Vendéglősök Lapja, 1897 (13. évfolyam, 1-24. szám)
1897-08-20 / 16. szám
2 Vendéglősök Lapja. 1897. augusztus 20. Békesség köztünk! A hol nagy a buzgóság, nagy ott az igyekezet s bizony-bizony megesik, bogy a nagy sürgőlőcíés- ben egymásba botlanak, összetűznek e serénykedők. Egy kis zaj, egy kis szóváltás aztán vége. Baj nem lesz a zöldülés bői, sőt a föllobbanás néha még basznál is, fölpezsditi a vért, iugé- konynyá teszi a petyhüdő izmokat. Ilyennek tekintjük azt a vitát is, mely Szombathelyről a Kongress s;us miatt lapunkban támadt. Szinte vártuk, hogy bekövetkezzék. Szombathely az a város, hol a testületi szellem legkorábban ébredett, a honnan mozgalmainkban mindenha legelőbb érkezett meg a támogató csapat. Mi büszkék vagyunk a Dunántúlnak erre az eleven városára s mert büszkék lehetünk bizonysága annak, hogy ott szak társaink között magas fokú az értelmiség, ügy iránt való lelkes érdeklődés. A hol pedig ez megvan, ott a buzgólkodók soha sincsenek megelégedve az eredménynyel; mert sokat akarnak, tehát mindig többet várnak, Ez lehet az oka annak, hogy szombathelyi szaktársaink nincsenek megelégedve egymással a kongresz- szus előkészítését illetőleg. Azt lobbantják egymás szemére, hogy eddig nem is gondoltak a kongresszusra s el is feledkeztek volna róla, ha lapunkban Vándor Géza szemére nem hányja ezt a mulasztást a szombathelyieknek. Az is fáj nekik, hogy nincsenek mind benn az előkészitő bizottságban. Vannak, a kik azt is kiiogásol- ják, hogy a hirtelen megalakult előkészitő-bizottság nem névre szóló meghívóval kérte löl az ország vendéglőseit a kongresszusra. A legbuzgóbbaknak még az sem tetszik, hogy a részvétel diját előre kivágják, szóval, a szombat- helyiek egész lelkűket od'adnák? hogy a fogadtatás fényes, a kongresz- szus impozáns legyen. Minthogy az aggodalmak, a vita megszülte azt, a mi kívánatos volt: a kongresszus előkészítésének munkáját; idején valónak tekintjük, hogy az aggódókat megnyugtassuk. A szombathelyiek házigazdái tisztüknek eleget tettek, mikor a kongresszusi bizottságot megalakítva, meghívójukat kibocsátották. Hogy a bizottságban nincsenek benn mindnyájan, az sem égre kiáltó szerencsétlenseg: a hiányzók majd ott lesznek a kongresszuson. Meghívókat névre kiadni nem szokás, mert a meghívottaknak úgyis el kell menniök, az önkéntes érdeklődők pedig nem várnak külön udvarlást: a köyjó iránt való érdeklődés vis^i őket. Hogy a fogadtatás fényes, vagy kevésbbé fényes lesz-e, az nem kérdés, fő az. hogy Szombathely városában szívélyességgel, az ügy iontos- ságának tudatával találkozunk. Mint hogy Szombathelyen mindezt kétségtelenül megtaláljuk,ottani szaktársaink, letéve a tulságus aggódásról, immár versengés nélkül lássanak a munkához: a kongresszus előkészítéséhez. Az ország többi helyének vendéglősei pedig különösen a székes- fővárosiak, fogjanak össze azzal az erős elhatározással, hogy tömegesen mennek Szombathelyre s ott komo- lyan és sikeresen végzik el teendőiket. A buzgalomnak és a komoly akaratnak minden esetre megterem O a gyümölcse: iparunk fölvirágzása. Szent kötelesség. Magyarok vagyunk és hazafiak ! mondják sokan, de kevesen éreznek és cselekesz- nek magyarán és hazafiasán. Ahoz, hogy igazán magyarok, igazán hazafiak legyünk, nem elég a szándék, tudnunk kell, hogy mit kiván tőlünk a