Vendéglősök Lapja, 1898 (14. évfolyam, 1-24. szám)
1898-04-20 / 8. szám
2 Vendéglősök Lapja A bodegák vezetői, avagy tulajdonosai nem is tartoznak a mi iparunk művelői közé. Azokhoz a borokhoz nem kell sok befektetési tőke, legföllebb néhány vignetta, az inventár is kevésből kerül ki, két kis szoba, nehány szék, egy kanapé és ami a legfőbb — két szép elárusító leány. A lányoknak sem kell tanult pincérnőknek lenniük, nekik a kvalifikációjuk, hogy szépek legyenek és tudják „ugratni“ a vendégeket. A fiatalság hevülékeny, ki bánkódna közülök azon, ha 2 írtjával fizeti azt az állítólagos spanyol bort, melynek szülőhazája a dob-utca, avagy ki sajnálna például 80 krt egy csésze theáért, mikor a bort is, a theát is egy bájos leány töltögeti. Ezeket a Hébéket a mi erélyes fő- kapitányunk: Rudnay Béla most kiszorította a bodegákból. Helyes, hogy ezt tette, kár, hogy nem tette előbb. Szegény, jámbor korcsmáros nagy aggodalommal keresgéli ki a bor legjavát, fizeti a nagy adót, elkövet mindent a közönség érdekében, és kénytelen folyton kedveskedni a rend őreinek, hogy elnézzék, hogy a korcsma vendégei nem épen pont 1 órakor, hanem ntánna 5 perczczel hagyják el a helyiségét. A bodegatulajdonos nem sokat fektet az üzletébe, nem kénytelen senkinek elnézésére szorulni, mert neki szabad az üzletét nyitva hagyni, ameddig csak neki tetszik. A vendéglősöket többször ellenőrzik, a bodegák chambre separéiba nem tekint be hatósági személy sohasem. Most végre Rudnay főkapitány a morál nevében tiltja ki a nőszemélyeket a bodegákból. Elrendelte ugyanis, hogy kiszolgálni csakis fedhetlen előéletű pincérnek szabad. Kasszírnő lehet ugyan a borozóban, de egyszerre csak egy és annak sem szabad a kasszát elhagyni, vagy a vendégek asztalánál dőzsölni. Sok szülő kívánsága van ezzel elérve, meg lévén akadályozva az, hogy a fiatalság pénzét ezekben a helyiségekben, ahol csak hamis árut és hamis mosolyt adnak — eltékozolhassa. Szívesen konstatáljuk, hogy a főkapitány ur eme rendelete a korcsmárosok és vendéglősök érdekében és az erkölcs nevében történt, lenne azonban van egy tiszteletteljes kérésünk Rudnay Béla főkapitány úrhoz. Arra akarjuk megkérni, hogy engedje teljesedni a vendéglősök egy másik óhajtását: A záróra eltörlését. A bodegák egész éjjel nyitva vannak, a kávéházak közül sokat úgyszólván soha sem csuknak be, talán még sem egészen méltányos tehát, hogy a vendéglősök és korcsmárosoknak a záróra fennmaradásával lehetetlenné teszik a megélhetést. Legyen kegyes megengedni nekünk a főkapitány ur, hogy nem csupán a mulatni vágyók kedvéért kellene nyitva tartani a vendéglőket. Sok ember kénytelen a kenyei rét éjjel szerezni, mint például a hirlapirók, nyomdászok, zenészek, gyári munkások, a kiknek táplálékáról gondoskodni kellene. Ha kijönnek az ólomszagu nyomdai, vagy gyári helyiségeikből, megkívánják a tápláló ételt és az üditő italt. Ez idő szerint kénytelenek vagy a bo- degákba, vagy az éjjeli kávéházakba eljárni s mind a két helyen drágás és rosszat kapnak. És mind a két hely a prostitúció tanyája is. Az a fosztogatás, a mi egyikmásik éjjeli kávéházban történik, minden fogalmat felülmúló. Nemcsak a szerencsétlen utczai leányok az éjjeli kávéházak fosztogatói, hanem a zenélő leányok is. Éjjelről-éjjelre ott tanyáznak a füstös kávéházakban, az a kenyerük, amit a beugrasz- tott vendég fizet nekik s innen van az, hogy nincs az a százkaru polip, amelyik úgy behálózná az áldozatát, mint azok a kávéházi zenélő leányok, akik a szégyenükből táplálkoznak. És az e fajta helyiségekre van most a közönség utalva. A színházakból, orpheu- mokból hazatérő vendég nem keresheti fel rendes vendéglőjét, mert mire oda ér, az már úgyszólván be van csukva. Nagyon kívánatos, és a vendéglősök, korcsmárosok érdekében lenne, ha Rudnay Béla