Vendéglősök Lapja, 1898 (14. évfolyam, 1-24. szám)
1898-02-05 / 3. szám
4 Vendéglősök Lapja. 1898. február 5. estig lesem a vendéget s ha éjjel érkezik . egy beszálló, föl kell kelnem, hogy néhány fillért kereshessek borral, sörrel,„ pálinkával, étellel, zabbal és szénával. Én dolgozom és szegényedem, szomszédom pihen és gazdagszik. Ilyen nálunk a helyzet képe. így áll a sora itt minden vendéglősnek, a kiktől elvették a forgalmat a kereskedők és a bortermelők s nagynéha vetődnek hozzájuk éjjeli kalandozók, a kikben aztán vajmi kevés á köszönet, mert többnyire adóssággal végzik tivornyáikat. Ilyen körülmények között súlyosak ránk az adók. az illetékek, elviselhetlen a piaez drágasága, úgy, hogy mi vendéglősök nap- ról-napra, rongyosodunk. Bajaink orvoslása tehát égetően szükséges. Tisztelettel Knohlocli József. Naszód, jan. 10. Tisztelt Szerkesztő Ur! A regále megváltása előtt itt 4 vendéglő volt, most van 7 s az adók és illetékek is suljmsak. Nekem, például, csak az egyenes adóm 24 frt. Hol van még a többi ? Rendőrök, finánczok nem zaklatnak bennünket, miután vendég sem zaklat bennünket ; mert a mi kis jövedelmünk lehetne, azt ellialásszák előlünk a szatócsok, a kik valamennyien mérnek korcsmái italokat. Ilyen siralmas a mi helyzetünk. Hazafias üdvözlettel Szakács György. Szín. jan 12. Tekintetes Szerkesztőség! Kis községünkben 120 ház van s mig a regále megváltása előtt csak magam voltam, most 5 itt a vendéglős s 4 a zárt edényekben árusító s ezek ugyanannyi joggal bírnak 6 frt fizetés mellett, mint az a bérlő, a ki 1000 frtot fizet évenként. Az én egyenes adóm 85 frt s ha kérdem a jegyzőt, hogy miért vagyok ennyire megterhelve, még gorombaságot kapok tőle. A megváltás előtt a község italmérési adója G00 frt volt, most 1000 frt. Ily körülmények között panaszaim elsorolására szűk lenne a lap kerete. Mindenek fölött a zárt edényekben való árusítás beszüntetése szükséges. Tisztelettel Herskorits Béla. Maros-Ludas, jan. 15. Tekintetes Szerkesztő Ur! Adóm 74 forint, regálém 30 forint stb. ebben a községben, a hol a lakosság csak 2500 lelket számlál. Elég volna itt 3 vendéglő, de van sokkal több kurta korcsma s e mellett minden boltban árusítanak vendéglői italokat. Hogy mennyire károsít ez bennünket, fölösleges részleteznem, csak azt említem még meg, hogy a csendőrség pedig a zárórával nyomorít bennünket. A legkisebb késedelemért is rajtunk ütnek, bírságolnak bennünket, mig a „Társalgási Egyesület-ben, melynek szintén van italmérési engedélye, viradtig háborit- lanul tart a mulatság s járja a kártya. Kívánatos tehát a záróra és a korcsmái hitel korlátozásának reformja országos törvénynyel. Tisztelettel Tolokán Jánosné, a „Központi-szálló“ tulajdonosa. KÜLÖNFÉLÉK. — Kérvényünk. Az országgyűléshez terjesztendő kérvényünkre, melyen most végezzük a beadáshoz szkséges munkálatfo- kat, még most is szállingóznak hozzánk aláírások. így legutóbb a szolnoki vendéglősök ive érkezett meg a következő aláírásokkal : Olasz Janos, Oberländer Mór, Bakos Béla, Bakos Antal, Kiridusz Imre, Fuchs Manó, Balogh Mihály, Lopocsy Béla, Vig József, Keriki Sándor, Kohn Ignácz, Bakos Pál. öze. Klein Dávidné, Pozderka Béla, Pászthy Imre, Ujváry György. Klein Márton, Adler József. Petrewits József, Bózsó János, Tila András, Klem Ede, Gunsz Betti, Matyasovszky Mihály, Kevrich Sándor, Farsang István, Fekete Józsefné, Engel Fülöp, Mankral Györgyi Szabó Ferencz, Meditier Miksa, özv. Lechner Józseíné, özv. Glakta Jánosné, Törnek Károly, Feiksz, Ignácz, Czmarkó Alajos, Kecskés Lajos, Kremmer János. Midőn szivünkből üdvözöljük szolnoki kartársainkat soraink között, el nem mulaszthatjuk, hogy ki ne emeljük Olasz Jánost, Szolnok e derék vendéglősét, a ki maga buzgólkodott, hogy ottani