Vendéglősök Lapja, 1897 (13. évfolyam, 1-24. szám)
1897-04-05 / 7. szám
1897. április 5. Vendéglősök Lapja. 7 t. szaktársaink becses figyelmébe. Tartós és elegáns kivitelű ezipői felülmúlják a külföldi gyárak legjobb minőségű gyártmányait. Vendéglősök, kávésok, és pinczérek részére könnyű és minden tekintetben megfelelő ezipői a legjobbaknak bizonyultak. Vidéki megrendeléseket is elfogad, ha azok méret szerint megrendeltetnek. Pártoljuk tehát a hazai ipart! — Vendéglő átvétel. Weisz Rezső fővárosi jeles szaktársunk, kinek a múlt évben a Zuglóban volt jóhirü vendéglője, a Széchényi-tér 6. sz. alatti vendéglőt vette át. — Nyilvános nyugtázás. Mayer József vendéglős ur a miskolezi pínezér-egylet elnöke, a budapesti vendéglősök és pinczérek közös tánczvigalma jővödel- mének gyarapítására 5 frtot küldött be szerkesztősé- günkhez, mely összeget Gundel János urnák, illetve -a tánczvigaloni pénztárosának Céh Jánosnak átadtuk, mit ezennel nyugtázunk. CSARNOK. Négy hónap utón. Irta : Molnár Sándor. Egy kis társaság kelt útra, hogy megtekintse Olaszország csodáit, Párizs pezsgő életét s a komor nagyszerűséggel emelkedő Londont. A társaság tagjai voltak : gróf Csáky Péter, dr. Czirfüsz Dezső,- és Molnár Sándor, e sorok Írója. Rohamosan váltakozó benyomásaimat, a kaleidoskopként alakuló képek varázsát lehetetlen visszaadnom, pusztán csak arra szőri tkozom, hogy a külföld vendéglőiről adjak számot olva- -sóimnak. Utunk Budapestről Fiúméba, innen hajón Anconába, Ankonából vasúton Rómába, innen Nápolyba, s Nápolyból G-enuán át hajóval végig a Riviérán Marseillig, innen Parisba s Parisból Londonba vitt. így szárazon elmondva is, fogalmat alkothat magának az olvasó, hogy tapasztolatokban mily gazdag volt négy hónapig tartó utazásom. Nem beszélek a tenger bűbájáról, Olaszország szépségeiről, megtették azt már sokszor avatottabb tollak az enyémnél. Azok az apró kellemetlenségek, melyek a külországokban utazókat bosszantani szokták, engem meglehetősen megkíméltek. Nem panaszkodhatom a határőrök durvaságáról. Csak Genuában láttam oly jelenetet, mely meglehetősen felháborított bennünket. Itt a pénzügyőrök nemcsak táskáinkat motozták meg, hanem még az utasok ruháit is megtapogatták. Egy nőt, a ki vastagon volt öltözve, az őrszobába kisértek, a hol a vámhivatal hölgytagja levetkőztette, hogy alaposan kikutathassa. Egy elegáns urnák a nyakáról leoldották selyem nyakravalóját, mert a bőröndjében egy másikat is találtak. Nemcsak a nyakkendőjét kobozták el, hanem jól meg is bírságolták. Élményeimből csak rhapsodikusan mondok el egyet-mást. Járhat-e Rómában valaki a nélkül, hogy a pápát n* lássa? Hanem ez nem könnyű dolog. Először az osztrák-magyar konzulátustól kellett ajánlatot nyernünk, ezzel kellett aztán a vatikáni titkárságnál jelentkeznünk. Itt még nem kaptak utasítást, hogy a pápa mikor taitja szokott miséjét. Azzal bocsátottak el, hogy majd lakásunkra küldik az értesítést. Estére kelve, ott is várt a Tátikán meghívója, mely az óra pontos megjelölésével, megszabta, hogy fehér nyakkendővel és keztyüvel léphetünk