Uj Budapest, 1938 (16. évfolyam, 1-48. szám)
1938-08-31 / 33-34. szám
2 1938. augu&ztus 31. «i lyi tagozatok érdekeit szolgálni, akkor alkalmazzuk is azt a gyakorlatban. És ha a törvényhatóság úgy fogja találni, hogy neki igen is a Duna-korzó fontosabb, őt a Duna-parti kereskedelem zavarja és nem akarja a gőzhajók füstjét szagolni, lia úgy találja, hogy a Besz- kárt vágányok feltétlenül két méterrel odébb legyenek és nem idébb, ha úgy találja, hogy a Duna-parti autóút költségeit kibirja és azonnal a föld alá kell süllyeszteni a Duna-part villanyosvasutját, mert a korzó sétálóit zavarja és nem elég nagy a hely a sétálók számára, úgy meg fogja szavazni azoknak költségeit is. Amint, hogy úgy találta, hogy szükség van az uj Duna-hídak- ra és azok költségeit megszavazta és meg fogja ezután is szavazni. Nem szükséges, hogy ezért felette gyámkodjanak. De ha a közgyűlés úgy gondolná, hogy a helyes közlekedés kívánta út- és hídépítések mellett a szépítések még várhatnak egy pár évet, mert most nem a szépítések, hanem a megélhetések biztosításának az ideje van, ha ugy találná, hogy a fényűzés kifejtése helyett elsősorban könnyeket kíván letörölni és az alamizsna kérők számát kívánja csökkenteni, ugy ne akadályozzák ebben meg a tudta nélküli adósság- csinálással, amelyet ugyan ez a lakosság kénytelen törleszteni, mert az nem fog jóra vezetni. Szeretném, ha a Közmunkatanács és a város vezetősége megszívlelné ezeket a gondolatokat, hogy ne eltávolodjanak a polgárságtól, hanem éppen ellenkezőleg, vele együtt az alkotmány és az önkormányzat keretében egyetértőén végezzék a feladatukat. „ESELGE“ SCHUBAUER FERENC Budaoest, 111., Föld-u. 51. TELEFON: 1—622—06. szellőzőberendezésed magánmérnök KOREK Aszfalt-, útépítő, szigetelő és tetőfedő vállalata Budapest, Iroda VI., Agyag-u. 75. Telep Telefon : 2~92&~32 — kedves dr. Városházy bizottsági tag úr? — Vége a szép nyárnak, kedves szerkesztő barátom és a városházán megkezdődik az őszi szezon. Még szeptember havában meglesz az első közgyűlés, melynek legfontosabb és mindég valószínűség szerint legtöbb vitára alkalmat adó tárgya lesz a lex- Lamotte... — — Mi az a lex-Lamotte? A fővárosi nyugdíjszabályrende- letnek olyértelmű módosítása, amely szerint azoknak a főtisztvíselőknek, akiket a törvényhatósági bizottság közgyűlése választ, nincs szükségük „rokkantsági bizonyítványra“, ha időnap előtt nyugdíjba akarnak menni. Vagyis ha azelőtt mennek nyugdíjba, mielőtt szolgálati idejük lejárt volna, és a hatvanötödik életévet betöltötték volna, nem kell a tiszti főorvoshoz menniük hogy az megállapítsa róluk a szolgálat-képtelenséget. Ennek a szabályrendelet-módosításnak azonban vannak ellenzői is, úgy hogy egészen, UfUHDAPJEST "min »murin in nw«limwi»>nHw*~Hriim A mérnök alpolgármester ití&MSP*® — Az Uj Budapest tudósítójától — Lamotte Károly dr. alpolgármesternek a székesfővárosi szolgálattól való megválása nemcsak a főváros vezetőinél okozott és fog még okozni személyi változásokat, de nyilvánvalóan felveti egy régóta húzódó súlyos kérdésnek a megoldását, vagy legalább is a megérlelését. Tudvalevő, hogy Lamotte Károly kezében futott össze a műszaki kérdésekkel foglalkozó ügyosztályokon keresztül a székesfőváros műszaki ügyeinek legnagyobb része. Ő töltötte be tehát azt a szerepet, amelyik nagyjában annak a munkakörnek fogalmával egyezik, amit a közvélemény „műszaki > alpolgármesterségj“ néven ismer. Ezt a szerepet különböző okoknál fogva nem volt könnyű betölteni. A főváros egyes szerveinek munkaterületeit ismerő minden újságolvasó ember tudja, hogy a székesfővárosi műszaki ügyeket nemcsak a műszaki ügyosztályok intézik. Sőt, a székesfőváros életében oly roppant nagyfontosságú üzemek, mint a Vízművek, Gázmüvek, Elektromosmüvek, továbbá a Beszkárt, s általában véve a közlekedésügy is nem műszaki ügyosztályok hatáskörébe tartozik. A jogi képzettségű