Vendéglősök Lapja, 1900 (16. évfolyam, 2-23. szám)
1900-03-05 / 5. szám
1900. márczius 5. Vendéglősök Lapja A haszonlesők leshelyeikből időnként ugyan még kirohanásokat intéznek az Orsz. Pinczér Egyesület eszméje és védelmezői ellen.- A vakmerőbbek talán nem riadnak vissza a nyílt harcztól sem. Csakhogy mind hiában! Mert a harcz kimenetele már előre is tudva van. A jog és igazság fehér zászlója győztesen fog felemelkedni és lengeni fog mindaddig az 0. P. E. bevehetetlen „sánczaín“, mig az erkölcsrontók tábora szét nem zűl! Adja az ég, hogy minél előbb úgy legyen !' ,,Hékás“ a Béga-partról. Egy bécsi kávés meglepő karriert csinált. Nem tudom mit mondjak, dicséretükre jegyezzem fel, avagy szánalomból. Utóvégre minden állás, a melyet az állam hirdet és fenntart, elfogadható. De nem is ezt bánom, hanem hogyan szürcsöljem Ízléseden annak a kávésnak a moccáját, ki ezelőtt egy félórával egy emberéletet a prágai uj módszer szerint kioltott, vagy talán annak nyaka csigoláját kitekerte s talán még mosdatlan kezekkel jön a helyiségébe, s mint törzsvendéggel illik bánni, engem nyájasan köszönt, kezemet szorítja (hála Istennek, hogy csak azt!) és kérdez a hogylétem felől. Ez sok nem csak egy érző kebelnek, hanem ilyen jelenet után a legjobb idegzetű ember egy kis lázt kap. Igazán ez a két állás összeférhetlen. Különben itt közlöm annak a kávésnak névjegyét: Lang József kávés a „félbolond ánglius“-hóz. cs. k. hóhér stb. Az 0. P. E. már három-négy év óta kisértet. Istenem, mennyi tinta és dunaviz folyik már á végett. Azután az a sok gyűlés, bizottság, albizottság, rendező bizottság, kiküldött bizottság, előkészítő bizottság, alapszabály rendező bizottság, mozgalmi bizottság, taggyüjtő bizottság, kijelölő bizottság stb. stb. Ezeknek a különféle bizottságoknak még vannak albizottságai, sőt még ezen felül működnek egyesek pl. Hosszú Tamás a mozgalmi bizottság kiküldött tagja s igy tovább. S daczára a sok bizottságnak, albizottságnak, kiküldött tagoknak, semmire sem mennek. Mondhatom, kitartóan küzdenek! En nem bánnám, ha gyüléseznének ezek a bizottságok naponta, de csak ne kiildenék be a jegyzőkönyvet közlés végett a laphoz, mert mindenki nem altatónak, tartja a lapot. Úgy vannak ezek a gyülésező urak, mint áz én kesztőlczi tót barátom Huhu Janó, a ki Gyúró fiával minden heti vásáron bejött a városunkba, egyszer csak megkérdeztem, hogy mit csinál minden héten kétszer a városunkban, mire ez azt válaszolta „semmit, csak gyítunk! Azt tartom, azok a jó urak sem csinálnak semmit, csak gyülésez- nek. Bár magam is hive volnék az 0. P. E.-nek, de igy gyűlésekkel nem mennek semmire. P—s Gy—a. gllil!llli#llllÍilÍtlli|jlllÍlip Pártoljuk a hazai ipart! g A vendéglősökhöz fordulunk, a kik maguk is az ipar terén keresik boldogulásukat. A vendéglősipar pang, aminek az okát vendéglőseink abban találják, hogy az iparosoknak, a munkásoknak nincs keresetük. Már ez a körülmény is mutatja, hogy egyik iparág boldogulásától függ a másik fölvirágzása; tehát mi vendéglősök, magunk is azon legyünk, hogy a hazai ipar fejlődjék, gyarapodjék. Ne vásároljunk külföldi árukat! Vendéglősök, ne vegyetek idegen bort, idegen sört, idegen szeszt, idegen ásványvizeket, idegen tápszereket, idegen pinczefölszerelést, idegen edényt, semmiféle szállodai, vendéglői, kávéházi kellékeket ne vegyetek ! házi és személyes szükségleteiteket, bútort, ruhát, luxus tárgyakat mindent csak hazait vegyetek, mert minden fillérrel, amit árukért az ide* geneknek adtok, magatokat károsítjátok, a magyar nemzetet szegényittitek, a hazát fosztjátok ki. Ki pártoljon bennünket, ha önmagunk nem ? Hogy minden vendéglős tudja, hogy szükségleteit hol szerezheti be hazai termékekből és iparczikkekből, gondosan ösz- szeállitjuk a magyar termelők, iparosok és gyárosok, valamint a hazai árukat közvetítő kereskedők czégjegyzékét s ezt lapunkban számról számra, bővitve állandón közöljük. A czégek közlését jövő számunkban kezdjük meg. A szerkesztőség. NYILTTÉR.