Uj Budapest, 1938 (16. évfolyam, 1-48. szám)

1938-05-07 / 18. szám

4 HmUBAPEST 1Ö88. május 7. Elfihang a Rákóczi-templomhoz Fővárosunk fejlődése az utóbbi idők­ben nagy lendülettel indult meg. Mind nyájunk szivét öröm tölti el, hogy a nagyarányú fejlődésben úgy polgármes­terünk, mint a közmunkatanács elnöke nap-nap után újabb eszmék megvalósí­tását szorgalmazzák, egymást támogat­ják, serkentik, mindent elkövetnek, hogy szeretett fővárosunk Európa szépségei­ben vezető városai közül az első helyet foglalja el. Különösen nagy fejlődésnek indult Szent Imre városa, az új Horthy Miklós híd megnyitásával. Az egész vá­rosrész nagy fejlődés előtt áll a sportvá­ros, a nemzetközi vásár-város és az új .Szent Imre pályaudvar megépítése által. Ugyancsak szép jövő elé néz Óbuda az új Árpád hid megépítésével, amely négy—öt év alatt fog elkészülni. Nagy erővel dolgoznak a Hegyvidék ki­építésén is, ott épülnek a gyönyörű kilá. tásokhoz vezető nagy autóutak, készül­nek a szép városrendezési tervek, az egészséges családi lakóház-telepek stb. Mindezek elismerésre méltó munkálatok. Sajnos mindezekkel szemben azt lát­juk, hogy a város baloldala az utóbbi időben mégis csak mostoha gyermek. Nem mondható, hogy az utóbbi időben itt nem készülnének tervek, de azért mégis' sajnálatai kell megállapítani, hogy bizonyos helyek stagnációra vannak utalva. S így különösen látható ez a nemrég önálló kerületté lett Rákos­városban. Igaz, hogy Rákosváros a napokban a polgármester úrtól ígéretet kapott a R á. kóczi templom felépitéaére. ha a polgárság öt megfelelő támogatásban részesíti. Amihez semmi kétség sem fér! Ezáltal Rákosváros központja fog fej­lődésnek indulni. Sajnos azonban a kiju­tás oda mindinkább nehezebb lesz. A ha­lálsorompó ott marad, a kínai fal még sokáig ott lesz, sőt még erősebb lesz mint eddig volt, mindaddig míg a terv­bevett magasvasút meg nem épül. A mai nehéz gazdasági viszonyok mel­lett ez még évtizedekig el fog tartani, mint azt eddig is láttuk, ha csak csoda nem fog történni, hegy a magasvasút építésére a nagy beruházási költségből nem fog-e erre legalább egy rész jutni, s hogy a magasvasút legalább a Ferenc József laktanyáig talán meg fog épülni. Reméljük, hogy ez minél előbb be fog következni, mert különben Rákosváros megközelítése teljesen csődbe kerül. Egy két ingatlan megvételéről van sző, amit az érdekelt telektulajdonosok fel is ajánlottak ugyanolyan áron, amint a töb­bi ingatlanokat megváltották a Mexikói és Francia úton. Két ingatlanról van szó. Mindkét in­gatlan olyan fekvésű, hogy annak több mint fele megtérül a szabályozás illet­ve parcellázás révén. Ezzel a Mexikói- és Francia út a Kerepesi útig meg Irta: Schoditsch Lajos volna nyitva. Ennek legfőbb előnye az lenne, hogy a Pesi felé rohanó autók, kocsik, amelyek a város belsejébe vagy a Teréz-, Erzsébet-, Lipótváros felé mennek sorompó esetén nem volnának kénytelenek a vicinálissal együtt 10—- 20-as sorokban állami, várni a Kerepesi úton; hanem egyszerűen befordulnának a Mexikói útra s a következő már edd g kinyitott Tábornok-, Mogyoródi-, Bese­nyői úti keresztezésénél tudnának átha­ladni a Stefánia-utra, illetve az Egressy- Thököly illetve Hungária körútra. A Francia út kinyitásával pedig a Hungária és Thököly út felöl jövő ko­csik, villamosok pedig a Thököly úti sorompónál nem torlódnak a Gizella útig, hanem befordulva a Francia úton a Kerepesi útig bárhol kifelé fordulhat­nának; mert a vonatok időközben el- menvén a különböző sorompók már ki lennének nyitva. Ezen telkeknek meg­szerzését és az útak kinyitását Rákos- város közönsége már évek óta kéri, de sajnos mindmáig nem talált meghall­gatásra. Hasonlókép nem tud Rákosváros, illet­ve Herminamezö közönsége az új Szent­lélek templomhoz eljutni, csak nagy kör­úttal a Nagy Lajos király-útón át vagy Járatlan sáros utakon. Két év óta nem tudja a közönség az Uzsokl-utca meg­nyitását elérni. A templom építésének megkezdésekor kérték az Uzsoki-utca megnyitásé,t mely a szabályozási terv­ben vagy két évtizede fel van véve. A te­lek az állam tulajdona s már azzal a tu­dattal vette meg, hogy ott utcát kell nyitni. Dacára az új építési törvény ez­irányú intézkedéseinek még sem lehet semmi eredményt elérni. Miért? Nem tudni. Pedig még pénzbe sem keiül. Az út kiépítése a hatéves útépítési program­ba beilleszthető, a salakos járda készí­tése nem oly nagy összeg, hogy azt nem lehetne elkészíteni s a hívőknek a temp­lomba járása meg lenne könnyítve. Lehetetlen a helyzet az Erzsébe-ki- rályné-út, Róna-utca és