alpolgármesternek feladata volt ezt az évenkint soksok millió pengőt felhasználó, forgalmazó, a székesfőváros adófizető polgárait ezerféle vonatkozásban érintő óriási munkaterületet összehangolni, eg3^ségbe foglalni. Lamotte Károly kiváló képességei lehetővé tették azt, hogy ez az egybefogó munka jó volt. Az iránt sincs senkinek kétsége, hogy Lamotte Károly utóda is nagyon jól be fogja tölteni ezt a szerepet, hiszen köztudomású, hogy a székesfőváros jogiképzettségü főtisztviselői között valóban kiváló férfiak vannak. Lapunk is meg van győződve arról, hogy bárkit állít is a jogász tisztviselők közül erre a helyre a polgármester bizalma, az összefogó szerv jó kézbe lesz letéve. Lamotte Károly eltávozása mindennek ellenére aktuálissá tette a műszaki alpolgármesterség kérdését. Nem lehetetlen, hogy a jövő év mélyreható változásokat hoz a műszaki tanácsnokok között is, ami viszont még további változásokkal lehet egybekapcsolva, Minden jel arra mutat, hogy ezek a változások rövidesen megérlelik a harmadik alpolgármes- terségnek problémáját. Abban a tekintetben, hogy ez a fejlődés menete nem lehet senkinek kétség, aki szigorú tárgyilagossággal ítél, hiszen két teljesen egybevágó érdek írja elő a fejlődésnek ezt az irányát. Mert legyünk tisztában azzal, hogy a műszaki alpolgármesterség létesítése elsősorban a székesfőváros közönségének érdeke, másodsorban pedig érdeke magának a mérnöki karnak. A székesfővárosnak valóban nagy érdekei szólnak a, mellett, hogy a műszaki alpolgármester kezében műszaki kéz fogja össze maradék nélkül az összes műszaki ügyeit a székesfővárosnak. A jót a jobbnak mindig le kell győznie. Már pedig az iránt nem lehet kétség, hogy egy nagy látókörű mérnök mégis csak jobban megérti, áttekinti és irányítja a műszaki ügyeket, mint egy olyan — bár kiváló képességű — jogi végzettségű főtisztviselő, aki hivatali pályafutásán talán soha sem volt komoly kapcsolatban műszaki ügyekkel. Utaljunk itt arra, hogy Wien városában nemrég neveztek ki egy mérnököt alpolgármesternek? Vagy szóljunk arról, hogy a művelt nyugaton és főleg Amerikában nagyon gyakran találni mérnök polgármestereket? Utaljunk talán arra, hogy az egyik kiváló belügyminiszter, Hieronymi, a székest- fővárosi mérnöki karból emelkedett e magas polcra. Vagy emlékeztessünk arra, hogy azok a férfiak, kikre, mint a szervezés apostolaira az egész mű veit világ összes tudósai, köztük talán kivétel nélkül minden jogász is lelkesedéssel hivatkoznak, nevezetesen Taylor, Fayol és Hoower, mindhárman mérnökök voltak. Vagy mutassunk rá, hogy a jóformán kizárólag műszaki célokat szolgáló nagy simán nem fog átmenni a polgármesteri előterjesztés a közgyűlésen. Ami Lamotte Károlyt minden valószínűség szerint már nem túlságosan érdekli. Öméltósága jelenleg már szabadságon van, az elmúlt napokban tért vissza Franciaországból és arról is vannak hírek, hogy már új állását is elfoglalta a Kereskedelmi Bankban. Ami pedig a probléma anyagi részét illeti, Lamotte amúgy is jótékonycélra lemondott nyugdíjáról és így hidegen hagyja, hogy .módosítja-e vagy nem mó- dosítja-e a szabályrendeletet a közgyűlés. — Ki lesz Lamotte utódja? — E pillanatban még tökéletesen bizonytalan. Megállapítható, hogy a közgyűlési többségi pártok állásfoglalása az új alpolgármester személyét illetően homlokegyenest ellenkező. — Ahogy hírlik, a Nemzeti Egység Pártja fővárosi szervezete Morvay Endre alpolg ár mestersége mellett foglal állást. Morvay az üzemvizsgáló bizottság ülésezései kapcsán került közelebbi nexusba Zsitvay Tiborral, aki nagyra értékeli Morvay tudását, szakértelmét és egyéb kitűnő tulajdonságait. A városházi kormánypártban azonban sok híve van, Némethy Károly nak is. őmellette elsősorban a protestánsok foglalnak állást, hivatkozással arra, hogy a főváros egyik alpolgármestere rendszerint protestáns szokott lenni. A Keresztény Községi Párt