Vendéglősök Lapja, 1900 (16. évfolyam, 2-23. szám)

1900-09-05 / 17. szám

1900 szeptember 5. Vendéglősök Lapja-^Pinczérek Érdeke^ Mindnyájan egyért! ^inczérek Lapja“ Egy mindnyájunkért! 5 Megsértett pinczérek. Kolozsvár, augusztus 26. A budapesti napilapokból értesültem, a „Pinczér“ czimü szaklapban (?) egy meg­jelent nyílttéri köziemén}’ alapján egy csa­pat pinczér vonult be a Mádai Lajos kere- pesi-uti vendéglőjébe, és ott a berendezést törve-zúzva, szidalmazta Mádait. A rendőr­ségnek igénybevételével volt lehetséges csak a pusztítást és a harczot megszüntetni. Tehát már idáig jutottunk, hogy egy magát szaklapnak nevező lap, mely szoczi- álista elveket követ, és más szakbeli egyé­nek által sugalmazott és szerkesztett lap­ban megjelent nyílttéri közlemény alapján felbőszülve, egy csapat pinczér beront egy békés üzletember üzletébe, és ott össze­zúzva, törve mindent, őt, a megsemmisítés­sel fenyegetve, szidalmazzák, inig csak a rendőrség közbe nem lép és a tetteseket el nem vezeti. Én nem kutatom a nevezett nyílttéri közlemény eredetét, — vagy valódiságát — sem annak szerzőjét, sem pediglen azt, hogy mennyiben volt alapos o . arra nézve, hogy nyílttéri közleményben hivassék fel a budapesti pinezéri kar figyelme egy, őket állítólagos általánosságban érintő sértege­tésre, — sem azon csapat pinczér kilétét, akik oly durva s neveletlen, csaknem bestiá­lis módon kívántak a pinczérek nevében elégtételt venni egy állítólagos sértésért, — hanem csak annyit kívánok megjegyezni, hogy ezen durva és ueveletlenségre valló eljárást pinczérek el nem követhették, mert ez nem pinezérekhez, hanem utczai söpre­dékhez méltó eljárás. Ha pedig mégis pin­czérek lettek volna, akkor azoknak többé a tisztességes pinczérek sorában semmi helyük sincs. Határozottan feltételezem a budapesti igen tisztelt pinczér — kartársaimról azt a műveltséget, tisztességet, úri gondolkozást s lovagiasságot, hogy — feltéve, de meg nem engedve — ha tényleg sértést köve­tett volna is el Mádai ur, vagy bárki is a pinczérkarral szemben, azt megtorolni vagy azért magának elégtételt ily botrányos durva és pinezérkarhoz nem illő módon sohasem kíván szerezni. Annál inkább elitéli és a legmélyebb megbotránkozásának ad kifejezést, ezen durva-nyers s botrányos eljárás felett. Mert itt nem arról van szó —- illetve — nem az jő itt számításba, hogy sértett e Mádai, vagy sem? hanem arról vau szó, hogy egy szakfoglalkozást űző egyéneknek s még hozzá pinezéreknek, nem volna sza­bad a tisztességről és műveltségről annyira megfeledkezni, hogy egy hírlapi közlemény alapján magukat elragadtatva, vaddühtől űzetve, botrányos, mondhatni bűnös cselek­ményeket kövessenek el a pinezérkar ro vására és szégyenére. Mert először is nincs jogába senkinek őn birájává lenni s másod­sorban pediglen a pinezéri pálya nem olyan pálya, vagyis a foglalkozás, hogy az e téren működő egyénektől joggal meg ne követelhetnénk, egy kevés műveltséget s higgadt, józan gondolkozást. Mert ne gon­dolják azok a tisztelt urak kik Mádaival szemben ott a saját üzletében oly durva, s kocsisokhoz illő modorban duhajkodtak, hogy azzal a botrányos eljárásukkal a pinezéreken ejtett állítólagos sértést meg­torolták, vagy elégtételt vettek. — Oh nem ! ezzel csak megmutatták durva neveletlenségüket és csúful meg­sértették a pinezérkar társadalmi reputá- tióját, oly annyira, hogy az meg nem bo­csátható soha. Mert az a társadalmi osz­tály, a melylyel mi naponta érintkezünk és a melynek pártfogására mi utalva vagyunk, az még ezideig nem szokot meg a pinezér- kartól ilyenféle elégtétel — vevést és ilyen durva eljárást. Mert bármilyen sérelmes sértést köve­tett volna is el Mádai ur a pinezérkar ellen, azért talált volna más utat és módot a budapesti pinezérkar magának méltó elég­tételt venni, de semmiesetre sem a meg­történtet. Nagyon kívánatos volna, hogyha a budapesti pinczéregylet tekintetes elnök­sége, saját hatáskörében, foglalkozna ezen botrányos ügygyei, mely ellen állást fog­lalva, igyekeznék a felkorbácsolt közvéle­ményt kellően megnyugtatni és informálni, hogy azon botrányos esetet az egész tes­tület is elitéli és hogy azok nem a pinezér­kar nevében jártak és cselekedtek, hanem egy szocziálista izgatásnak ültek fel. — Ugyan, hová is fog ez fejlődni, tisztelt kartársak, ha ennek a szocziálista elvek terjesztésének karunk között a kellő időben elejét