be a sixtini kápolnába, Michel Angelo örökszép remekébe. A kápolna, mely a pápa rendes miséző helye», nem nagy, a celebráló' papságon kívül körülbelül 50—60 ájtatoskedó fér el benne. A szent Péter utódát övező fényről, a szertartás szivreható fenségéről nem szólok, eléggé ismeretesek azok. Megtekintettük a páratlan nagyságú és fen- ségü szent Péter templomot is. Elmélkedve, meghatóban hajoltunk meg a szent apostol bronzalakja előtt. Hogy mily nagy az ő tisztelete, mutatja az ülő szobor előre nyújtott ballába, mely a buzgólkodók csókjaitól már félig elkopott. Fönt jártam a templom óriási kupolájában s itt az egyik karzaton szóba állottam egy német pappal. Ő hatvanad magával zarándokolt ide, hogy elnyerheshessék a szentséges atya áldását. Panaszolva említette, hogy 14 napig kell várniok,» mig ebben a szerencsében részesülhetnek. „Pénzünk pedig elfogyott — mondotta a jámbor pap —- tehát koldulunk, hogy a fogadásra megjelenhessünk.“ No, az igaz, sehol annyi kolduló papot nem lehet látni, mint Rómában. Reggelenként a szállók kapujában egész sereg ostromolja az idegent. Nápoly derült egéről, a füstölgő Yezuvról ki nem hallott volna? Itt csak azt említem, hogy a „Vezuv- szállóban“ tanyáztunk, ahol Kossuth Lajos Tódor már 10 év óta lakik. A reggelinél rendesen találkoztunk a kormányzó komoly és hallgatag fiával. Több napi tartózkodásunk alatt kirándultunk a szomorú halottvárosba, Herculanumba és Poinpe- jibe, a régi római műveltség e megrázó emlékébe. Elnéztünk Capri szigetére, a tenger ez igaz gyöngyére, a hol szebben virít a pázsit, mosolj’góbb az ég, ragyogóbb a tenger. Kóborlásaink alatt Nápoly'egyik utczájában a „Gambrinus-sörházon“, a Galleria-épiileten akadott meg a tekintetünk. Egy sor ragadta meg j figyelmünket : „Itt magyarul beszélnek.“ Bementünk. „Ki beszél itt magyarul?“ Hát én, felelt a vendéglős. Baranyai ember s már 20 év óta él Nápolyban. Mindjárt rendeltünk társaságunk számára pörköltet s csaptunk „magnum áldomást“, éltetve a hazát s derék földinket. Még tartozom megemlíteni, hogy utitársnak minden nemzet ha eléggé tűrhető, csak az angol nem. Ezek a gentlemanek ridegek, visszautasítok b magukkal czipelt öles ládáikkal valóságos rémei a közönségnek. Most áttérek voltaképpeni tárgyamra, a vendéglőkre. Általaidban konstatálhatom, hogy mi a I magunk szállóival és vendéglőivel meglehetünk elégedve, akár a rendet és tisztaságot, akár a kényelmet, a konyha jóságát, akár az árakat tekintsük. Az olasz szállodák és vendéglők kielégítek, de közöttük a németek előnyben vannak. Az árak jutányosak. Teljes eTátás egy napra 15—20 frank. Az angol szállodák legkevésbbé feleltek meg a várakozásomnak. Sok bennük a pedantéria, kevés az előzékenység. A szálloda-tujajdonosok oly nagy urak, mintha középkori oligarcha volua valamennyi; még pénzért sem láthatni őket. Parisról szzinte fölösleges említenem, hogy szállodái is mintaszerűek eleganeziáikrúl. Az árak kulánsok. Minden fogalmat meghalad azonban az a fényűzés és kényelem, mely a Riviera, különösen Nizza szállodáiban található. Hanem van is drágaság : Egy közönséges ebéd, étlap szerint, 60 — 80 frank s a mi legrosszabb, az idegent nem tájékoztatják előre az árakrót. Table-deouvál egy teríték 8—10 frank. Hanem a drágaságnak meg van az oka, különösen farsang idején. Oly fényes, előkelő, ragyogó életet, mint Nizzában farsangkor láthatunk, nincs a világon sehol. — Az egész vilég gazdagjai itt adnak egymásnak találkozót, a világ minden nyelve kábító ehaosban cziklandozza füleinket. Elbűvölő a nizzai farsang: Yirágkorzók, alárezos menetek, bálok mindennaposak s ezt képzeljük el a riviera csillagoktól enyhe ege alatt, a tenger zsongásától kisérve, tavaszias lehelettői megkönnyebbült szivektől átmulatva. Visszafelé térve, megjártam Fortuna hires városát, Monte-Carlót, Mentonet, San-Remot, Milánót, Veronát, Yelenczét, a honnan Trieszten és Fiúmén át utamat haza váltottam. Lehetetlenség, hogy soraimat a hajóélet megemlítése nélkül fejezzem be. A Nord d. Lloyd hatalmas hajóján, az „Ems“-en, tettein meg az utamat. Ez a hajó egyike a legnagyobb s leg- luxuriozusabb hajóknak. A fény és jényelem, mely itt körülveszi az utast, bámulatos. 600 kabin van rajta. Gyönyörű étkező, társalgó, dohányzóterem, gazdag könyvtár. Saját zenekara, papja és orvosa. Az étkezés gazdag és mintaszerű. A baj csak az volt, hogy nem igen élvezhettem, gyötrődvén a tengeri betegségben. Azért én is csak azt mondom, hogy mindenütt jó, de legjobb itthon. Áldva borultam le hazánk földére! Felelős szerkesztő és kiadó: IháSZ György. NYILT-TBR.*) Válasz. A „Vendéglősök lapja“ múlt hó 20-án megjelent4. számában közölt Nagy-Becskereki ügyek czimil közleményrs, melynek úgy hit- szik értelmi szerzője nem Wucsák ur, hanem egy közönséges napidijas, kinek nevét ide iktatni nem akarjuk, sőt nem tartjuk érdemesnek. Mert ő szegényke még távolabb áll attól, hogy a Nagy-Becskereki pinczérek bonyolódott ügyeit bolygassa. Ám ha az „ifiurat“ Wucsák ur megbízta jó Slivowitz reményében, úgy megnyugszunk, hisz értékünkből egy hétköznapi alak viccei nem vonhatnak le semmit. Az igen tisztelt szaktársak megengedik nekem, hogy én ki már 1887-ben katona voltam s | főpinczérem 24 éves, bizonyára nem lehetünk zöldek és tejfeles szájnak, és mi inkább avatkozhatunk ilyen ügyekbe mint Wucsák és Akim Athanász urak, kiknek nevei évekkel ezelőtt el lettek temetve, minden józan gondlkodó ember emlékezetében, Hiszen ha csakugyan e két firma biographiáját akarnám ismertetni, mert ismerem azóta, mikor még hátul gombolós nadrágot viseltek, bizony-bizony nem tudom milyen véleménye volna a n. é. közönségnek e két alak felöl. A többi urakról mit sem szólhatok, mert őket nem akarom ismerni. Ami pedig E. M. köztiszteletben álló úrnőt illeti, jogosnak tartom nézetével megegyezni, s ismétlem nagyon helyesen cselekedett, midőn a küldöttséget nem fogadta, ennek tudatában voltak mindannyian és mégis eljöttek szerencsét próbálni. Mi megmaradunk előbbeni állításainkkal homlok egyenest Wucsák és Athanász urak várjanak további intézkedést hűséges tanácsadójuktól. Tabán. *) E rovat alatt közlettekért nem vállal felelősséget a Szerk.
