Vendéglősök Lapja, 1898 (14. évfolyam, 1-24. szám)
1898-12-20 / 24. szám
6 Vendéglősök Lapja 1898. deczember 20. az általam feltalált gyermek-czimbalomon aczéllemez hangokkal. 1889. Ő Felségétől a Ferencz József-rend lovagkeresztje. 1892. Díszoklevél a Temesvári országos iparkiál- litás alkalmával. 1892. Ő Felségétől kiz. szabadalom az általam a czimbalmon alkalmazott fontos javításokért- 1893. Nagy arany díszérem az országos iparegyesülettöl az ipar terén szerzett kiváló érdemekért. 1893. Ő Felségétől kiz. szabadalom az általam feltalált újabb javításokért. 1894. Arany-érem a Bécsi zene és színművészeti kiállítás alkalmával. 1896. A Milleniumi kiállításon mint csoportbiztos és Jury alelnöke versenyen kívül: a kiállításon szerzett kiváló érdemekért a kormánytól az Állami arany éremmel kitüntetve. 1896. A Milleniumi történelmi csoporttól oklevél. 1897. Az 1900-iki Párisi világkiállításnak a III. fő 17 alcsoport, csoportbiztosa és előadója. Azonkívül a magy. kir. opera, a nemzeti színház, a népszínház, a vigszinbáz, a magyar színház, a magyar kir. zeneakadémia, a Nemzeti Zenede, a „Ludovika Akadémia“ stb. stb. szállítója. Az ötven év leforgott. Kevés iparosnak adatik meg a müveit világ ilyetén hatalmas meghódolása. Pártkülömbség nélkül állottak össze az 1897. év végén a kiváló magyar miniszterek, kapaczitások, notabilitások, az iró és művész világ jelesei, hogy fényes jubileumot készítsenek Sekunda V. Józsefnek, hangszergyára fennállásának ötvenedik évfordulóján. Jövő képünk híven ábrázolja ennek az ünnepélynek fa megnyitását. Minisztereket, mágnásokat, egyházi és világi főket látunk az ünneplő kapaczitások soraiban. Mondjuk el e fényes jubileum rövid történetét, az egész magyar ipar dicsőítésére és olvasó közönségünk gyönyörűségére, akik jótékonyan érzik a zeneiparral való közeli rokonságunkat. A magyar-uteza 26. szám alatt áll Schunda V. József hangszergyára. 1898. január 20 és 21-dik napjain töltötte be fennállásának dicsőségekben és kitüntetésekben lezajlott ötvenedik évfordulóját. Ennek az alkalomnak a megünneplésére irók, művészek és iparosok egyenlő buzgalommal versenyeztek azon, hogy a nemzet legjelesebb czimbalomkészitője: Schunda Yenczel József méltó módon jubiláljon. Elhatározták tehát, hogy megrendezik Schunda üzleti jubileumának iparkiállilását. így történt, hogy a belvárosi polgári kör még a kiállítást megelőzőleg jubiláns tagtársának tiszteletére társasvacsorát rendezett. Közéletünk kitűnőségei: báró Podma- niczky Frigyes, Láng Lajos, a képviselőház volt alelnöke, dr. Plósz Sándor köszöntötték fel Schunda Venczel Józsefet háromféle minőségben: mint kiváló magyar iparost, kit báró Podmaniczky Fiigyes úgyszólván gyermekkorától ismer, továbbá mint áldozatkész zenekedvelőt és kipróbált igaz hazafit, végül mint okos politikust, a ki szakismereteit nemcsak itt a hazában, hanem messze külföldre terjeszkedve, hasznos módon értékesiteni tudja. Hasonló tevékenység folyt az 1898.' január 21-ének estéjére a Vigadó termeibe kitűzött hangversenyt és diszlakomát rendező bizottságok körében is. Több heti vállvetett közreműködés utáu kész volt a munka, következett a tagadhatatlanul fényes eredméuy. A fővárosi vigadóban 1898 január hó 20-án nyílt meg a Schunda V. József cs. és kir. udvari hangszergyáros-ezég íeiszázados fennállásának emlékére rendezett jubiláris hangszerkiállitás. A megnyitási ünnepségre nagy és fényes közönség gyűlt egybe. „Pont tizenegy órakor érkezett meg Dániel Ernő báró kereskedelmi miniszter és Vörös László államtitkár, kiket az előcsarnokban a rendező-bizottság elnökei fogadtak s a közönség lelkes éljenzése közt a kiállítási terembe kisértek, a hol az iparosság nevében Thék Endre, az irók és művészek nevében pedig idősb Ábrányi Kornél üdvözölte Dániel minisztert, a kit ezután a jubiláns Schunda Venczel József az őt és a hazai hangszeripart ért rendkívüli megtiszteltetés