magyarság, mit a haza. Hogy a szándék mindenkiben megvan, ezt kétségbe vonni nem merjük, mert nincs jogunk arra, hogy a nemzetnek egyetlen tagját is emberségéből kivetkezettnek, hitványnak, mindennél alábbvalónak bélyegezzük. Ámde, a mint mondják, a pokol is jó szándékkal van kikövezve; tehát nem ér többet a mi faji érzületünk, a mi hazafisá- gunk sem, ha nem tudjuk, micsoda kötelessédeket ró ránk. Ezeket a kötelmeket akarjuk, legalább részben, megismertetni, különösen azokat, a melyeket ez időszerűit a vendéglősöktől kiván a „hazafiság a nemzetiségnek.“ A hazafiság voltaképpen nem egyéb, mint szeretete, istápolása mindannak, a mi a magunk és véreink javát illeti. Szeretete. és védelme a földnek, mely nekünk kenyeret ád s bölcsőnk és majdan sírunk is, mely ápol s eltakar. Gyűlölete az idegennek, a ki veszélyeztetője ennek a földnek s megrontója e nemzet javának, harácsolója vagyonának. Az idegen gyűlölete nem azt jelenti hogy embertelenek legyünk hozzá; nem azt, hogy meg ne becsüljük a maga hazájában ; nem azt, hogy jó tulajdonságaikat ne méltányoljuk s a mi tudásukban hasznos, el ne sajátítsuk. Az idegen gyűlölete megvan minden népnél, kicsinynél úgy, mint a nagynál, a művelt angolnál és francziánál úgy, mint a németnél, szerbnél és oláhnál. Ez a gyűlölet azt követeli meg minden néptől, hogy a maga faji tulajdonságait megvédje az idegen szellem pusztításaitól s nemzeti érdekeit megótalmazza az idegen törekvések ellen. Ebben a tekintetben sok kötelesség hárul vendéglőseinkre. Az idegen a vendéglőkben szerzi első benyomásait. Tehát uralkodjék vendéglőinkben magyar szellem, magyar szó. magyar tisztességtudás s magyar becsületesség, hadd i lássa az idegen, hogy ez az ország csakugyan a magyarok hazája s hogy ez a nép meg is érdemli, hogy ez az á/dott föld mindenkor hazája maradjon. Legyen a vendéglő a külsőségekben is magyar, a nemzeti érzület, a nemzeti büszkeség élesztője. Ne aggassák tele a vendéglők falait ocsmány, erkölcsrontó, idegen képekkel, díszítsék föl történelmünk nagyjainak, kiváló í eseményeinek rajzaival. Ezek a képek szebbek is, becsesebbek is s olcsón és könnyen megszerezhetők, akár gróf Kreith Bélánál Budapesten a szabadságharczi múzeumban, akár a „Könyves Kálmán“ műintézetnél. A vértanuk, Kossuth, Petőfi, Vörösmarty, Eötvös, Damjanics, Bem. Rákóczy, Bocskaj", Mátyás, IV. Béla király, Hunyadi János stb. arczképei, aztán Bel érád ostroma, Árpád vezérré emeltetése, a szabadságharcz nevezetesebb csatái. Budavár bevétele, a honfoglalás, Kossuth imája, de ki tudná mind azt a sok, nemzetünk dicsőségét hirdető képet elsorolni, mely alkalmas arra. hogy a vendéglő olyan legyen, melyről elmondhatjuk Petőfivel : Láttunk ott tisztább sziveket is már, mint a kiket naponként lát térdelni az oltár. De hazai képeket vásárolnunk már csak azért is kívánatos, mert a kiadott pénzzel nem az idegent gazdagítjuk, hanem hazai vállalkozóinkat. Már pedig az a pénz, mely idegenbe vándorol, nem térül vissza hozzánk soha, azzal szegényebbek leszünk mindnyájan, szegényebb az ország. A magyar iparost gazdagítva, magunkat gazdagítjuk, mert itthon, köztünk költekezik, tehát a pénz, mint a vér, táplálólag kering a nemzet testében. Ezért látjuk elszomorodva, hogy minden vendéglőben találunk idegen lapokat, ellenben hazai lapjaink sokból hiányoznak.
