Vendéglősök Lapja, 1899 (15. évfolyam, 2-24. szám)
1899-11-20 / 22. szám
6 Vendéglősök Lapja 1899. november 20. szarvas szőlőfürtöt visz a szájában. Mikép tréfálta meg Mátyás király (1458—1490.) az ország főurait Gömörben, midőn fejedelmi ebéd után kezébe ragadta a szőlőkapa nyelét. ismeretes dolog. Mutogatják ma is Boros- jenőn Rákóczy szőlőjét, mely az erdélyi fejedelemnek asztalát borral látta el; aszút azonban ott csak a múlt század második felében kezdettek készíteni. KÜLtÖJSlFÉüáK. — Az első magyar részvény- j serfözö 19-én délelőtt tartotta a közgyűlését. A tiszta nyereség 232,842 frt 60 kr. volt. Ebből részvényenként 70 frtot fizetnek osztalékul. Mint a zárszámadásnak ez az eredménye is mutatja, hazai iparunk e méltán nagyhirü vállalata évről-évre nagyobb és nagyobb tért foglalt. Mutatja ezt az a körülmény is, hogy az ország több nagyobb városában sörraktári czélokra telkeket vettek és rendeztek be 107,856.47 kr. értékben. E derék magyar iparvállalat virágzásának őszintén örvendünk. — Esküvő. Maurer József fok- szabadii vendéglős szaktársunk f. hó 21-ikén déli 12 órakor tartja esküvőjét a siófoki plébánia templomban Noficzer Aranka kisasszonynyal. Noficzer Károly fővárosi zuglói vendéglős szaktársunk és neje bájos szép leányával. A tiszta szerelemből kötendő frigyen legyen isten áldása! — Kávéház átvétel. Brunner Mihály előnyösen ismert volt főpinczér megvette Budapesten az Andrássy-uti Veith-féle kávéházat. Sok szerencsét! — Vendéglő átvétel. Kerekes István, a ruttkai vasúti vendéglő derék, hazafias érzületü volt bérlőié Tornallyán a nagyvendéglőt vette át. A ruttkai pályaudvari vendéglőt pedig Kovácsics Ignácz bánrévei szaktársuuk vette át. Mindkét szaktársunknak sok szerencsét kívánunk. — Erzsébetfalván a Hitel Márton utczában levő Pauncz-féle házat és vendéglő üzletet Mayer István előkelő szaktársunk és jó barátunk vette meg. Konyhája és borai zletesek. Ajánljuk a t. közönség figyelmébe. — Halálozások. Skergula András szigetvári vendéglős, Skergula István és Skergula Balázs ismert nevű szaktársaink nak testvére, életének 34-iki évében rövid szenvedés után jobblétre szenderült. Temetése e hó 17-ikén nagy részvét mellett ment végbe Szigetvárott. — Grossinger János a Kőszegi „Strucz“ szálloda tulajdonosa széJ- hüdés következtében Szombathelyen elhunyt. — Tegze Géza vendéglős Belényesen jobblétre szenderült. — Walasek János volt fővárosi vendéglős a részvény sörfőzöde sör- szállitója e hó 6-ikán elhunyt. Béke poraikra! — Borhamisító korosmáros. A m. kir. belügyminiszter Ítélete folytán Weppert György volt apáthi, jelenleg be- rettyó njfalusi korcsmáros mesterséges bor készítése miatt az L893: XXtII. t.-cz. 6 §-a alapján 15 napi elzárásban és 150 forint pénzbüntetésben, nemfizethetés esetén még 15 napi elzárásban ; mesterséges bor forga- lombahozatala miatt az említett törvény 5. §-ának b) pontja alapján »0 frt pénzbüntetésben és behajthatlanság esetén még 5 napi elzárásban, továbbá 352 frt 07 kr vegy- vizsgálatí, 33 frt 54 kr eljárási és a fel merülhető tartási költség megfizetésében marasztaltatott el. Azonkívül az általa eladott s mesterségesnek nyilvánított bormennyiség értéke fejében 2472 frt összegnek Apáthi község szegényalapja javára megfizetésére köteleztetek. Végül elrendeltetett, hogy az Ítélet panaszlott költségén a .. Vendéglősök főapja44 és a„ Borászati Lapok“-bau közzé- tétessék.