Vendéglősök Lapja, 1899 (15. évfolyam, 2-24. szám)
1899-03-20 / 6. szám
2 Vendéglősök Lapja 1899. márczius 20. Megemlíthető még a zugkiméi és. a mit esetleg egyik-másik szatócs vagy más hason- jogu italmérő gyakorolhat, a mi abban áll, hogy családi szobájában vagy más zárt helyen vendégeket fogad s azokat pénzért borral-sörrel vendégeli, a miért aztán, ha rajta veszt, esetleg 20—200 koronáig megbüntethetik. Ezek volnának a javaslat fénypontjai, vagyis az előnyök, a melyek egyáltalán nincsenek arányban a merevségekkel, hogy ne mondjuk sérelmekkel, melyektől a javaslat hemzseg. Ezek csimborasszói a következők : A kereskedők és szatócsok azon ürügy alatt, hogy náluk az italmérés melléküzlet, a dijtételek felét fizetik. Miért? Mert elenyésző csekély rezsi mellett óriási haszonnal dolgoznak s különösen az utóbbiak máskép nem is ekszisztálhatnának, ingatlant nem vásárolhatnának, ha csak czérnát, sót, su- biczkot s más egyéb szakmájukba vágó czikket árulnának ? Nyílt titok, hogy ezeknél az italmérés képezi a főjövedelmi forrást, akár csak a vendéglősöknél, s ezért végkép nem értjük, miért képeznek kivételt ? Talán csak nem fordulna ki sarkaiból a világ s nem bomlanék fel az európai béke. ha a jognak s jövedelemnek megfelelő terhet viselnének? Különösen hangzik az a rendelkezés, hogy pénzügyi közegek kivánatára a hatóság haladék nélkül köteles asszisztencziát adni. ha hivatalosan akarnak eljárni. Talán oly időben is, mikor az, a kit magas látogatásokkal akarnak tüntetni, ép akkor szolgál ki legtöbb vendéget s szerzi a garast, hogy állampolgári kötelezettségének eleget tehessen. Efféle meglepetések talán máshol helyén valók lennének, nem pedig a szegény vendéglősöknél. Hátha azt a közeget csak személyes ellenszenv vezeti, nem hivatali buzgóság. Mert a közeg közeg ugyan, de nem paragrafus, nem gép, a mely mentve volna minden emberi gyarlóságtól. És az ilyen kitüntetésből eredő kárt ki téríti meg annak a szegény ártatlan émbernek, a ki teljesen a közönség szeszélyétől függ? A közegnek felfüggesztése, áthelyezése, legjobb esetben elmozdítása nagyon sovány vigasztalás, de semmi esetre sem kártalanitás! Még különösebb a hivatalos zár megsértése, a mely 10—400 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. Általános meggyőződés szerint az italmérés közegészségi ügy s e téren bármely szabálytalanság vagy visszaélés büntető törvények szerint Ítélendő meg. Ami egyszer zár alá került, az nem létezik, megsemmisült, mert úgy gondolják, hogy e tekintetben tréfának nincs helye. Aki a zárlatot előidézte, vagy vétett a törvény ellen vagy sem. Ha vétett, akkor a törvény szigorával sújtandó, ha pedig nem vétett, minek azt szekirozni vagy korrupezióba kergetni. Itt semmiféle kiegyezésnek értelme nincs. A magyar vendéglőskar mindig büszke volt a becsületére s azt meg a legvalságosabb időben is meg tudta őrizni s meg fogja őrizni ezentúl is Jelen rendelkezés csak végnélküli szekatúrákra vezethet, a miből sem a kincstárnak, sem a nagy közönségnek egy garas ára haszna sem lesz. Az esetleges árszabás szerény nézetünk szerint felesleges és szükségtelen, a mennyiben az ár nagysága teljesen az ital nemétől és forgalomtól függ. Az italmérés sem nem trafik, sem nem patika, csak egyszerű kereskedés. A vendéglösipar terén kartell vagy ring képzelhetetlen. mert szabad versenyen alapszik, virágzik és hanyatlik A beszerzési forrás kijelölése méltóan sorakozik az előbbihez s azért tarthatatlan. Mert annyit mégis csak meg lehet engedni még egy szegény vendéglősnek is, hogy ha meg kell buknia, legalább azon az árun bukjék meg, a mit maga választott, ne pedig a mit a pénzügyminiszter ráparancsolt. Egyébiránt a gyári iparnak, illetve egyes gyáraknak különleges segélyzése akár szubvenezióval, akár protekczióval helyén való s jogosult lehet, csak a szesztermelés terén nem, ahol szabad versenynek kell uralkodnia. Az italméréssel foglalkozók serege a saját jól felfogott érdekében bizonyára azt a gyárat keresi fel megrendeléseivel, a melynek