Vendéglősök Lapja, 1897 (13. évfolyam, 1-24. szám)
1897-09-20 / 18. szám
1897. szeptember 20. Vendéglősök Lapja. 5 Szombathely, mint a kongresszus színhelye, erre bármikor készen áll, mégis minthogy a végrehajtóbizottság a kongresszus egybehivás jogát magátiak igényelte, úgy ezt, mint a szervezést a végrehajtó-bizottságnak nemcsak átengedi, de kötelességévé is teszi. Egyéb tárgy nem lévén, elnök az ülést bezárja. Kmf. (Következnek a jelenlevők aláírásai.) A szombathelyiek ezzel a második ülé- síikkel és határozatukkal még inkább kidomborították azt a nemes szándékukat, hogy helyreállítsák a békét s távol állva minden kicsinyeskedéstől, udvariassn átengedjék a végrehajtóbizottságnak azt a jogot, melyet ez magának követelt. Ámde ugyanekkor minden kétséget kizárólag azt is kimondotta, hogy a kongresszus meglátiását szükségesnek tartja s ennek mielőbbi összehivrsát követeli, miért is a szerrcző-btzottság permanencziában marad. Midőn a szombathelyi vendéglősöket melegen üdvözöljük férfias, ügybuzgalmukat oly szépen jellemző határozatukért, őszintén kívánjuk, hogy úgy a székes íöváros, mint a vidék vendéglősei a szombathelyiek példáján fölbuzdulva, lelkesen karolják föl a kongresszus eszméjét, mely már-már elvisel- hetlenné vált sérelmeink orvoslásátfogja előmozdítani. A szombathelyiek immár teljesen alaptalanná tettek minden kicsinyes kifogást, a végrehajtó-bizottság élhet összehivási jogával, a mit most annál megkönnyebültebb szívvel gyakorolhat, mert az a kifogásuk is elenyészett, hogy Hainczmann János a kongresszustól idegenkedik. Nyílt levél Gundel Jánoshoz. Tisztelt Uram ! Volt idő, a mikor egy táborban küzdöttünk, de az elvi ellentétek mind jobban eltávolítottak bennünket egymástól. Ezóta több Ízben voltam kénytelen nyíltan síkra szállani az ellen az irányzat ellen, a melynek ön vezéréül van elismerve. Harczunkban ki áll az igazság terén, azt döntse el az idő; azt azonban ki kell jelentenem, hogy engem mindenkor az ügy szere- tete s iparunk jól felfogott érdeke vezérelt. Az ön személye ellen sem elfogultság, sem rosszindulat nem ingerelt, sőt mint annyiszor, úgy most is megvallom, hogy tisztelettel haj lom meg az ön jelleme előtt. Ily körülmények között részemről nem tarthatok attól, hogy a bennünket elválasztó elvi ellentétek gyűlölködéssé fajulnak el. Ebben a tudatban ragadtam meg most is a tollat, hogy a vendéglősök nevében az ön igazságérzetéhez forduljak. Engem, mint lapszerkesztőt, hivatásom arra kényszerit, hogy őre legyek a nyilvánosságnak, bírálója a nyilvánosság embereinek. Megállani az őrhelyen, vak indulattól el nem ragadtatni, ez az én működésem egyszerű, de magasztos törvénye. A ki figyelemmel kisérte az én cselekedeteimet, azt olvashatta ki belőlük; éppen azért reménykedem, hogy önnél is meghallgatásra találnak jóakaratból fakadott szavaim. Önnek is tudomása van arról a tarthatatlan helyzetről, melyben kartársaink nyomorognak s igy azt is tudatja, hogy a kellő reformok mily égető szükséggé váltak. A vendéglősöknek ezt az általános óhaját hivatott a kongresszus kifejezésre juttatni s a megvalósuláshoz közelebb segíteni. A szombathelyi vendéglősök határozataiból láthatja ön, hogy ottani kartársaink az előzékenység és buzgóság végső határáig mentek s igy önnek semmi nehézséget sem okoz, hogy a vendéglősök óhaját: a kongresszus összehívását teljesítse. Ezzel előmozdítja kartársaink kívánatos egyetértését, a békés munkálkodást, mig ellenkezőleg cselekedve a viszálykodás magvait hintené el beláthatlan időkre. Kérjük és reméljük a békét, még nincs későn! Budapesten, 1897 szept. 17. Hazafias üdvözlettel Ihász György. Budapesttől Szombathelyig. Látni a Dunántúlt, rigófüttyös erdeit, üde síkjait, messze sötétlő hegyeit, melyekről a múltnak annyi szép és szomorú emléke int felénk ! Látni a Dunántúl müveit, fejlődő, pezsgő életű városait, melyekben a magunk iparát is annyi haszonnal tanulmányozhatjuk ! Ez a vágy vezérelte a „Vendéglősök Lapja“ szerkesztőségét, a mikor útra kerekedett s bejárta a Dunántnl legvirulóbb vidékeit. A vértesek tövébe húzódó községek sietve maradtak el tőlünk, már a kies szaári völgyben robogott a vonat s hamarosan elénk bukkant a tatai park százados fáival. Az állomáson hatalmas árboczaival festöileg magaslott