Vendéglősök Lapja, 1896 (12. évfolyam, 1-14. szám)
1896-06-20 / 3. szám
2. Vendéglősök lapja. 1896. junius 20. szust ez év szeptember havában l A szombathelyi ipartársulat ez iránti körözvényét az összes társ egyesületekhez megküldötte és mi feltétlenül szükségesnek tartjuk, hogy a tisztelt szaktársak e mozgalomhoz kivétel nélkül csatlakozzanak. Gundel János, a budapesti vendéglős ipartársulat érdemekben gazdag elnöke kijelentette, hogy ha a kongresszus megtartását az összes vidéki ipartársulatok helyesnek vélik, akkor ő áll az ügyek élére, bz esetben pedig nagyon természetesen nagyon kecsegtető a siker. Azért újólag hérjiik vicléhi társainkat, hogy csatlakozzanak e mozgalomhoz és mondj óik ki, hogy a kongresszust feltétlenül szükségesnek tartják. Mi pedig megnyitjuk a » Vendéglősök Lápjáé hasábjait szaktársaink előtt. Szíveskedjenek a kongresszus szükségessége, célja és a kivitel eszközei felöl nyilatkozni. Lapunk a vendéglősök érdekét képviseli, s szívesen adunk helyet minden oly közleménynek, mely a vendéglősök érdekében történik. Legyen a jelszavunk az, hogy találkozzunk a szeptemberi kongresszuson ! Mindnyájunk érdeke, hogy ez igy történjen. A „Vendéglősök Lapja“ tek. szerkesztőségének Budapesten. Igen tisztelt Szerkesztő Ur! A szombathelyi vendéglősök ismert mozgalmára vonatkozólag van szerencsém másolatban beküldeni : 1. Arad, Pécs, Szeged, Miskolcz, Pozsony és Sopron, valamint Budapest ipartársulatának az én ide mellékelt átiratomra adott válaszait. 2. Azon átiratokat, amelyet fenti városok válaszaira és Budapest válaszára adtam. 3. Az egyéb városok rokon ipartársulataihoz intézett átiratot. Felkérem ezek alapján igen tisztelt Szerkesztő urat, hogy ezen mozgalom jelen átiratáról becses lapjában hirt adni s az országos vendéglős stb. kongresszusnak /. é. szeptember 15—30. napjainak egyikére leendő összehívása mellett szót emelni kegyeskedjék. Szombathely, 1896. junius 5. Kiváló tisztelettel Dr. Szabó László, ügyvéd. Szombathely, 1896. ápril 25. Körlevél. A szombathelyi vendéglősök érdekcsoportja oly mozgalmat indított meg, amely előre láthatólag rövid idő alatt országos mozgalommá fogja magát kinőni. A mozgalom czélja az, hogy megszüntessék egy a vendéglősök érdekeit súlyosan veszélyeztető körülmény, amely abban áll, hogy a bort és sört kismértékben elárusító kereskedők s szatócsok a fogyasztó közönséget mindjobban elvonják a kimérési engedélylyel biró vendéglősöktől. Történik pedig ez főleg az okból, mert a palaczksört s bort elárusítók fogyasztói a kereskedésekben vagy mellékhelyiségeiben fogyaszthatják el a vásárolt italt s igy a kereskedések lassankint korcsmákká alakulnak át, noha kimérési engedélylyel egyáltalában nem bírnak. Az 1888. évi XXXII. törvényezikk, mely az állami italmérési jövedékről szól, mig a kimérési engedélyek kiadását megszorítja, addig a kismértékben való elárusitások számát nem kor- látozhatőnak mondja ki. Az idézett törvény ezen rendelkezése kutforrása vendéglőseink létérdeke veszélyeztetésének s ennek elhárítása képezi mozgalmunk czéljdt: E czél elérésére szolgáló eszközök megválasztása végett a szombathelyi vendéglősök legnagyobb része többször tartott értekezéseket, mig végre f. hó 15-én Matics Imre vendéglőjében tartott értekezésén megállapította a czélhoz vezető eszközöket. A mintegy 30 tagú értekezlet elnökké Hainczmann Jánost, helyettes-elnökké Gábriel Györgyöt, jegyzővé Varga Sándort s a végrehajtó-bizottság tagjaivá Matics Imrét, Eberliarclt Mihályt, Lenk Kajetánt és Köhler Györgyöt választotta meg, mig a mozgalom jogi részeinek vezetésére dr. Szabó László szombathelyi ügyvédet kérte fel, ki az értekezleten megjelenvén, a szükséges útmutatásokat megadta. Az értekezlet ezután a következő határozatokat hozta : 1. Felhívásokat intéz a szombathelyi sör- raktárak gyártulajdonosaihoz, hogy a szombathelyi kismértékben elárusítóknak palaczksört ne szállítson, mert ellenkező esetben a vendéglősök ezen gyárakkal minden üzleti összeköttetést megszakítanak. 2. Azon szombathelyi kereskedők és szatócsoktól, kik palaczksör és palaczkbor elárusitásá- val foglalkoznak, a vendéglősök bevásárlásokat nem eszközölnek, — hanem szükségleteiket azon kereskedők s szatócsoktól szerzik be, akik köte- leződeg kijelentik, hogy palaczksör és bor árusítással egyáltalában, vagy többé nem foglalkoznak. 