nem vesszük. — Mertime lát­hatják, hogy alig egy éve annak, a midőn „A Pinczér“ czimű lap megindult és már is képes volt egy nyílttéri közleményért, egy botrányt provokálni. Hisz itt világosan kive­hető a hü elvtársalc alattomos működése és izgatása a pinczér kartársak között a tár­sadalom ellen. Hisz nem úgy ismeri a nagy közönség a pinezérkart, mint olyant, a kik a sértést ily módon szokták megtorolni, kérem, itt nem csak egy botrány előidézé­séről van szó, hanem ennek a háta megett egy egészen jól szervezett s a legfravali- kusabb szocziálista elvekkel szaturált és azok elvtársaitól sugalmazott ál szaklap működik, a mely fenen hirdeti a pinezérség lét érdekeinek egyedüli képviselőségét. Óva in­tek minden józan gondolkodni tudó kartár­sat attól, hogy azt a sokat Ígérő lapot kö­vesse. Nincs nekünk szükségünk arra, hogy a mi jogaink kivívásánál tanácst ad­janak. vagy a mi czélirányos intézkedése­inket, vagy intézményeink keresztűlviteli módját nekünk előírják, vagy arra vonatko­zólag tanácsot adjanak. A mi elveink és eszméink nagyon eltérők az övékétől, — de eltérők a fegyvereink is, a melylyel küz­dünk. Mi nem alapítottuk elveink és eszmé­ink kivitelét és megvalósítását az elfogult­ság vagy az erőszakosság és talán az állam- rend felforgatásának eszméjére, sem jogta­lan követelésekre. Mi teljes tudatában vagyunk annak, hogy a mi jog dnk is elvannak részben tiporva — és részben idegen elemek által bitorolva, sőt — létérdekeink, valamint szakfoglal­kozásunk, a fenálló rendszertelenség követ­keztében erősen veszélyeztetve vannak és azt is igen jól tudjuk, hogy az a rendszer­telenség, a mely alatt jelenleg is nyögünk, az teljesen káros befolyással van úgy a szak­; mánk szabad fejlődésére, valamint megél­hetési ekszisztencziánkra és azt is igen jól tudjuk, hogy mind ezekből kifolyólag nincs is kellő társadalmi tekintélyünk, polgári jo­gainknak nincs erős védelme, szakmánknak nincs tekintélye. De mindazokért sohasem jut eszünkben jogainkat oly formán megsze­rezni, mint azt a Piiíczérlap tanai diktálják. Pls nem is fogjuk követelni soha. Mi nem ellenségévé akarunk a társa­dalmi osztályoknak lenni, sem pedig szakfő- nökeinkkel, hanem ellenkezőleg, mi épen őket akarjuk ügyünk szószólójává megnyerni és ő általuk óhajtjuk mi az összes jogainkat megszerezni és bajainkat orvosolni. És az ő közreműködésük által óhajt­juk az összes czélirányos s üdvös intézmé­nyeinket társadalmi utón létesíteni és meg­alakítani, a melyeknek magasztos, üdvös, s nemes emberbarát! intézmény mivoltánál, s czélirányosságánál fogva magába foglalja és felöleli mindazon nemesés üdvös intéz­kedéseket, a melyekkel úgy szakmánkat, mint társadalmi tekintélyünket a megkívánt nívóra emeljük és megszerezzük mindazon jogokat, amelyek minden békés polgárt megilletnek. Ide csoportosuljatok tisztelt kartársak, ezen zászló alá, amelyet mi lobogtatunk magasan, mert csak ez vezet benneteket a kitűzött üdvös czélhoz. Ne legyetek kis- hitüek és ne hagyjátok magatokat oly köny- nyen elámitani és ne legyetek szocziálisták. Kalmár Fábián, főpinezór. * * * ! Kalmár szaktárs czikkelyének kiegé­szítéséül, a Mádai-ügy tisztázására s a ke- | délyek teljes megnyugtatás.ra imitt közöl­jük az esetről szóló részletes tudósításainkat. A Mádai-afTér előzményei Néhány hónapja, hogy a pinczérek egyik frakeziója, mely leginkább a kisegitő- pinezéreket csoportosította, több értekez­leteit tartott a pinczérek helyzetének javí­tására s a pinczérek szervezésére. Ennek folyományakép, mint lapunk is jelezte, megalakult s a belügyminiszter megerősítette a „Pinczérek Országos Munka- közvetítő Egyesületét.“ Ennek a csoportnak kezdet óta „A Pinczér“ czimü szakközlöny szolgálja az; érdekeit. Az egyesület ideiglenes helyisége a Dohány-utcza és Nyár utcza sarkán levő- „Sabaria“ kávéházban van, a hol nappal és este sűrűn tartózkodnak a munkanélküli tagok. Ugyancsak a Nyár-utcza Kerepesi-utL sarkán van a Mádai-féle étterem. A minap itt délben megjelent a munka­közvetítő-egyesület közvetítési ügyvivője s- egyik pinczérrel magához hivatta a főnököt. Bár ilyenkor, mint minden főnöknek,, nagy az elfoglaltsága, Mádai mégis meg­jelent a hívásra. Az illető Mádainak előadta, hogy a végből jött, hogy neki távozó főpinezére helyett egyesületük részéről mást ajánljon. Ebből keletkezett ez a sajnálatos; incidens.

Next

/
Oldalképek
Tartalom