Thököly-úti terület iskoláztatásában. Az elemi és polgári iskola tanulói a Hungána-kör- útra kénytelenek járni a sorompón át, nagy körutazással, ami télen a gyerme­keket beteggé teszi. A Mexikói és Hun. gária-űton kénytelenek járni, ahol az állandó szél éri őket s ezért oly sok a beteg gyermek ezen iskolákban. Ezt a lehetetlen helyzetet a polgármester mát évekkel ezelőtt belátta s megindult az eljárás a Thököly-útnál feleslegessé vált híd áthelyezése iránt a Korong-utca irányába az Ajtősi Dürer sor folytatá­sában, de mai napig eredménytelenül. Ugyancsak régi sérelme és kívánsága Rákosvárosnak a Thököly-út, Francia- út és Mexikói-útnál levő félpark kiépí­tése. Évekkel ezelőtt megvásárolta a vá­ros a több mint kétszázezer pengő, ér­tékű telkeket park céljára. Az utolsó épületet több mint két év előtt lebon­tatta azzal a hiedelemmel, hogy a par­kot szükségmunka keretében valahogy ideiglenesen fogja rendezni, de sajnos nem történt semmi. Még sok fájdalma van Rákosváros­nak, de ezek a legfontosabbak, amelyek mihamarabbi megoldást kívánnak. Nem — Az Uj Budapest tudósítójától — Annakidején beszámoltunk arról a bonyolult pereskedésről, amelyet Leichtmann Adolf bérautói-fuvarozó indított Budapest székesfőváros közön­sége ellen: keresetében 1140 pengő meg. fizetését követelve. A kereset szerint súlyos gondatlanság terhelte a székes­fővárosi közigazgatási bizottság adó­ügyi albizottságának tagjait, azért mert a bérautófuvaros gépjármüvét nem mi­nősítette olyan munkaszerszámnak, amely a végrehajtás alóli mentesség alá esik, pedig az évtizedes bírói gyakorlat is e mellett foglalt állást. A bíróságok azonban tekintettel vol­tak a fővárosi tiszti ügyészség azon érvelésére, hogy idevonatkozóan a bíiői gyakorlat nem volt egységes és minden fokon elutasították elvi indokolással a keresetet. A Kúria indokolása szerint az iparos adóügyi fellebbezésének az elin­tézésekor a bíróságoknak a gépjármü­éi ég és fontos, hogy a külterületen par­cellázásokkal és szabályozásokkal kap­csolatos telekrészeket vásároljanak meg, mert sokkal fontosabbak a belső részek rendezése. Egy város avagy an­nak egyes része nem kívülről fejlődik befelé, hanem belülről kifelé s ezt kéri Rákosváros polgársága is. Reméli Rákosváros közönsége, hogy megértő polgármestere, kinek nem csak egyes kerület, de az egész város érdeke szívén fekszik, aki a Rákóczi templom felépítését a megvalósítás felé viszi, en­nek hathatósabb támogatása érdekében a polgárságnak eme kívánságainak tel­jesítését is szorgalmazni fogja. vek foglalás alóli mentességére vonat­kozó gyakorlata nem volt egyöntetű. Ugyanis a törvényszéknek a mentes­séget megállapító gyakorlatával szem­ben a tábla arra az álláspontra helyez­kedett, hogy a gépjármű nem a magu­kat kézimunkával fenntartóknak a ke­resetük folytatásához szükséges oly szerszáma, amely le nem foglalható. De a Kúriának idevonatkozó jogegy­ségi határozata hozataláig ebben a kér­désben a bírói gyakorlat országos vo­natkozásban sem volt egységes. — Leichtmann Adolf nem hozott fel adatokat arra, hogy a székesfővárosi közigazgatási bizottság adóügyi albi­zottságának általa panaszolt törvény- értelmezése szándékosan rosszhiszemű volt. ‘Szándékosan helytelen értelmezés és egységes bírói gyakorlat hiányában pedig már az utóbbinál fogva sem te­kinthető az adóügyi albizottság törvény- értelmezése gondatlannak. IAVAG-rORD Eladási képviselet Of El é§ V8 személyeméi* ERŐ, ELEGANCIA, O LCS Ó ÜZEM ideáÜA egí/eAítéá© HAHN ARTHUR ÉS TARS AB léie^K ÚT '°' IumI IIavhAI mérnök útépítési ÜUSI AOiIIGI vállalkozó.Kövező mester. V., Arany János-utca 24. Telefon: 1-283-68 LISKA JENŐ okleveles gépészmérnök vállalkozó Budapest, Vili., Orczy-ut 22. Telefon i 1-429-51. PROKISCH JÁNOS oki. építész, építőmester, hites törvényszéki és árvaszéki szakértő Budapest, I., Csaba-u. 11/a. Tel.: I-B63-B9. világrész kö­zönsége gurul a kacagástól műsorban neveti végig a világ leg­jobb mulatattóit FÉNYES CIRXUSZ-ban Dugattyús-, körforgó- és turbinaszivattyuk. tűzoltó- szerek, gőz-, viz- és gáz- armaturák, útépítő gépek, köztisztasági szerek, gőz- fertőtlenítő berendezések, Jobbágy-** barnaszéntüzeíésii f o 1 y- tonégő kályhák. Gép­járművek, diósgyőri go iyóscsapágyak. Magyar Királyi ALLAMI VASGYÁRAK Kereskedelmi Képviselete R-T. Budapest, Vili., Múzeum-körut 18. Telefon : 13-33 94. Levélcím: Budapest 72. Postafiók: 61 Nem sikerült Leichtmann Adolf pere a közigazgatási bizottság ellen Eqv rozzant autó árverésének következményei a bíróságok elölt

Next

/
Oldalképek
Tartalom