főkapitány meghallgatná többször kifejezett óhajunkat s eltörölné az 1 órai zárórát, mely anyagi tönkrejutásunkra vezet. Á komáromi vendéglősök. A komáromi vendéglősök ipartársulata a kővetkező átiratot intézte a budapesti ipartársulat elnökéhez. Nagyságos Gundel János urnák a budapesti vendéglősök és szállodások ipartársulata nagyérdemű Elnökének Budapesten. Mint rendesen mindenben, úgy ama nagyfontosságu közügyünkben, mely szerint a lezajlott milleniumi országos vendéglős kongresszus végrehajtó bizottságával összekötött nem csekély horderejű feladatában, hogy egész odaadással működni méltózta- tik, bizonyítéka annak azon tagadhatatlanul közügyünket igen jótékonyan érintő nem is első lépés, mely szerint egy küldöttség élén az illetékes legmagasb közigazgatási tényezőknél f. évi február 22-n milleniumi kongresszusunk emlékiratai mielőbbi érdemleges elintézését a legszivrehatóbb jól választott szavakkal megsürgetni móltóztatott. Alulírott ipartársulat szerencsés Nagy- ! Ságodat disztagjai közé sorozhatni és azért kettős öröm hatja át szivünket, a midőn szép alkalmunk nyílik nem csak Nagyságodat erélyes és czélirányos eljárásáért forró köszönetét nyilváníthatni, hanem remélvén egyúttal, miként a mi buzgalmunkat is méltányolván, különös tokintettel arra hogy a minisztériumokhoz benyújtott emlékiratainkon kivül még fel fognak merülni, sőt már felmerültek igen fontos és életbe vágó közsérelmeinket tartalmazó kérdések és hogy a milleniumi kongresszusnak a nyugdíj tárgyában hozott határozatokkal a folyó évi május 11-én Debreczenben nyugdíj ügyben tartandó országos értekezletre vonatkozó mozgalmak szoros összeköttetésben látszanak állani. Szombathelyre mielőbb egybehívandó második országos kongresszus iránt maga utján intézkedni k egy eskedjék. Fogadja Nagyságod határtalan tiszteletünk kifejezését, melylyel vagyunk Komáromban 1898. február 25-én tartott rendk. gyűlésünkből. A komáromi vendéglősök és kávésok ipartársulata. Nyílt levélre nyílt válasz. Ennek a cikknek a czime valójában sántít, azaz nem fejezi ki azt, a mit kifejeznie kéne; mert hát Írhattuk volna akár azt, hogy a fejetlen gyermek, akár azt, hogy a kétfejű ökör. Régen volt az, mikor mi kis-iskolás gyerekek karácsony estéjén a hosszú lábú Don Quisot kalandjain örültünk a Jézuskának ; ennélfogvást érthető, hogy mint öregek Bokross nyílt levelén csak álmélkodni tudunk. Igen bizony ! — Ez a nyílt levél olyan, mint a harang szív nélkül, az öreg bíró ész nélkül, sőt még ennél is több: bizonysága annak, hogy mi vendéglősök fegyelmezetlen had vagyunk: ki-ki arra megy, a merre lát. Mikor még Bokross Károly ur Esztergomban szállodás volt, akkor tartották a vendéglősök a maguk millennáris kongresz- szusát. Bokross ur ebben elismerésre méltón tevénykedett, a miért beválasztották a következő kongresszus végrehajtó-bizottságába s ebben a bizottságban a vendéglősök és pinczérek nyugdíjügyének referenséül. Ezt a megbízást Bokross úgy fogta fel, hogy — a mikor vidéki szállodásból székesfővárosi vendéglős lett — külön kongresszust hivott össze, a mely közönséges meghatalmazás nélkül — de annál nagyobb vendégszeretete mellett a házigazdának és elnöknek, azaz Bokross Károly urnák — kimondotta, hogy a vidéki pinczéregyletek tőkéjének befoglalásával megalakítja a vendéglősök és pinczérek országos nyugdíj- intézetét. Szép dolog, annyira szép, hogy már az 1896 diki kongresszus ennek a,z ügynek az előterjesztésével és tanulmányozásával bízta meg Bokross urat. Ámde Bokross ur úgy értelmezte ezt a megbízást, hogy a nyugdij-ügyre külön kongresszust csinált s ez a külön kongresz- szus meginvitáltatta magát Debreczenbe, holott 1896-ból a meghívás Szombathelyre szólott. Ebből kiviláglik az, a mit mondottunk, hogy mi, vendéglősök, fegyelmezetlen had vagyunk.