termékeivel nagyobb forgalmat képes elérni. Szóval e javaslat az italmérők számára szakértő meghallgatása nélkül tisztán a kincstár javára készült. Uj terheket ró ki a terhek alatt roskadozókra a nélkül, hogy valami kis jogban, kedvezményben részesítené, vagy csak kecsegtetné őket. De hiszszük es reméljük, hogy a képviselőházi tárgyalások folyama alatt a vendéglős iparra is méltányos és kedvező intézkedésekkel módosul, lehetővé teszi a tisztességes megélhetést s az évről évre szaporodó terhek elviselését. Ebbéli várakozásunkban annál kevésbé csalódhatunk, mert igen valószínű, hogy benyújtott kérvényünk vele egy időben kerül tárgyalásra s a benne foglalt panaszok és sérelmek özöne bizonyára a vendéglős ipar javára fogja hangolni az országházat. M—s J—s. Nyugdíjintézetünkről. Nagyon sokan, kivátképen a vidéken, abban a téves felfogásban vannak, hogy a nyugdíjintézetünk mellőzi mindama kelléket, ami biztosítaná a belépőket, hogy az alap- szabályszerü befizetés után képes lesz a járulékot kifizetni, röviden: az egészet svindli- nek gondolják. Nagyon téves eme felfogás. Ellenkezőleg, a nyugdíjintézet már a mostani stádiumban is jól áll, mint mondani szokás, és ha e lap néha megtámadja az igazgatóságot, azt nem kell a nyugdíjintézetre érteni. Miért támadják meg az igazgatóságot? Csak is azért, mivel némely intézkedésében az önzés kilátszik s azért is, mert egyes határozatokkal attól félünk, hogy nem az intézet gyors felvirágozását elősegitik. Személyesen van sz rencsém néhány igazgatósági tagot ismerni s mondhatom, csak örömömre szolgál, hogy ott ilyen ügybu^gó férfiak vannak; nem tagadom ellenben, hogy néhány rém odavaló lag is van, kiket magam sem tartok odaillönek. Az intézet jogtanácsosa, dr. Solti Ödön ur szintén nagyon sokat fáradozik az intézet felvirágozásán, de némelykor egyes emberekre túlsókat hallgat s pedig olyanokra, kik fejős tehénnek tartják a nyugdíjintézetet. A két sajtófeljelentés is, amit Ihász ur most beadott, annak tudható be, hogy Solti ur némely emberek kezében eszköz volt. Én meg vagyok győződve, h >gy azt a sértő határozatot a V. L. szerkesztőjére nem Solti ur fogalmazta, hanem egy más valaki. Egy ilyen intézet, amely a hazai pinezérek áldozatkészségének köszönheti létesülését, úgyszintén a szaksajtónak is, amely éveken át hirdette a nyugdíjintézet üdvét, bizony nagyobb óvatosságét ajánlhatok, mert az olyan durva és nem helyén való stilizálással az intézetnek is kárára vannak. De nem is erről akartam Írni, hanem csak arról, hogy a szaktársak, kik talán maguknak a nyugdíjintézetről rossz véleményt alkottak, ezt másítsák meg, mert a nyugdíjintézetünk elég szilárd alapokon áll, csak azon kell lennünk, hogy mind, — ahányan csak vagyunk — belépjünk. A hírlapi polémia pedig mint tisztitó tűz fog hatni. Nem akarok dicsekedni, de magam húsz tagnál többet gyűjtöttem; ha mindenki, aki már belépett, csak öt tagot gyűjt, ugv intézetünk egyike lesz a legtöbb tagot számlálóknak, a tagsági dij pedig még csekélyebb le z. Poós Gyula. Újabb szó a bortözsdéröl. Múlt számunkban megjelent s fehérvári ur tollából eredő czikkre vonatkozólag, mely a bortőzsdének megteremtését involválja, a következő újabb czikket kaptuk: A bortőzsdére vonatkozó s múltkor megjelenő czikkre nézve utalva az éppen most f. hó 12-én megnyilt s 25 ig a központi vásárcsarnokban folyó borvásárra van szerencsém erre vonatkozó nézetemet röviden a következőkben kifejteni. A bortőzsde eszméje, tekintve annak életrevelóságát, minden irányban pártolásra talált s hogy ez megvalósuljon, arra nemesek az állam támogatása és közreműködése szükségeltetik, hanem mindama tényezőknek összetertása és áldozatkészsége meg- kívántatik, melyek egy tőzsdének megalapítására hivatvák. Értem ez alatt a kérésiéi és kínálatot képviselő közegeket, vagyis else sorban a termelőket s a borkereskedőket másodsorban pedig a vendéglősöket s egy általán a fogyasztó közönséget. Ha az rt említett társadalmi tényezők együttesen moz galmat indítanának s kiki az érdekében re;