- Jó szivü pinczérek. Elhagyatott- ságba, szomorú sorsra jutott gyermekeivel Schönfeld Jenöné, a kinek a férje szintén pinczér. Az elhagyott asszony és gyermekei nyomorának enyhítésére Hoch Lajos, a „New- York“ és Koltai József a „Helvetia“ kávéház főpinczére 8 frt 56 krt gyűjtött. Ez a jótékony buzgóság dicséri legjobban humánus érzületüket. — Győri hírek. Győrben iparunk terén élénk a mozgalon^ úgy, hogy levelezőnk örvendetes haladásról értesíthet. Járfás Pál „Kisfaludy“ kávéházát kényelmes tekéző- teremmel bővitette, Máday Sándor pedig a sétatéri kioszkot téli kertté alakította, Máitinczky Sánder kávéházát szintén tetemesen megnagyobbította, úgy, hogy a kereskedő ifjaknak külön termet is nyitott. Posch Nándor kedvelt vendéglőjében most folynak az átalakítási munkálatok. A vendéglő kényelmesen és Ízlésesen lesz restaurálva, úgy, hogy érdemes barátunk vendéglője ezután még látogatottabb lesz. — Igen otthonos, barátságos vendéglőt nyitott Pernicz Lajos. Az uj vendéglő már is kedvelt tanyája a győrieknek. — Schilling kávéházát Ecker Antal vette meg; Rózsa J. liosszu- utczai „3 nyúl“ kávéházát és vendéglőjét pedig Horváth N. vette meg és restaurál- tatta. A Hoffmann-sórkáz szintén gazdát cserél. Németh Gy. veszi át n jövő héten a régi tulajdonostól. — A győri pinczér-kar- ban is sok változás történt. Tamásy János főpinczér Magyar-Ovárra ment a Kloiber- kávéházba, Rinner Mihály főpinczér Kis- Czellbe a Horváth-vendéglőbe, Schweitzer N. főpinczér, a győri Máday-kioszkba, Má- lits István főpinczér és Weiss Lajos Meiz- ner „Fehérhajójába távozott, mig Varga Mihály az Ott-vendéglőben, Németh Béla a Tokh-sörházban lett főpinczér. Walaki János és Drei ni kér Károly pedig Tatára ment az „ Eszterházy “-szállóba. —- A müborkészités és a pénzügyőrök. A mesterséges borok készítésének és azok forgalomba hozatalának tilalma- zásáról szóló 1893. évi XXIII. törvényczikk rendelete értelmében az ellenőrzési teendőket a jövedéki ellenőrzés és felügye let alatt álló feleknél az arra illetékes pénzügyi hatóságok és közegek is kötelesek gyakorolni, illetőleg éber figyelemmel őrködni a felett, hogy az 1893. évi XXIII. törvényczikk illetőleg a végrehajtási rendelet rendelkezéseibe ütköző italok se ne készíttessenek, sem pedig forgalomba ne hozassanak ; egyúttal kötelesek minden igyekezetükkel oda hatni, hogy az elkövetett kihágások felfedeztessenek s az illetékes hatóságnak a kihágási eljárás megindítása végett feljelentessenek. A közelmúltban lefolyt szüretre való tekintettel a pénzügyminiszter körrendeletben utasította a pénzügyigazgatóságokat, hogy az italmérési és kismértékben való elárusitási engedélylyel biró feleknél minél sűrűbben megejtendő váratlan szemlék alkalmával az idézett végrehajtási rendelet értelmében feladatukká tett ellenőrzési teendőiket szüret alatt és az ezt követő időben kiváló figyelemmel és teljes erélylyel foganatosítsák, Igv tehát a folytonos ellenőrzés által minden pancsolás és hamisítás közvetlen vesszélylyel jár. — így múlik el a világi dicsőség. Rémi Róbert két házára, a József-kör- ati Rémi-szállóra és a Kerepesi-uti Adria- szállóra, kitűzték az árverést. A hitelezők