megoszlik Bódy László és Farkas Ákos alpolg ármestersége között. Ezen felül azonban ugyanebben a pártban sok a híve Felkay Ferencnek is. Az ellenzéki pártok véleménye egyelőre nem ismeretes. Minden valószínűség amellett szól, hogy — amint az már gyakrabban megtörtént, — a szociáldemokraták és a polgári ellenzék fogja eldönteni, hogy ki lesz Budapest új alpolgármestere. — Schuler maradása befejezett lény ? — — A jelek szerint — igenf Schuler a leghatározottabban kijelentette, hogy semmi okot nem lát a távozásra. Kényszeríteni persze nem lehet őt erre, — de nem is akarja senki, mert mindenki megvan működésével elégedve. Azok a tendenciák, amelyek a szorosan egymásmellet futó jelöltek számára nem egy, hanem két állást akarnak biztosítani, — eleve saját dugójukba dőltek. Szó van ellenben a harmadik beruházó kölcsönök és programmok mellett a székesfőváros költségvetésében a kifejezetten személyi kiadásoktól eltekintve a rendes és rendkívüli dologi kiadásoknak több mint 80 százaléka műszaki célokra van szánva? Felesleges volna halmozni az érveket, mert a ma embere tudja, hogy a műszaki ügyeket az alpolgármesteri munkahelyen egy olyan mérnök képe« a legjobban összehangolni, akivel szemben a műszaki felelősség kérdését az esetleges hibáknál a székesfőváros közönsége valóban fel tudná vetni. De a főváros nagy érdekei mellett a mérnöktársadalom érdekei is a műszaki alpolgármesteri állás létesítését kívánják. Ez a számra nézve második legnagyobb közigazgatási szak valóban megérdemli azt, hogy ennek az állásnak megszervezésével az előlépési lehetősége, tekintélye, súlya egyaránt növekedjék. És itt még egy ponton találkozik a két érdek, mert teljesen világos, hogy a fővárosnak is érdeke az, hogy a mérnökök nagy státusának munkakedvét ennek az állásnak megszervezésével is növeljük. A jövő év meghozhatja a kérdés megérését annál is inkább, mert a műszaki alpolgármesterség létesítésével a mai helyzethez képest a fogalmazói karra ez nem jelentene előlépési rosszabbodást. A székesfőváros közigazgatásáról szóló 19300. évi XVIII. törvénycikk 59. §. (3) bekezdése szerint a „külön szakképzettséget igénylő alpolgármesteri állás“ létesítésének nincs akadálya. Ilyen értelemben hozott 1931-ben határozatot a közgyűlés. Ez a harmadik alpolgármesteri állásra vonatkozó 95/1931. kgy. sz. határozat Kossalka János volt mérnökka- marai elnöknek és több bizottsági tagtársának fellebbezésével együtt még ma is a belügyminisztériumban van elintézés alatt. Akár ennek a közgyűlési határozatnak a fellebbezése szerinti elintézésével kapcsolatban, akár hasonló új közgyűlési határozatból kiindulva, ez a, kérdés rövidesen megérik s meg vagyunk győződve arról, hogy a nagy átszervezések kapcsán a jövő. év meghozza a műszaki alpolgármesteri állást! |Jg|<Pi»WI»||IW»lllgWMWMi|WiMi ■muni i"~n ..... alp olgármesteri állás megszervezésére vonatkozó közgyűlési határozat gyors jóváhagyásáról amikor is esetleg arról is lehet beszélni, hogy ne mérnök, hanem jogász legyen a harmadik alpolgármester. — Mit szól kedves bizottsági tag lír az új óbudai autóbuszvonalhoz? — Meglepetéssel láttam, hogy a megnyitással kapcsolatos ünnepségeken nemkülönben a hírlapi tudósításokban kizárólag ellenzéki bizottsági tagok szerepelnek. Vagyis az a helyzet, hogy nincs itt Keresztény Községi Párt nincs városházi kormánypárt, csak szociáldemokraták és keresztény ellenzékiek vannak, akik kiharcolták az óbudai autóbuszt. Ünnepelték is egymást érte váltig! Mindenesetre a legnagyobb mértékben furcsának találom, hogy Óbuda vezető keresztény bizottsági tagja, aki nemcsak örökös városatya, hanem felsőházi tag is a párt bizalmából, ilyen csekélységekre, mint az óbudai autóbuszvonal ünnepélyes megnyitása, nem tartja szükségesnek az élmenést. De a többi kereszténypárti óbudai városatya sem vette magának a fáradságot erre. — Ne haragudjon, kedves bízottsá-