ki a királyi sátor magyar stílben hímzett falaival, vörös bársony kárpitjaival s a veszteglő kék fehér kocsik hirdették, hogy Tata a német császárt ünnepli falai között. Tiszta, rendben épült házak sora, sűrűn lengő zászlók szinpompája fogadott bennünket s mindjárt az a vendégszeretet, melyet a Dunántúlon oly marasztaló nyájassággal szoktak gyakorolni. Az a gyönyörű kép, melyet a tó a vár komor falaival képez, a remek park, melynek gyepes terein szarvasok, őzek bámulják meg a sétálót, a pompás vidék, a tiszta utczák, melyek most virággal ékesen, villamos fényben úsztak, eléggé ismeretesek az országban. A városban csak úgy hullámzott az idegen; robogó hintókon csillogó ruhájú tisztek, előkelőségek hajtattak össze-vissza s innen-onnan föl-fölhangzó éljen hirdette, hogy egy-egy népszerű méltóságot üdvözöl az őgyelgő sokaság. Mindenkit érdekelhet, hogy szaktársaink milyen részt vettek az átalános pompában s mily ügyességgel aknázták ki a helyzetet. Első volt Bozanszky Boldizsár, kinek szépen rendezett vendéglője mindjárt a piacz- téren áll s igy először ötlik az utas szemeibe. Régi barátságának egész melegével fogadott s csakhamar kitűnő bor gyöngyözött poharainkban, a mi ügyünkért buzgó szaktársaink egészségére koczintva. Innen, bármily jól esett időznünk, búcsúznunk kellett, hogy a város minden előkelőbb vendéglőjét megtekinthessük. Langer Lipót, ez a hőn érző kartárs, lapunk szerkesztőjének hűséges keresztkomája, vendégszerető hajlékába jutottunk ezután. A mintaszerű csín és tisztaság, a kiszolgálás. ügyessége igazán meglepett bennünket. Úgy látszik, vendéglője kedvelt tanyája úgy a város intelligentiájának, mint az ott időző idegeneknek. Több fővárosi ismerősünkkel találkozhattunk nála, igy B. ügyvéd kőbányáról gyönyörű leányaival, Rumbold B. zászlógyáros, ki a város diszitésével ugyancsak remekelt, Emmerling, az „István föherczeg“ szálloda tulajdonosa, Vörös Kálmán vendéglős és neje, kik Salczburgból érkeztek, majd néhány fehérvári jóbarát, mint Laufenauer, Galambos és Almásy. Erre mnglátogattuk a „ Griff u szállodát, Nagy Lajos lelkes barátunkat az „Eszter- házy“-ban, a kik ugyancsak elkészültek a császár látogatására. Majd Kaszás István gyermekkori barátunk kávéházába térünk, a hol Berkes zenéjét nagy és előkelő közönség hallgatta, köztük sokan a két felség udvari személyzetéből, a kik ugyancsak örömest barátkoztak a polgárokkal. Itt találtuk ifjú Kucsera Miklóst is Budapestről. Midőn kiörvendeztük magunkat a viszontlátásnak, szerkesztőnk többek kívánságára kezébe vette a hegedűt s eljátszotta a magyar Himnuszt, a Wacht am Rheint s a Rákóczit. A föllelkesült közönség állva hallgatta végig ezeket a darabokat, majd neki lelkesülve, tánczra perdültek a tatai szépekkel. A német udvari nép vetélkedett a magyarokkal a csárdás lejtésében. Azonban ütött az óra s bár fájó szívvel, távoznunk kellett néhány óra feledhetlen emlékével. Kehéz volt a válás, csak az édesítette meg némileg, hogy kartársaink mindannyian lelkesedve jelenthették ki, hogy csatlakoznak a lapunktól megindított mozgalomhoz s a szombathelyi kongresszushoz. Legközeiébb ebben az ügyben értekezletet is tartanak, melynek az összehívását Boz- manszky kartársunk vállalta magára. Mikor kiindult velünk a vonat a babértól illatos pályaudvarból, sokáig merengtünk a városon, melyet lassan-lassan eltakart az őszi hajnal tejszinii köde. Verőfényesen tűzött a délelőtti nap, mikor Komárom hatalmas Dunáját elhagytuk s berobogtunk a bámulatosan fejlődő Győr impozáns pályaházába. A mint az állomást behálózó földalatti fokosokon át újra a peronra kerültünk, Dreiszker József restaurateurt üdvözölhettük a győriek közül elsőnek. A. hatalmas étteremben az asztaloknál sűrűn üldögélő vendégek, a sürgő-forgó pinczér- had mutatta, hogy jó kezekben van ez a vendéglő. Dreiszker szavaiból örömmel értettük meg, hogy ö még mindig a régi, az a lelkes férfiú, a ki annyi odaadással fáradozott a pinczérek ügyében és sorsukat ma is atyai gondossággal hordozza a szivén. A mint elhagytuk az állomást, szemben találtuk magunkat a most épülő, nagyszerű városházzal s a nagyvárosias forgalmú föutczán végig haladva, mindenütt az ipar és kereskedelem virágzásának jeleivel találkoztunk. A viruló sétányoktól derült, kedves