követelése megközeliti a 150.000 forintot. A József-köuti ház kikiáltási ára 163.108 frt, a másiké 189.989frt. Az árverés november 30-dikán délelőtt 10 órakor lesz a budapesti kir. törvényszék árverési helyiségében. — Elitéit borhamisító. Reiszman Ignácz zempléumegyei termelő és bornagy- kereskedö feljelentése alapján Weiszberger József budapesti lakos, bizományos, mesterséges bornak forgalomba való hozatala által elkövetett és az 1893. évi törvényczikk 5. §-ának b) pontjába ütköző kihágás miatt 200 frt pénzbüntetésre, behajthatlanság esetén 20 napi elzárásra és a felmeiülhető tartási költségek megfizetésére Ítéltetett és arra köte. leztetett, hogy a jogérvényes Ítéletet saját költségén a hírlapokban közzé tegye. — Sohasem ! Elmúlt, visszavarázsol- hatatlan régi, szép idők, hangos, vig szüretek elmúlt idei hova tüntetek visszartértek-e még ? így sóhajtoznak az öregek s az öregedők mostanában az érett gerezdek láttára. Azok a szép idők újból nem hajnalodnak ránk sohasem, eltemetődtek patriarkális erkölcseinkkel mindörökre. Hogy milyen ünnepe volt az országnak a szüret, mily nagy hatása volt magára a közéletre is, kiviláglik a „Beregi czimü lapnak „Beregszász Szüretkor“ czimü czikkelyének következő soraiból: „Azok a kedves emlékű, régi jó szüretek vájjon visszatérnek-e még valaha?! Azok az idők, midőn Beregszász hegyvidéke és szürete Tokaj-Hegyalján kivül egyedüli találkozó helye és időszaka volt az ország északkeleti hat vármegyének ; Mármaros, Ugocsa, Bereg és Ungvármegyék mellett Szabolcs és Szatmár megyék Nyirvidékének; midőn e vidék irányadó férfiai itt csinálták meg a közhangulatot országos politikai és a fontosabb vármegyei kérdésekben 1 Midőn a Rákóczi- korszakban és azután is sok ideig egy-egy kis fiók-országgyülés volt itt a beregszászi szüret idején, úgy, hogy a Rákóczi-szabad- ságharcz lengő zászlóját Beregszászban, egy szüreti vásár alkalmával, a mostani Rákóczi-téren bontotta ki elsőben Esze Tamás, a hires tarpai kuruczokkal! Midőn a beregszászi hegyek lángnedve egyedüli nemesebb italát képezte Magyarország északkeleti szögletében fekvő hat vármegye intelligensebb lakosának ! Midőn a hírneves beregszászi szüreti bálokon hajdanában az említett vármegyék előkelő urai és úrasszonyai együtt ragyogtatták — amazok vagyonuk fényét, pompáját, ezek pedig csillogó, fényes öltözeteiket s ékszereiket és még ezeknél is tündöklőbben ragyogó szépségüket! Azok a kedves emlékű régi jó szüreti idők; vájjon visszatérnek-e még valaha?! Sohasem! Hanem azért, a mig magyar lesz a magyar, szív és pohár közel lesz nála mindenkor, mint a hogy a költő énekelte : szív és pohár tele búval, borral. — Az eczet. A „Magyar Kereskedelmi Csarnok'* a kormán)tói azt kérte, hogy az u. n. forydcspczet jövőben csakis ipari czélokra legyen használható. Erre a kereskedelmi minisztérium kimondotta. hogy ezen eczet a közegészség szempontjából nem lévén kifogásolható, úgy mint eddig, ezentúl is nemcsak ipari, hanem élvezeti czélokra is árusitható. A földmivelésügyi minisztérium ebbó'l az alkalomból ama kérdést vetette fel, nem kellene-e intézkedni az iránt, hogy a különböző eczetek csakis származásuknak jelzése mellett legyenek árusíthatók. A kereskedelmi és iparkamara vélemény- adásra felhivatván, szakértők meghallgatá-