Vendéglősök Lapja, 1896 (12. évfolyam, 1-14. szám)
1896-10-20 / 11. szám
2 Vendéglősök Lapja. 1896. október 20. határozni, hogy minden nagyobb városban szükséges lenne egy szakiskola és utasították, hogy- az előmunkálatokat megkezdjék. A vendéglői iparnak képesítéséhez kötése, ugyanezt már tavai is szükségesnek kimondták. Egy országos szövetség alakítását, szintén elhatározták Szegeden. Egy országos nyugdíj intézet létesítése is határozatba ment, itten mindjárt az egylet kiküldöttjei kiki egylete megbízásából felajánlotta annak az összegnek nagyságát, mennyivel akar minden egylet a szükséges „alaptőkéhez“ hozzájárulni, az összesen felajánlott összeg a bejött gjüjtéssel, ha jól emlékszem, Í&4 t‘m’ forintot tett ki: a még hiányzó néhány ezer forint, gyűjtésen szer- zendő be. (Talán most már megvan). A szegedi kongresszuson kiosztották „A szállodások, vendéglősök, korcsmárosok, kávésok és ezek alkalmazottjai országos nyugdíj egyesületének alapszabály-tervezetét." Ezt a hosszú és nem helyes czimet, Than Gyula ur indítványára módosították ekképp : „A pinezérek, szállodások, vendéglősök, korcsmárosok és kávésok országos nyugdíj egyesülete" e czim, egyhangúlag elfogadtatott ! Tanácskoztak még tavaly a pinezérek specziális érdekeikről p. o. a helyközveti- tés reformjáról stb. A határozatok végrehajtását egy orsz. közp. bizottságra ruházták, mely eddig tekintettel nagy üzleti elfogultságuk miatt, édes keveset tettek, mi magunk pinezérek nehezen létesíthettük egy nyug- dij intézetet, ha a vendéglősök elpártolnak s külön akarnak alakítani egy nyugdíj egyesületet. de a siker érdekében kívánatos volna mégis hogy ne külön-külön, hanem együttesen létesítenénk nyugdíj intézetünket s igy a nagyszámú tagjaink biztosítanák fennállását. A szakiskolát is úgy kívánjuk, mindnyájan fogjunk össze, minél előbb annál jobb; van minden egyletnek egy kis vagyona a melyből szívesen hozzájárulna akármelyik, hogy néhány szakiskolát felállíthassanak. Végre kellene még odatörekedni, hogy a helyközvetitést reformáljuk, ebben már két helyen megkezdtük ; de hogy mindenből sikerrel tudjuk az ügynöki rendszert eltörülni, szükséges, hogy a főnökök pártolását kikérjük és itten is együttesen szép jövőre törekedhetünk. A vendéglősök és pinezérek érdekei egy és ugyanaz, mi a vendéglős jelen érdeke az a pinezér jövő érdeke. Póscli Nyíllá. A király a kiállításon. Az uralkodó-pár látogatásai ünnepekké avatták az ezredéves kiállítás napjait, f. hó 9-én a királyné, 10-én pedig felséges férje jártak kint a területen és tetszésüknek gyakran adtak kifejezést. A közönség tiszteletteljes magatartása most is becsületünkre vált nekünk magyaroknak, a kik sok hódolattal és minden sértő kíváncsiság nélkül vesszük körül a szent korona viselőit. A király lutogatúsa. Még nem volt 12 óra, mikor Ő felsége a király Bolfras vezérőrnagy és Pollák alezredes hadsegédek kíséretében behajtatott a hármas számú kapun. Az udvari fogatok Jusztusz Sándor redőnygyáros messze. bent levő pavilonja előtt álltak meg, hol a kiszálló királyt Dániel miniszter fogadta. Innen a Kramer J.-féle vasöntöde, a salgótarjáni kőszénbánya részv. társaság pavillon- ját, a budapesti légszesztársaság csarnokát, a Thonett-testvérek hajlított bútorainak pavillonját, stb. tekintette meg. A király ezután a Lütke J., Hubert J., Braun testvérek, Törley J. és Louis Francois pezegőgyárosok pavillonjait tüntette ki legmagasabb látogatásával. * Louis Francois pezsgő pavilonjánál. A Francois-féle pezsgőpavillonban a királynak Dániel miniszter mutatta be a ezég főnökét a ki viszont öcscsét: Francois Casearet mutatta be. A felség meglepetve tekintett körű1 az ízléses és csínnal berendezett pavillonban, majd igy szólt a-ezég főnökéhez: — Önt már ismerem ? Ugyebár a temesvári kiállításról? — Igenis felség-, volt a válasz. — Ön franczia? — De már tizennégy év óta vagyok magyar állampolgár. — Nagyon örülök. És mióta áll fenn a gyára? — Tíz év óta. Ezután Francois engedelmet kért ő felségétől, hogy egy pohárral az ö saját gyártmányú pezsgőjóből szolgálhasson. Miután ő felsége az engedélyt megadta, a cég