3. Az egész ország vendég-bősei s vendéglős ipartársulatai felhivatnak hasonló eljárásra s a mozgalom támogatására. 4. Budapest vendéglősei, élükön a budapesti vendéglős-ipartársulatíal, felhivatnak arra, hogy a milleniumi országos kiállítás tartama alatt hívjanak össze egy országos vencléglős-kongresz- szust a czélból, hogy meghatároztassanak a kismértékben való sör- és bor-clárusitásnak gátat vető eszközök s felhivassék a kormány figyelme a vendéglősök sérelmeire s esetleg törvényhozási- lag módosíttassanak az italmérési jövedékről szóló I törvénynek a kismértékben való sör- és bor el- árusitást szabályozó részei, de különösen annak i 8. §-a, mely a kismértékben való elárusitások szá- ! mát korlátlannak mondja ki. Ezen határozatok foganatosításával a végrehajtó-bizottság bízatott meg, amely eljárásának eredményéről a f. hó 24-én tartandó értekezleten fog jelentést tenni. Ezen a fenti 1—4. pontban foglalt határozatok értelmében van szerencsém felkérni arra, hogy méltóztassék a fent leirt mozgalmat minden eszközzel támogatni, a szombathelyi vendéglősök eljárásához hasonló eljárást folytatni s főleg odahatni, hogy a 4-ik pontban körülírt vendéglősök országos kongresszusa még a millenáris kiállítás tartama alatt Budapesten létesüljön. Legyen kegyes egyúttal engem ezen átiva*' sorsáról s becses határozataikról mielőbb értesíteni. Kiváló tisztelettel Dr. Szabó László, Tekintetes Dr. Szabó László ügyvéd urnák CDt/ Szombathely. A szombathelyi vendéglősök -érdekcsoportja nevében hozzám, mint a budapesti szállodások, vendéglősök és korcsmárosok ipartársulata elnökéhez intézett átiratát még annak idejében megkaptam s mint iparunk érdekeit érintő átiratot a f. év május havában megtartott választmányi ülés elé beterjesztettem. Az átirat a választmányi ülésen beható tárgyalás alá vétetett és úgy általánosságban, mint egyes részeiben megvitattatok és á vita azt eredményezte, mikép határozatilag kimondatott, hogy az átiratban felhozott sérelmek nem oly természetűek általában véve, melyek egy országos kongresszus egybehivását kellően indokolnák, mert az előadott sérelmek oly helyi visszaélésekből állanak, melyek ellen egyelőre a szombathely vendéglősök érdekcsoportja a törvény keretén belül védekezhetik, és eme visszaélések törvényes utón megtorolhatok. A most felhozottak daczára a hozott határozat értelmében jelenthetem azonban azt is, hogy ipartársuledunk nem idegenkedik a kiránt országos kongresszus összehívásától, sőt annak megvalósítását lelkesedéssel támogatandja abban az esetben, ha a tisztelt szombathelyi vendéglősök érdekcsoportja a jelzett irányban a mozgalmat országszerte megindítja és az általános érddeklő dést közös érdeket képező intézkedés megtétele iránt felkölti és az összes rokon társulatok éő egyesületek egy országos kongresszus egybehivását óhajtandják. Amidőn a fenti határozatról hivatalos utón értesíteni szerencsém van, maradtam A budapesti szállodások, vendéglősök és korcsmárosok ipartársulata nevében-. Poppel Miklós, Gundel János, titkár. elnök. Sopron sz. kir. városi és megyei szállodások, vendéglősök és kávésok ipar- társulata. Sopron, 1896. ápril 30. Tekintetes Dr. Szabó László ügyvéd urnák mint a szombathelyi vendéglősök jogi tanácsosának Szombathelyen. Van szerencsénk Tekintetességedet, vonatkozással f. évi ápril hó 25-én kelt nagybecsű körlevelére értesíteni, miszerint tisztelettel alulírott ipartársulatunk igazgedó választmánya ezen körlevelet mai nap tartott ülésében tárgyalta és az annak során előadottakat általános tetszéssel s lelkesültséygel magáévá tette. Egyben elhatározta, miszerint a kérdéses ügy keresztülvitele czéljááól még május hó első felében rendkívüli közgyűlést hiv össze, mely közgyűlésből aztán a budapesti vendéglős ipartársulat átiratilag fog felkéretni, miszerint a milleniumi országos kiállítás tartama alatt egy országos vendéglős kongresszust liivjon össze azon czélból, hogy mindazon sérelmek és bajok, melyek a vendéglős ipar terén szinte már elviselhetetlenné váltak, tárgyaltas.^anak s azok orvoslására czélszerü módozatok megállapittassanak.