szaktársainkat fölvilágosítsa és zászlónk alá gyűjtse- Reméljük, hogy állandón igy tömörülve látjuk a szolnokiakat oldalunk mellett a jó ügyért való küzdelemben. — Nemzetközi kiállítás. A kővetkező alairást kaptuk : „Bécset ebben az évben a császári jubileum alkalmából az idegeneknek nagy tömege fogja fölkeresni. Ezt az alkalmat fölhasználni arra, hogy a Bécset fölkereső külföldieket arra indítsuk, hogy a magyar székesfővárost fölkeressék, hazafias kötelesség. Ez indította Budapest vezető iparos és kereskedő körét arra, hogy „Nemzetközi kiállítást“ rendezzen Budapesten, az egészségügy, nép- és hadsereg-élelmezés, sport és idegen forgalom részére, találmányok és újdonságok külön kiállításával kapcsolatban. A kiállítás a városligetben lesz és május 15-étől szeptember 30-ig tart. Az eddigi úgy belföldi mint külföldi bejelentések után Ítélve a kiállítás kiváló sikerűnek Ígérkezik.“ A kiállítás igazgatójául Nórák Árpud van megnevezve, szervező-bizottságában pedig a következők foglalnak helyet: Balogh János, Borowitz Mór, Berzsenyi Vilmos, Décsi Gyula, Erdélyi János, Fischer Gyula. Gerő Adolf, Horváth Géza, dr. Horváth S ándor Héder Sándor, Klösz György, Kapy Mik lós, Markovics Vilmos, Menczer Béla, Molnár Gyula, báró Pongrátz Antal, Putzer György, Révay Oszkár, Sternberg Dezső, Steuer Sándor, Székely Ignácz és Szekula Hugó. Bejelentési határidő márczius 15-dike. — Az idei borárak és a borter termelés. Az egész országban panaszkodnak a bortermelő gazdák, hogy a múlt évi csekély fölöslegét sem bírták úgy értékesíteni, _ a mint szerették volna, a minek egyedüli okát az olasz borok importjában keresik s hogy mennyire joggal, mutatják a következő adatok. Szüretkor az uj borokat a Balaton mentén 14—18—27 frttal köny- nyen lehetett értékesíteni, most azonban azokért a borokért, a melyeket a magyar borkereskedők 1G—18 frtot fizettek uj korában, legfeljebb 15—16 frtot szándékoznak adni akkor, ha már teljesen tiszta lesz a bor. Az olasz borok a Balaton vidékét, kivált azonban a dunántúli vármegyéket egészen elárasztották s mint Pécsről Írják, alig van egyetlen egy középrendü állomás is, a hol 100—1000 hektoliter olasz bor meg no fordult volna szüret óta. Az idei magyar borok nagyobbára jú kvalitásuak ; a hegyi borok, kivált azok. a melyeket jól kezeltek már a venyigék fejlődése korában és a fürtök gyarapodásakor, átalábau véve igen jó minőségűek. Czukor és szesztartalmuk bőséges s mert az idő is kedvéző volt a szüretre, sokkul inkább kiforrtak, mint más alkalommal. Pozsony vidékén, a hol az olasz borok még nem nagy tért hódítottak, a jó minőségű asztali borokat még mindig 20— 23 Írttal értékesíthetik. Arad vidékén pedig 20—27—30 frttal. A pesti, bihari, hevesi és szabolcsi borok 12—25 frt között mozognak. Minthogy pedig a gazdák körá- ben, daczára az olaszországi borimportnak, megvan a kedv a szőlők rekonstruálására s az idén is tömérdek földet rigoliroztak szőlők alá, reményünk lehet, hogy bár áldozatok árán is, de mégis kifogjuk tudni szori- tani az idegen származású és kevésbbé megfelelő olasz borokat. — Sertéshizlalda és husfüstolő- gyár Szombathelyen. Egy igen szükséges s a magyar iparra, különösen a vendéglősökre igen fontos vállalat létesült Szombathelyen. Ez a sertéshirlolda és hus- füstölőgyár, mely 160.000 frtba került s a melynek czélja az osztrák termékek kiszorítása. A gyár már megkezdette működését s képviselője Varga Sándor volt vendéglős, köztiszteletben álló szaktársunk. — Az aradi pinezérek vagyona. Az aradi pinezérek segélyző- és elhelyező-: * egyletének vagyoni zármérlegét megkaptuk a múlt 1897-ik évről. A derék egyesület bevétele 628 frt 76 kr. volt, melyből 37 tagot 185 frt 70 kr. erejéig részesítettek segélyben. 76 frt 53 kr. pedig az 1898.