fejében kifejezett hálája után kért föl a kiállítás ünnepélyes megnyitása. „Dániel Ernő báró megnyitó beszédében kijelentette, hogy örömmel jelent meg a kiállításon, mely bővelkedik lélekemelő mozzanatokban. Hazánkban, a hol sajnos, nincs minden iparnak múltja, különös méltánylást érdemel az olyan iparos, a ki egy félszázadon át fentartja és terjeszti a saját iparágát, mint tette azt Schunda Venczel József, a ki kivivta mindnyájunk tiszteletét és becsülését. Ezé-it örömmel nyitja meg a kiállítást. A miniszter beszédét követő éljenzés csillapultával az emléktárgyakat nyújtották át az ünnepeltnek. Ezután báró Dániel Ernő miniszter és az államtitkár kivaló érdeklődéssel tekintették meg a kiállítást s a nagyszámú előkelő közönség lelkes éljenzései között távoztak a teremből. A kiállítás maga, mely a legtökéletesebb ízléssel volt elrendezve, pompás képét mutatta annak a nagy fáradozásnak és eredményes működésnek, melyet Schunda V. József a hangszeripar terén kifejtett. Száznál sokkal több kiállítási tárgyban, melyek mind Schunda gyárából valók, a szemlélő egy olyan intézet munkásságát látta, mely a maga nemében az egész kontinensen az elsők között foglal helyet. Föltűnt Schundá- nak sok zseniális találmánya, melyek két évtized alatt nemcsak világhírre, de udvar képességre is szert tettek. A kiállítás egyik osztálya Schundának zenemű-kiadványait mutatta be és itt is kitűnt, mennyire lelkén viseli Schunda a hazai zeneirodalom fellendülését. A megnyitás kezdetét a Rákóczy-in- dulóval, a rövid szünetközöket és az üdvözlő beszédek befejezését követő búcsúztató per- ezeket Radícs Béla és Rácz Pali egyesült zenekarának kellemes zenéje töltötte ki. A kiállítási terem festői berendezése magának az ünnepeltnek művészi Ízlésére és ügyes kezére vallott. Ilyen — a maga nemében ritka jellegű — fényes megtiszteltetésben a magyar iparosok közül még eddig csakis az egy Schunda Venczel József — a nemzet czimbalomkészitője — részesülhetett. Folytatjuk. Babérkoszorúm. Irta: Kiss Mihály, a Népszínház tagja. Szinész vagyox, az maradok, Most már ugyan mi legyek ? Mi napom volt az éjjelem — S ezen nem segíthetek. Gyermek korban, gyakran jártam, Színházba, mert imádtam, ügy a pályát, mint a művészt: Remek, szépet csodáltam. Ki nem rajong s gyönyörködik. Oly magasztos pályában, A mely kilencz múzsát ölol Gátterjesztő karjában ? Ez a pálya, mint a felleg Mindent, mindent elvakit . . . De engem hű apostolát, Nyomor, Ínségbe taszít. Az a sok taps, szép bírálat, Melyet hallék, olvastam. Kétszínűség, nyílt hazugság . . . Mindenben megcsalódtam, Hosszas, kínos küzdelmemnek Világosság jutalma. Jól tudom azt most már én is Szinész, hogy lesz díjazva. Nem járnak ott helyes utón — Hölgyeké az üdvösség — S ha egy lapban megdicsérnek, Nem magasztos dicsőség. A színésznő a városban, Tiszteleg házból-házba — Levelekkel érkeznek ők. Abban vannak . . . ajánlva. Az első nap ismerkednek, Másnap már jó barátok S igy kerülnek taps, koszorúk, Kisebb, nagyobb vigságok. Azt suttogják, primadonnánk Adott ma nagy ebédet, Ettek, ittak, vigadoztak. Mámorban folyt az élet . . . De én tőlem sohsem kérdik, Vájjon van-e ebédem. Pedig minden perczem fénylik Tisztesség s dicsőségben. Jó akkor a szinész dolga, Párjával jár étkezni, Szép nejével, merészkednek, S tőlük azt nem ellenzi, Vagy ha a szép színésznőkéi, Rendre bemutogatja, Akkor pezsgő, pecsenyébon, Részesül az agyara . . . Nem színpadra kell ma szinész Vendéglő, kávéházba. S ha föl magasztalta magát, Tömeg áll a pártjára . . . Huszévi színészetemnek, Egy koszorú jutalma. Azt sem művészetem kapta : Bosszúból lett adatva — Koszorúm dicsőségében Soká nem osztozhattam, Másnap már a helyi lapban E sorokat olvastam. „Tegnap kedvelt színművészünk, Kapott egy nagy koszorút De a csélcsap polgárnagynak Okozott az bajt, sok but. Nyolcz szakácsnő edzett nyelvvel Áll a bíróval szembe, Babérlevél sikkasztásért