*) A korona érték kötelező behozatala alkalmával Kanítz és fiai iizletikönyvgyára. könyv- és kőnyomdáia BUDAPEST Donottya-utcza 12, — Gyár: Yadász-utcza 28, Szállodai és vendéglői nyomtatványok és üzletikönyvek készítését ajánlja olcsó és izlésteljes kivitelben Árajánlatokkal szívesen szolgálunk. Étlapok, menük legelegánsabb kiállításban. Eladó kávéház. Aradon, a Szt-Pái-utczában levő „Polgári kávéház“ melynek havi bevétele 900—1000 frtig terjed, csekély házbér mellett 2500 forintért eladó, bővebb értesítést, Garay Sándor „Fiume“ kávés Aradon ad.1' Eladó, esetleg bérbeadó. Komárom vármegye Tata mezővárosban, a főforgalmi helyen, már 25 év óta fennálló------ -----kávéház — te ljes berendezéssel esetleg házzal együtt családi körülmények miatt szabadkézből eladó, vagy esetleg albérletbe kiadó. A kávéház évi 14—15,000 forintot eredményez. Czim a kiadóhivatalban. - -------------) Az e rovatban közelitekért nem vállal felelősséget a szerk. Teljes kávéházi berendezés két tekeasztallal jutányos árért azonnal eladó. Bővebbet e lap kiadóhivatala ad. Eladó vendéglői üzlet. Budapesten a belvárosban egy diszesen'be- rendezett vendéglői üzlet jutányos árért eladó. Bővebbet a „ Vendéglősök Lapja“ kiadóihvatala ád. Molinie* Vilmos cs. és kir. szab. sérvkötész és keztyügyáros. Dusán felszerelt raktár minden e szakmába vágó különlegességekben. Budapesten, VII. kér., Károly-körút 28. szám. Kizárólag itt kapható a legjobbnak elismert szabadalmazott kettős és egyoldalú sérvkötö. Egyedül az én pelottáim vannak úgy készítve, hogy bármely testtartáshoz és testmozgáshoz simulnak s rugalmas ellenállásuk minden más készítménynél nagyobb és állandóbb. Pelottáimnál feldörzsölések, börlobbok, maródások s kellemetlen nyomás érzések ki vannak zárva. Sérvkötöim ára a leg jutányosabb. A legszebb és legtartósabb keztyük nálam kaphatók. Egyetlen raktár legczélszerübb s elpusz- tithatlan legkülönfélébb p i n c zé r-t á s k á k b a n, melyekre különösen felhívom a vendéglős és pinczér urak figyelmét. Tisztelettel MOLXÍR VILMOS. Egy dunántúli népes városban egy jó- forgalmu szálloda 12 szobával, kávéházzal, nagy táncz- teremmel haláleset miatt eladó. Egy jóhirü nagy forgalmú polgári kávéház 2 teke asztallal, szép lakás a házban, olcsó házbér, a tulajdonos betegeskedése miatt eladó. Egy intelligens közönség által látogatott nappali nagy kávéház 5 teke asztallal más vállalat végett azonnal eladó. Eladó továbbá több rendbeli vendéglő és kávéház. Komoly vevőknek bővebb felvilágosítással szolgál a győri pinczér-egylet ügynöksége. Bauer Mihály a győri vendéglősök ipartársulatának és a győri pinezér- j egylet üggnöke. TELEFON 1000 darab 3 forint 50 krajezár. A számadó uraknak ajánlok papirszivarszipká- kat bárminő felirattal, a legjobb minőségben, lOOO darabját 3 frt 50 krért. 500 darabra való megrendelést is elfogadok. Vidéki megrendelések pontosan és csakis utánvétel mellett eszközöltetnek. Minták kívánatra ingyen és bérmentve. NOVEMBER MÓR a „Sanitás“-szivarszipka feltalálója. Budapest, VII., Révay-utcza 22., I. em. lTÍT1Pefp*1 D forgalmú vendéglő üzlet UJpOulull olcsón eladó. Bővebbet e lap kiadó- hivatala ad.