főnökének leánya Francois Jeanne kisasszony nyuitott a királynak egy pohár pezsgőt. Miután kiürítette igy szólt a király: — Valóban kitűnő gyártmány! Majd azt kérdezte: — Miféle jegy? — Taiisman-sec, felséges uram. — Hol az ön gyára ? — Promontórban, felséges uram, ottani birtoka közelében. — Nos akkor szomszédok vagyunk, — mondá a király tréfás hangon. Majd ezekkel a szavakkal búcsúzott el a ezég főnökétől: — Nagyon meg vagyok elégedve, az ön gyártmánya kitűnő. Az ennyire kitüntetett derék gyáros, ezen nap örömére 100 forintot adományozott a hírlapírók nyugdíjintézetének és 200 forintot a fővárosi szegényeknek. Mielőtt most a király eltávozott, künn az előcsarnokban a miniszter köszönetét mondott a látogatásért és megkérdezte, vájjon szerencsélteti-e még magas látogatásával a kiállítást. — Igen, igen, még egyszer kijövök, mert nagyon meg vagyok elégedve, hisz itt minden nagyszerű és sikerült, szólt és riadó éljenzés közben elhajtatott a területről. Praktikus mód a munkások helyzetűnek javítására. — Ajánlva a hazai sajtó szives figyelmébe. — A sokat emlegetett alföldi munkáskérdés, közvetlen tapasztalatokon alapuló meggyőződésem szerint, kétféle természetű. Egyfelől politikai, másfelől kenyérkérdés. A dolog politikai részére —- mely tudvalevőleg a választási jog követeléséből áll — e helyen nem reflektálok. I)e a kenyérkérdés orvoslást sürgetve, segítséget kérve, naponként ott kopogtat az ajtómon. Tehát ép úgy emberi, mint hivatalos kötelességem azzal foglalkozni. Tagadhatatlan tény az, hogy az alföldi munkások helyzete, pár évtized óta nagyon rosszra fordult.s napról-napra vigasztalanabbá lesz. A gépek apránként kiszorították s mindinkább kiszorítják a munkáskezeket; s az a mezei munkás, aki hajdanában az év nagyobb részében talált foglalkozást, s biztosan megbirta szerezni családja kenyerét, ma mindössze néhány hónapon át kap munkát, s a többi időt kényteien dolog nélkül elvesztegetni. Hétről-hétre, hónapról-hónapra látom a munkások százait a piaeztéren kaszinózni, a nélkül, hogy valaki munkára hívná őket. Mily rengeteg munkaerőt vészit igy el a nemzetgazdagság, és mennyit veszítenek a szegény családok, amelyeknek fejei kereset- fonás hiányában nem szerezhetik meg övéiknek a mindenapi kenyeret. Segítségre nálunk alig vau kilátás. Gyáraink nincsenek; vizszabályozás, ármen- tesités, vasútépítés s más középitkezések megszülitek, és semmiféle háziipar nincs meghonosulva, úgy hogy különösen a nők egy krajezán keresettel sem járulnak a háztartási kölségekhez. Szerenesére most mégis a munkásnők találták ki a praktikus módját a kenyér- keresetnek, meghonosítván mint házi ipart, a tészta és tarhonya készítést. E végből munkások és termelők — az én erkölcsi és anyagi támogatásom mellett — szövetkezetté alakultak, s a kölcsönös érdekeken alapuló szövetkezést olyan föltételek mellett létesítették, amely mind a két osztályra előnyös ugyan, de kiváltképen biztosítja a munkások boldogulását. A termelőknek meg van az előnyük, hogy gabonájukat házi iparilag feldolgoztatják, s igy bizonyára jobban értékesíthetik, — viszont a munkásokra áldásos az, hogy minden koczkázát nélkül állandó és biztos keresetforráshoz jutnak. A megállapodás szerint a termelők szolgálhatják — a saját koczkázatukra - a szükséges tőkét; nevezetesen ők adják a lisztet és a tojást, ők fedezik az összes kiadásokat, ők előlegezik a munkabért, ők gondoskodnak az előállítandó tésztanemüek értékesítéséről, s kötelezettséget vállalnak az iránt, lrogy a munkásokat lehetőleg egész éven át foglalkoztatják. Ellenben a munkások csupán a munkájukkal járulnak a kitűzött czél megvalósításához; s munkabér fejében kapnak először is a feldolgozandó liszt méter- mázsája után 4 frt 50 krt és azonkívül az üzleti haszon 10°/0-át. Minthogy pedig egy-egy munkásnő hetenként egy métermázsa lisztet könnyen feldolgozhat, évenként az üzleti haszonból rá eső 10°/0-on túl 234 frtot, tehát jóval többet kereshet, mint egy férfimunkás, aki mező- gazdasági munkával foglalkozik. S ami szintén rendkívül fontos, ezt a munkát minden nő otthon végezheti; s igy a házi körében
