be nem látja, az vak és süket. — A műbortörvény a gyakor­latban. Aki bormoslékot természetes bor­ral egy pinezében külön megjelölés nélkül tart, az a 1897. 53850. sz. keresk. minisz­teri rendelet 10. §-ába ütköző kihágást kö­veti el. így határozott a belügyminiszter 3247/99. szám alatt Zemplénvármegye kö­zönségéhez intézett határozatában. — A borfogyasztási adó ellen. Szatmár város ‘közönsége legutóbbi közgyű­lésén elhatározta, hogy kérni fogja a kép­viselőházat, miszerint az újjáépített szőlő- területek tulajdonosait fáradságos munká­jukért 'a törvény abban a kedvezményben részesítse, hogy tiz évig fogyasztási adó-

Next

/
Oldalképek
Tartalom